Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-30 / 150. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 30. Kultúra Szépirodalom, irodalomtörténet, helytörténeti és tudományos ismeretterjesztő művek. Összeállításunkban hazai műhelyünk kiadványaiból kínálunk válogatást az olvasóknak A dunaszerdahelyi Nap Kiadó sikerkönyvei A Nap Kiadó évente mintegy tizenöt különböző tematikájú könyvet ad ki. A szépirodalmi, irodalomtörténeti kötetek mellett tudományos, helytörténeti és közérdekű, vagyis tudományos ismeret- terjesztő könyvek is kikerülnek a műhelyéből. MÉSZÁROS KÁROLY A gazdag, 2000. évi terméséből kiemelhetjük Bödők Zsigmond Világjáró magyarok című ismeretterjesztő könyvét, Bodnár Gyula Szappanopera a medencében című szubjektív tévéjegyzeteit, Be- reck József Elvonási tünetek címmel megjelent vallomásos prózáját és publicisztikai írásait, valamint Barak László Időbolt című gyermekverskötetét. A különböző tematikájú könyvek gyermekekét és felnőtteket egyaránt megszólítanak. Hogy a választás könnyebb legyen, az alábbi ismertetőkben közelebb hozzuk a könyvet a kedves olvasóhoz. A magyarok mindenütt ott voltak (Bödők Zsigmond: Világjáró magyarok) „... nincs a világnak olyan szeglete, hol ne fordultak volna meg magyar zarándokok...” - olvashatjuk Bödők Zsigmond könyvének bevezetőjében, s a szerző - maga a könyv írója - mindjárt le is szögezi: „...soha nem igáztak le népeket, nem gyarmatosítottak, és nem hurcoltak rabszolgaságba senkit...” A leghíresebb és legjelentősebb utazóinkról is tudjuk, hogy mi célból járták a nagyvilágot: Körösi Csorna Sándor, Reguly Antal és Vámbéry Ármin a magyar őshaza nyomaiba eredt, Lóczy Lajos, Zichy Jenő és Cholnoky Jenő Ázsia-kutatásba kezdtek; Magyar László, Teleki Sámuel, Xántus János és társaik Afrika kutatóivá váltak, míg a nagy vadászokat, Kittenberger Kálmánt, Széchenyi Zsigmondot és Molnár Gábort vadászszenvedélye hajtotta Afrika dzsungeljeibe. Bödők Zsigmond könyve hézagpódó. A Magyar utazók lexikona (1993) után, mely közel ötszáz személyt vonultat fel, nincs összefoglaló mű a világjáró magyarokról, egyáltalán olyan kiadvány, mely közelképben és egyetlen kötetben mutatná be életüket, útjaikat és eredményeiket. Bödők Zsigmondnak már volt egy jelentős kísérlete: 1997-ben szintén a Nap Kiadóban jelentette meg a Nobel-díjas magyarok című könyvét, mely azóta második kiadásban is csaknem elfogyott. Mi e könyvek sikerének titka? Maga az ötlet: felfedezni újból és újból hírneves honfitársainkat! Bödők Zsigmond sokat tud könyve tárgyáról és alanyairól, tudja tálalni ismereteit, ily módon a könyv az újdonság erejével hat. S nem utolsósorban a nyelve az, mely megragad bennünket. Tudományos és egyben köznyelvi is, mely kettősséget csak Bödők hihetetlenül pontos nyelvérzéke tudja feloldani, van itt a szubjektum is, bár inkább csak az általánosságok szintjén, hiszen Körösi Csorna Sándor vagy Vámbéry Ármin emlékezete mindannyiunkban egyazon érzést váltja ki: a csodálatét és a lelkesedését. A szerző a nem épp terjedelmes művét hat fejezetre osztotta: A magyar őshaza nyomában hat, az Ázsia magyar kutatói című fejezetben nyolc, az Afrika magyar kutatóiban nyolc, a Négy kontinens magyar vadászaiban hat, a Magyar orvosok a nagyvilágban négy, a Magyar misszionáriusok Dél-Áme- rikában és Afrikában című fejezetben pedig úgyszintén négy utazót említ meg. Korántsem teljes tehát a lista, ám mindazokkal találkozhatunk a könyv lapjain, akik valamiképp híressé váltak, s „tekintélyt és megbecsülést vívtak ki a magyar haza számára is”. A Magyar Talentum sorozat természetesen a jövőben is meglepetést tartogat az olvasó számára. Bödők Zsigmond a Magyar feltalálókat fedezi fel számunkra. Nem tévedünk, ha elmondjuk, hogy e kérdéskörnek is roppant nagy irodalma van, ám összefoglaló, közérdekű mű szinte alig jelent meg e tárgyban. Bödők Zsigmond több kötetre tervezett könyvének első kiadványát jövőre jelenteti meg a Nap Kiadó. A Telenapló öt hosszú éve (Bodnár Gyula: Szappanopera a medencében) Bodnár Gyula harmadik publicisztikai könyve, a Szappanopera a medencében számomra meglepetés. Mint ahogy az volt a balkáni helyzetről hírt adó Messze van Helgoland (1992), vagy a világról és önmagunkról, s e kettő viszonyáról véleményt formáló Görög Európa (1998) is. A meglepetést maga a téma adja. Vagy inkább, ahogy a szerző tálalja. A maga indulatosságával, életszemléletével, szelíd, önnön fejére visszahulló iróniájával, érzékenységével. Egyáltalán azzal, amit észrevesz. Más is látja ugyanazt, csak nem veszi észre. Bodnár igen. Mert ő úgy nézi. A tévéjegyzetei. Öt éven át éber szemmel meredt a képernyőre, hogy bennünket meglepjen. Ólyan ez, mint egy tudósítás a focimeccsről. Végignézi az ember a meccset a pályán vagy a tévében, s másnap kíváncsian várja a tudósítást, hogy összevethesse a sajátjával. Bodnár Gyula véleménye megszívlelendő. Legfőbb erénye az őszinteség, a tájékozottság és a tények szubjektív megközelítése. Itt van például (a szóman) - így zárójelesen, kisbetűvel - 1999 elejéről: „Fábry Sándorral készített beszélgetés éléről oroztam el a címet. Találó szóviccként tartalmazza a showmant és a szózsonglőrt, aki ez esetben Fábry Sándor.” Fábry Sándor azóta is itt van, hetente az Esti Showderben, s továbbra is valami különös vonzása van a showderben összehordott tárgyainak, melyekre Bodnár külön felhívja a figyelmünket. Nem tévékritikákat olvasunk, hanem naplójegyzeteket, helyenként egészséges humorral és némi iróniával fűszerezve. Mint ahogy minden napló, ezek a feljegyzések sem csupán a tévéműsorokról szólnak, hanem az életről, a mindennapok nehézségeiről: a rövidlátásunkról, a bezárkózottságunkról, a beteges tévémániánkról, s természetesen az egészséges, szórakoztató és odafigyelésre érdemes műsorokról. Nem könnyű mindezt különválasztani, nem könnyű mindezt meghatározni. Bodnár Gyula nem helyettünk mond véleményt, hanem csak észrevételez: ezt érdemes volt megtekinteni, ezt nem volt érdemes. Maga a kötet címe is egyfajta megállapítás: a szappanoperák betöltik a televíziót, túlságosan sok helyet követelnek életünkből. Akarva-akaratla- nul beleesünk a szappanoperák csapdáiba. Felfigyelünk egy-egy életjelenségre, érdekelni kezd bennünket a hősök sorsa, aztán a végkifejlet, amely általában nem meglepetés, inkább happy endes feloldás - a rossz bűnhődik, a jó elnyeri jutalmát. Nem mondom, s maga a szerző sem állítja, hogy minden tévésorozatot eleve ki kell zárni látókörünkből. Az (Imre és Tónyó) jegyzetében például a következőket írta: „Nem tudom, hogyan ér majd véget ez a száznyolcvan részes brazil sorozat - mely különben a drámai történetbe szőtt humor, több remek színészi alakítás, egyszersmind a gondos szinkronizálás, valamint a képernyőn átszüremlő dél-amerikai hangulatok révén a nézhetőbbek közé tartozik -, de azt sejtem, hogy Tónyó a nyerők között lesz.” írta mindezt 1997-ben. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és sok - akár ötszázötven részes - sorozat is átrohant a képernyőnkön, s volt köztük nézhető is, mint a Rosalinda, vagy ami ma sláger: a Vad angyal. A magyar és a szlovák televízió műsorait egyaránt a tolla hegyére tűzte a szerző. Ami szintén pozitívuma a könyvnek: kevés politika, több közérdekű, az érdeklődés középpontjában lévő tévéműsorról mondja el a véleményét. Ily módon mindenkihez szól. Mint a tüdő a fazékból (Bereck József: Elvonási tünetek) Bereck József második könyve ez, melyben önmagát tűzte tolla hegyére. A tudvalevőleg szemérmes író ritkán tárulkozik ki, általában a hősei beszélnek helyette, s'ha elbeszéléseinek alanyai nem egy esetben hasonlítanak is hozzá, és a helyszínek is felismerhetőek, mégsem róla szólnak, hanem mindez fikció, a háttér és a hasonlóság csak a történet hitelességét és a főhős életrevalóságát erősítik. Az 1988-ban megjelent Indulatos ébredés és a most kiadott Elvonási tünetek azonban róla szólnak. Pontosabban a vele megtörténtekről. Még pontosabban: a körülötte zajló eseményekről. Mert ebben a két vaskos könyvnek is nevezhető vallomásos szövegekben és publicisztikai írásokban csak kevés anyagot találunk a szerző magánéletéről; a szűkebb környezetéről igen, önmagáról nem. Annak idején az Indulatos ébredés éppen az indulatosságával lepett meg. Csak kevesen figyeltek fel rá, hogy indulatossága mögött maga a korlátokat állító rendszer állt. 1988-ban már ki lehetett egyet-mást mondani. E könyv sem jelenhetett volna meg korábban, mert Bereck József kimond bizonyos dolgokat - legfőképp a ferde szemléletekről, az áligazságokról és a túlbuzgó mó- csingokról. Emlékszem, könyve kapcsán vitába is keveredett nem egy önhitt és kisstílű vidéki politikussal és fennhéjázó vezető emberrel. Nem sokkal könyve megjelenése után írt recenziómban (Val- lomásos szövegek, Csallóköz, 1988) találóan fogalmaztam meg: az író „feljegyez, számol, ábrázol és jellemez, helyenként szigorú ítéletet is mond, de legtöbb esetben inkább csak elmélkedik, a dolgok eredetét kutatja, elgondolkodik az élet rejtélyes, ám alapjában véve megmásíthatatlan útjain”. Ma, az Elvonási tünetekben ugyanennek a szemléletnek lehetünk tanúi, jóllehet tízegynéhány évvel idősebbek lettünk, volt egy rendszerváltás és demokratizálódási folyamat, ám az író csak tovább elmélkedik, kutatja a dolgok eredetét s elgondolkodik az élet rejtélyes útjain. Ma már bölcsebben és higgadtabban, a könyv ezáltal filozofikusabbá és izgalmasabbá is vált. A kitárulkozás természetesen e könyvre sem jellemző, bár egy helyütt így vall önmagáról: „... békés természettel áldott meg a sors, de én azért tudom, hogy belül, a lélek tartományaiban ez egészen másként fest. Valójában tartózkodó, magamba forduló, visz- szahúzódó alkat vagyok, inkább örökös álmodozásra, finom, amolyan kunderai szomorkodásra, mélabúra hajlamos, semmint szertelen vidámkodásra.” (Minden ember egy novella. Válaszok Kövesdi Károly kérdéseire.) Reá jellemzően jegyzi fel a Madách-díjjal kapcsolatos érzéseit: „Több könyvemet jutalmazták már ugyan nívódíjjal, s ez előrevetítette annak lehetőségét, hogy a legrangosabb hazai irodalmi díjat is megkapom - most mégis úgy érzem, hogy az ilyen dolgok az élet egyedi, és ezért igen ritka alkalmai, amelyek ráadásul a legnagyobb meglepetésként érik azt, akivel megtörténik. Én sem gondoltam volna, hogy éppen A galambszelídítő című kis könyvecskémért részesülök ebben a rangos elismerésben, úgyhogy azóta folyamatosan meg vagyok hatódva...” (Napló, velem és nélkülem.) Emlékezések, naplójegyzetek, elbeszélések, tárcák és napi hordalékok gazdag tárháza a könyv. Érdekes keveréke az elbeszélésnek, az emlékezésnek és a vallomásnak a recenzióm élére választott írás, mely egy csallóközi disznóölés hiteles leírása. Novel- lisztikusságát az adja, hogy egy „süsü” leány, Kerge Juli szemével láttatja az eseményeket. Nem véletlen, hogy egy egész fejezetet szentel Az asztal örömeinek. Az evés-ivás filozofikus megközelítése is a csallóközi ember egyik ismérve. Beszélni arról, amit szeretünk, ez a dolog nyitja. Lehet az evés, ivás, sport, könyv, zene; szerelem, barátság, élet, halál. Minden, ami teljessé tette és teszi az ember hétköznapjait. A könyv elrendezése, az illusztrált borító és a komoly, sötét szín szinte ünnepivé teszi a könyvet. Mindez Róth Reá érdeme. Micsoda kaland (Barak László: Időbolt) Barak László gyermekversei második, bővített és átdolgozott kiadásban jelentek meg Németh Ilona szellemes illusztrációival és Somogyi Tibor illusztrációs fényképeivel. A színes könyv a maga grafikai elrendezésével, kemény kötésével és nem utolsósorban tartalmával az utóbbi évek legjobb gyermekverskönyvei közé tartozik. Barak László gyermekverseivel azt az irányt követi, melyet még a hetvenes évek közepén Tóth László, Kulcsár Ferenc és Reszeli Ferenc honosított meg, szakítva a korábbi évek kissé sematikus gyermekverseszményével. A versek gondolatisága mellett az említett szerzők természetesen nem mellőzték a tiszta rímeket, a rácsapásokat, a szellemes fordulatokat és egyedi megoldásokat. Barak gyermeló/er- sei is csak annyiban különböznek a „felnőtt” verseitől, hogy más a nyelvezete: „Halkan hull alá az égből, / világnyi mesekötényből / szállingózik észrevétlen; / szelíden szempilláidra ül, / elszuny- nyad az erdőszélen...” (A hópehelyről). A hatvankét verssel a költő egyaránt szól a kisebbekhez és a nagyobbakhoz. Vannak négysoros költemények s nagyobb lélegzetű versek, mint például a Micsoda kaland, amellyel az olvasó már találkozhatott a legkisebbeknek szánt külön kis, gazdagon illusztrált könyvben. Figyelemre érdemes Barak Tanmeséje, ez a nagyobb lélegzetű költemény, mely egy álomvilágba, Legolandba kalauzolja el a gyermekeket, valamint a Kancsal kalendárium, mely az év minden hónapjára talál megfelelő szöveget. A kötet verseit szinte élővé varázsolják Somogyi Tibor képei Dávidról és Orsolyáról, akik beletekintenek, sőt néha egészen belehajolnak a versekbe. Az ámuló, a grimaszkodó, az elkomoruló, a csodaszép gyermekarcok külön értelmet is adnak a verseknek. Dávidnak: „Kinőtted már a hintalovat / - mondják a nagyok. / Merthogy tízéves vagyok. / Világjárás csábít, / meg egy kék szemű copfja...” Orsolyának: „Tél volt, találtam muskátlis ablakot, betörtem: kerestem mögötte a Tavaszt...”. A kötet második fele elevenedik meg eme szellemes illusztrációk és különösen azok elrendezése által. A könyv közepén egyéb bravúrokra is lel az olvasó. A Csalimese és a faágakra aggatott versek elmozdulnak helyükről, mintha a víz hullámai vagy a szél lengetné őket. Ez természetesen a nyomdatechnika csodája, ám általa a könyv még megemelődik. A gazdagon illusztrált, sok húrt pengető könyv azonban csak akkor válik igazán könyvvé, ha eljut a gyermekek kezébe. Azoknak is ajánljuk, akik még nem tudnak olvasni. Apuka, anyuka segít nekik!
