Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-30 / 150. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 30. KOMMENTÁR Harach bizonyítványa VOJTEK KATALIN Minden jó, hajó a vége - tartja a szólás. A tanévnek legalább a vége lehetne jó, ha már az év többi szakaszát beárnyékolják az oktatás alulfinanszírozása okozta gondok. Úgy látszik, ez még nem elég, mert akad, aki gondoskodik arról, hogy a tanévzáró se szűkölködjék kellemetlen meglepetésekben. Az a meglepetés, amelyet a Dunaszerdahelyi Gépipari Szaktanintézet törvénysértő igazgatója ellen három hónapja tiltakozó pedagógusok számára készített Lubomír Harach gazdasági miniszter, csak a „balkáni” jelzővel minősíthető. Harach ugyan a televízió nyilvánossága előtt kénytelen volt beismerni, hogy a szaktanintézet igazgatója törvényt sértett, de továbbra is halogatta leváltását. így alkalmat adott Miroslav Simeknek arra, hogy újabb pedagógust bocsáthasson el, miáltal az iskola végképp fizika szakos nélkül maradt. Harach szemforgató módon mégis azzal indokolta az igazgató leváltásának elodázását, hogy nem kívánja megzavarni az oktatás menetét. Csütörtökön aztán kiderült, hogy a miniszter számára miért kedvesebb és fontosabb a törvénysértő igazgató, aki minden civilizált országban gyorsan eltüntetendő szégyenfoltnak számítana, mint a törvénysértések ellen tiltakozó pedagógusok és az iskola színvonala. Harach ugyanis azt követően, hogy Bugár Béla a Szlovák Gázművek körül kialakult helyzet kapcsán bejelentette, a gazdasági miniszter elveszítette az MKP bizalmát, szóvivőjével kétségbe vonatta azt a hírt, hogy Simek már megkapta volna tőle a leváltásáról szóló dekrétumot. Harach előzőleg ugyanis így tájékoztatta az MKP elnökét, aki a hírt közölte is a sajtóval. Kétségtelen, hogy a Simek leváltásáról szóló hír „visszaszippantása” Harach részéről nem egyéb durva visszavágásnál. Lehet, hogy még ma kiderül, Simeket mégis leváltotta a miniszter. Ez azonban már mit sem változtat azon a tényen, hogy Harach számára egy iskola és az ott dolgozó, tanuló százak sorsa nem egyéb, mint kicsinyes politikai üzérkedések tárgya, alantas zsarolás és primitív bosszúállás eszköze. Év vége van, bizonyítványosztás napja. A miniszter már kiállította magáról a bizonyítványt. JEGYZET Az elnök vesszőfutása PETERFI SZONYA Lekerült a zászló az elnöki palotáról. Rudolf Schuster élethalálharcot vív. Csakis azért, mert ebben a szerencsétlen régióban szinte senki nem tudja, miként viselkedjen, mit tegyen, hogy megelőzze a bajt. Bár sokan vannak, akik akkor is bénák maradnak, amikor a baj már nagyon nagy. Ország-világ kísérhette figyelemmel, mi történik akkor, ha a felületesség, a szakmai gőg vagy esetleg a túlzott tekintélytisztelet győz a józan ész fölött. Bármilyen kimenetelű lesz a Rudolf Schuster életben tartásáért, gyógyulásáért folytatott küzdelem - bizakodjunk, hogy minden jóra fordul -, már semminek sem szabad olyannak maradnia, mint eddig. És ez nem csupán pénz, hanem főleg szemléletváltás, a szigorú játékszabályok felállításának kérdése. A demokrácia és önrendelkezési jog ellenére meg kell ugyanis szabni, hogy a vezető tisztségben levőket hol kezeljék. Meg kell szabni, hogy a legkisebb panasz, rendellenesség esetén azonnal átfogó vizsgálatnak kell következnie, a legkorszerűbb műszerekkel. És bár tiszteletben lehet tartani a baráti alapon kiválasztott kezelőorvos személyét, hivatalból mellé kell állítani egy szaktekintélyt, aki felülbírálja az esetleg befolyásolható kolléga döntéseit. Vizsgálóbizottság foglalkozik majd azzal, történt-e mulasztás az elnök kezelése során, vagy sem. A valóság, a tények feltárása nem lesz nehéz feladat, Elég fellapozni a hazai újságokat, amelyek június 14-e óta folyamatosan feltették a kérdést: miért odázták el a belügyminisztériumi kórház orvosai a lázas, kimerült, hasfájásra panaszkodó államfő alapos kivizsgálását?! Nem a sebészeket, illetve a Dérer Kórház orvosait - tudásukhoz nem férhet kétség - kell okolni a kialakult helyzetért, hanem a „barátokat”. Alak csak akkor voltak határozottak, amikor a krónikus bélbetegség akuttá vált. De még akkor is akadtak, akik a műtét után ragaszkodtak az „eredeti” kórházhoz, holott tudniuk kellett: a beteg állapotának korszerű ellenőrzése - megfelelő műszer híján - megvalósíthatatlan. Rögeszméjükké vált az is, hogy önerőből képesek az elnök gyógyítására. Szerencsére, a média és az elnök hozzátartozói nem hagyták annyiban, s bár kifutottunk az időből, Rudolf Schustert már külföldön kezelik. Erre jóval korábban is kerülhetett volna. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, telefax: 58238343. Fiókszerkesztóségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/7704 200, Nyitra: 087/652 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332; fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238307, tel./fax: 58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető a kiadónál. Tetjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somolja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz tlace, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com TALLÓZÓ SME Vladimír Meciar annak idején alighogy átvette az elnöki jogköröket, amnesztiában részesítette Gustáv Krajci, akkori belügyminisztert a meghiúsított referendum ügyében. Erre az amnesztiára hivatkozik most az a Pozsonyi Járási Bíróság, amely megszüntette a Krajci elleni eljárást. Ez a határozat az érintetten, Meciaron és pár extrémistán kívül aligha tehet elégedetté bárkit is. Főleg azokat nem, akik számára még fontos az igazság. A felháborodás ellenére azonban el kell fogadnunk a bíróság döntését. Elutasítható viszont azoknak a szakértőknek a véleménye, akik szerint hasonló eljárás várható Ivan Lexa és társai esetében is, akiket ifj. Michal Kovác eb rablásával gyanúsítanak. Az erre vonatkozó meciari amnesztia ugyanis különbözik az előzőtől. Mindkét esetben érdemes odafigyelni arra, hogy a gyanúsítottak magát a tettet nem tagadják, csupán ügyrendi kérdésekre hivatkoznak. A sajtó teljesítette kötelességét, sőt valamivel még többet is magára vállalt az elmúlt napokban Keverni a szezont a fazonnal Igen, ezt a kettőt nem jó ösz- szekevemi. Azoknak szól, akik rosszallják, hogy most ugyanazok a médiumok bírálják a leghangosabban az államfővel való (hazai) orvosi bánásmódot, amelyek korábban hasonló vehemenciával kritizálták Rudolf Schuster politikai lépéseit. MALINÁK ISTVÁN Az elnök betegsége és az elnök politikája két különböző dolog. Utóbbival épp eleget foglalkozott a sajtó a közelmúltban, Schuster hivatalba lépésének első évfordulója alkalmából, az előzőről pedig nagyon nehéz írni, mert az elsősorban személyes ügy, s csak bizonyos határok között tartozik a nagy nyilvánosságra. Ezek a határok kényesek, s éppen ezért érdemes megvizsgálni, beletaposott-e a tömegtájékoztatás abba a magánszférába, amelyre még az államfőnek és családjának is sérthetetlen joga van. Ki lehet jelenteni: kisebb kisiklásoktól eltekintve a szlovákiai médiumok jól vizsgáztak. Sőt: ha úgy lesz, ahogy reméljük, vagyis az államfő túléli ezeket a nehéz napokat és felgyógyul, túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy ebben egy kis (?) szerepük az oly sokat bírált agresszív újságíróknak is volt. Hiszen maga a fősebész ismerte be a kamerák előtt, hogy a médiumok nyomására egyeztek bele a külföldi szakértők bevonásába. Ugyanez a fősebész nyilatkozta, hogy az általa korábban vidékinek nevezett innsbrucki klinika jobban felszerelt, mint a hazai kórházak, olyan beavatkozásokra van ott lehetőség, amilyenekre itthon nincs. Amiből nyilvánvaló, hogy Rudolf Schuster megmentésére a „vidéki” klinikán nagyobbak az esélyek, mint Szlovákiában. S ha ezt az újságírók kényszerítették ki, akkor le a kalappal előttük. Nem tudom megítélni, hogy a nyilatkozó professzor és kollégái jó or- vosok-e. De az biztos, hogy pocsékul, logikátlanul tájékoztatnak. Az sem mentség, hogy médiaanalfabéták, mert egyszerűen az üljöri/áll- jon a kamerák elé, aki oda való. További szomorú tanulság, hogy a sajtó nemcsak annak egy részét végezte el, amit a hazai orvoscsoportnak kellett volna, az elnöki csapat munkáját is helyre kellett tennie. Az államfő szóvivőjének az a feladata, hogy gyorsan, objektiven tájékoztasson. És az egyszerű kérdésekre pontos válaszokat adjon, ne megkerülje őket, belezavarodva a piti kis csúsztatásokba, mint azon az emlékezetes szombati tájékoztatón. Mindenkinek a magánügye, hogy a saját foteljában bambulva mikor és hogyan merül le alfába, de Léikért szóvivő ezt ne akkor tegye, és klasz- szikus műveltségét fitogtatandó Arisztotelészt se akkor idézze, amikor közérthető mondatokkal az ország első közjogi méltóságának élethalálharcáról kell beszámolnia. Az ókori bölcsekben nem az a csodálatos, hogy idézni lehet őket, hanem az, hogy tanulhatunk tőlük - már aki. A sajtó általában objektiven tájékoztatott Rudolf Schuster egészségi állapotáról, és még tovább is ment. Keményen bírálta azokat, akik nem tettek meg mindent az államfőért, az államfő egészségének védelmében. Summa summarum: a sajtó teljesítette kötelességét. Ha mások is feladatuk magaslatán álltak volna, talán most senkinek sem kellene aggódnia az elnök életéért. Andalító nosztalgiázásra ösztönözhet, hogy az egészségügyi miniszter is bekerült az ellenőrző testületbe Tibor Sagát saját magát ellenőrizheti TÓTH MIHÁLY Vihogva röhöghetünk mostanában ezernyi dolgon, ami az elmúlt tíz év alatt Damaszkusz híres útján Saulból Paullá válás közben milliókkal megesett. Orcánkon annál kajánabb a vigyor, minél messzebb történnek tőlünk ezek az események. Feledhe- teden volt, amikor Borisz Jelcin, aki párttitkárként anno dacumál még a cári család kiirtásának színhelyét is elplaníroztatta és sóval vettette be, később Szentpétervárott, nem messze onnan, ahol az Auróra horgonyoz, imát mormolva, kezében méteres gyertyát szorongatva, minden oroszok főpópájának társaságában morzsolgatta II. Miklós lelki üdvéért a rózsafüzért. OLVASÓI LEVÉL A nyugdíj nem szociális juttatás Az elmúlt napokban a nyugdíjak valorizációjával kapcsolatban több újságfirka is foglalkozott a nyugdíjasok helyzetével, miközben a nyugdíjemelés jogosultságát legtöbben összemossák a társadalomban létező szociális juttatásokkal. Vagyis számukra a nyugdíj ugyanolyan kategóriába tartozik, mint a szociális juttatások. Elismerem, hogy ezekből a szociális juttatásokból nem lehet megélni, ugyanúgy, mint ahogy nem lehet megélni az átíagos nyugdíjból sem. De nem leTávol Moszkvától élünk, így az ottani jelenségeket látva következmények nélkül félholtta röhöghetjük magunkat. De legott ajkunkra fagy a nevetés, ha arról értesülünk, hogy országhatárainkon belül történnek dolgok, amelyekről tudomást szerezve esedeg a turkesztániak szája görbül nevetésre. Magam is mulatságosnak tartanám, ha arról ima az újság, hogy Belső-Mongóliában azért haldoklik az éppen megoperált államfő, mert valamelyik tevepásztor a közjogi méltóságok számára létesített kórházból ellopta az aszpirint, és az ügyben megkezdték a nyomozást. Egyáltalán nincs nevetni való kedvéin, amióta Mikulás Dzurinda miniszterelnök a köztársasági elnök hét ezeket összehasonlítani. Míg a szociális juttatások az állam által folyósított segélyek, és függnek a gazdaság teljesítésétől, addig a leszolgált évek után kiszámított öregségi nyugdíj egy, a nyugdíjas által előre befizetett pénzösszegből van fedezve, amit a nyugdíjas aktív 40 egynéhány évében előre fizetett. Az előző rendszerben is két forrásból töltötték fel a szociális alapokat, a munkavállaló bérének ádagosan körülbelül 25%-át, míg a munkáltató a kifizetett bér 50%-kát fizette. A két forrás több mint 2000 koronát tett ki személyenként havonta. Ennek egyharmadát a munkavállaló által befizetett összeg képezte, ami az én konkrét esetemben 700 koronát jelentett havonta. Ez az összeg betegsége kapcsán bizottságot nevezett ki. Pedig annak a körülménynek, hogy e testületbe magát Tibor Sagát egészségügyi mmiszert is benevezték, engem tulajdonképpen andalító nosztalgiára kellene ösztönöznie. Fiatalságomat juttatja e- szembe, amikor még az volt a szokás, hogy minden üzemvezető, igazgató, párttag, szakszervezeti funkcionárius saját kezűleg értékelte teljesítményét. így történt, hogy csak az nem teljesített 200 százalékra, akinek kitörött a ceruzája hegye, és rest volt kifaragni. Hét-nyolc éve, amikor a rendszer- váltáson még nem száradt meg a festék, az így intézkedő kormányfőtől azt kérdezte volna a kotnyeles újságíró: Ön elfelejtette visszaadni a 6%-os kamat mellett és évente feltőkésítve 43 év alatt 1 764 000 korona összegre növekedett, aminek a hozadéka 10 %-os kamat mellett 140 000 korona tiszta jövedelem évente. Azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, hogy ebből bőven futja a nyugdíjak valorizálására. Hogy ez az összeg nincs a személyi számlámon, én vagy akárki más igazán nem tehetünk. Mi a pénzt befizettük, az állam forgatta. Tehát nem veszhetett el, benne van abban a vagyonban, amit lehet, hogy éppen a nyugdíjvalorizációt ellenzők, vagy hozzátartozóik privatizáltak. Tehát ne állítsa senki, hogy nincs pénz a valorizációra, mert ezt nem hisszük el. Lehet, hogy öregek, betegek és szegények vágyunk, de vörös pártigazolványát? Ma teljesen időszerűtlen lenne az ilyen kérdés- . Nemcsak mert Dzurinda kereszténydemokrata volt, és aki egyszer belépett e mozgalomba, arról tudni lehet, hogy soha tájára se került az állampártnak. Ne firtassuk a miniszterek múltját, korábbi politikai rokon-, illetve ellenszenvüket. Azt a kérdést azonban mégiscsak fel kell tenni, hogy a kormány által művelt ellenőrzési gyakorlatba miként került bele az önellenőrzés egyértelműen óbolsevik eleme. Igaz, nem vörös színben, hanem fehérben, de mégiscsak bolsevik. Vajon kitől tanulta fehérlelkű miniszterelnökünk ezt az elvtársaktól levetett módszert, amelynek láttán az ember teljesen elveszíti humorérzékét? nem vagyunk ütődöttek. Tudjuk nagyon jól, hogy jogi szempontból lényegében egy „társadalmi szerződésnek” lehet mondani azt, ami az állam és a polgárai között létrejött. A polgár befizeti a rá kiszabott ösz- szeget a szociális alapokba, az állam meg ennek fejében biztosítja az anyagi gondoktól mentes öregkort. Ezt az állam törvényekkel is garantálta. Most ezeket a törvényeket megszegik, vagyis az állam megszegi a „társadalmi szerződésben” vállalt kötelezettségét, s teszi durva érzéketlenséggel. Ezt a nyugdíjasok szövetségének is figyelembe kell vennie, és esetleg jogi úton is érvényt szerezni a szerződésnek. Benkovics József Nagyfödémes 1- A jó jegyeket a vállalkozók gyerekei kapták (Peter Gossányi karikatúrája)
