Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-22 / 143. szám, csütörtök

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 22. NAPTÁR Június 22 EGY GONDOLAT Aki kapni akar, tanuljon meg adni. Lao-ce NÉVNAP Paulina A latinból származik, s oly módon alakult ki, hogy a Pau­lus női páqaként létrejött a Paula, majd ennek becézéséből lett a Paulina. Ma Ákos, Józsua és Krisztina nevű ismerősein­ket is köszöntsük! MA! ÉVFORDULÓINK 150 éve született Székesfehér­várott Goldziher Ignác orienta­lista. A Közel-Kelet rejtelmes világának szerelmese volt, s mivel egyaránt tökéletesen is­merte az arab és a héber kultú­rát, a Bibliát és a Koránt, a sé­mi filológia legnagyobb tudó­sainak egyike lett belőle. Mun­kásságának eredményeit nem könnyű számba venni, tanítvá­nyai 1910-ben, 60. születés­napja alkalmából megpróbál­ták összegezni mesterük meg­jelent munkáit. Végül 453 mű­vét gyűjtötték össze, s a mester ezután még több mint egy évti­zedet élt és alkotott. Zugligeti háza a keleti tudományok fel­legvára volt, ahová a cambrid- ge-i egyetemről jártak tanácsát kérni. Az iszlám című könyve a szakterület bibliája lett. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Abbas Kiarostami i- ráni író és filmrendező. 50 éves Baranski László rockzenész, a Gemini és az Apostol együttes szólógitá­rosa. 35 éves Tommy Cunningham skót rockzenész, a Wet Wet Wet együttes tagja. Ma ün­nepel még: Marc Van Hin tűm (1967) holland labdarúgó. NAPI VICC- Miért megy a skót négy­kézláb vásárolni?-???- Keresi a legalacsonyabb árakat. Tizenhat év után először engedélyezték a brit hatóságok, hogy az emberek az angliai Salisbury-síkságon a pá­ratlan kőoszlopépítménynél, a Stonehenge-nél ünnepeljék meg ősi hagyományok szerint a nyári napfordu­lót. (TA SR/AP) Nem sikerült megépíteni az ezredforduló Stonehenge-ét. Elődeink ügyesebbek voltak 7---------------------------------------­Elsüllyedt az óriáskő London. Négyezer évvel ezelőtti elődeink máig is rejtélyes módon maradan­dót alkottak, amikor létre­hozták a Stonehenge-t, a pá­ratlan kőoszlopépítményt az angliai Salisbury-síkságon. A ma embere azonban kudar­cot vallott, nem tudta meg­építeni az ezredforduló Sto­nehenge-ét. MTI-PANORÁMA A Millenium Stone nevű vállalko­zás több mint száz önkéntese döb­benten nézte, amint a walesi he­gyekből kibányászott, és fáradsá­gos munkával hajóra rakott óri­áskő megbillen és a tenger vizébe zuhan. A háromtonnás követ u- gyan kiemelhetnék a tengerfe­nékről, de ahhoz daruk kellené­nek, ami már teljeséggel megtor­pedózná az ügy hitelességét. Az angol önkéntesek, történé­szek, hajósok építészek vezetésé­vel ugyanis arra szövetkeztek, hogy elődeink nyomában és tech­nikájával alkotják meg a millenni­um Stonehenge-ét. Az eredeti út­vonalon a dél-walesi hegyekből akarták szárazföldön, tengeren, és folyón a 400 kilométerre fekvő Salisbury-síkságra szállítani az óriáskövet. A nemzeti lottóalap bőkezűen, 100 ezer fonttal támo­gatta az ötlet megvalósítását. Április elején a Préseli hegyekben A bárkák megremeg­tek, a kő megbillent és eltűnt a mélyben. kibányászták és fából tákolt von­tatóra rakták a háromtonnás kék követ. Emberi erő húzta a görgős vontatót, ám amikor sorozatosan elakadtak a sáros utakon, kényte­lenek voltak dróthálót lefektetni vagy teherautót igénybe venni, de akkor még folytatták. A Cled- dau folyóhoz érve fabárkákra emelték a követ, és 20 tapasztalt hajós felváltva evezve elindult Milford Haven kikötőjén keresz­tül a tengerre Bristol irányába. A nyílt tengeren szél csapott le, a bárkák megremegtek, a kő meg­billent és eltűnt a mélyben - szá­moltak be a londoni lapok. „Nem lenne hiteles, ha darukkal emelnénk ki, és a vállalkozás költ­ségvetését is igencsak megterhel­nénk - ismerte el az ötlet szülőaty­ja, aki nem búslakodott a balul végződött kísérleten. Szerencsére a lottóalap sem siratja pénzét. „Mindig is tudtuk, hogy a feladat embert próbáló, de nem tartjuk kudarcnak. Ránk irányítot­ta a világ figyelmét és sok vállalko­zó szellemű önkéntest kovácsolt össze - vigasztalódott a szerencse- játék képviselője. HOROSZKÓP Kos: Mi Pénzügyi szempontból ez egy rendkívül sikeres nap, hiszen egyik barát­ja révén sikerül olyan befektetést találnia, mely biztosítja Önnek az anyagi hátteret. Bika: ■■ Egyik közeli barátjának nemrég lezárult egy fe- jezet az életében, és ez elég okot ad arra, hogy a mai na­pot ünnepléssel töltsék. Ne ma­radjon ki Sokáig. Ikrek: ■hm Nagyon elfoglalt, sokat ESj dolgozik, így alig marad ■HH ideje családjára és bará­taira. Próbáljon meg olyan napi­rendet kidolgozni, amely őket is figyelembe veszi. Rák: MMj Ha még egyedülálló, ma „avvSÍ sikerül levennie a lábá- ról egy rendkívül vonzó személyt, akivel hamarosan ro­mantikus kapcsolatba is kerül­het. Pénzügyei jól alakulnak. Oroszlán: ■M A mai nap kedvez a vál- tozásoknak, ezért szer- vezze át befektetéseit, vegyen új holmikat otthonába vagy kezdjen újfajta munkába, így élvezetesen fog telni a napja. Szűz: ■MH Mivel munkahelyén F csak rutinfeladatokat kell elvégeznie, koráb­ban hazamehet, így lesz ideje át­nézni személyes pénzügyeit. Az estét egy kellemes helyen tölti. Mérleg: ■PM Ne haragítsa magára fő- BMBW nőkét azzal, hogy meg- ■■■i próbál előnyt húzni egy kínos üzleti szituációból. Kiváló humorával sikerül felodania egy tárgyalás feszültségét. Skorpió: |MM Nem akar hinni a fülé nek, amikor egy kívülál- MKKÉ ló ismerőse éles szavak­kal kritizálja a munkáját. Ha nem bírja visszafogni indulatait, vége lesz a kapcsolatnak. Nyilas: Teljesítse családi kötele­zettségeit, különben ko­moly vitába kerülhet egyik közeli rokonával. Este né­hány barátjával elmennek egy új szórakozóhelyre. Bak: Ez a nap kedvez a válto­zásnak, ezért ma nyu­godtan kipróbálhat egy új munkamódszert, vagy meglá­togathat egy nemrég nyílt szóra­kozóhelyet barátaival. Vízöntő: Rendkívül izgalmas kihí­vásokkal kell szembe­néznie, melyek teljesíté­se óriási sikerélménnyel tölti el. Munkájának köszönhetően sike­rül kivívnia főnöke elismerését. Halak: Egy befolyásos ember bi­zalmas feladattal bízza meg, és ha ezt sikeresen oldja meg, azzal sokat emelhet munkahelyi presztízsén. Könnyen megfeledkezhet valamiről. Lezuhant a repülőgép Túlsúlyos volt az egyik utas Moszkva. Állítólag egyik utasá­nak kilói miatt zuhant le egy kis repülőgép Oroszországban, az Ural-hegységben levő Berlin ne­vű falu közelében. A százharminc kilós utasnak a hetven méteres zuhanás követ­keztében kitört egy foga, külön­ben nem szenvedett súlyosabb sérülést. Jevgenyij Kuznyecov pilótát, a maga készítette repülőgép konst­ruktőrét ellenben több csonttö­réssel kórházba kellett szállítani. Korábban az apró repülőgép több százszor is minden probléma nél­kül végzett repülést az Ural déli részének dombvidéke fölött. A foglalkozására nézve lakatos Jevgenyij Kuznyecov, a helyi olaj- finomító dolgozója, aki elmond­ta: ha kiengedik a kórházból és teljesen felépül, akkor a szeren­csétlenül járt repülőgépénél sok­kal nagyobb teherbírásút fabrikál majd. (PAN) Demokratának és republikánusnak tartja magát Polgármester akar lenni a Napóleon-ház feje MTI-HÍR Párizs. Polgármesteri tisztségre pá­lyázik a Napóleon-ház feje, Charles Napoleon: a herceg bejelentette, hogy szeretné megválasztatni ma­gát Napóleon császár szülővárosa, a korzikai Ajaccio vezetőjévé. Char­les a császár legfiatalabb testvéré­nek kései leszármazottja: 1997, az­az apja halála óta irányítja a „Napo- leon-ház ügyeit”. Ő az első olyan Napóleon-utód, aki megpályázza Ajaccio polgármesteri tisztségét. Mit sem sejtett a 35 éves brit menedzser Hogyan kell apát lopni? MTI-PRESS Birmingham. Először a barátnő, majd a bíróság tette apává azt a 35 éves angol menedzsert, aki szeretett volna megszabadulni a „kikénysze- rített apaság” jogi következménye­itől. „Egy klubban találkoztam a lánnyal. Néhányszor együtt vol­tunk, de műidig gondosan védekez­tem” - mondotta a bíróság előtt, mi­után kiderült, hogy a 28 éves alkal­mi barátnő a pásztoróra egy óvatlan pillanatában (az úr épp zuhanyo­zott) ellopta, majd hűtőszekrénybe zárta a fogamzáshoz szükséges anyagot. Aztán titokban megtermé- kenyíttette magát. A birminghami bíróság teljes anyagi felelősséggel apává nyilvánította a menedzsert. Fejfa helyett Emlék a nagyon drága nőnek Modena. A modenai temető már­vány síremlékei mellett szokatlan emlékmű utal az elhantoltra és nem utolsósorban az utókor hálás emlékezőire. „Isten veled édes, szép és nagyon drága nő” - hirde­ti a felirat a meztelen nőalak szobránál. Aki állíttatta, szeré­nyen elhárítja az önző kegyeletet. „Amikor szóltam, hogy Gina ezt igazán megérdemli, mindenki a pénztárcájához nyúlt, csak azt kérték, hogy a nevük maradjon ti­tokban. Hiszen ma már tisztes családapák, nagypapák, ám akik köszönetét akartak mondani ifjú­koruk megédesítőjének” nyilat­kozta a szervező. Gina a város elsőszámú utcalánya volt, ötven évvel ezelőtt. (MTI-PRESS) Selyemből készült Krisztina királynő alsónadrágja Stockholm. I&sztina svéd ki­rálynőt (1626-1689) maga kötöt­te hosszú alsónadrágban temették el. Erről győződhettek meg azok, akik a királynő szarkofágjában ta­lált és a most kiállított darabokat megtekintették. A kiállítás ren­dezője szerint a hosszú alsónad­rág, amely abban az időben nem tartozott a szokásos ruhadarabok közé, selyemből készült. Krisztina királynő - akinek életéről Greta Garbo főszereplésével nagysikerű film készült - 1644-ben lépett trónra és tíz évre rá lemondott ap­ja javára. Nagy feltűnést keltett, amikor 1655-ben áttért a katoli­kus vallásra. Szarkofágja a római Szent Péter bazilikában látható. (PAN) Sharon Stone és újságíró férje, Phil Bronstein fiúgyermeket fogadott örökbe, és a Roan keresztnevet adta neki. Roan Joseph Bronstein május 22-én született Texasban egy tinédzser pár gyermekeként. Az US Weekly magazin szerint a kisfiú két keresztnevéből az első, a Roan kelta eredetű és fókát jelent, a másik, a Joseph pedig a színésznő nyugalmazott munkás apjának a keresztneve. (Fotó: Archívum) Megfigyelők szerint esélyeit növeli, hogy a korzikai nagyvárosban na­gyon erős a császár tisztelete, Ajac- ciót hagyományosan az - országos szinten egyébként jelentéktelen bo- napartista párt egyik tagja irányítja. A herceg 49 éves, a gazdasági tudo­mányok doktora, s 1996 óta egy kis ingatlanügynökséget vezet. Magát mindenekelőtt „demokratának és republikánusnak” minősíti - s emi­att, no meg válása miatt még azt is el kellett viselnie, hogy apja koráb­ban kitagadta..

Next

/
Oldalképek
Tartalom