Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-19 / 140. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 19. '0*3 EURO | 2000 %.# XI. labdarúgó Európa-bajnokság EURO 2000 Alan Shearer (balra) góljával nyertek az angolok a németek elleni rangadón. (Fotó: TA SR) Charleroi. Két mérkőzés után egy ponttal a harmadik helyen áll a labdarúgó Euró­pa-bajnokság A-csoportjá- ban a címvédő német válo­gatott. Erich Ribbeck véden­cei szombaton 1:0 arányban kikaptak az angoloktól. ÖSSZEÁLLÍTÁS ANGLIA-NÉMETORSZÁG 1:0 (0:0). Anglia számára nem volt más megoldás: az első mérkőzésen elszenvedett vereség után győzni kellett a németek ellen, különben elúszik a továbbjutás. Kevin Kee­gan legénysége ennek megfe­lelően rohamozta meg ellenfelét. A németek kezdőcsapata jelen­tősen változott a Románia elleni ti­zenegyhez képest: Oliver Bierhoff nem kapott lehetőséget, ezért a csapatkapitányi karszalagot Oliver Kahn kapus vette át. A Bayern München portásának bőven akadt védenivalója, de az első játékrész­ben valamennyi angol kísérletet hárított. A németek új csatár­kettőse, Jancker és Kirsten új színt vitt a csapat támadójátékába, rá­adásul Scholl ismét remekül irá­nyított. A címvédő első komoly helyzetét éppen ő puskázta el: egy látványos kiugratás után egyedül találta magát a 16-osban. Még visszatehette volna a labdát; Janc­ker, vagy a balról érkező Kirsten- nek, de inkább a lövést választotta, ami meglehetősen gyengére sike­redett. A másik oldalon Owen mértani pontossággal helyezett fe­jesét Kahn nagy bravúrral a kapu­fára tolta. Kisvártatva Scholesnak kínálták fel a labdát, lövése azon­ban jó két méterrel fölé ment. Ke­mény párharcok jellemezték a fé­lidőt, mindkét csapat inkább a vé­delemre összpontosított, nehogy valami hibát kövessen el, amiből a másik fél tőkét kovácsolhat. Az 53. percben Beckham beadását a né­met védők nem érték el, a labda az ötösön belül lepattant, majd az üresen hagyott Shearer könnye­dén fejelte Kahn hálójába. Nem sokkal később Jancker egyenlíthe­tett volna, az ötös sarkáról azon­ban fordulásból fölé lőtt. A 65. percben Seaman, az angolok por­tása rosszul helyezkedett a szög­letnél, Kirsten azonban három mé­terről nem találta el rendesen a labdát, Seaman lábbal még védeni tudott, Jancker pedig öt méterről nem találta el a kaput. A németek képtelenek voltak egyenlíteni, ezért két mérkőzés után egy pont­juk van, míg az angoloknak há­rom, és ha az utolsó találkozóju­kon megverik a románokat, biztos továbbjutók a második helyről. Ha kikapnak, a németeken meg egy győzelem segíthet. Elméletileg te­hát nyitott a kérdés, ráadásul a ro­mánoknak is van miért hajtani - egy győzelem őket is továbbjuttat­hatja... GóUövő: Shearer (53.). Játékvezető: Collina (olasz), 30 ezer néző. Sárga lap: Beckham, ül. Jeremies, Babbel. Anglia: Seaman-G. Neville, Keown, Campbell, P. Neville - Beckham, In­ce, Scholes (72. Barmby), Wise - Shearer, Owen (61. Gerrard). Né­metország: Kahn - Babbel, Matthä­us, Nowotny - Deisler (72. Ballack), Hamann, Jeremies (78. Bode), Zie­ge - Scholl - Jancker, Kirsten (70. Rink), (m, sr) Nézőcsúcs Amszterdamban Amszterdam. Az első tíz mér­kőzését Hollandiában és Bel­giumban 339 100 néző tekin­tette meg a helyszínen. Ez azt jelenti, hogy a nyolc stadiont 91 százalékban töltötték meg a nézők: Az 1:0-val végződött Hollandia-Csehország talál­kozón szurkoltak a legtöbben: 50 800-an ültek az amszter­dami ArenA-ban. (MTI) Dobozos sört sem vehetnek Eindhoven. Biztonsági okok­ból az Eindhoven centrumá­ban levő szupermarket úgy határozott, hogy nem árul a labdarúgó Európa-bajnokság alatt üveges és dobozos sörö­ket. A csütörtöki Svédor- szág-Törökország (0:0) összecsapás előtt a szurkolók az itt vásárolt sörökkel tá­madtak egymásnak, a járó­kelőknek, és a rendőröknek, ezért határozott úgy az üzlet - a rendőrség és az önkor­mányzat hatására hogy a mai svéd-olasz mérkőzés mi­att nem árul „fegyverként” is használható dobozokat és üvegeket. (MTI) Lebuktak a jegyüzérek Bruges. Még a Franciaor- szág-Csehország (2:1) Euró- pa-bajnoki labdarúgó­mérkőzés kezdete előtt őri­zetbe vettek a rendőrök nyolc jegyüzért és három zsebtol­vajt. Az üzérek között három francia, két finn, valamint egy-egy német, holland és egy amerikai volt. A belváros­ban elfogott három zsebtol­vaj közül kettő grúz, egy pe­dig cseh állampolgár. (MTI) Egy albán tippelő bánata Tirana. Elvesztette egyetlen családi pénzkereseti forrását, azaz autómosó üzletét egy al­bán férfi, mert nem találta el a labdarúgó Európa-bajnok­ság Olaszország-Belgium mérkőzésének kimenetelét. Az illető hazai sikerre tippelt, azonban szerdán az olaszok 2:0-ra győztek. A következő reggel a pórul járt fogadó át­adta a bolt kulcsait a nyertes­nek. (MTI) 450 szurkolót vettek őrizetbe, 42-en megsérültek Kevesebb incidens MTI-INFORMÁCIÓ Brüsszel. Francois-Xavier Donnéa brüsszeli polgármester megerősítet­te azokat a sajtóértesüléseket, me­lyek szerint angol és olasz alvilági elemek állítólag helyi törökök meggyilkolására készülnek Hollan­diában és Belgiumban - bosszúból az áprilisban, Isztambulban meg­gyilkolt két leedsi szurkoló haláláért. Az értesülést a holland titkosszolgá­lat szerezte és természetesen értesí­tette a belgákat is. Eszerint angol bűnözők olasz szurkolókat próbál­nak felbérelni a törökellenes lincsre Eindhovenban és főleg Brüsszelben, ahol 40-50 ezer török él. A mai belga-török mérkőzésre tehát a rendfenntartó erők ismét készült­ségben lesznek. A csendőrség ezt a találkozót a maga 3-as veszélyességi skáláján 2-esnek minősítette, s en­nek mefelelően összesen 3300 csendőr és rendőr lesz a stadionban és a városban, a tömegközlekedési eszközökön. A hétvégén minden nap 1300 csendőr teljesít szolgálatot a belga fővárosban. A török rendőrség 12 olyan civilru­hás nyomozót küld a belga főváros­ba, akik jól ismerik a futballhuligá- nokat. A belga rendőrök az ő segít­ségükkel remélik időben lefülelni az esedeges török bajkeverőket. A né­metekkel hasonló megállapodásuk van. Sajnos, az angol rendőrségről nem a legjobb vélemény alakult ki, mert hiába ígérte meg, hogy nem en­gedik ki a szigetországból az egyik leghírhedtebb huligánt, akit csak „Rémálomnak” hívnak otthon. A nemkívánatos „vendéget” a belga zsaruk fedezték fel a brüsszeli déli pályaudvaron, ahova vonattal érke­zett - azonmód vissza is fordították Angliába. A brüsszeli polgármester elmondta, hogy az „itteni török közösség igen felelősségteljes. Mi megpróbáljuk megvédeni őket és reméljük, hogy ők is felelősségteljesen viselkednek”. MTI-HÍR Charleroi. A labdarúgó Európa-baj­nokság angol-német „rizikómeccse” előtt és alatt összesen 450 szurkolót vettek őrizetbe a dél-belgiumi Char- leroi-ban, mindkét táborból - közöl­te Jacques Van Gompel polgármes­ter szombat éjjel, két órával a mérkőzés után, hozzátéve, hogy az összetűzésekben 40 drukker és két rendőr sérült meg könnyebben. Az őrizetbe vettek túlnyomórészt a jegy nélkül maradtak közül kerültek ki.,A vártnál kevesebb incidens tör­tént.” - állapította meg a polgár- mester, dicsérve a rendőrök munká­ját. A mérkőzést 30 ezren nézték vé­gig a stadionban, és csak 3-4 ezer szurkoló rekedt kívül jegyezte meg. A meccs alatt a belga rendőrök víz­ágyút vetettek be a városközpont­ban angol szurkolókkal szemben. Szemtanúk szerint mintegy ötven brit jegy nélküli randalírozott dühé­ben. Ezzel egy időben a rendőrök hat német drukkert is őrizetbe vet­tek, akik egy kávézóban törtek-zúz­tak. A Reuters szerint több tucat jegy nélküli németet állítottak elő. Az őrizetbe vételek zöme minden­esetre közigazgatási intézkedés volt: ezeket a szurkolókat hamar el­engedték, esetleg kitoloncolták. Csak mintegy 30 letartóztatást kö­vet bírói eljárás, de kihallgatás után majdnem mindenkit szabadon en­gedtek. A városi ügyész mindössze két angol őrizetben tartásáról adott számot: az egyik egy honfitársát bántalmazta és már vasárnap vizs­gálóbíró elé állítják, míg a másik egy csendőrt ütött meg, és a jövő héten citálják bíróság elé. A mérkőzés után németek és britek külön-külön hagyták el a stadiont. Charleroi centruma angol örömün­nep színtere volt az l:0-ás győzelem után. De a rendőrségnek csak ap­róbb incidenseknél kellett közbea­vatkoznia. A brit szurkolók zöme még éjfél előtt elhagyta a belvárost. Tippeljen és nyerjen! Ön szerint melyik csapat nyeri az idei labdarúgó Európa-bajnoksá- got? A csoportmérkőzések kezdetével egy időben tippversenyt hir­detünk. A helyesen tippelők görögországi nyaralást, 2000, illetve 1000 korona értékben tippelési lehetőséget és CD-csomagot nyer­hetnek. Önnek csak az a dolga, hogy felhívja az adott csapathoz tartozó telefonszámot, s érthetően elmondja nevét és lakcímét. Egy hívás ára legfeljebb 5 korona. 0972 262 300 - NÉMETORSZÁG 0972 262 301 - ROMÁNIA 0972 262 302 - PORTUGÁLIA 0972 262 303-ANGLIA 0972 262 304 - BELGIUM 0972 262 305 - SVÉDORSZÁG 0972 262 306 - TÖRÖKORSZÁG 0972 262 307 - OLASZORSZÁG 0972 262 308 - SPANYOLORSZÁG 0972 262 309 - NORVÉGIA 0972 262 310 - JUGOSZLÁVIA 0972 262 311 - SZLOVÉNIA 0972 262 312 - HOLLANDIA 0972 262 313 - CSEHORSZÁG 0972 262 314 - FRANCIAORSZÁG 0972 262 315 - DÁNIA Sok szerencsét! PEREXIS, P.O. Box 49,830 08 Bratislava 38 EB-NYILATKOZATOK ROGER LEMERRE, a francia váloga­tott szövetségi kapitánya: - Gratulá­lok a csapatnak és különösen Thierry Henrynak, ő a nap hőse. Fegyelme­zetten játszottunk, és a csehek min­den hibáját kihasználtuk. JOZEF CHOVANEC, a cseh váloga­tott vezetőedzője: - Elégedett va­gyok a játékosok hozzáállásával. Sajnos, a sorsolás szeszélye folytán egy nagyszerű együttessel kerül­tünk szembe, amely megérdemel­ten győzött le bennünket. A mostani találkozó talán még nehezebb volt, mint a Hollandia elleni. FRANK RIJKAARD, a holland válo­gatott szövetségi kapitánya: - Külö­nösen a széleken voltunk gyorsak, s ez meghozta az eredményt. Mind­egyik mérkőzésünket meg szeret­nénk nyerni, tehát a franciák ellen is győzelemre játszunk, már csak azért is, hogy mi nyerjük a csopor­tot. Rendezők vagyunk, s ez kötelez minket. BO JOHANSSON, a dán válogatott mestere: - Nagyon igyekeztünk, de sajnos, nem tudtuk megnehezíteni a hollandok dolgát. A második fé­lidőre elfáradt a csapat, s ez meg­bosszulta magát. Kikaptunk, ezen nem lehet szépíteni. HUMBERTO COELHO, a portugál válogatott szövetségi kapitánya: - Nagy taktikai csata folyt a pályán. Sok türelemre volt szükségünk, hogy feltörjük a románok védelmét, de a végén eljött az igazság pillana­ta. Ellenfelünk rengeteg tapasztalt játékossal tud pályára lépni, ezért volt roppant nehéz dolgunk. GHEORGHE HAGI, a román váloga­tott csapatkapitánya: - Sokkal böl­csebben kell játszanunk ahhoz, hogy ne az utolsó másodpercben esett góllal kapjunk ki. Ezúttal a portugálok szerencsésebbek voltak. KEVIN KEEGAN, az angolok szövet­ségi kapitánya: - Azt hiszem, nagy örömöt okoztunk sok angol szurko­lónak itt a stadionban és odahaza. Megmutattuk, hogy mennyire tu­dunk küzdeni és elhittük, hogy győzhetünk. így kell folytatnunk Románia ellen. ERICH RIBBECK, a németek ve­zetőedzője: - Nagyon fájdalmas ez a vereség, mert sokkal jobban játszot­tunk az angoloknál. Nekik egy ko­moly helyzetük volt, nekünk há­rom-négy. Külön bosszant, hogy Beckham beíveléseit videóról ele­meztük, mégis ilyen helyzetből kap­tuk a gólt. Szombaton a török szurkolók is dühöngtek Charleroi-ban Megkéseltek egy angolt MTI-HÍR Brüsszel/Charleroi. Súlyosan megsebesült az az angol szurkoló, akit szombat hajnalban egy török megkéselt Charleroi-ban. Az angol és a török szurkolók között április­ban mérgesedett el a viszony, miu­tán Isztambulban két Leeds-szim- patizánst halálra szurkáltak. Min­deközben több mint 200 angolt vettek őrizetbe Brüsszel központ­jában, miután a felhevült tömeg összecsapott a rendőrséggel. Ä vasrudakkal és ütőkkel felszerelt vandálok péntek éjjel támadták meg a rendfenntartókat, a roham­rendőrök könnygázzal fékezték meg a felhevült tömeget, majd a tartóztatták le a huligánokat. Nem unatkoztak a rendőrök az angol-német derbi előtt és után. (Fotó: TA SR) A belga rendőrség törökellenes lincstervekről tud Alvilági elemek terve Németországnak már csak elméleti esélye maradt a továbbjutásra Nagy bajban a címvédő

Next

/
Oldalképek
Tartalom