Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-16 / 138. szám, péntek

Sport ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 16. Elmúlt a sztrájkveszély Montreal. A montreali közle­kedési vállalatok alkalmazott­jainak hatvan százaléka úgy szavazott, hogy halasszák el a hétvégi Forma-l-es Kanadai Nagydíj idejére tervezett sztrájkot. A dolgozók jelez­ték: nem zárják ki annak le­hetőségét, hogy későbbi időpontban sor kerül a mun­kabeszüntetésre. A tiltakozás azért folyik, mert a két válla­lat vezetősége az alkalmazot­tak nyugdíj-hozzájárulását 2002. december 31-ig meg akarja szüntetni. A Forma-l­es futam szervezői több, mint százezer nézőt várnak a Gilles Villeneuve pályára. (MTI) A fojtogató nem ütött Bloomington. Az Indiana Egyetem vezetősége tanúk be­vonásával tisztázta a testi erőszak vádja alól Bob Knigh- tot, az intézmény kosárlabda­csapatának vezetőedzőjét. Chris Lawson egykori hallgató azt áhította, hogy a tréner 1990-ben, valamelyik mérkőzés szünetében össze­veszett egyik játékosával, majd megütötte őt. A nyilat­kozat alapján Matt Nover ma­gára ismert, de cáfolta, hogy Knight bántalmazta volna. Lawson egy héttel azután vá­dolta meg korábbi mesterét, hogy az három mérkőzésre szóló eltiltást és 30 ezer dollár bírságot kapott az Indiana Egyetemtől, mert 1997-ben egy edzésen fojtogatta az egyik tanítványát. (MTI) Elmegy a csodaedző Limoge. Dusko Ivanovics, a francia Limoges kosárlabda- csapat edzője szerződést bon­tott a komoly anyagi gondok­kal küszködő klubbal. Noha a montenegrói edző csak egy évet dolgozott a csapamái, si­kert sikerre halmozott, hiszen megnyerték a francia bajnok­ságot, a Francia Kupát és a Ko- racs Kupát is. - Nem volt köny- nyű döntés, de szakmai, csalá­di és anyagi szempontból így kellett határoznom. (TASR) Bourque marad Coloradóban Denver. Minden idők egyik legjobb hátvédjének tartott Ray Bourque egy plusz egy idényre szóló szerződést kö­tött klubjával, az észak-ameri­kai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Colorado Ava- lanche-csel. A 39 éves játékos abban bízik, hogy végre sike­rül bajnokságot nyernie. Bour­que 21 év után márciusban azért hagyta el addigi egyeden csapatát, a Bostont, mert sem­mi esélye sem volt a Stanley Kupa elhódítására. (TA SR) Ginola távozik a Tottenhamtől London. A Tottenham Hots­pur labdarúgócsapatának ve­zetői elengedik David Ginolát, így a 33 éves francia játékos tárgyalhat az Aston Villával. A londoni klub elfogadta a szélsőért ajánlott 3 millió fon­tot, de az üzlet megkötéséhez Ginola beleegyezése is szüksé­ges. - Az Aston Vüla ajánlatot tett David Ginoláért. Néhány megbeszélés után a klub en­gedélyt adott arra, hogy a francia játékos tárgyaljon a Villával - jelentette ki a Tot­tenham klubigazgatója. Gino- la 1997-ben a Newcasde Uni- tedtől 2 millió fontért igazolt a fővárosba. (SITA) Fennállása legnagyobb sikerét érte el a púchovi Matador (sötét mezben) labdarúgócsapata, 6 pontos előnnyel feljutott az élvonalba (Eugen Vojtísek felvétele) A II. labdarúgóliga 1999/2000-es küzdelemsorozata a számok és tények tükrében Piszár lett a gólkirály Pozsony. Vasárnap befejező­dött a második vonalbeli fut- ballbajnokság 1999/2000-es pontvadászata. A Púchov fel­jutott az élvonalba, viszont az átszervezés következtében 10 együttes augusztustól a III. ligában folytatja. SZABÓ ZOLTÁN GÓLOK. Negyvenöt találattal több született, mint tavaly, pontosan 806 gólt láttak a nézők (1 éve 761), ami 2,6-os ádagnak felel meg (2,49). Legtöbb gól az utolsó for­dulóban (35), a legkevesebb a nyi­tányon (13) született. A rimaszom­bati Piszár József nyerte a mester- lövészek versenyét, 22 ízben volt eredményes. Mögötte a púchovi Lembakoali (18) és a dévényi Vara­dul (17) végzett. Tavaly éppen az utóbbi vitte el a pálmát, akkor 24 alkalommal talált a hálóba. Az egyes csapatok legeredménye­sebb játékosai - PÚCHOV (71 gólt ért el): Lembakoali 18, Privarcík 9, Sírba 6; NOVÁKY (67): Cérnák 11, Bohácik 10, GuTa 9; PODBREZO- VÁ (62): D. Nemec 12, Gajan 9, Pelegrín 8; LICARTOVCE (69): Lesniak 11, Szolotruk 9, Tomko 8; RIM. SOBOTA (65): Piszár 22, Trval 9, Micinec 6, Rák 5, Kráf, Tomko 4-4, Stas, Vítek, Tyciak 2-2, Geri, Kocis, Fajkus, Dzubara, Tim- ko, Dolezal 1-1; BARDEJOV (48): Pagor 13, Knoflícek 7, Kozák 3; DEVÍN (50): Varadín 17, Slahor 7, Plavník 5; SENICA (61): Klejch 15, Bagin 8, Mihálik 7; ZIAR (47): Stas 10, Juska 7, Tibensky, Zemko 5-5; SLOVAN B (38): Novotny 4, Kriss, M. Jancula, Bielik, Kut’ka, Bránik, Krár 3-3; LEV1CE (34): Vidra 6, Kubala 4, Toman, Adamec, Mészá­ros, Lepies 3-3, Megyesi, Palic, Adamcík, Chvíla, Bőzik 2-2, Vrá- bel, Horváth 1-1; INTER B (39):. Tomcák 8, Burza, Pernis, Krejcí 5- 5; STROPKOV (31): Kosa 6, Ve- sely, Kandrác, Kupec 4-4; N. ZÁMKY (28): P. Hodúr 5, Lőrinc 3, Bujdák, Garai., Libusa, Barbo- rík, Rubina, Kamancza, Tóth F., Zsák, Horácek 2-2, Ziga, Kanás 1- 1; SALa (30): Horácek, Andódi 6- 6, Ferenczy, Blasko, Lalák, Spedla 2-2, Stuparic, Udvaros, D. Másik, Bodri, Molnár, Stancek, Oláh 1-1; PIESTANY (29): Gvozdenovic 5, Zelenay, Hlavác, Glos 3-3; LOKO- MOTÍVA (25): Kiss 5, Guzan, Kos­suth 3-3; SP. N. VÉS (12): Padych 3, Jancík 2. MÉRLEG. A 306 találkozó közül 180 hazai győzelem (181), 53 döntetlen (64) és 73 vendégsiker (61) született. A gólarány: 512:294 (501:260), a pontok aránya 593:272 (607:247). NÉZŐK. 35 ezerrel többen látták a mérkőzéseket, mint egy évvel ezelőtt. Pontosan 323 ezer 716 szurkoló látogatott ki a találkozók­ra (287 ezer 251). Ez 1058-as át­lagnak felel meg, legtöbben, 5000- en a Púchov-Nováky trangadót te­kintették meg. KIÁLLÍTÁSOK. Jóval kevesebb játé­kost küldtek el a pályáról a bírók, mint tavaly. Összesen 78 piros lapot osztottak íd a játékvezetők (99). SÁRGA LAPOK. A bírók 1031 alka­lommal éltek ezzel a lehetőséggel (1274). Legtöbb lapot a sztropkói- ak (71), legkevesebbet pedig a nyitranovákiak (35) kapták. TIZENEGYESEK. Kilencvennyolc büntetőt ítéltek a bírók (80), 27 al­kalommal hibáztak a játékosok. OTTHON • 1. Nováky 17 16 1 0 47:3 49 2. Podbrezová 17 16 1 0 37:7 49 3. Púchov 17 15 0 2 44:7 45 4. Licartovce 17 14 2 1 46:15 44 5. Senica 17 13 2 2 45:22 41 6. Rim. Sobota 17 12 3 2 38:12 39 7. Levice 17 12 3 2 27:14 39 8. Devín 17 11 3 3 29:9 36 9. Bardejov 17 10 5 2 25:11 35 10. íiar 17 10 3 4 29:18 33 11. N. Zámky 17 10 2 5 25:17 32 12. Slovan B 17 10 2 5 22:14 32 13. Stropkov 17 8 6 3 20:10 30 14. Inter B 17 6 8 3 19:15 26 15 Sal'a 17 6 4 7 16:23 22 16. Piest'any 17 6 3 8 17:26 21 17. Lokomotíva 17­4 3 10 18:31 15 18. Sp. N. Vés 17 1 2 14 8:40 5 IDEGENBEN 1. Púchov 17 10 4 3 27:12 34 2. Nováky 17 8 4 5 20:16 28 3. Podbrezová 17 7 4 6 25:23 25 4. Bardejov 17 7 1 9 23:21 22 5. Rim. Sobota 17 6 3 8 27:29 21 6. Devín 17 6 5 9 21:22 20 7. Licartovce 17 3 8 6 23:24 17 8. Slovan B 17 5 1 11 16:29 16 9. Ziar 17 4 3 10 18:24 15 10. Inter B 17 4 2 11 20:28 14 11. Senica 17 2 6 9 16:33 12 12. Üal'a 17 3 1 13 14:32 10 13. Piest'any 17 3 1 13 12:36 10 14. Levice 17 3 0 14 7:29 9 15. Stropkov 17 2 3 12 11:35 9 16. N. Zámky 17 0 5 12 3:29 5 17. Lokomotiva 17 0 3 14 7:45 3 18. Sp. N. Vés 17 0 2 15 4:45 2 A NIKÉ 25.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA PENTEK, JUNIUS 16. Tipp a gólok szá­mára: 312. Cseh- ország-Francia- ország (0-1 gól) - 3,0; 313. Csehor- szág-Franciaor- szág (2-3 gól) - 1,65; 314. Csehország-Franciaország (4 vagy több gól) - 4,2. Tipp a végeredményre: 315. Cseh­ország-Franciaország 1:0 - 8,0; 316. Csehország-Franciaország 2:1- 9,0; 317. Csehország-Franciaor­szág 0:1 - 5,5; 318. Csehország- Franciaország 0:2 - 7,0; 319. Cseh­ország-Franciaország 1:2 - 6,0; 320. Csehország-Franciaország 1:3 — 8,0; 321. Csehország-Franciaor­szág 1:1 - 6,5; 322. Csehország- Franciaország 2:2 - 10,0; 323. Csehország-Franciaország más eredmény - 3,0. Labdarúgó Európa-bajnokság: 333. Dánia-Hollandia 5,1-3,2-1,5­1,9-1,05. Tipp az első félidőre: 334. Dánia- Hollandia 4,8-2,5-1,75-1,55-1,1. Tipp a gólok számára: 336. Dá­nia-Hollandia (0-1 gól) - 4,3; 337. Dánia-Hollandia (2-3 gól) - 1,9; 338. Dánia-Hollandia (4 vagy több gól)-2,4. Tipp a végeredményre: 339. Dá­nia-Hollandia 0:1 6,5; 340. Dá­nia-Hollandia 0:2 5,0; 341. Dánia- Hollandia 1:2 6,0; 342. Dánia-Hol­landia 0:3 9,0; 343. Dánia-Hollan­dia 1:3 6,5; 344. Dánia-Hollandia 0:0 12,0; 345. Dánia-Hollandia 1:1 8,0; 346. Dánia-Hollandia 2:214,0; 347. Dánia-Hollandia más ered­mény 3,0. Tipp a félidőre és a végeredmény­re: 348. Dánia vezet-Dánia nyer 10,0; 349. Dánia vezet-döntedene- zik 8,0; 350. Dánia vezet-Dánia ve­szít 14,0; 351. Dánia dönteüene- zik-Dánia nyer 12,0; 352. Dánia döntetlenezik-dönteüenezik 4,8; 353. Dánia döntetlenezik-Dánia ki­kap 2,6; 354. Dánia vesztésre áll— Dánia nyer 19,0; 355. Dánia vesz­tésre áll-döntetlenezik 12,0; 356. Dánia vesztésre áll-Dánia kikap 2,2. Argentin labdarúgóliga: 358. In- depenciente-Instituto 1,45-3,4-5,2- 1,1-2,0. SZOMBAT, JÚNIUS 17. Labdarúgó Eb: Románia-Portugá- lia 2,9-2,8-2,1-1,25-1,4. Tipp az első félidőre: 381. Romá- nia-Portugália 3,6-1,9-2,7-1,15­1,3. Tipp a gólok számára: 383. Romá- nia-Portugália (0-1 gól) 3,9; 384. Románia-Portugália (2-3 gól) 1,65; 385. Románia-Portugália (4 vagy több gól) 3,2. Tipp a végeredményre: 386. Ro­mánia-Portugália 1:0 8,0; 387. Ro­mánia-Portugália 2:014,0. Kiket láthatunk a jövő heti pozsonyi atlétikai viadalon? Előzetes rajtlista ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Végérvényessé vált, hogy mindössze tizenhárom számban rendezik meg a közelgő Szlovák Nagydíj Slovak Gold nevű, a Grand Prix-sorozat második vonalába tar­tozó nemzetközi atlétikai viadalt. A rendezők egy héttel a rajt előtt (a versenyre június 22-én az Inter sta­dionban kerül sor) közzétették az előzetes rajtlistát. GP I-es minősítése csak a női disz­koszvetésnek lesz. Ennek megfelelő a mezőny is, melynek élcsoportja; Dietzsch (német) 69,51; Grasu (ro­mán) 68,80; Zvereva (bolgár) 67,60... Wyludda (német) 62,66 m. A nőknél maradva: 400 méteren az orosz Goncsarenko ideje a legjobb (50,75), de az idén a cseh Fuchsová a leggyorsabb európai ezen a távon. 800 méteren elindul a magyar Var­ga is. Száz gáton, magas-, hármas és rúdugrásban az oroszok lesznek a hangadók. Rajthoz áll Tatjana Le- begyeva, aki szerdán a görögorszá­gi Khaniában 15,01 méterrel a vi­lág idei legjobbját érte el női hár­masugrásban. Ä férfiaknál közép­távon (800 m, 5000 m) a kenyaiak érkeznek a legjobb időkkel, de a rö- videbbik versenyben van esélye a magyar Korányi Balázsnak is, aki idejével az afrikaiak közé ékelődik. Négyszáz gáton a magyar Bédi Ti­bor vezeti az előzetes rajtlista leg­jobbjainak névsorát, (jmk) Megalakul az Olimpikonok Szlovákiai Szövetsége Vészharanglcongatás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Frantisek Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság (SZOB) elnöke a végrehajtó bizottság teg­napi ülése után bejelentette: július elsején alakuló tanácskozást tart az Ólimpikonok Szlovákiai Szövet­sége. Ősszel és tavasszal egy-egy szakmai értekezleten vitatják meg a szlovákiai ötkarikás mozgalom távlati irányvonalának koncepció­ját, melyet jövő tavasszal terjeszte­nek a testület elé. Támogatja a vb Martin Tesovic súlyemelő olimpiai szabadkártya-kérelmét. Chmelár elnök azt is elmondta, hogy kétszer is pénzigénylési kérelemmel for­dulnak a kormányhoz. Napokon belül a megduzzadt sydneyi kül­döttség részvételi pluszköltségei­nek (húszmillió korona), szeptem­berben pedig a Salt Lake City-i olimpiai felkészülés fedezéséhez várják a kabinet segítségét. Az utóbbi kiadások kilencven százalé­ka 2001-re esik, s a költségvetés hatvanmilliós tétellel számol. A SZOB elnöke rövidesen megkon­gatja a vészharangot, és figyelmez­tető levélben fordul a kormányta­gokhoz és a parlamenthez. Jelezni kívánja, hogy veszélyes helyzetbe kerül(t) a sportfinanszírozás. „A bonyolult kiutalás és elszámolás miatt a jóváhagyott összegből is je­lenleg csak a minimum áll rendel­kezésünkre, az alapok tervezett fel­számolása pedig a sportszervezete­ket és -szövetségeket nem egy, ha­nem két hátralépésre kényszeríte­né.” - érvelt Frantisek Chmelár. Néhány friss hír Sydneyből, Martin Benko SZOB-főtitkártól. Az olimpi­ai faluban 140 helye lesz a szlovák küldöttségnek, közvetlenül a szlo­vénok és csehek szomszédságában. A labdarúgók máshol laknák majd. már most biztos, hogy a létszám túllépi a száznyolcvanat. A szlovák zászló ünnepélyes felvonása szep­tember 14-én lesz az olimpiai falu­ban. A megnyitón Schuster államfő és Kukán külügyminiszter vesz részt, Dzurinda kormányfő nem készül Sydneybe, (jmk) SPORTFOGADÁS A SPORTKA 25. játékhetének (szerdai sorsolás) nyereményei -1. HÚZÁS: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 nyertes á 18 308 korona; 4. díj: 462 nyertes á 634 korona; 5. díj: 9172 nyertes á 85 korona. A va­sárnapi sorsolásra átvitt, felhalmo­zott JACKPOT-nyeremény: 1 952 003 korona. AII. HÚZÁS nyeremé­nyei: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 9 nyertes á 20 342 korona; 4. díj: 946 nyertes á 590 korona; 5. díj: 10 807 nyerte á 72 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhal­mozott JACKPOT-nyeremény 23 296 110 korona. A LEHETŐSÉG nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 7nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 34 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 437 nyertes á 100 korona. Ava- sámapi sorsolásra átvitt, felhalmo­zott JACKPOT-nyeremény 149 636 korona. (SITA+TASR) A sötét mezben játszó Los Angeles Lakers hosszabbítás után idegenben 120:118-ra nyert az Indiana ellen a kosárlabda NBA döntőjének negyedik mérkőzésén, így a négy győzelemig tartó párharcban már 3:1-re vezet. (TA SR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom