Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-14 / 136. szám, szerda

El Politika ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 14. Elsősorban a szőkéknek kellene kerülni déltájt a tűző napon való tartózkodást (Prikler László felvétele) Az SKB-betétesek 4,23 milliárd koronát kapnak Rossz a betétvédelem 24 hónap után a létminimum fele Pozsony. A munkaügyi mi­nisztérium arra figyelmezteti a polgárokat, hogy az 1998- ban elfogadott törvény értel­mében 2000. július 1-től a munkaügyi hivatalban 24 hó­napja nyilvántartott, szubjek­tív okok miatt munka nélkül levők csupán a létminimum felére jogosultak. Ennek ösz- szege jelenleg havi 1615 ko­rona. (ú) Elég posztot kapott az ellenzék Pozsony. Az SDL nem támo­gatja a HZDS kormánykoalí­ció és az ellenzék együttmű­ködésére tett új javaslatát, mivel az elenzéknek megfe­lelő képviseletet ajánlottak fel a parlamentben az egy al­elnöki illetve a hat bizottsági elnöki poszt betöltésével, il­letve a számvevőszék alelnö­ki posztjával. Legfeljebb a számevevőszék elnöki poszt­ja jöhet szóba. Az SDL to­vábbra is szorgalmazza több­szörös párttagság kérdésének megoldását, mert „megen­gedhetetlen, hogy egyes kép­viselők egy-egy kérdésben egyszerre többféle álláspotot képviseljenek, (gl) Dzurinda Szófiába látogat Pozsony. Mikulás Dzurinda ma kétnapos látogatásra Bul­gáriába utazik. A kormányfő találkozik bolgár kollégájá­val, Ivan Kosztyowal, az ál­lamfővel, Petar Sztojanowal és a parlament elnökével, Jordan Szokolowal. Dzuinda egy kormányközi egyez­ményt ír alá, és fogadja őt Szófia polgármestere. A láto­gatás részeként szlovák- bol­gár üzleti találkozóra is sor kerül. (TA SR) Mikulás Dzurinda (archívum) Fico önállóan indul a választáson Pozsony. A Smer önállóan indul a következő parlamenti választásokon azzal az ambí­cióval, hogy erős tagja lesz az új kabinetnek. A Smer szerint a politikai mozgások arra en­gednek következtetni, hogy a kormánykoalíció előrehozott választásokra készülődik. Ezt az SDKÚ létrejötte, az SOP és az SDSS közeledése, a KDH élén várható változások és az SDE-en belüli konfliktus is bi­zonyítja. (TA SR) Öt Skoda Fabia a rendőrségnek Pozsony. Az országos rendőr- főkapitány, Ján Pipta és a bel­ügyminisztérium képviselői tegnap öt Skoda Fabia Confort márkájú gépkocsit vettek át, melyeket a Tipos cég ajándékozott a rendőrség­nek. Az indoklás szerint azzal érdemelték ki az autókat, hogy a pozsonyi labdarúgó utánpótlás Európa-bajnokság ideje alatt feladatuk magasla­tán álltak. Jaroslav. (TA SR) Pozsony. Hiába figyelmeztet­nek az orvosok az ultraibolya sugarak káros hatására, so­kan délben sem kerülik a na­pot. Ennek következtében az utóbbi harminc évben sokkal többen betegedtek meg bőr­rákban. PÉTERFI SZONYA Míg 1970-ben évente 50 férfinál és 55 nőnél diagnosztizálták a veszé­lyes melanómát (1980-ban az arány 80:105,1990-ben 130:150 volt), je­lenleg több mint 160:180 új esetet jegyeztek az orvosok. Az összes da­ganatos beteg 1,5 (férfiak), illetve 2%-a (nők) bőrrákban szenved, pe­dig hatékony védelemmel megelőz­hették volna a betegséget. - Nem­Pozsony. Tegnap 11 óra 55 perckor kezdte a közigazgatási reformmal kapcsolatos sajtóértekezletét a Szlo- váldai Városok és Falvak Társulása, hogy ezzel is jelezze, a reform szem­pontjából „öt perc múlva tizenket­tő”, vagyis, legfőbb ideje, hogy a kérdésben érdemi lépések történje­nek. Michal Sykora, a társulás elnö­ke elmondta, a figyelmeztetés első­sorban a kormánynak szól, a ZMOS Országos Tanácsa olyan nyilatkoza­tot fogadott el, amely több szem­pontból is bírálja a kormány reform­hoz való hozzáállását. Sürgetik a kormányt, hogy végre foglaljon ál­lást, mely hatásköröket kívánja át­ruházni az önkormányzatokra, mert enélkül sem a regionális ön- kormányzatok, sem a speciális ál­Nyitra. Két hónap elteltével sem si­került azonosítani azt a nőt, akinek holttestét április 8-án találták Zbehy községben (Nyitrai járás) a patakparton, ezért a rendőrség ki­adta az eltemetési engedélyt. Az el­hunyt szövet- és DNA-mintáit ter­mészetesen megőrzik, így az azo­nosításra a temetés után is sor ke­rülhet, feltéve, hogy jelentkezik va­laki, aki ismerte az elhunytat, és megtalálják a kórlapját is. A 25-35 év közötti nő holtteste ruhádan csak a rákos, hanem a jóindulatú da­ganatok száma is növekszik - mondja Marta Klobusická, a Rákku­tatás Alapítvány elnöke -, bár ezek­nél a halálozási arány csupán l-2%- os. A bőrgyógyászok és onkológu­sok szerint 11 és 15 óra között ke­rülni kell a napot, vagy legalább megfelelő ruházattal, magas fakto­ré napozó krémmel kell óvni arcun­kat, végtagjainkat. A bőrrák, a melanoma átka, hogy sokáig látha- tadan, ám rövid időn belül áttéteket képez. - A fejlett országok kutató- központjaiban újfajta gyógymód­dal, vakcinádéval kezelik a mela- nómás betegeket. A bonyolult labo­ratóriumi eljárás és génmanipuláció során a beteg véréből készített vak­cina mobilizálja a szervezet védeke­zési mechanizmusát, s elpusztítja a rákos daganatokat - ismertette az lamigazgatási szervek létrehozásá­ról, sem a járási hivatalok esedeges megszüntetéséről nem lehet érdem­ben tárgyalni. Sykora példának azt hozta fel, amíg nem tisztázott, hogy az építkezési engedélyeket önkor­mányzati vagy államigazgatási szerv fogja-e kiadni, addig a speciá­lis államigazgatási szerv létrehozá­sáról felesleges beszélni. A társulás pozitívan értékeli az alkotmány mó­dosítására tett javaslat egyes részeit, péládul azt, amely lehetővé tenné, hogy a községek közhasznú mun­kákra alkalmazzák a munkanélküli­eket. Szinté pozitívan értékelik, hogy az alkotmánytervezet jobb fel­tételeket szab ahhoz, hogy az alkot­mánybíróság helyesen dönthessen a helyi érvényű rendeletek elbírálását illetően. Ugyanakkor határozottan elutasítják azt a tervezetet, hogy az volt, az orvosszakértő szerint nem a halála után vetkőztették le. A halál közvetlen oka kihűlés, erőszak nyo­mait nem fedezték fel. Előrelépést még a boncolás sem hozott a rejté­lyes ügyben, semmilyen sebhely, forradás, törésnyom vagy anyajegy nem volt látható rajta, szervein nem bukkantak betegségek nyoma­ira, kóros elváltozásra. Amit tudni lehet, az, hogy halála előtt alkoholt ivott, közösült valakivel, és az oltás­nyomokból meg a fogtömésekből ítélve szlovák állampolgár lehetett. A helyszínen sem okmányokat, sem eljárás lényegét Jozef Bízik, a pozso­nyi kísérleti onkológiai intézet da­ganatos sejtek biológiai osztályának vezetője. A szakértők állítása szerint ez az eljárás néhány éven belül je­lentős segítséget nyújthat a mela­noma gyógyításában. A Rákkutatás Alapítvány a dagana­tos betegségek megelőzéséhez nél­külözhetetlen genetikai analizátor megvételére szükséges 3,5 millió koronát lakossági gyűjtés útján kí­vánja előteremteni. Jelenleg a ku­tatók hetekig dolgoznak a geneti­kai anyaggal, viszont ez a műszer néhány óra alatt egy csepp vérből kimutatja a károsult géntöredéket. A belügyminisztériumi engedéllyel rendelkező gyűjtés június 10-től november 30-ig tart, számlaszám: Postová banka a. s. 2000020000/ 6500. önkormányzatokat bevonják az ál­lamkincstár rendszerébe. Ez azt je­lentené, hogy a községi javakkal központilag rendelkeznének, füg­getlenül attól, hogy azokat az ön- kormányzat milyen forrásokból szerezte. Ez Sykora szerint ellent­mond az alkotmánynak, amely sza­vatolja a területi önkormányzatok autonómiáját. Ilyen rendszer a he­lyi vállalkozásokra is inkáb vissza­fogó, műit fejlesztő hatással lenne. A ZMOS továbbra is 11 +1 regioná­lis önkormányzat kialakítását tá­mogatja. Kérdésre válaszolva, hogy nem tárgyalnak-e a Demokratikus Baloldal Pártjával, amely más el­képzelést hangoztat, az elnök el­mondta: minden politikai szubjek­tummal közölték álláspontjukat, és feleslegesnek tartják a további két­oldalú tárgyalásokat. ékszereket nem találtak a rend­őrök, de a nő ápolt külseje és a holttest közelében szétszórt már­kás ruhák miatt kizártnak tartják, hogy hajléktalan lett volna. A nyo­mozást továbbra is folytatják és is­mételten kérik a lakosság segítsé­gét. Aki az említett időpontban lát­ta Üzbég vagy Nyitra környékén a 170 cm magas, barna hajú és sze­mű, sasom! sovány nőt, vagy ilyen külsejű személy eltűnt a környeze­téből, az jelezze a legközelebbi rendőrparancsnokságon, vagy a 158-as számon, (vm) SITA-HÍR Pozsony. A Szlovák Kreditbank (SKB) póruljárt betéteseinek pénzét az Általános Hitelbank (VÚB) 38 fi­ókja június 19-én kezdik visszafizet­ni, az ügyfelek augusztus 19-ig jut­hatnak hozzá a pénzükhöz. A betét- védelmi alap 43 469 betétes össze­sen 4,23 milliárd koronáját fizeti vissza. Az érintetteket külön értesí­tőben is felszólítják a betét átvételé­re, amihez a személyi igazolványon ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Belgium várhatóan június végén eltörli a szlovák állampolgár­okkal szembeni vízumkényszert. Er­ről Armand de Decker, a belga sze­nátus elnöke tájékoztatott tegnap Pozsonyban. A vízumkényszer el­törlését a tervek szerint összekap­csolják Ladislav Pittner belügymi­niszter június 29-i brüsszeli látoga­Rimaszombat. A helyi Nonprofit Koordinációs Központ 12 szeminá­riumból álló képzést indított, mely­nek célja szakmai segítséget nyújta­ni már működő, bejegyzett szerve­zeteknek, egyesületeknek, és olyan aktív személyeknek, akik a nonpro­fit szférában kívánnak tevékenyked­ni. - Az egynapos szemináriumok havi egy alkalommal, pénteken va­lósulnak meg, és mindig konkrét té­makörhöz kapcsolódnak. A témák közt szerepel például a nonprofit szervezetek jogi hátterének, beje­kívül a betét átvételére feljogosító okmánnyal - bankkönyvvel vagy a számla nyitásáról szóló szerződés­sel - is igazolniuk kell magukat. Frantisek Szikhart, a VÚB alelnöke szerint a jelenlegi betétvédelmi tör­vény nem megfelelő, mivel a nem anonim betétek számára teljes biz­tonságot jelent. Szerinte a lakosság sokkal jobban meggondolná, me­lyik barikra bízza a pénzét, ha beté­tüknek csak a 80-90%-át fizetnék vissza a pénzintézet csődje esetén. Szlovákiába látogatott a belga szenátus elnöke Brüsszelbe vízum nélkül Tudnivalók a nonprofit szervezetek működéséről A civil szféra képzése ÚJ SZÓ-HÍR Bevetésen a tűzoltók. Tegnap eddig ismeretlen okból tűz ütött ki a po­zsonyi kiállítási csarnok egyik irodájában. A tűzoltók gyors beavatkozásá­nak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább. Személyi sérülés nem történt. (Dömtör Ede felvétel) tásával. Az is biztos azonban, hogy Ukrajna június 28-tól bevezeti a szlovák állampolgárokkal szembeni vízumkényszert. Kijev ezzel Po­zsony hasonló lépésére válaszol. Bo­ris Gandel szerint Moszkva sem hagyja válasz nélkül, hogy Szlová­kia beszünteti az orosz állampolgár­okkal szembeni vízummentességet, így 2001-től Oroszországba is csak vízummal utazhat, aki akar. (t, st) gyeztetésének, működésének isme- retétese, az adománygyűjtés módja, hazai és külföldi adományozó szer­vezetek és európai uniós alapok be­mutatása, projektumírás és pénz­ügyi menedzsment - ismertette Haj­dú István programvezető. A követ­kező szemináriumra pénteken kerül sor a Pártok házában (Svátopluk u. 9), a Fórum Intézet és a beszterce­bányai Nonprofit Szervezetek Okta­tási Központjának munkatársai ad­nak elő. A képzésre a Fundament Polgári Szervezet 0866/563 19 83- as telefonszámán korlátozott szám­ban mée lehet jelentkezni. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása bírálja a kormány bizonytalan magatartását Reform öt perccel tizenkettő előtt GAÁL LÁSZLÓ Erőszakra utaló jel nincs, az orvosszakértő és a kórboncnok is értetlenül áll az eset előtt Az azonosítatlan holttest rejtélye ÚJ SZÓ-HÍR Főleg a fehérbőrűek, a szőkék, a kék és a zöld szeműek kerüljék a tűző napot Gyűjtés a rákkutatásra Jön a diáklázadás leverője Migas várja Li Penget Pozsony. A jövő héten Szlovákiá­ba látogat Li Peng, a kínai parla­ment elnöke, korábbi miniszterel­nök, aki személyesen felelős az 1989. évi Tienanmen téri diáklá­zadás vérbe fojtásáért. Penget Jozef Migas, a parlament elnöke hívta meg kínai útja során. A kül­ügyminisztérium - mintegy men­tegetőzve - közölte, a szlovák poli­tikusok az emberi jogok és Tibet kérdését is felvetik, (sóti) A külügy kérte az útlevelet Gavornílc hazudott Pozsony. Boris Gandel külügyi szó­vivő cáfolta Stefan Gavomíknak, a Nemzeti Vagyonalap volt elnöké­nek kijelentését, hogy a tárca nem kérte tőle diplomata-útlevele leadá­sát. Még 1998-ban felszólították őt viszsszaadására, s az útlevelet blok­kolták. Tehát ha a határon felmutat­ná, elvennék tőle. Gavomík ellen vizsgálat indult, de a tilalom ellené­re elhagyta Szlovákiát, Londonba utazott, (st)

Next

/
Oldalképek
Tartalom