Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-13 / 135. szám, kedd
20 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 13. tv2, 19.30. A zűr bajjal jár. Amerikai krimikomédia. Sok borsot tör Peter Barckett, a regényíróból lett újságíró orra alá Sabrina Peterson, a nem éppen hétköznapi tulajdonságokkal rendelkező riporternő. Szinte izzik a levegő körülöttük, amikor munkájuk során összeütközésbe kerülnek egymással, és mindegyik megpróbálja túlszárnyalni a másikat. MÜSORAJÁNLAT A szeretet ereje tv2, 23.55. Amerikai film. A Ted Allen regénye nyomán készült film a „szeretném, ha szeretnének” téma variációinak kibontása egy válságban lévő testvérpár kapcsolatán keresztül. A férfi író, cinikus, magának való playboy, aki senkit sem enged közel magához. Nővére épp az ellentéte: romantikus, önfeláldozó. Szót tudnak-e mégis érteni egymással, képesek-e segíteni egymáson pusztán a szeretet erejével? Virágvasárnap Duna Tv, 23.25. Magyar film. Vége az első világháborúnak, hazatérnek a katonák, a hadifoglyok. Simon, a falusi pap szegényekhez húzó „nyitott kapuk” elmélete egyházi körökben visszatetszést kelt, szemére vetik azt is, hogy testvére kommunista. Ők ketten is sokat vitatkoznak, hisz céljaik elérésére más-más utat választottak. A Tanácsköztársaság bukása után megtorlás söpör végig a falun... A film alapja valóságos esemény, Marcali község papjának tragikus sorsa. Gena Rowlands Szeretem a lányom férjét! SAT 1, 20.15. Német tévéfilm. Julia (Gudrun Landgrebe), a tehetséges szobrásznő egy nála jóval fiatalabb férfi mellé sodródik a metróban Amint tekintetük találkozik, azonnal mágikus erő vonzza őket egymáshoz. Néhány óra múlva mindketten örülnek a véletlen „találkozásnak”, ám kiderül: a férfi a szobrásznő lányának félje. Julia kétségbeesetten próbálja elfojtani magában az érzéseket. A Pulzus mai adásának tartalmából RÁDIÓ, 15.15. Az elmúlt héten tartották meg az alapiskolák, középiskolák és szakmunkásképzők „Ismerd meg a szlovák nyelvet” című vetélkedjét. Erről hallhatunk egy összeállítást. Ma felvételiznek a diákok a Kálvin János Teológiai Akadémán. Erről is beszámolunk műsorunkban, majd előzetest hallgatnak a Békéi Falunapról és a Borostyán Fesztiválról. Négy óra után dr. Molnár László segítségével betekintünk a tudománytörténelembe és a tudomány múltjába. Megtudjuk, milyen jeles tudományos és kulturális intézmények működtek az egykori koronázóvárosban. Sok ismert személyiség tevékenykedett Pozsonyban, akiknek a nevét a tudományos világ még ma is számon tartja, hiszen ismert feltalálók, No- bel-díjas tudósok is akadnak közöttük. A szerkesztő: Hritz Júlia. Az utolsó zsoldos Duna Tv, 22.00. Amerikai film. Marco hivatásos zsoldosként harcolt Afrikában 68-ig, amikor is az összes fehér zsoldosnak el kellett hagynia a földrészt. Egy bányatulajdonos hívására Brazíliába megy, hogy megvédje őt és munkásait egy kegyetlen banda erőszakoskodásaitól. Az üzletemberek vezette banda arra akarja kényszeríteni a bánya- tulajdonost, hogy adja el tulajdonjogát. Hírek magyar nyelven - SZTV 2, 17.40 TV-AAÜSOROK m 1 6.00 naprakész 8.30 A bestia. Brazil ilmsorozat 19.00 Csak ma! 9.30 Princ, a katona 10.30 Mindent a szerelemért 12.00 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran. Szerb nemzetiségi magazin 13.25 Unser Bildschirm. íínemzetiségi magazin 14.00 Cigány magazin 14.25 Néha az kell, hogy dédelgess... 14.45 Ők tudják, mi a szerelem 15.45 Energia ABC 15.50 Ezredforduló 16.00 16.00 Ökovízió 16.30 Zöldpont 16.55 Hon-lap 17.25 Katolikus krónika 17.55 TS - Labdarúgó-Eb ____________Tv2____________ 6.0 0 reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 tv2 matiné 12.10 Riviéra. Európai sorozat 12.35 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat 13.00 Mozidélután. Vidéki lány 14.45 MacGyver. Amerikai krimisorozat 15.30 Új sorozat. A klinika 16.25 Sunset Beach 17.10 Sonadorasszerelmes álmodozó MARKIZA 6.00 Telereggel 8.00 Patika. Spanyol vígjátéksorozat, 33. 8.30 Mi, iskolakötelesek. Cseh sorozat, 10 9.30 Főzőcske 10.00 Az utca csalogányai. Szórakoztató vetélkedő 10.40 Ander, zenés szórakoztató műsora 11.00 Föld. Külföldi érdekességek 11.30 Testre szabda. Kereszttűzben a politikus 12.00 Szindbád kalandjai I. 13.00 A fehér királyok földje. Cseh sorozat, 7.14.00 Harry és a Hendersonok I. Amerikai sorozat, 8.14.40 Herkules III. Amerikai sorozat, 7, 16.30 Figyelj! Telefonos játék 17.00 Rosalinda Mexikói sorozat, 37. 17.45 Vabank. Telefonos nyereményjáték 18.00 19.50 Alaphangok 18.00 Camilla 18.00 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.00 19.30 Vad angyal 19.30 Kastélyszálló I. Osztr.-ném. sor., 2. Híradó, sporthírek A vad hetvenes évek. Am. vígjátéksor., 2. I. 20.00 __________SZTV 1___________ 9.0 0 Óvodások műsora 9.30 Gyermekműsorok 10.00 N mester felfedezései 10.35 Történelmi naptár 10.45 Ahogy én látom. Élnek még itt emberek (ism.) 11.00 Egyetlen kérdés 11.00 Szlovákia és Európa 11.05 Harminc perc Lasicával és Satinskyvel 11.45 Mire a NATO? 12.00 Élő körkép 12.30 Híradó 12.50 Ökológiai magazin 13.00 Sport plusz 13.27 Hasznos tanácsok 13.30 Monogramos abrosz. Szlovák tévéfilm 15.50 Huckleberry Finn és barátai 16.25 Hírek 16.30 Maxijáték Telefonos vetélkedő 17.00 A hegyi doktor Német filmsorozat 17.50 Komolyzenei album 18.00 Mindent vagy semmit! 18.25 Hasznos tudnivalók 18.40 Grace. Am. vígjáték, 46. 19.05 Kultúra 2000 19.30 Híradó, sporthíradó 20 00 Híradó este 20.20 Sporthírek 20.30 TS - labdarúgó-Eb 22.45 Híradó este 22.55 Aktuális 23.15 Alaphangok 23.25 Darvas Iván szerepeiből Egy őrült naplója 1.30 Ezredforduló __________SZTV 2__________ 13. 45 Képújság 14.15 Élő körkép 14.45 A hegyi doktor. Ném. filmsor. 15.30 Sportvisszhang 15.50 Jégkorong Stanley Kupa 16.50 Ukrán nyelvű nemzetiségi magazin 17.20 Egészségvédő-magazin Meddőség 17.40 Hírek magyar nyelven 17.50 Spanyolország-Norvégia abdarúgó Eb-mérkőzés 20.00 Stúdió 2000 Publicisztikai műsor 20.10 Világjáró. Görögország 20.25 Jugoszlávia-Szlovénia labdarúgó Eb-mérkőzés 22.55 Autósok-motorosok _________RTL Klub_________ 6.3 0 Reggeli 9.00 Receptklub 9.10 Barátok közt 9.40 Esmeralda 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 13.35 Celeste. Argentin sorozat 14.25 Heléne és a fiúk. Francia sorozat 14.50 A farm, ahol élünk. Am. sor. 15.45 Senora. Mexikói sorozat 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tütott szerelem. Venez. sor.t, 85 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade - A fejvadász 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt 19.55 Csattanó 20.45 Szupermozi. A zűr bajjal jár Amerikai film 23.00 Este: Hírműsor 23.20 A Hyperion-öböl 0.10 Fókusz ____________m2____________ 8.3 0 Delta - A legenda újra éled 9.00 A lyoni omnibusz 9.55 Közvetítés a Parlament üléséről 16.35 TS - Labdarúgó EB Összefoglaló 18.05 Iskola utca 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek 20.30 TáncházFilm 21.25 Beszéljünk a jövőnkről 21.45 Szerencsecsillag Spanyol film 23.25 Záróra 20.00 Walker, a texasi kopó 20.55 Gigafilmek, meg(a)sztárok Dzsungelharcos 22.40 Jó estét, Magyarország! 23.25 A szeretet ereje 1.05 Hálóvilág ..2.35 Tények 2.50 Vers éjfél után DUNA TELEVÍZIÓ 9.00 Műsorajánlat 9.15 Müleniumi krónika 9.45 Zólyom - Zvolen 10.15 Magyar vüág 10.45 Emlékképek 11.10 Nefrit. Új-zélandi tévéfilmsor. 11.55 Vers 12.05 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ism) 12.30 Tükör (ism) 13.00 Krónika - magyar hadsereg a Donná] 14.15 AFöldvüága 15.05 Családi album 16.00 Különóra. India ege alatt 16.50 Magyar történelmi rcképcsamok. Déryné 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mese 18.00 napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd 19.00 Gazdakör 19.30 A 20 század 100 híres fotója 19.40 így jöttünk. Férfiarckép 19.50 Virágvasámap. Magyar film 21.05 Kodály: Galántai táncok 21.30 Híradó, sportpercek 22.00 Az utolsó zsoldos Amerikai film ___________LUNA___________ 17. 00 Luna-park (ism.) 18.05 Vigyázz, jön a Sárkány!, 17. 19.25 Karosszék 20.00 Drága nénik és én. Cseh vígjáték 21.20 X-nemzedék. Vitaműsor 22.00 South Park. Am. sorozat, 17. 22.35 Aktuális - inteijú 22.45 Luna Top 5. Slágerlista (ism.) ___________CST 1___________ 16. 15 Lassie. Am. sorozat, 7. 16.40 Üstökös 17.30 Vetélkedő 18.10 A Simpson család IX. 18.35 Megőrülök érted. Am. sor., 20. 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 A három testőr Koprodukciós film 21.50 Nyomozati akták 22.35 Intolerancia? 23.15 Mágus. Amerikai thriller ___________NOVA___________ 6.0 0 Reggeli a NOVA-val 8.30 Hanuman isten majmai 9.00 Talán már holnap. Am. sor., 44. 10.20 A halott férfiak nem hordanak skótszoknyát. Am. filmparódia 20.00 Reklamátor. A világ legviccesebb reklámjai 20.40 Amazonas. Német-kanadai sorozat 21.35 Amit a pénzről tudni kell 21.50 Sóhivatal Polgárjogi ügyek 22.15 Maffiózók I. Am. sorozat 23.10 Hírek 11.55 Tim, az ezermester. Am. sor., 93. 12.20 MatlockV. Am. sorozat, 21. 13.10 így múlik az időt, 1394. 14.00 Pacific Blue IV. Am. sorozat, 4. 14.55 Csülagkapu II. Am. sor., 11. 15.52 Délutáni talk-show 16.30 Körhinta. Vetélkedő 17.05 Vad angyal. Arg. sorozat, 195. 17.55 Kassandra. Venez. sor., 102. 18.55 Mindent vagy semmit! Vetélkedő 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Kópék. Bára Stépánová műsora 20.40 Gyilkos liliom. Amerikai film 22.25 Nyitott szemmel 23.15 Titkos küldetés. Ném. sorozat, 6. ____________HBO____________ 15. 15 Dühöngő pokol Amerikai thriller 17.40 Hollywoodi szupersztárok: Danny DeVito. Portréfilm 17.00 Slappy és Büdöskék Amerikai vígjáték (1998) 18.20 Raketmann Amerikai vígjáték (1997) 20.00 Hadsereg szoknyában. Amerikai film (1998) 22.00 Boncolás 6: A halott titkai Dokumentumfilm 22.55 A csók. Amerikai film (1998) 0.35 51 zóna. Amerikai akciófilm (1997) ___________ORF 1___________ 10. 15 Aranyeső Yuccában 11.45 Gyerekeknek 14.55 Pacific Blue 15.40 Űrszekerek 16.25 Herkules 17.10 Kaliforniába jöttem. Vígjátéksor. 17.35 Labdarúgó-Eb 22.50 Merénylet. Amerikai krimi 0.10 Ütköző szenvedélyek Amerikai erotikus thrjUer 1.45 Erotikus sorozatok 2.35 Finálé. Német akciófilm 4.10 Mrs. Soffel. Amerikai kalandfilm ____________RTL____________ 13. 00 Oliver Geissen Geissen-show 15.00 Barbel Schafer Tiltott szerelem a mienk 16.00 HansMeiser 17.00 A dadus. Amerikai vígjátéksor. 17.30 Egymás közt. Szappanopera 18.00 Jó estét. Tartományi magazin 18.30 Exkluzív 18.45 Híradó 19.10 Vigyázz, robban! Bulvármagazin 20.00 Extradíció. Lengyel krimisorozat, 5. 21.00 900 másodperc könyvekről 21.15 Régészeti csodák nyomában. Pompey.. Dok.sorozat 21.45 Rendőrségi tájékoztató 21.50 Koncert a Vásárcsarnokból 22.15 Veszélyes nyom Jugoszláv politikai krimi 19.40 Jó idők, rossz idők Német szappanopera 20.45 Jó idők, rossz idők. Különkiadás 21.15 A törvény nevében Német krimisorozat 22.15 Quincy. Amerikai krimisorozat 23.15 Magnum. Amerikai sorozat 0.10 Híradó 0.40 Ismétlések ___________SAT 1___________ 13. 00 Sonja Zietlow 14.00 eter Imhof talk-show-ja 15.00 Baywatch 16.00 JAG 17.00 Mindenki mindenki ellen 18.00 Jogi esetek 18.30 Hírmagazin 19.00 Bulvármagazin 19.40 így történt 20.15 Szeretem a lányom férjét Német tévéfilm 22.15 Nyomozati akták 23.15 Harald Schmidt show 0.15 A dumagép. Amerikai vígjátéksorozat 0.50 Amerikai futball ___________PRO 7__________ 13. 00 s.a.m. 14.00 Arabella Kiesbauer 15.00 Andreas Türck 16.00 Nicole Noevers talk-show-ja 17.00 Bulvármagazin 17.30 Családi ügyek. Amerikai vígjátéksorozat 18.30 A Simpson család Amerikai vígjátéksorozat 19.00 Egy rém rendes család Amerikai vígjátéksorozat 19.30 Galileo 20.15 Vészhelyzet. Amerikai kórházsorozat 22.15 Riportok 22.45 BÍZZ 23.20 A másik igazság Amerikai krimisorozat 0.05 Véletlen találkozás Amerikai thriller _______EUROSPORT_______ 8.1 5 Sporthírek 8.30 Labdarúgás 14.00 Tenisz 18.00 Extrémsportok 19.00 Autóversenyzés 20.00 Labdarúgó -Eb 23.00 Sporthírek 23.15 Labdarúgás RÁDIÓ _________POZSONY_________ (ma gyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 13.00 Napi krónika 13.30 Hazai tájakon (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Turmix, benne: lapszemle, évfordulónaptár, devizaárfolyamok 14.30 BBC-hírek 14.35 Kívánságműsor 14.59 Hogyan mondjuk? 15.00 Hírek 15.05 Tanuljunk szlovákul 15.15 Pulzus. Közben: 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika 17.55-18.00 Lap- és műsorelőzetes _________KOSSUTH_________ 5.0 0 Reggeli krónika 9.00 Hírek. Időjárás 11.04 Zenés játékokból 11.35 Ablakok 11.51 A doktor bácsi 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gregorián énekek 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni időjárás 16.25 Radar 17.05 Magyarországról jöttem... 17.25 A Szabó család 18.00 Esti krónika 19.05 Sport- vüág 19.25 Műsorismertetés 19.40 Kosztolányi Dezsőné visszaemlékezése 20.04 Táncházvilág 20.30 Határok nélül 21.04 Műsorajánló 21.05 Mesélő krónikák 21.35 Arc-vonások 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.04 Egy énekes-több szerep __________PETŐFI__________ 5.5 5 Állomáskereső 6.03 Kívánságreggel 8.00 Hírek, időjárás, közlekedés 8.44 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.40 Gordiusz plusz 9.50 Apró-cseprő 10.10 Délelőtti vendég 11.10 Hangalbum 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Csúcsforgalom 15.10 Úton, útfélen 16.35 Biztonságban 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordisuz-játék-tér 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 Szent István hava 2000 22.00 Tangó 22.25 Moziklub 23.00 Hírpercek 23.15 Eny- nyi... 0.00 4.20 Éjfél után... Drámaisággal, érzelemmel teli történet