Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-12 / 134. szám, hétfő

6 Panoráma ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 12. Celine Dion a hét végén megerősítette: végre állapotos. A népszerű éne­kesnő az emúlt héten pár napot az egyik New York-i nőgyógyászati kili- kán töltött, ezt követően röppentek fel a hírek a sajtóban arról, hogy Ce­line és férje, René Angelil gyermeket vár. „Csütörtökön délután tudtuk meg, hogy teljesült régi szép álmunk" - mondta Celine. (Fotó: archívum) NAPTÁR Június 12 EGY GOND'ÓLAT Mindig győz, aki kegyelmet ad. Caecilius Balbus NÉVNAP Villő Magyar név, és kialakulása igen érdekes. A villőzés u- gyanis egy régi népszokás volt, amikor a tavasztündér­rel kiűzték a telet. A népszo­kást, illetve az azt késérő népdalt Kodály Zoltán dol­gozta fel és ismertette meg, s ennek nyomán lett személy­név a húszas évek végén. Ma Sebő, illetve Zlatko nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 15 éve hunyt el Andrássy Ka­tinka, az egykori magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály özvegye. A gondtalan ifúságban felnőtt grófkisasz- szonyhuszonkét évesen lett Károlyi Mihály gróf fele­sége,. Akkor még nem tudta, hogy milyen küzdelmes sors­ban kell osztoznia majd tár­sával. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves Pat Jannings északír labdarúgó. A Tottenham, az Arsenal és hazája válogatott­jának kapusa volt. 55 éves Beregi Péter színész, a Mikroszkóp Színpad kabaré­műsorának állandó közremű­ködője. 65 éves Finta József építész, egyebek mellett a budapesti Duna International, a Novotel és a Corvinus KempinskLszál- ló tervezője. 35 éves Gwen Torrence ame­rikai futónő, a sprintszámok háromszoros olimpiai és több­szörös világbajnoka. NAPI VICC Egy jótékonysági akció végén, amikor kinyitják a perselye­ket, az egyikben a nagyobb címletek mellett három darab egypennyst is találnak.- Na, ezeket biztosan egy skót dobta be - jegyzi meg valaki. Mire mellette: - Egy? Három! MTI-AFP London. Elaludt egy bíró a tárgy­alás kellős közepén az angliai Trowbridge város bíróságán, és ezért el kellett halasztani az éppen tárgyalás alatt álló pert-jelentette szombaton a helyi sajtó. Miközben a vádlott - aki vereke­dés miatt került a bíróság elé az eset körülményeit próbálta vázol­ni, Michael Pearce békebíró sze­mei lassan elnehezültek, és a ma­gas rangú közhivatalnok álomba zuhant. Néhány perccel később a bíró hangos horkantással jelezte, hogy felébredt. A bíróság elnöke azonnal kávészünetet rendelt el, majd berekesztette a tárgyalást. A hatvanas éveiben járó békebíró, aki harminc éve dolgozik a dél­angliai város bíróságán, bocsána­tot kért a rendkívül kínos közjáté­kért. A bíróság elnöke szerint a kü­lönös esetnek az álmatag bíróra nézve fegyelmi következményei is lehetnek. A gyanúsított a per elhalasztásával kapcsolatban közölte: elege van ab­ból, hogy ismételten meg kell jelen­nie a bíróság előtt - írja az AFP. Angliában nem ez volt az egyetlen ilyen eset: Southamptonban két es­küdt szenderült álomba a tárgyalás idején, feltehetőleg a bírósági te­rem rossz szellőzése miatt. A bíró azonnal vizsgálatot rendelt el a te­rem levegőtlenségére hivatkozva. HOROSZKÓP Kos: Használja ki a kínálkozó lehetőségeket, élvezze az életet, ne féljen koc­káztatni. A mai napon minden adva lesz ahhoz, hogy komoly eredményeket érjen el. Bika: ■M Ne vesztegesse az idejét olyan emberekre, akik csak a levegőbe beszél­nek, és nincsenek használható elképzeléseik. Főnökének tet­szik a határozottsága. Ikrek: ■■■ Egyik kollégája szeret- fc.y.J né, ha együtt dolgozná- WtKM nak egy nagyszabású feladaton, mely sokat lendítene mindkettejük karrierjén. Kerülje a kockázatos befektetéseket. Rák: MjM Csak akkor tudja tartani a lépést a gyorsan válto- zó üzleti helyzettel, ha az eddiginél sokkal dinamiku­sabb munkamódszereket alkal­maz. Ne legyen konzervatív. Oroszlán: ■M Csak olyan információk- UaJ ra hagyatkozzon, melyek biztos forrásból származ­nak, különben ellenfelei könnyen visszaélhetnek jóhiszeműségével. Este korán térjen nyugovóra. Szűz: ■Hl Új kolléga érkezik mun- £?■ kahelyére, akivel sokszor kell majd együtt dolgoz­nia a közeljövőben. Egyik barátja pénzügyi tanácsot kér, de jobb, ha szakemberhez irányítja. Mérleg: ■HH Délután üzleti konferen- c>án kell részt vennie, *** ahol néhány nagy hatal­mú ember előtt mutathatja be leg­újabb üzleti elképzeléseit. Ha jól érvel, új támogatót is szerzhet. Skorpió: ■■■■ A legszívesebben az egész napot az ágyban töltené, de ha nem megy be idő­ben munkahelyre, azzal könnyen magára haragíthatja főnökét. Vi­gyázzon pénzügyeire. Nehezen fog ma előre jutni, mert munkahelyén nem lesznek adva a feltételek ahhoz, hogy nyugodtan foglalkozhasson feladataival. Este maradjon otthon családjával. Bak: Mivel számos elintézni­valója van, próbáljon mi­nél korábban munkához látni, különben sokáig kell túl­óráznia. Este látogassa meg idő­sebb rokonát, aki betegeskedik. Vízöntő: Délelőtt könnyen félre­érthet egy üzleti infor­mációt, és ez nagy fel­fordulást okozhat. Legyen körül­tekintő, és ne hozzon elhamar­kodott döntéseket. Halak: A környezetében néhá- nyan kételkednek a ké­pességeiben, de ma dél­után neldk is bebizonyíthatja rá­termettségét. Bátran fogadjon el egy izgalmas vacsorameghívást. Az olasz férfiak jó része kimondottan világosan szereti Bronzszín a bőrdivat Róma/Lyon. Bronzszín a bőrdivat, napozással vagy szoláriummal előállítva. Az egyenszín azonban nem minden férfinak tetszik, de­rül ki egy római klinika sze­xológusának vizsgálataiból. MTI-PRESS Az olasz férfiak jó része például nem a napbarnított, hanem a fehér bőrű nőkről álmodozik. Adele Fabrizi szexológus szerint a világos bőrű hölgyek a klasszikus szépség iránt vonzódó férfiakra hatnak. „A régmúlt korok asszo­nyaira emlékeztetik őket, a nehe­zen meghódítható szűzies nőideált idézik fel.” Ezzel szemben a bronz bőrszín a szenvedély képzetét tár­sítja a viselőjéhez. A könnyen meg­hódítható, a külső világ felé fordu­ló nőtípussal azonosítják a napbar­nította hölgyet. Bár jelenleg a bronzszín a bőrdivat, a hölgyek jobban teszik, ha „a régmúlt korok asszonyainak” divatját követik, ajánlják az Egészségügyi Világ­szervezet (WHO) szakértői leg- újabb kutatásaik eredményei isme­retében. Ezek szerint a legsúlyo­sabb bőrráktípus ellen nem véd a fényvédő krém vagy a naptej sem. A naptej korántsem számít csodaszer­nek: segítségével nem lehet mindig megelőzni a bőrrákot, ehhez más módszerekre is szükség van. Az Egészségügyi Világszervezet sza­kértői szerint a naptejek védenek ugyan a napszúrás ellen, s való­színűleg hatásosak a leggyakoribb bőrrákfajták megelőzésében. De gyakorlatilag teljesen hatástalanok a legsúlyosabb bőrráktípus, a mela­noma ellen - olvasható a WHO mel­lett működő lyoni Nemzetközi Rák­kutató Központ egyik tanulmányá­ban. Ráadásul, ha túl sokáig va­gyunk a napon, vagy túl erős napsü­tésben napozunk (el kell kerülni a délelőtt 10 és délután 3 óra közötti időszakot), ez semmivé teszi a nap­tej védő hatását: ilyenkor érdeme­sebb könnyű ruhát viselni, vagy na­pernyő alatt tartózkodni. A bőrrá­kos esetek 80-90 százaléka a túlzott napozásra vezethető vissza - emlé­keztetnek a szakértők. Talán kevesebben fognak elvándorolni a kis faluból Internetes település Vonatbaleset: 57 sebesült Mindenkit kimentettek Garmisch-Partenkirchen. Min­denkit kimentettek a bajorországi Garmisch-Partenkirchen közelé­ben lévő alagútból, ahol szomba­ton reggel összeütközött két fogas­kerekű vonat. A balesetben 57 ember sérült meg: a súlyos sebesültek száma 15, közü­lük öt áldozatnak - így a völgy felé leereszkedő vonat vezetőjének - ál­lapota válságos. A sebesültek több­sége helybeli, de megsérült néhány japán, amerikai és török turista is. A mentésben mintegy kétszáz rend­őr, katona, tűzoltó és vöröskeresz­tes, továbbá öt helikopter vett részt. Néhány utas a saját lábán ki tudott menekülni az alagútból, de több se­besültet csak a vonatfülkék falának szétvágása után tudtak kiemelni a mentőalakulatok. Hírügynökségi jelentések szerint a felfelé, Garmisch felé haladó vonat tele volt, a leereszkedő kocsiban alig volt néhány ember a vezetőn kívül. A szerencsétlenséget a vonat üzemeltetője, a Bayerische Zugs- pitzbahn AG szerint emberi mu­lasztás okozta. A vizsgálat első, még megerősítésre váró adatai szerint a Garmisch felé tartó vonat engedélyt kapott a továbbhaladás­ra, amikor a szemben haladó sze­relvény még nem érte el a keskeny völgyben egy sínpárra szűkült út­szakasz végén a kitérőt. Ugyanezen az útszakaszon egy kisebb - 13 ember sérülését oko­zó baleset volt tavaly augusztus­ban. A bajorországi fogaskerekűn évente mintegy félmillió ember utazik. (MTI) Drezdai denevér Repülési rekord Drezda. Nem mindennapi repülé­si képességről tett tanúbizonysá­got egy drezdai denevér: az Elba menti városban meggyűrűzött példányra 1 500 kilométerrel o- débb, Spanyolországban találtak rá. A szászországi környezetvé­delmi hivatal ismeretei szerint de­nevérek bizonyítottan eddig leg­feljebb 750 kilométeres távot tet­tek meg. A denevér Közép-Euró- pában egyike a legveszélyeztetet­tebb fajtáknak és ezért fokozott védelem alatt áll. (PAN) MTI-PAN O RÁMA Oslo. Egy elszigetelt kis norvég fa­lu úgy döntött, hogy kitör magá­nyából, és minden házba ingyen „bevezetteti” az internetet. A település neve Modalen, és mind­össze 350 leket számlál. 1976-ig még csak rendes út sem kapcsolta a külvüághoz, mert egyik oldalról a tenger, a másikról pedig öles he­MTI-PANORÁMA Peking. Huszonhárom ember meg­gyilkolásáért halálbüntetést szabtak ki egy 35 éves kínai férfira. A gyilkos az ország legszegényebb, északi ré­gyek határolják. A számítógépes kapcsolat kiépítésétől a helyi veze­tés azt reméli, hogy kevesebben fognak elvándorolni Modalenből, illetve, hogy több munkaalkalom adódik. Modalen egyébként már 1993-ban nagyot lépett előre a számítógépe­sítés terén: elsőként biztosította minden iskolásnak a hozzáfér­hetőséget a komputerekhez. széből való és a bűntetteit 1997 feb­ruárja és 1998 októbere között haj­totta végre. Áldozatai között több idős ember volt, akiknek a házába azzal az ürüggyel hatolt be, hogy ott különböző javításokat végez. Halálbüntetést szabtak ki a 35 éves gyilkosra Huszonháromszor ölt Jobb lakáskörülmények az Első Lakás-takarékpénztár Rt. ügyfelei számára Rendkívül sikeres mérleg JOZEF DRÁB Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. sikeresen kezdte teljesíteni a 2000. év feladatait. Ebben az év­ben négy hónap alatt 68 743 új la­kástakarékossági szerződést kö­tött, melyek célösszege együtt csaknem 13,8 milliárd koronát tesz ki, és a szerződések átlagos célösszege több mint 200 000 Sk fölé emelkedett. A PSS nemcsak a spórolásban jeleskedik, hanem a hitelnyújtás terén is. Négy hónap alatt 13 360 hitelt nyújtott több mint 3,8 milliárd korona értékben és további 1,1 milliárdot ad csak­nem 16 000 lakás és ház javítására ill. felújítására. Összegezve, a PSS az elmúlt négy hónap alatt csak­nem 5,3 milliárd koronát folyósí­tott lakásokra. Hasonlóan kedvező az Első Lakás­takarékpénztár jelenlegi mérlege. 1994-től 2000. áprilisáig ez a spe­cializált bank jóvá hagyott több mint 105 ezer új hitelt és köztes hi­telt a lakáskörülmények javításá­ra, ami több mint 26,5 milliárd ko­ronát tett ki. Csak az elmúlt évben 45 000 hitelt és köztes hitelt nyúj­tott, tehát annyit, mint az ezt meg­előző 5 évben összesen. A felújítá­sokra, javításokra vagy a lakásalap modernizálására eddig összesen 13,59 milliárd koronát költöttek, mellyel 379 804 ház és lakás felújí­tását fedezték Szlovákiában. Nem­csak számbeli növekedés figyelhe­tő meg, hanem a pénzügyi eszkö­zök, melyeket lakásokra költöttek, koronában kifejezett értéke is nő. A teljes összeg, amelyet a PSS 2000. április végéig a lakásépítés­re folyósított, megközelítette a 45,3 milliárd koronát, ebből tavaly több mint 16,2 milliárdot költöttek ugyanilyen célokra. Az elmondot­tak alapján megállapíthatjuk, hogy már az Első Lakás-takarékpénztár 500 000 ügyfele megvalósította la­káskörülményeinek javítására vo­natkozó terveit. Az ÉLT Rt. tervei a 2000. évre Az Első Lakás-takarékpénztár 200Q;re 241 000 új lakástakaré­kossági szerződés megkötését ter­vezi, amelyek célösszege együtt 41,77 milliárd koronát tesz ki. Egyúttal 39 500 építési hitelt és köztes hitelt nyújt. A lakáscélokra fordított pénz összege 2000-ben el­éri a 13 milliárd koronát, amelyet lakástakarékossági szerződésekre jóváhagyott építési hitelként és köztes hitelként, valamint lakásta­karékossági szerződések célirányo­san felhasznált előlegeként fizet­nek ki. Összesítve az 1992-től 2000-ig lakáscélokra felhasznált pénz több mint 53 milliárd koronát tesz majd ki. A szlovák kormány la­káspolitikáját támogatva a PSS az új építkezéseken kívül a lakások és házak javításának és újjáépítésé­nek is nagy figyelmet szentel. E speciális bank közreműködésével kb. 68 000javítás, újjáépítés és mo­dernizálás valósul meg. A PSS ezenkívül a lakástakarékosságot és a lakástulajdonosi társaságok hite­lezését támogató új programok be­vezetését készíti elő, új programo­kat tervez a falvak és városok lakás­takarékosságára és hitelezésére, amelyeket a közeljövőben szeretne megvalósítani. A lakásépítést tá­mogatva az Első Lakás-takarék­pénztár Rt. részt vesz a jelzáloghi­tei fejlesztésében. Részvényesétől - a Szlovák Takarékpénztár Rt-től 250 millió koronát érő jelzálog-hi­tellevél megvásárlását tervezi. Ami pedig a PSS tevékenységét ille­ti, 2000. végére tervezi a költözést a Bajkál u. 30. szám alatt álló admi­nisztrációs épülethez épített épület­részbe. Az Első Lakás-takarékpénz­tár Rt. hatékonyságának növelését Segíti az optikai irattár bevezetése valamint az új hardware-be és software-be való befektetések. A szerző az ÉLT Rt. munkatársa Bocsánatot kért a rendkívül kínos közjátékért Horkolt a bíró, elnapolták a tárgyalást Nyilas:

Next

/
Oldalképek
Tartalom