Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-10 / 133. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 10. Családi Kör A savanyú tej üdítőbb, jobban oltja a szomjat és főleg eltarthatóbb, mint a tej Ősi táplálékunk divatja FELDOLGOZÁS A savanyított tejkészítmények az emberiség legősibb táplálékai közé tartoznak. Azóta fogyasztjuk ezeket, amióta a tej rendszeresen rendelkezésünkre áll. Az emberiség gyorsan rájött, hogy a meg- savanyodott tej nemcsak ehető, hanem bizonyos tulajdonságai még a tejnél is jobbak: érzékelni tudta például, hogy a savanyú tej üdítőbb, jobban oltja a szomjat, és főleg eltarthatóbb, mint a tej. Az ősi savanyú tej a joghurt, a kefir és a kumisz. Az említett három ősi savanyú tejkészítményen túl a ma előállított és fogyasztott aludtej típusú termék Európa nyugati és északi területein jellemzően a közeli évezredben honosodott meg. A savanyított termékek körénél meghatározó szerepe van az al- vasztás módjának, mely történhet termofil (magas hőmérsékleten szaporodó), mezofil (közepes hőmérsékleten szaporodó) vagy probiotikus (bélazonos) tejsav- baktériumokkal. Az eijesztési típusokon túl az ízesítés és annak kapcsán a piaci funkciót is jelentő állomány (pl. ivójogurt, kanalazható gyümölcsjoghurt, ko- csonyásított joghurtpuding, joghurthab, rétegezett joghurtok) jelenti a második nagy lehetőséget. Ezt követi a zsírfokozat (0 és 10 százalék között), valamint a csomagolási típus szerinti választék. A savanyú tejkészítmények annyiban különböznek az édes, friss tejtermékektől, hogy a már említett tejsavbaktériumokkal a tejet megsavanyították. Ez a tejsavas erjesztés még becsesebb táplálékká „varázsolja” a tejet. Arról már szóltunk, hogy maga a savanyítás a tejet még üdítőbbé, szomjoltóbbá és eltarthatóbbá teszi, de ezekkel korántsem érnek véget a tejsavas erjesztés jótékony hatásai. Megállapítható, hogy a savanyítás hatására a tejben lévő tápanyagok emészthetőbbé válnak. Különösen érvényes ez a tejfehérjék és az ásványi anyagok vonatkozásában. A tejfehérjékkel lényegében az történik, hogy a savanyításra használt kultúratörzsek enzimjei azokat részben lebontják, szaknyelven szólva előemésztik. Jól jelzik ezt, hogy a tejhez képest a szabad aminonitrogén-tartalom közel háromszorosára, a nem fehérje nitrogén 50 százalékkal emelkedik, hatásukra az emberi szervezetben 10 százalékkal javul az elfogyasztott tejfehérje hasznosulása. A kialakult savanyú közegben nagyobb mértékű az ásványi anyagok ún. ionos állapotba kerülése, miáltal 6- 15 százalékkal javul a csontépítő kalcium, a magnézium, a foszfor vagy a rákellenes szelén felszívódása. Közülük pl. a kalcium 7 százalékkal nagyobb arányban épül be a csontokba, vagyis a csont sűrűsége ennyivel nő. Épp ezért a savanyú tejkészítmények a gyerekek, fiatalok és idősek, ezen belül is a nők, valamint a testépítők, sportolók, terhesek és szoptató anyák figyelmébe fokozottan ajánlható. Az előnyök második csoportja onnan származik, hogy a tejsavas erjesztés hatására igen értékes bioanyagokban még gazdagodik is a tej. Mindenekelőtt megállapítható, hogy a savanyítás azáltal jön létre, hogy a tejben elszaporodnak a tejsavbaktériumok. Egy pohár natúr savanyú tej elfogyasztásakor ádago- san 100 millió élő tejsavbaktérium jut a szervezetünkbe. Ha például probiotikus tejsavbaktériumokkal készült a termék, akkor ebből a mennyiségből mintegy 30 milliárd probiotikus tejsavbaktérium jut a vastagbélbe, ahol azok képesek elszaporodni és kifejteni áldásos tevékenységüket. Az előnyök abból származnak, hogy e probiotikus tej- savbaktériumok enzimrendszere egyrészt átalakítja az epesavat, miáltal csökken a vér koleszterinszintje, vele együtt az érelmeszesedés veszélye, másrészt megszűnik az epesavaknak a bél nyálkahártyájára gyakorolt izgató hatása, ami a vastagbélrák megelőzésének egyik igen fontos tényezője. A savanyítás során tejsav képződik, amely részt vesz az ember anyagcseréjében. A savanyú közegben a vitaminok jobban megmaradnak. A tejsavas erjesztés során bekövetkező fehérjele- bontás egyik nagy eredménye, hogy .megnő az egészségvédő, ún. bioaktív anyagok mennyisége. Közülük a fehérjék származékai, a bioaktív peptidek védik az egész szervezetet például a rák kifejlődésétől, csökkentik a vérnyomást, kellemes közérzetet biztosítanak és elősegítik a jó alvást. A tejcukorból képződő oligoszaha- ridok, a laktulóz és a laktitol (vízben oldható diétás rost) biztosítják a megfelelő bélmozgást, a probiotikus tejsavbaktériumok kizárólagos táplálékai a vastagbélben, amelynek révén azok képesek elszaporodni, a káros, rothasztó mikrobák viszont nem tudják hasznosítani. A tesjavas erjesztés során a termékek egyes vitaminokban is gazdagodnak. A tejsavbaktériumok mindenekelőtt vízben oldható B-vita- minokat, nikotinsavat, folsavat és biotint termelnek. A felsorolt vitaminok mennyisége 15-20 százalékkal, egyeseké 50 százalékkal emelkedhet. Az előnyök sorában nem lehet megfeledkezni arról, hogy a savanyú tejkészítmények kiváló étrendi és ízhatásuk miatt nemcsak közvetlenül fogyaszthatok, hanem egészséges főzelékek, mártások és saláták egész sora készíthető belőlük. Fogyasztásukkal biztosíthatjuk vitaminszükségletünk nagy részét. Erőt, energiát ad, jó hangulatot teremt. Melyik gyümölcs a legjobb vitaminbomba? MOMENT ár az apró gyümölcs fogyasztása és felhasználása a teljes gyümölcsfogyasztásnak csak a kisebbik részét teszi ki, ennek ellenére ezek a gyümölcsfajták megérdemlik a ker- tészkedők figyelmét, annál is inkább, mert nem igényelnek nagy gondozást, korábban teremnek, és termésük fokozatosan érik be, így a felhasználásuk folyamatos lehet. Fogyasztásukkal biztosíthatjuk vitaminszükségletünk nagy részét, mivel jelentős mértékben tartalmaz C-, B1-, E- és A-vitamint, valamint kalciumot, vasat és szervezetünk védelméhez szükséges anyagokat. A legtöbb C-vitamint a fekete ribizli, az eper, a ritkábban termesztett fajták közül a csipkebogyó, a som, az édestermésű vörösberkenye tartalmazza. A málna, a ribizli és az előbb említett gyümölcsök több C-vitamint tartalmaznak, mint a citruszok bármelyike nemcsak friss, de még fagyasztott állapotban is. Fekete ribizli Kevésbé közkedvelt, de a tápérték szempontjából a legértékesebb gyümölcsök egyike. A korai fajtákból ajánlott a Fertődy, Öjebin és a Viola , a nyár közepén érik a Favorit, az Otélo és a Nigra fajta. Az utóbbit csak melegebb tájakra ültessük, mivel érzékeny a tavaszi fagyra. A későbbi fajták közül a Costwold Cross, az Éva és a Roodknop termései egyenetlenül érnek. A termések C-vita- mintartalma eléri a 210-250 mgot 100 gramm termésre számítva, miközben az ajánlott napi adag 70-200 milligramm. Piros ribizli A korai Detvan, Losan és Vitán fajták jól bírják a hűvösebb övezeteket is, gazdag hozammal ajándékozzák meg termesztőiket. A Red Lake igényesebb fajta. Nyár közepén érik a Rubigo, későbbi a Hollandi piros, és a Rondom. A C-vita- min- tartalmuk kb. 30 mg 100 gramm termésre számítva. Fehér ribizli A nálunk termesztett korai fajta a Primus, nyáron érik a Viktória, későbbi fajta a Blanka. Egres Szlovákiában 13 változatát termesztik. A kertészek a gazdagon termő, igénytelen fajtákat kedvelik. C-vitamintartalma 20-25 mg. Málna Magas az ásványisó- és a B6- vitamintartalma. Az egyik legízlete- sebb fajtája a Lloyd George nagy, sötétpiros, kúp alakú szabályos termésekkel. Kétszer termő fajta, ám érzékeny a vírusos megbetegedésekre. A legelterjedtebb fajta a Rubin. Szeder Valamennyi gyümölcsfajta közül legmagasabb az E-vitamin tartalma, gazdag ásványi sókban is. Nálunk a Korai Wilson fajta volt elterjedve, melynek kissé savany- kás a termése és nagyok a tüskéi. Kinemesített fajtája a Thomfree. Nagy, ízletes terméseinek magasabb a C-vitamintartalma és tövismentes, de rosszul bírja a fagyokat. Som A som C-vitaminban gazdag termésével nemcsak hasznos, hanem a kertet is díszíti. Termőhelyére, ápolásra igénytelen. Vörösberkenye Termőhelyére igénytelen, értékes fa vagy bokor. Magas a C- vitamintartalma, hegyes vidéken is jól termeszthető, béres ORVOSI TANÁCSOK A két orgazmus egyenrangú Jelige: Egy lány Keletről. Azt szeretném tudni, hogy hány éves korig nő- ■ nek a mellek és a szilikonbeültetés mellett milyen más módszer létezik a mellek megnagyobbítására? Van még egy kérdésem a nők orgazmusával kapcsolatban. Én még fiatal vagyok a szexuális élethez, de mindenhol csak azt olvasom, hogy milyen kevés nő elégül ki szex közben. Ha viszont elélveznek, akkor ez úgy sikerül nekik, hogy a csiklójukat kézzel ingerük. Miért olyan nehéz a hüvelyi orgazmust elérni? Szeretném megtapasztalni a hüvelyi orgazmust is. ( Kedves Kisasszony, a mellek fejlődése intenzíven a serdülőkor végéig, vagy az • ifjúkor kezdetéig tart, de elsősorban a veleszületett, alkati tényezők határozzák meg. A mell megnagyobbítására más látványos módszerről nem tudok, csak a szilikonbeültetésről. Ettől a módszertől viszont eltanácsolnám. Inkább azon kell gondolkodnia, hogy a fiúk ízlése különböző és sokan a lányokban inkább a belső értékeket keresik, és nem a „Szilikon Völgyi” divathullámot tartják fontosnak. A másik kérdésére: a csiklón átélt orgazmus semmivel sem alacsonyabb rendű, mint a hüvelyi orgazmus. Az igaz, hogy ezt az orgazmust könnyebb kiváltani, mivel a csikló gazdagon ellátott idegvégződésekkel, és akár kézzel, akár a szeméremdombok szeretkezés közbeni dörzsölésével is ingerelhető, és az orgazmus állapotáig izgatható. Ezzel ellentétben a hüvely messze nem tartalmaz annyi idegvégződést, mint a csikló, tehát az ingerelhe- tősége jóval kisebb. A hüvelyi orgazmus többnyire tanulási folyamat eredménye, ami rendszeres nemi élet mellett általában a nők 27-28 éves korára alakul ki. Lényege a hüvely és a csikló egyszerre történő ingerlése és a G pont aktiválása, melyet a hüvelyi orgazmus legfontosabb részének tartanak. Kisasszony, minden nő képes valamilyen formában eljutnia szexuális örömökhöz, ha nem adja fel igényeit és nem törődik bele sorsába. Forduljon nőgyógyászhoz Jelige: Kiki. Három napja rettentően viszket a nemi szervem. Barátommal ■ mindig használunk gumit, ezért nem hiszem, hogy valamit elkaptam tőle. Mitől lehet? Elmúlik, vagy orvoshoz kell fordulnom vele? ( Kisasszony, mindenképpen forduljon orvoshoz, mivel a hüvely viszketésének szám- • tálán oka lehet. Előfordulhat, hogy bizonyos óvszer vált ki valamüyen allergiás tünetet viszketés formájában, de a tünet mögött fertőzés is meghúzódhat, melyet nemcsak közösülés által lehet megkapni. A hüvely váladékának mintavételéből lehet eldönteni, hogy pontosan mi okozza a viszketést, ezért fontos, hogy nőgyógyászhoz forduljon. Megnyugvás csak a kivizsgálás után Jelige: Aggódó partner: Önhöz fordulok tanácsért, mert kezdek aggód- ■ ni a parnerem egészségi állapota miatt. Az egész akkor kezdődött, amikor szeretkezés közben észrevettem, hogy a hímvesszőm véres. Természetesen abbahagytuk és lemosakodtunk. Ez akkor volt, amikor hátulról hatoltam be, de ezek után még két napig gyönge vérzése volt. Mondtam, menjen el orvoshoz, de nem akart, azt mondta, hogy majd átmegy rajta és magától el fog múlni. Én aggódom miatta, és kérném a tanácsát: mitől lehet ez? ( Kedves Uram, a szeretkezés közbeni vérzésekre oda kell figyelni, mivel nem tartozik • a normális dolgok közé, különösen akkor, ha ezek a vérzések rendszeresek. Itt-ott előfordulhat, hogyha a szeretkezésre a menstruáció vége felé kerül sor, enyhébb vérzés alakul ki, de ez általában nem ismédődik meg a két menstruáció közötti időszakban. Ezért barátnőjének alapos nőgyógyászati kivizsgáláson kell átesnie, még akkor is, ha nem szívesen vesz rajta részt. A nőgyógyász tudja megállapítani, hogy a vérzések és a fájdalmak mitől keletkeznek, és ő írja elő a kezelést is. Levélen keresztül diagnosztizálni és terápiás javaslatot adni felelődenség volna mind Önnel, mind pedig a barátnőjével szemben. Ennek értelmében javaslom, hogy minél hamarabb forduljon nőgyógyászhoz, mert megnyugodni igazán csak egy vizsgálat után lehet. Dr. Bordás Sándor A dunaszerdahelyi pszichológiai tanácsadó központ klinikai pszichológusa Cseppfertőzéssel nem terjed „AIDS" jeligével egy fiú a következőket kérdezi: Barátaimmal vitatkoztunk ■ arról, hogyan nem terjed az AIDS. Azt mondták, hogy ha egy fertőzött rámtüsszent, akkor én is megfertőződhetek. Igaz ez vagy sem? ( Kedves Fiatalúr, az AIDS vírus nem tartozik az ellenálló vírusok közé. A szerve- • zetből kikerülve hamar elpusztul, így nem fertőzhet meg másokat. Érdemes megjegyezni, hogy az AIDS nem terjed a mindennapi kapcsolat során, mint pl. kézfogás, simogatás, puszi stb. Nem terjed a tárgyak érintésével, melyeket esedeg egy AIDS-es csak megfogott, de vérével, vagy egyéb váladékával nem szennyezte be, pl. kilincset, WC-ülőkét, széket, buizkapaszkodót, stb. Továbbá nem terjed: cseppszóródással (beszéd, köhögés, tüsszentés), fogorvosi-, fodrász-, kozmetikai- , akkupunktúrás és tetováló eszközökkel, ha a használói betartják a fertődenítési utasításokat, és ugyanúgy nem terjed étkezési eszközökkel (pohár, kanál, stb.) sem. Az uszoda vagy a strand vizében nem kapható el és ízeldá- bú állatok pl., szúnyog, ill. háziállatok (kutya, macska stb.) csípésével, harapásával, karmolásával sem terjed. Ahhoz, hogy a fertőződés létrejöhessen, három feltételnek kell teljesülnie: a/ a vírust tartalmazó váladéknak érintkeznie kell valamelyik nyálkahártyánkkal (hüvely, száj, végbél), vagy a bőrünkkel, tehát közvetlenül az érpályába kell jutnia; b/ a nyálkahártyán, vagy a bőrön egész pici sérülésnek kell lennie; c/ a fertőzött váladéknak elegendő mennyiségű vírust kell tartalmaznia. Ezek a feltételek a fent felsorolt esetekben nincsenek meg.