Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-10 / 133. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 10. Politika 5 Beszélgetés Szép Attilával, a Szlovák Külügyi Tanulmányok Intézetének igazgatóhelyettesével Célországból - adományozóvá A Szlovák Külügyi Tanulmányok Intézete még 1992-ben alakult, de az előző kormány idején Zdenka Kramplová miniszter asszony megszüntette. Eduard Kukán külügyminiszternek köszönhetően tavaly április elseje óta újra működik az intézet, melynek feladatairól Szép Attila igazgatóhelyettessel beszélgettünk. GAÁL LÁSZLÓ Az Önök egyik feladata a külpolitikával kapcsolatos közéleti viták menedzselése. Intézményünk közel áll a külügyminisztériumhoz, de olyan feladatokat végez, amelyek túlmutatnak a tárca tevékenységén, főleg ami a kutatást és a kiadói tevékenységet illeti. Mi adjuk ki Medzinárodné otázky címen a Szlovák Köztársaság hivatalos külügyi folyóiratát. Tavaly kiadás alá rendeztük a Tomorrows politics című angol kiadvány szlovák nyelvű változatát (Politika zajtrajska - tretia cesta a d’alej) és megjelentettünk hat bulletint. Ami a programokat illeti, egyik legfőbb területünk a szélesebb értelemben vett biztonságpolitika. Tavaly a NATO információs és sajtóközpontja támogatásával szerveztünk egy nemzetközi értekezletet A kelet-kö- zép-európai biztonsági helyzet megváltozása a NATO washingtoni csúcsértekezlete után címmel. Tavaly kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a szlovák-brit kapcsolatokról, valamint az idén a szlovák-magyar és a szlovák-cseh kapcsolatokról, ősszel pedig hasonló módon lengyel-szlovák kerékasztalt szervezünk. \\ Meg kell különböz- r tetni a humanitárius segélyeket és a fejlesztési támogatá- ** sokat. N> A konferenciákra, kerékasztalokra kit hívnak meg előadóként, és kit hallgatóként? A célcsoport alapvetően a külügyminisztérium és más minisztériumok munkatársai a kérdésektől függően, valamint nonprofit szer„Nem feltétel, hogy mi is támogatást nyújtsunk, de egyre inkább elvárják tőlünk." - (A szerző felvétele) vezetek szakemberei, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársai, de más kutatókat és újságírókat is meghívtunk. Az említetteken kívül milyen konkrét tevékenységet folytat az intézet? Egy amerikai alapítású, biztonság- politikával foglalkozó központtal, a Garmisch-Partenkirchenben működő George C. Marshall európai biztonságpolitikai központtal közösen szerveztünk képzést a krízismenedzsmentről. Tavaly óta pedig a fejlesztési támogatás kérdésével is foglalkozunk. Ezt a programot a UNDP, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának szlovákiai központja segítségével végezzük, melynek célja, hogy elősegítsük a rendszer modernizációját és Szlovákia intézményi kapacitásának növekedését. Kutatási tevékenységünk is elsősorban a fejlesztési támogatással kapcsolatos, erre vonatkozó előtanulmányokat, elemzést végeztünk a külügyminisztérium részére. Itt a Szlovákia által külföldre nyújtandó segítségről van szó. Az ember általában azzal találkozik, hogy Szlovákia müyen nemzetközi segítségekre számíthat, milyen segély- és támogatási programokba kapcsolódhat be. Hogyan működik ez az ellenkező irányban? Köztudott,-hogy Szlovákia egyik rövid távú célja az OECD-tagság elérése. Ennek ugyan nem feltétele, de elvárják a csatlakozótól, hogy egyre inkább adományozó országgá váljon. 1989 óta tíz éven keresztül célország voltunk, most már mindinkább adományozó országgá kell válnunk. Persze, a támogatás nagysága mindig az adott ország lehetőségeitől függ. Az ENSZ ajánlása szerint az országoknak bruttó nemzeti össztermékük 0,7 százalékát kellene üyen támogatásra fordítaniuk, ezt azonban a világon mindössze négy ország, Hollandia, Svédország, Norvégia és Dánia teljesíti. A támogatást az egyszerű ember úgy képzeli el, hogy pl. az éhező afrikai államoknak nyújtunk segélyeket. Itt meg kell különböztetni a humanitárius segélyeket és a fejlesztési támogatásokat, habár nem mindig lehet a kettő között éles határt húzni. Az alapvető különbség, hogy a fejlesztési támogatást lehet és kell is tervezni, a segélyt nem lehet betervezni, legfeljebb fel lehet rá készülni. Szlovákia ma is nyújt segítséget, például külföldi diákoknak lehetőséget ad az itteni tanulásra, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet bekapcsolódik bizonyos programokba, és Szlovákia ma is fizet tagdíjat az ENSZ szervezeteibe, amelyek hasonló programokat finanszíroznak. Müyen pénzekből működik az önök intézete? Egyrészt természetesen az állami költségvetésből, másrészt különféle támogatásokat is kapunk. Például a könyv kiadásához a Soros Alapítványtól, az Open Society Founvv Kutatási tevé- " kenységünkis elsősorban a fejlesztési támogatással kap- . . csolatos. N> dationtől és a brit nagykövetségtől, a kerekasztal megszervezéséhez a Friedrich Ebert Alapítványtól. A Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával pedig tavaly februárban a külügyi tevékenységet értékelő konferencia valósult meg, a feljlesztési támogatáshoz a UNDP nyújt segítséget, de ez a felsorolás korántsem teljes. Mik a terveik a közeljövőre? Június 22-én a fejlesztéstámogatásról tartunk konferenciát, szeptemberben lesz a szlovák-lengyel kerekasztal, októberben biztonság- politikai témára szervezünk nemzetközi regionális konferenciát. Januárban szeretnénk a George Marshall Centerrel közösen szervezni egy konferenciát, valószínűleg ennek is a biztonságpolitika lesz a témája, és elsősorban szlovák parlamenti képviselők vennének rajta részt Garmisch-Partenkirchenben. Magas szlovák kitüntetés Göncz Árpádnak Schuster Szerencsen A munkanélküliség csökkentése és a nyugdíjemelés Gyorsított eljárásban ÚJ SZÓ-HlR MTI-HÍR Szerencs. Göncz Árpád leköszönő államfő, Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnöke, másfélszáz kiállító, a térség településeinek több ezer polgára, vállalkozója jelenlétében tegnap a szerencsi várkertben és a szomszédságában lévő sportcsarnokban ünnepélyesen megnyitották a X. Jubileumi Hegyaljai Gazdanapokat. A vasárnap estig tartó Pozsony. „Nagyon hasonló programmal rendelkező pártok vagyunk, preferenciáinkat tekintve aránylag nagy eltérésekkel. Tudatosítanunk kell, hogy Hrusovsky parlamenti alelnök úr csak néhány nappal ezelőtt került ebbe a helyzetbe, és nincsenek nagy tapasztalatai az új politikai pozícióval kapcsolatban. Úgy vélem, ez fejlődés kérdése. Nincs értelme élezni a helyzetet” - jelentette ki tegnap az SDKÚ és a KDH közti kapcsolatról Ivan Simko, az SDKÚ előkészítő bizottságának tagja. A volt kereszténydemokrata seregszemlét Németh Miklós ex- miniszterelnök, a gazdanapokat rendező Tokajhegyaljai Szövetség elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a rendezvényit Rudolf Schuster is, aki méltatta a hivatalából távozó Göncz Árpádnak a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeit. Ezután átadta a magyar államfőnek a Szlovák Köztársaság legmagasabb kitüntetését, a Kettős Kereszt rendjelet. alelnök ezzel Pavol Hrusovsky KDH- alelnök tegnapi kijelentésére reagált, hogy „nagyon intenzíven ellenállnak majd az SDKÚ támadásainak”. Hangsúlyozta, Hrusovsky véleménye nem az egész KDH álláspontját tükrözi. Az SDKÚ nem hoz létre önálló parlamenti platformöt, mert a választások révén válhatnak legitimmé, képviselő tagjai addig az SDK-programot kötelesek teljesíteni. Simko hangsúlyozta, az SDK a parlament „egyik legegységesebben szavazó” frakciója, és a gondokért nem Roman Kovác frakcióvezetőt kell vádolni, hanem a fegyelmezetlen politikusokat, (kor) Pozsony. A munkanélküliség 3 százalékos csökkenése, amire a kabinet és a szociális partnerek az általános szerződésben kötelezték magukat, a nyugdíjak 7 százalékos valorizációját teszi lehetővé - jelentette ki Peter Magvasi munka-, szociális és családügyi miniszter a parlament szociális bizottságával folytatott megbeszélését követően. Az állástalanok számának egy százalékkal való csökkenése a Szociális Biztosító számára 700 millió koronás megtakarítást jelent, a hétszázalékos emeléshez pedig háromszor ennyire, vagyis 2,1 milliárd koronára van szükség - magyarázta a miniszter. Pozsony. Az SDE várhatóan a koalíciós tanács legközelebbi ülésén határoz arról, hogy visszavonja-e a párttörvény tervezetét a parlament programjából. Milan Ftácnik oktatási miniszter szerint a törvény megtárgyalása előtt a baloldal megbeszélést kíván folytami kormánybeli Marián Mesiarik, a bizottság alelnö- ke szerint azonban a hétszázalékos valorizáció egyenlő a nullával, ezért arra fogja ösztönözni a képviselőket, hogy ennél magasabb arányú emelést szorgalmazzanak. A parlament illetékes bizottsága a jövő héten vitaija meg a további lépéseket, abban viszont már megegyeztek, hogy a valorizációra tett javaslatot a törvényhozás gyorsított eljárásban tárgyalja. Magvasi a nyugdíjemelésre tett 19,4 százalékos korábbi javaslatával kapcsolatban elmondta: kijelentését alkotmányt tisztelő miniszterként tette, és úgy véli, azok a kollégái, akik szerint egyáltalán nincs szükség valorizációra, nem az alkotmány szerint járnak el. (szm) partnereivel a tervezet kibővítéséről. „Ha a négyek megegyeznek egy átfogóbb javaslatban, az SDE nem ragaszkodna a sajátjához” - jelentette ki. Eubomír Andrassy alelnök szerint mai ülésén a párt országos tanácsa a személyi kérdések helyett a közigazgatási reformmal, kül- és belpolitikai témákkal, valamint oktatásügyi kérdésekkel foglalkozik. Simko: nem Roman Kovác frakcióvezetőt kell vádolni Hrusovsky nem a KDH ÚJ SZÓ-HÍR Párttörvény: a baloldal további egyeztetéseket akar Lesz kompromisszum? SITA-HlR RÖVIDEN A HHRF pályázati felhívásának pontosítása A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) gyakornoki állást meghirdető felhívásából kimaradt a HHRF postacíme. A féléves egyesült államokbeli ösztöndíj iránt érdeklődők a következő címre küldjék pályázatukat: Magyar Emberi Jogok Alapítvány, Kossuth Lajos tér 4., 63/a, 1055 Budapest, (ú) Csáky Pál iskolalátogatáson Nyitra. Csáky Pál tegnap a nagycétényi alapiskola kálazi kihelyezett osztályában tett látogatást, és a magyar tagozat jövőjéről tárgyalt az osztályt működtető, valamint a befogadó iskola igazgatójával. Ezután a kormány alelnöke megtekintette Alsóbodokon azt az épületet, amely szeptembertől otthont ad az udvardi vállalkozói szakközépiskola kihelyezett osztályának - 24 év után ez lesz az első magyar középiskolai osztály a Nyitrai járásban, (bee) Nincs egység a Devin Bank ügyében Pozsony. A kormánykoalíció nem egységes a Devin Bank állami megsegítése terén. Áz már eddig is kiszivárgott, hogy a szerdai kormányülésen az MKP és az SOP miniszterei nem támogatták a pénzügyminiszter tervezetét. Mint kiderült, a magánbanknak nyújtandó mentőövre egységesen szavazó SDK miniszterei közül nem volt jelen Ivan Miklós kormányalelnök, aki nem híve az elfogadott megoldásnak, (só) A Slovnaft cáfolja az állításokat Pozsony. A Slovnaft szerint a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség és a cég által végzett belső ellenőrzések között jelentősek a különbségek. A felügyelőség ugyanis azt állítja, hogy a Slovnaft ben- zinkútjainál szerzett mintákból kiderült, az általuk forgalmazott üzemanyag több esetben nem felelt meg a kívánalmaknak. A Slovnaft évente több mint 7000 ellenőrzést végez, s eddig nem tárt fel semminemű hiányosságot. (SITA) Vincent Pillár lép Kosovan helyére? Pozsony. Eubomír Harach gazdasági miniszter azt ajánlotta a Szlovák Villamos Művek igazgatótanácsának, hogy a leváltott Stefan Kosovan helyére válasszák meg Vincent Pillárt, aki jelenleg a Kelet-szlovákiai Villamos Művek vezérigazgatója. (SITA) A kötvények egyharmadát már kifizették Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap közlése szerint május 31-ig a lakossági vagyonalapi kötvények egyharmadát már kifizették; a jövőre 13 740 koronát érő kötvények közül még 2,2 millió kifizetése várat magára. Ebben az évben 30 ezer kötvény törlesztése történt meg, az évvégéig 5 milliárd koronát fordítanak e célra. (SITA) Malíková támogatja, de szkeptikus Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) támogatja a politikai pártok tömörülését érintő törvényjavaslatot, amely Ánna Malíková szerint a „politikai prostitúció” terjedését hivatott megakadályozni. Abban viszont nem bízik, hogy ez sikerül is, mert szerinte egy politikusnak vagy van erkölcsi tartása, vagy nincs, (szm) Hajógyár: a részvényesek állásfoglalása keddre várható Mindenki az államtól várja a segítséget ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. Podstránsky Vladimil pénzügyi államtitkár nyitrai látogatása során a komáromi hajógyárban és az aranyosmaróti hűtőgyárban kialakult helyzet aktuális'fejleményei- ről is tájékoztatott. Amint elmondta, a hajógyár hitelezőinek tanácsa kidolgozott egy memorandumot, amely pontos feltételeket tartalmaz a felügyelő tanács összetételének megváltoztatására, a leányvállalatok vagyonának visszaszármaztatására, a részvényekkel való rendelkezésijogra és az igazgatótanács felállására vonatkozóan. A memorandum szövegével egyetért az üzem vezetősége is, de a részvényesek állásfoglalása csak keddre várható. Ha teljesítik a koordinációs bizottság feltételeit, már kedden összeül a hitelezők tanácsa, és miután ők is aláírták az említett memorandumot, a kormány garanciát vállalhat a 29 millió márkányi kölcsönre. Ami az aranyosmaróti Új Calex hűtőgyárat illeti, Podstránsky kifejtette: a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a vállalat 100%-os részvénycsomagja a gazdasági minisztérium tulajdonába kerülne - így rendezhetnék az adó- és vámhátralékokat, és sor kerülhet az üzem restrukturalizációjára. Jelenleg az a legfontosabb, hogy folytatódjon a termelés, a pénzügy- és a gazdasági minisztréium képviselői tegnap tárgyalásokat folytattak a pénzintézetek vezetőivel a hitelnyújtás lehetőségeiről, de természetesen itt is felmerül a kormánygarancia kérdése, aminek alapvető feltétele, hogy a részvények állami tulajdonba kerüljenek. Podstránsky hangsúlyozta, a hűtőgyár gazdasági helyzete olyannyira rossz, hogy ez az intézkedés csak átmeneti megoldásnak tekinthető, s a jövőben szükség lesz stratégiai befektetőre. Miklós László környezetvédelmi miniszter az SZTA Genetikai és Biotechnológiai Intézetében tett látogatást, ahol felkérte az intézmény munkatársait, vegyenek részt abban az információs kampányban, amely a génmanipulált szervezetekről hivatott tájékoztatni a lakosságot. A kerületi hivatal környezetvédelmi osztályán legfőképp a hulladéktárolók augusztus 1-jei bezárásáról esett szó - a kerületben ez az intézkedés több tucatnyi szeméttelepet érint, és komoly gondot okoz a polgármestereknek, de a tárcavezető szerint kivételekre senki sem számíthat, mert 1991 óta elegendő idő volt a felkészülésre. Jó hírrel érkezett Nyitrára Hama István építésügyi és régiófejlesztési miniszter, aki arról tájékoztatta Peter Missík kerületi elöljárót, hogy a kormány további 2,3 milliárd koronával emeli a lakásfejlesztésre fordítható költségvetési tételt, ebből minden kerületben 30-35 millió jut bérlakások építésére, és 100-110 millió az infrastruktúra fejlesztésére. A pénz a tervek szerint már júliusban a hivatalok rendelkezésére áll, hogy még az idei építészeti idényben hasznosíthassák, (vm)