Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-04 / 102. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 4. Panoráma A halálos ítélet 1976-ban történt visszaállítása óta az ötödik nőt végezték ki az Egyesült Államokban Megölte mindkét gyermekét Vamer. Az amerikai Arkansas államban kivégeztek egy 28 éves ápolónőt, aki megölte két kisgyermekét. Arkansasban 1845 óta ő volt az első nő, akin végrehajtották a halálos ítéletet. Christina Marie Riggs 1997 novemberében nyugtatót adott gyermekeinek, majd megfojtotta őket. Ezt követően magával is végezni akart, de anyja észrevette és megakadályozta. Az ápolónőn méreginjekcióval hajtották végre a halálos ítéletet. A fiatal nő állítólag azért végzett gyermekeivel, mert terhére voltak. A vádlók szerint volt eset, amikor magukra hagyta a kicsiket, hogy eljárhasson különböző karaoke versenyekre. A gyilkosságot hetekkel korábban kitervelte. Tettére volt egy olyan magyarázat is, hogy depressziós lett, mert 1995- ben Oldahoma Cityben jelen volt a 168 áldozatot követelő robbantásos merényieméi. Az őt alkalmazó oklahomai veteránkórház illetékesei azonban közölték, hogy az ápolónő valóban az alkalmazásukban állt ugyan, de nem őt küldték a robbantás színhelyére. Christina Riggs kivégzése előtt kijelentette: meg akar halni, hogy együtt lehessen gyermekeivel. (MTI) Christina Riggs kivégzése ellen tiltakoznak a halábüntetést ellenző arkansasi koalíció tagjai. Az amerikai szövetségi államban 1845 óta a 28 éves ápolónő volt az első nő, akin végrehajtották a halálos ítéletet. (CTK/AP) Sykes a mitochondrium nevű gének vizsgálatából vonta le következtetéseit Lengyelországból emigrált Hét európai ősanya Kamionos kandúr London. Egy oxfordi genetikus kimutatta, hogy minden európai nép mindössze hét nőtől származik. Bryan Sykes, az oxfordi egyetem genetikai professzora 6000 európai DNS-ét elemezve jutott erre a következtetésre. MTI-PANORÁMA A tudós szerint a hét „Éva” közül a „legfiatalabb” 10 ezer évvel ezelőtt élt a Közép-Keleten és utódai lassanként szétszóródva eljutottak Nyugatig. Az első „Éva” 45 ezer évvel ezelőtt Görögországban élt és az ő utódai is szétszóródtak egész Európában. A további öt „Éva” a Kaukázusban, Toscanában, Spanyolországban, a Pireneusokban és Közép-Olaszországban szülte meg gyermekeit 25-10 ezer éve. „Az elemzések azt is kimutatták - nyilatkozta a professzor a The Ti- mes-nak - hogy mindenhol Európában az emberek keverékei ezeknek az antik klánoknak. Az egyetlen kivétel a Norvégia és Finnország északi részében élő lappok, akik elszigetelten élnek. Ezért, azt feltételezni, hogy a mai etnikai különbségeknek Európában genetikai alapjuk van, teljesen abszurd dolog.” Sykes következtetéseit a mitochondrium nevű gének vizsgálatából vonta le. A mitochondrium a sejtek energiaraktározásban tölt be fontos szerepet és jelen van minden citoplazmában. Minthogy a megtermékenyítés során a spermával kerül be a nő szervezetébe, rajta keresztül el lehet készíteni az anyai ág genealógiáját. A genetikai eredetet azért is lehet megbízhatóan levezetni belőle, mert a mito- chondriális gén szinte változatlanul marad fenn. Véleden szülte mutációk átlagban tízezer évente egyszer fordulnak elő. „A 6000 megvizsgált mitochond- riális DNS azt mutatja” - mondta Sykes -, „hogy minden európai eredetét tekintve hét osztályba sorolható. Mindegyik osztály egy- egy nőtől származik. A részletes összehasonlítások - az egyes osztályok relatív bősége Európa minden zónájában - tették lehetővé annak megállapítását is, hogy hol és mikor éltek ezek az ősanyák.” Sykes nemzetközi hírű tudós. Egyike volt azoknak a genetikusoknak, akik megvizsgálták az 5000 éves ausztriai ,jégember” DNS-ét. És ő mondta ki a döntő szót egy furcsa angliai vizsgálatban is. Néhány évvel ezelőtt a so- merseti Cheddar egyik barlangjában egy 9000 éves férfi maradványaira bukkantak. Lord Bath, annak a földterületnek a tulajdonosa, amelyen a barlang található, tudni szerette volna, hogy nem egyik dicső ősének maradványairól van-e szó. Sykes megállapította, hogy nem a lord, hanem főko- momyikja (aki szintén adott DNS- mintát) ősét találták meg. Annak, aki kíváncsi arra, hogy a hét nemzetség közül melyikhez tartozik, csak rá kell klikkelnie az Internet www.oxford.ancestors.com-ra , és ott további felvilágosításokat kaphat a vizsgálat lebonyolításának mikéntjéről. London. Lengyelországból egészen Angliáig utazott egy kandúr, hét- mérföldes csizma helyett egy kamion révén. A raktérbe véledenül bezárt macska Radomszkóból indult és Berlinen, Hamburgon, Brüsszelen, Calais-n és Doveren át érkezett meg a London és Birmingham közötti Thrapstonba. A The Mirror szerint a macska valószínűleg azért maradt életben, mert felnyalta a lecsapódó párát. Amikor a kamion ajtaja 3 hét után kinyílt egy bútorgyár raktárában, a lesoványodott lengyel macska rémülten ugrott ki belőle. A cica nem nyert egérutat, és újabb életveszélybe sodorta magát. Angliában ugyanis a külföldről érkezett állatokat fél évre karanténba zárják, ami 1100 fontba kerül. Mivel a macskának nincs gazdája, aki megfizetné a karantén költségeit, elalta- tás várna rá. Szerencséjére megkönyörültek rajta a bútorgyár munkásai, összeadták a nem kis összeget. Minden jó, hajó a vége: a karanténban töltendő fél év elteltével a bútorgyár egyik dolgozója örökbe fogadja az emigráns kandúrt. (PAN) NÉHÁNY SORBAN Japán - buszeltérítés késsel Tokió. Késsel fenyegetőzve térített el Japánban egy távolsági autóbuszt tegnap egy fiatalember. Az autóbusz 20 utassal, a Tokiótól 1200 kilométerre lévő Szaga városából indult Fukuo- kába, amikor az országúti kalóz hatalmába kerítette a járatot. A rendőrséget az egyik női utas értesítette az autósztráda segélykérő telefonján, miután leszállt azzal az ürüggyel, hogy ki kell mennie a mosdóba, majd elmenekült. Egy másik nő kiugrott a mozgó járműből, őt sérülése miatt kórházba szállították. A délutáni jelentések szerint a buszeltérítő három nőt megkéselt, közülük egy meghalt. A busz Hirosima felé tartott, miközben rendőrautók és helikopterek, valamint a hajszát egyenes adásban közvetítő, különböző tévécsatornák helikopterei üldözték. A dráma egy parkolóban folytatódott tovább.(MTI) Papgyilkosság Rómában Róma. Meggyilkoltak Rómában egy mexikói származású papot - közölte az olasz rendőrség. Az 53 éves Giovanni Granados holttestére otthonában, Róma egyik munkáskerületében, a Prenestinában találtak rá. A papot meztelenre vetkőztették, kezét hátrakötötték, fejét betörték. A nyomozók szerint a gyilkosság három nappal korábban történt. A rendőrség azután kezdett el kutatni Granados atya után, miután barátai bejelentették eltűnését. A pap a Szent Kereszt misszionáriusok kongregációjához tartozott, de nem tartozott egyetlen római plébániához sem. Az ANSA hírügynökség szerint minden vasárnap lakásán fogadta a hívőket, miután 8 évvel ezelőtt Camillo Ruini bíboros, a pápa római vikáriusa, eltiltotta őt „súlyos okokra” hivatkozva a misézéstől, és felszólította őt a Rómából való távozásra is. A szomszédok gyakran látták a meggyilkolt papot fiatal férfiak társaságában. Egyházi illetékesek nem kívántak nyilatkozni az ügyben. (MTI) Robbanás egy párizsi mulató közelében Párizs. Robbanószerkezet - valószínűleg kézigránát - lépett működésbe Párizsban tegnap hajnalban egy ismert mulató előtt. Senki nem sebesült meg - közölte a rendőrség. A Champs Elysées közelében, a Georges V. sugárút elején történt a robbanás, a meztelen táncosok által előadott műsorairól ismert Crazy Horse mulató előtt. A robbanástól anyagi kár keletkezett négy gépkocsiban, egy üzlethelyiségben és két telefonfülkében, továbbá egy kis kráter a járdán a mulató előtt. (MTI) Creutzfeld-Jakob-fertőzöttek? Melbourne. Egy ausztrál kórházban hanyagul kezeltek egy később Creutzfeld-Jakob betegség (CJD) tüneteit mutató pácienst, további tíz embert téve ki ezzel a fertőzés veszélyének. A dél-ausztráliai Victoria állam egészségügyi minisztere tegnap egy vizsgálat nyomán közölte, hogy a melbourne-i Királyi Kórházban egy elbutult (demenciás) beteg kezelése után ugyanazokat az orvosi eszközöket másoknál is alkalmazták, megfelelő sterilizálás nélkül. Egy későbbi diagnózis szerint a demenciás beteg valószínűleg CJD-fertőzött. A „kergemarhakór” emberi változatának tartott CJD-ről feltételezik, hogy 53 halálos áldozatot szedett Nagy-Bri- tanniában. (MTI) Trabi-érettségi Szászországban IJpcse. Újabban Trabantból is lehet érettségi vizsgát tenni a Lipcse melletti Pretzschben - de nem autóstul járulva a bizottság elé, afféle drive-in jelleggel, és a kocsiból válaszolgatva, hanem - Tra- bant-tudásból. A „Trabi-Abi” (Trabant-Abitur, azaz Trabant-érett- ségi) megszerzéséhez - az elméleti és gyakorlati tudnivalók elsajátításához - egyetlen hétvége is elegendő. A vizsga sikeres letétele után az illető diplomát kap. A tudással felvértezett ezután már messziről megismeri a kétütemű motor hangját, tudja, milyen üzemanyag szükségeltetik a Trabihoz, és az sem hozza majd zavarba, hogy különleges kulcsra lesz szüksége a kocsi benzintartályának felnyitásához. (PAN) Kanadai újítás A Kilenc és-féfífét, valamint más hollywoodi sikerfilmek szőke sztárja úgy döntött, hogy teljesen megváltozik Nem vállal több szexi szerepet Személyre szabott levélbélyeg Ottawa. Olyan levélbélyeget árusít a kanadai posta, amelyet bárki tetszése szerinti képpel láthat el. A 18,2 euróba kerülő bélyegek a feladó vagy a címzett fényképével, vagy a levélíró háziállatának, avagy kedvenc futballcsapatának, netán legkedvesebb postásának, anyósának, apósának fotójával láthatók el. Az egyéni bélyeg ára viszont kétszerese a hagyományosénak. Ez az újfajta bélyeg egyedülálló a világon, mivel lehetővé teszi bárkinek a postai küldemény indivi- dualizálását - mondta a kanadai posta szóvivője. A kanadai posta ezzel a kedves újítással akar kedvet csinálni a levélíráshoz. A hagyományos levelezés ugyanis az elmúlt években nagyon visszaesett az internet és az e-mail elterjedése miatt - olvasható az AFP hírügynökség jelentésében. (PAN) MTI-PRESS Los Angeles. A szexi szerepek platinaszőke, amerikai filmsztárja úgy döntött, hogy ezentúl csak az egyéniségének jobban megfelelő filmekben játszik. „Elég a szexszimbólum szerepkörből! Nagyon nehéz megbélyegzetten előbbre jutni a pályán. Eddig ugyanis csak a szexi szerepek színésznőjeként ismerhették a nézők Kim Basin- gert. Itt az ideje, hogy megismerjék az embert is.” A Kilenc és fél hét, valamint más sikerfilmek szőke sztárja úgy döntött, hogy megváltozik. Nehéz ügy, miután Hollywood egyik leghíresebb sztárjáról van szó. Bájait a Vanity Fair magazin egyenesen Marilyn Monroe alkatához hasonlította. „Egyáltalán nem vagyok olyan, mint ő”, vág vissza a 46 éves Basinger. „Marilyn öngyilkos lett, mert nem ismerte a túlélés kifejezést, s hozzá az akaratot. Úgy érzem, erősebb vagyok nála.” E változás jegyében készült a legújabb filmje. Az Afrikáról álmodtam igaz történet, egy olasz nőről szól, aki itáliai villáját, a jómódot hátrahagyva Kenyába költözött, hogy új életet kezdjen. „Mindenképpen meg akartam csinálni ezt a filmet. És nemcsak azért, mert én is harcos természetvédő vagyok, hanem azért is, mert szakmai kihívásnak tartottam. Nos, Afrikában megtanultam legyőzni a félelmet. Tudom, hogy mi az élet értelme” - nyilatkozta Kim. Hugh Hudson rendező szerint a filmben egy teljesen új Kim Basingerrel találkozhat a néző. Egyébiránt a filmet is úgy hirdetik, hogy először látható a sztár smink nélkül, rendetlen hajjal, táskás szemmel. „Biztos vagyok benne, hogy Kim Basingert hamarosan a mozi nagyasszonyai közé fogják sorolni, GÍenn Close és Meryl Streep nevével említik majd együtt” - állítja a rendező. Az Afrikáról álmodtam igaz történetet című filmben már egy teljesen új Kim Basingerrel találkozhat a néző (Archívum)