Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-04 / 102. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 4. Annak idején, amikor a Kelet-szlovákiai Vasmű felépítését eltervezték, vészharangot húztak Nagyida község felett A tüskék még mélyebbre hatolnak Régióink FECSÓ YVETT B ár abban az időben nem hangos csörömpöléssel hajtották végre az ilyen halálraítéléseket, még kevésbé hangos harang- kongatással, hanem (csakúgy, mint ma) csöndben, óvatosan, hogy a lehető legkevesebben tudjanak róla. Mára a ténybe, hogy a falut leírták, hogy a lakosság veszteségei miatt nem részesült kártérítésekben - belenyugodtak. Mást nem is tehettek. Nem tehettek semmit az ellen sem, amikor 1962-ben teljes építkezési zárlatot rendeltek el a községben. Ezzel a rendelettel teljesen megbénítva a falu fejlődését, főleg a fiatalokat kényszerítették menekülésre. Ki hinné, hogy ez a régi rendelet még ma is érvényes, annyi pozitívummal, hogy részlegesre változtatták azt. A múltban lejátszódott események az emberek lelkének legbelsőbb zugaiban mára mélyen eltemetve ugyan, de felejthetetlenül kísértenek. Megmaradt azonban a jól kifejlődött igazságérzet, s a hasonló bénítások újabb tüskéi ma a “demokratikusan” berendezett struktúrában még mélyebbre hatolnak. Pedig azt hihetnénk, hogy a méltánytalanságok sorozatai immunissá teszik az embert. A lakosság körében azonban inkább a bizalmatlanság növekszik. A község vezetése épp ezért újabbnál-újabb lehetőségek után kutat a megoldás érdekében. Eddig minimális sikerrel. A múltról, a sikertelenségekről és esetleges kilátásokról Snyír Ferenccel, Nagyida polgármesterével beszélgettem. Kezdjük az elején, nem a Vasmű építésének idejében, hanem a forradalom utáni időszakban. Először is azt kell elmondani, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű 55%-a Nagyida ősi kataszterén fekszik. A változást követően azonban az ún. Kassa és Pozsony városokról szóló törvénnyel ezt a területet Kassához csatolták. Ez az egyetíen kormány- rendelet a községet egyharmad részétől, fosztotta meg minden különösebb egyeztetés, megkérdezés vagy bejelentés nélkül. Mindez azonban még a múltba nyúlik visz- sza. A Magnezitművek elhelyezésének időszakára, melynek községünk határában találtak “ideális” helyet. Nem értettünk egyet ezzel a tervvel, de hogy ne kelljen a községek véleményeit és érdekeit figyelembe venni, az akkori kerületi tanács sajátos módon oldotta meg a problémát. Megváltoztatta Kassa- város és Kassa-járás határait. Abban az időben még a katasztereknek nem volt semmi jelentőségük. Már a múlt rendszerben városi területnek számítódott tehát a mai magnezitművek területe. Ezt a diktatórikus eljárást erősítették meg később a forradalom után is. A tologatás és felsőbb érdekek miatt a községet évi 25 millió korona veszteség éri. Ez hatalmas összeg. Kapott-e a község kártérítést az elvett földterületekért, vagy bármilyen anyagi támogatást az elmúlt rendszerben, vagy a forradalom után?- A kataszterek megváltoztatásából adódó területvesztésért nem. Az elmúlt rendszerben kb. 2 müló korona vasgyári ületéket kapott a község évente. Ezt azonban nem lehet pluszként elkönyvelni, mivel a községet megillető országos támogatás összegét mindig csökkentették a vasgyártól kapott illeték összegével. Akkor központi elszámolás volt, s ráadásul ez az illeték mindig célirányos is, nem fordíthattuk tehát arra amire szerettük volna. Egyáltalán nem használhattuk fel a falu infrastruktúrájának fejlesztésére, pedig erre lett volna a legnagyobb szükség. Kártérítés tehát nem volt, de nö- vekedett-e azóta az illeték összege? Nem, sőt ezt a támogatást is teljesen megvonták tőlünk. Ki döntött erről, s mivel indokolták ezt a döntésüket? A vasmű vezetése, s döntésük a jogszabályok területén kialakult viszonylagos káosz ldalakulásának kihasználása volt. Úgy tűnik ez a káosz még mindig tart, hisz egyszerűen lehetetíen rendezni velük ezeket odafigyelnek majd a falu sorsára, s anyagilag is támogatni fogják. Ebből a komoly odafigyelésből azonban semmi nem lett. Voltak is tárgyalások vezérigazgatóhelyettesi szinten, s eleinte úgy tűnt, hogy részükről is megvan az akarat a megegyezésre, minden csak szóbeli ígéret maradt azonban. A tárgyalások száma fokozatosan lecsökkent, majd teljesen meg is szűnt. Később már csak akkor hívták a község képviselőit, amikor igazgatócserékre került sor. Ezek a találkozások perRészlet a gyárból a dolgokat. Öt évvel ezelőtt, az országos szinten is nagy riadalmat keltett gázrobbanás után a vasgyár vezetése 3 millió korona kártérítést ítélt meg a falunak. Ez egy egyszeri segítségnyújtás volt, s noha ez az összeg talán magasnak tűnik, mégis el kell mondani, hogy kártérítésként egy ilyen hatalmas környezetszennyezés, sőt emberi egészséget veszélyeztető, sőt követelő katasztrófa kapcsán szinte nevetséges. Ekkor ígéretet tettek arra, hogy jobban (A szerző felvételei) sze inkább csak reprezentatív szintűek voltak. A község részéről voltak-e még ezek után kezdeményezések ? Persze, hogy voltak, hivatalosan, szakemberekkel végeztettünk kárfelméréseket. Leginkább a gyár közveden környezetében vizsgáltattuk a környezetet, növény és állatvilágot ért károsodást, de a vasmű vezetése egy idő után teljesen elzárkózott, hallani sem akartak semmiféle Háttérben az évek során felhalmozódott hulladékból keletkezett „hegy" kártérítésről. Érdekes dolog, hogy , pl. A magtermesztő ÁG rendszeresen minden évben megkapja az őt illető kártérítés összegét, amely milliókban mérhető. A mi 4 évvel ezelőtt kidolgozott és benyújtott felméréseinkre nem is reagáltak, pedig csak évi félmillió koronáról lett volna szó. Paradox és érdekes dolog az is, hogy éveken keresztül az ÁG területe kisebbeden, mert az eredeti tulajdonosok visszaigényelték földjeiket. Ezeket a magántulajdonosokat azonban a kártérítés érdekes módon már nem illeti meg, míg az ÁG azóta is nem kis összeget kap. A dolog hátulütője az, hogy a lakosság többségében félelem van a kártérítések igénylésével kapcsolatban. A kárfelmérés utáni második évben a gyár dolgozói közül csak nagyon kevesen merték ugyanis igényeim a kártérítést. Hogyan éli meg ezt a közömbösséget a község lakossága és vezetése? Mindnyájan teheteüennek érezzük magunkat ebben a rosszul működő gépezetben. Elkeseredettek is vagyunk egyben, hiszen a tárgyalások és az emberei segítőkészség teljesen reménytelen elvárás tőlük. Ánnak idején örültem, amikor Bush elnök Budapesten környezetvédelmi hivatalt létesített. Ázt hittem, hogy komolyabban felfigyelnek majd a mi problémánkra is. Amikor Budapesten érdeklődtem, kiderült, hogy Pozsonyban is van irodájuk. A pozsonyi hivatal azonban csak olyan érdeklődést mutatott irántunk, mint a vasmű vezetése. A vasmű három esztendővel ezelőtt vásárolt egy környezetszennyezést mérő kocsit, amely néhányszor meg is jelent Nagyidán. Ám az elvégzett mérések azt mutatták ki, hogy a község levegője egészségesebb, mint a Magas Tátrában. Ha figyelembe vesz- szük, hogy a mérések idején déli szél fújt, amely ritkán fordul elő a környéken, s amely a gyárból kiáramló füstöt valóban nem a falu felé irányította, a mérés eredménye még így is nonszensz. Majd később mértek egy a megengedettnél erősebb levegőszennyezettséget, ezt azonban a műszer meghibásodásával indokolták. A mérések azóta teljesen megszűntek, azzal az indokkal, hogy azokat csak úgy tudják folytatni, ha a műszer üzemeltetéséhez szükséges energiát mi magunk fizetjük. Nekünk erre nincs lehetőségünk. Nincs semmiféle eszközünk sem arra, hogy a mérések elvégzésére rákényszerítsük őket. Egyáltalán nem látjuk értelmét sem, hisz olyan értékeket mutatnak ki, amilyeneket akarnak, nem tudjuk ellenőrizni őket. A lakosság egészségkárosodására nézve történtek felmérések? Hivatalos szaktanulmány nem készült, anyagi okok miatt. De tudomásom szerint egyébként sincs az országban olyan törvény, amely az emberi egészséget védené. Ennek ellenére van egy jó áttekintésünk a helyi és a környéken dolgozó orvosok véleménye alapján. Ezek a nem hivatalos megfigyelések egyöntetűen azt igazolják, hogy az országos ádagnál jóval magasabbak a légúti, a rákos megbetegedések, az utóbbival párhuzamosan a rákbetegségben elhunytak aránya. Sokkal nagyobb a különböző bőrbetegségek száma, s általában nagyon rosszak a vérképek eredményei. Ezek az adatok nemcsak a mi községünkre érvényesek, hanem a vasmű vonzás- körzetében lévő összes többire is. Szerettük volna mindezt hivatalosan is kimutatni, kértük a gyárat, hogy finanszírozza ezeket a felméréseket, de válaszuk különböző kifogásokkal elutasító volt. Amikor Schell báró úr, a község kastélyának tulajdonosa először látogatott haza a változások után, elképedt a falura ömlő füst láttán. Értetlenül állt a probléma előtt, s arra biztatott, hogy pereljük be a gyárat, hiszen a szennyezés és a gyár működése közti összefüggés nemcsak kimutatható, hanem szemmel látható. Ő most New Yorkban él, s elmondása szerint ott jogi gyakorlat egy-egy ilyen, vagy hasonló jellegű gyár leállítása, amennyiben a gyár és a lakosság egészségkárosodása közti összefüggés kimutatható. Erre nálunk egyrészt nincs esély, másrészt nem is érdekünk, hisz kártérítésekkel nem sokra megyünk, ha nincsenek munkahelyek. De lehetne csökkenteni a szennyezés mértékét, s a kártérítések összegeiből olyan beruhaázásokat tudnánk finanszírozni, melyre ma nincs pénz. Nekünk ma kellene olyan infrastrukturális fejlesztéseket elkezdenünk vagy befejeznünk, amelyekre ennek a községének a megbénítás miatt nem volt lehetősége. Jobban tudnánk támogatni az ifjúságot, nyári táborokat, természeti iskolákat, rekreációs lehetőségeket tudnánk biztosítani, ahol friss levegőn regenerálódhatna egészségük. Támogathatnánk egészségügyi kivizsgálásokat, tudnánk pénzt fordítani a növényzet felújítására. Mindezeket ma nem tehetjük. A báró úr egyébként maga is figyelemmel kíséri sorsunkat, ittjárta után levelet írt az akkori vasgyári vezérigazgatónak. Ennek másolatát én is megkaptam. Semmiféle jelzés nem érkezett azonban részéről, hogy erre a levélre válaszoltak volna. Kassa város részéről sem történt semmi pozitív lépés az elvett földeket illetően. Az említett területi változtatás egyébként nemcsak bennünket érint, hanem mintegy 16 községet a régióban. Együtt, összefogva is próbáltunk eredményeket elérni a kártérítéseket illetően, de sikertelenül. Személyesen vittük írásba foglalt kérelmeinket a Meciar - kormány idején a Nemzeti Tanácsba és a parlamentbe. Személyesen beszéltünk az akkori környezetvédelmi bizottság tagjaival, Köteles képviselő úr közreműködésével. Kéréseinket a szó szoros értelemben leseperték az asztalról. Feladják e a próbálkozásokat? Semmiképpen nem. Hatalmas keserűség van ugyan bennünk, de reménykedünk abban, hogy mindig lesznek újabbnál újabb lehetőségek. Bár politikusainkat sokszor kértük már arra, hogy látogassák végig ezeket a szennyezett területeket, de sajnos a vasműben és Kassán tett látogatásaik során egyszer sem találtak időt és lehetőséget erre. A legnagyobb gond azonban úgy tűnik az akarattal van, holott községünk az ország legszennyezettebb területe, s a környék többi falvaiban sem sokkal jobb a helyzet. Némi tehetetlenség is érződik a község és a többi községek vezetőségének részéről. Valóban így van? Az elmondottak alapján talán valóban erre a következtetésre lehet jutni. Az ereredménytelenségek azonban nem a mi tehetetlenségünkből adódnak. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy politikai beszorítás áldozatai vagyunk. Mi nem tudunk továbblépni addig, amíg nem állnak szóba velünk. Legutóbb márciA felhőnek látszó képződmény füst, mely a falu fölött gomolyog us 14-én találkoztunk Pozsonyban a környezetvédelmi miniszterrel, aki 5 perc erejéig meghallgatott engem. Elmondtam neki minden fontos dolgot, amit öt percben lehetséges, és kértem őt, hogy minél előbb látogasson meg bennünket, hisz helyzetünk az egészség- és kömyezetkárásodás szempontjából leginkább egy időzített bombához hasonlít. Remélem, hogy erre a megígért látogatásra hamarosan sor kerül, és sikerül végre kimozdulni a holtpontról. Községünk 2001-ben lesz 750 éves. S talán voltak akik úgy gondolták, ezt az évfordulót már nem lesz aki megünnepelje a községben, de ezek az emberek nem számoltak azzal, hogy itt egy múltjára büszke nép lakik, akik nem adják meg könnyen magukat. Akárcsak egy Verne-regényben...