Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-31 / 124. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 31. Sport . Az utánpótlás labdarúgó Európa-bajnokság második fordulója után: még egy pont kell az olimpiai szerepléshez Nem ijedtek meg az olaszoktól Peter Babnic (jobbról) fejelte a szlovák válogatott gólját az Olaszország elleni találkozón (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. Folytatta jó szerep­lését a szlovák válogatott, -a Törökország elleni győzelem után l:l-re játszott a favori­zált Olaszországgal. A holna­pi, angolok elleni találkozón a döntetlen is elég az olimpi­ai részvétel kivívásához SZABÓ ZOLTÁN A hazai együttes dicséretére válik, hogy nem ijedt meg a neves ellen­féltől, s bátran futballozott. Pedig Baronio vezetőgólja után nehéz pil­lanatokat élt a a Radolsky-legény- ség, ám a szünetet követően egyér­telműen Czinegéék voltak jobbak. Ebben az is közrejátszott, hogy Pir- lót a jáékvezető kiállította, 35 percig emberelőnyben játszottak. Abbiati, a Milan hálóőre bizonyult az ola­szok legjobbjának, bravúrok soroza­tát mutatta be. Mellette Ventola, a Bologna csatára jeleskedett, szinte műiden megmozdulása veszélyes volt. A szlovákoknál Németh Szilárd - a mezőny legjobbjának értékelték ki -, Vratíslav Gresko, Juraj Czinege és Lérant Péter vitte a prímet, de a többiek is hozták formájukat. Milos Krsko és a Karol Kisel be­gyűjtötte második sárga lapját, ezért az angolokkal vívandó fontos találkozón hiányozni fognak. DUSÁN RADOLSKY, így látta a ta­lálkozót: „Színvonalas kilencven 2i jN/lr '02$' UNDER 21 Championship percet hozott az összecsapás, a játék képe alapján jogosnak tartom a döntedent. A hajrában a győzelmet is megszerezhettük volna, ám az olasz kapus remekül védett. Véden­ceim teljesítményével elégedett va­gyok, ilyen erős ellenféllel szemben is megmutatták, hogy tudnak fut­ballozni. A letámodásos taktikánk bevált. Remélem, az angolok ellen sem okozunk csalódást, s bebiztosít­juk helyünket az olimpián.” MARCO TARDELLI, az olasz együt­tes edzője: „Nagyon nehét mérkő­zésen vagyunk túl, a házigazdák is­mét kitettek magukért. Főleg Pirlo kiállítása után akadtak meleg pilla­nataink. Nem leptek meg a szlová­kok, számítottam rá, hogy jó telje­sítménnyel rukkolnak ki. Németh, Gresko és Babnic még sokra viheti. A törökök elleni zárótalálkozón egyértelműen nyerni akarunk, a si­ker számunkra a döntőbe jutást je­lentené. Nem tagadjuk, aranyére­mért jöttünk Pozsonyba.” NÉMETH SZILÁRD: „Nem volt könnyű boldogulni a szigorú védők mellett, akik eléggé tisztáta­lanul játszottak. Fordulást kö­vetően nagyobb sebességre kap­csoltunk, s ha nem Abbiati áll a ka­puban, megnyerjük a mérkőzést.” KAMIL CONTOFALSKY: ,A gólt nem védhettem, Baranio remekül eltalálta a labdát, hátvédeink miatt későn láttam meg a jól helyezett já­tékszert. Ventola helyzeteinél a sze­rencsével sem álltam hadilábon, de ez is a futballhoz tartozik.” PETER BABNIC: ,A szögletrúgáso­kat sokat gyakoroljuk, s ennek meg is lett az eredménye., tudtam hová jön a labda, örülök, hogy sikerült a hálóba találnom. Az első játékrész­ben jobbak voltak az olaszok, ám szünet után mi diktáltuk az iramot.” EREDMÉNYEK-A-CSOPORT: Spa- nyolország-Horvátország 0:0. Já­tékvezető Ivanov (orosz); 840 néző. Csehország:Hollandia 3:1 (1:1), góllövők: Jankulovski (28. - 11- esből), Jaroh'm (54. és 82.), ill. Lur­ling (18.). Játékvezető: Subramani- am (malajziai); 8130 néző. 1. Csehország 2 110 4:2 4 2. Hollandia 2 1 0 1 3:4 3 3. Spanyolország 2 0 2 0 1:1 2 4. Horvátország 2 0 1 1 1:2 1 Aholnapi zárófordulóban: Csehor- szág-Horvátország, Spanyolor- szág-Hollandia. B-CSOPORT: Szlovákia-Olaszor- szág 1:1 (0:1), góllövők: Babnic (73.), ill. Baronio (17.). Játékve­zető: Schoch (svájci); 7540 néző. Anglia-Törökország 6:0 (2:0), Lampard (27.), Jeffers (45.), Cort (66.), King (73.), Mills (77.), Campbell (90.). Játékvezető: Bre (francia); 200 néző. 1. Olaszország 2 1 1 0 3:1 4 2. Szlovákia 2 1 1 0 3:2 4 3. Anglia 2 1 0 1 6:2 3 4. Törökország 2 0 0 2 1:8 0 A zárófordulóban: Szlovákia-Ang- lia, Olaszország -Törökország. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ Tegnaptól nem Ladislav Molnár irányítja az FC Kosice futballcsapa­tát. A klub vezérkara egyelőre Erik Bogdanovskyt, a tartalékok eddigi trénerét bízta meg az edzői te­endők ellátásával. Az új szakve­zetőt június közepén nevezeik ki. ♦ Polgár Judit a Balin megnyert verseny után ismét nemzetközi sakktornán győzött, ezúttal Malmőben. A magyar sakkozó négy ponttal - Timman (3,5) és Anders- son (2,5) előtt - végzett az élen. ♦ Ronaldo, az Intemazionale bra­zil labdarúgója, aki április 12-én térdszalag-szakadást szenvedett, úgy véli, hogy a vártnál hamarabb és a legjobb formájában tér vissza. ♦ Liverpoolban megemlékeztek a brüsszeli Heysel-stadionban, a Ju­ventus-Liverpool labdarúgó BEK- döntőn 15 esztendeje történt tra­gédiáról. A város összes harangja megszólalt és 39-et ütött a 39 olasz áldozat emlékére. ♦ Diego Maradona szívesen lenne a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az egykori sztár úgy érzi, hogy tapasztalatával soka tudna segíteni a katalán klubnak. ♦ Az olasz Guidi nyerte a Giro dltalia kerékpáros körverseny 102 km hosszú 16. szakaszát. Össze­tettben továbbra is honfitársa, Ca- sagrande vezet. ♦ A Batumiban zajló női sakk Eb-n a szlovák Regina Pokomá 2:0-ra legyőzte az orosz Matvejevát, és bejutott a legjobb nyolc közé. ♦ Júniustól Matthias Sammer lesz a Borussia Dortmund labdarúgó- csapatának vezetőedzője. ♦ Francia lapértesülés szerint Fabi- en Barthez a Manchester Utd. lab­darúgócsapatához szerződik. A Mo­naco kapusa több mint 100 millió frankért hat évre igazol az MU-hoz. ♦ Gabriel Batistuta, a Fiorentina labdarúgója hároméves szerződést írt alá az AS Roma csapatához. ♦ A tübingeni államügyészség ered­mény nélkül zárta le a nyomozást a német olimpiai bajnok hosszútávfu­tó, Dieter Baumann ügyében, akit doppingolással vádolnak. ♦ A KENŐ 10 nyerőszámai: 4, 11, 20, 24, 25, 27, 30, 31, 33, 47, 49, 50, 51, 52, 55, 57, 68, 77, 78, 79. LABDARÚGÓ EB-KERETEK TÖRÖKORSZÁG Mustafa Denizli török edző kijelöl­te 22 fős keretét a június 10-én kezdődő labdarúgó Eb-re. Kapu­sok: Rüstü Recber (Fenerbahce), Fevzi Tuncay (Besiktas), Omer Catkic (Gaziantepspor); védők: Fa­tih Akyel (Gajatasaray), Hakan Ün- sal (Galatasaray), Alpay Ozala (Fe­nerbahce), Ogün Temizkanoglu (Fenerbahce), Osman Ozkoylu (Trabzonspor); középpályások: Okary Buruk (Galatasaray), Suat Kaya (Galatasaray), Sergen Yal- cin (Galatasaray), Ergun Penbe (Galatasaray), Ümit Davala (Gala­tasaray), Tugay Kerimoglu (Glas­gow Rangers), Tayfur Havütcü (Besiktas), Ayhan Akman (Besik­tas), Tayfun Korkut (Fenerbahce), Abdula Ercan (Fenerbahce), Mus­tafa Izzet (Leicester); csatárok: Ha­kan Sükür (Galatasaray), Arif Ér­dem (Galatasaray), Oktay Dereli- oglu (Gaziantepspor). NORVÉGIA Nils-Johan Semb norvég szövetségi kapitány megnevezte huszonkettes keretét a belga-holland rendezésű kontinensviadalra. Kapusok: Morten Bakke (Molde), Thomas Myhre (Everton), Frode Olsen (Sevilla); hátvédek: Trond Andersen (Wimbledon), Henning Berg (Manchester United), Andre Bergdolmo, Björn Otto Bragstad (Rosenborg), Dan Eggen (Alaves), Vegard Heggem, Stig-lnge Bjömeb- ye (Bröndby); középpályások: Eirik Bakke (Leeds), Erik Mykland (Pa- nathinaikosz), Kjetil Rekdal (Vale- rengen), John Arne Riise (AS Mo­naco), Vidar Riseth (Celtic), Bent Skammelsrud (Rosenborg), Stale Solbakken (Aalborg), Roar Strand (Rosenborg); csatárok: John Carew (Rosenborg), Steffen Iversen (Tot­tenham), Oie Gunnar Solksjaer (Manchester United), Tore Andre Flo (Chelsea). DÁNIA Bo Johansson dán edző választott­jai - kapusok: Peter Schmeichel (Sporting Lissboa), Thomas Soren­sen (Sunderland), Peter Kjaer (Sil­keborg); hátvédek: Sörén Colding (Bröndby), Thomas Helveg (AC Mi­lan), Rene Henriksen (Panathinai- kosz), Jes Högh (Chelsea), Michael Schjönberg (Kaiserslautern), Jan Heintze (PSV Eindhoven), Martin Laursen (Verona); középpályások: Jesper Grönkjaer (Ajax Amster­dam), Martin Jörgensen (Udinese), Brian Steen Nielsen (AB Copenha­gen), Stig Töfüng (AGF Aar- hus/Hamburger SV), Bjame Gold- baek (Fulham), Thomas Gravesen (Hamburger SV), Mikkel Beck (Derby County/AaB Aalborg), Mol­nár Miklós (Kansafc City Wizards); támadók: Allan Nielsen (Totten­ham), Ebbe Sand (Schalke), Morten Bisgaard (Udinese), Jon Dahl To­masson (Feyenoord). BELGIUM Robert Waseige, a belga együttes szövetségi kapitánya is színt val­lott. Kapusok: Filip De Wilde (An- derlecht), Frederic Herpoel (Gent), Geert De Vlieger (Willem II Tilburg); hátvédek: Eric Def- landre (Club Bruges), Philippe Le­onard (Monaco), Lorenzo Staelens (Anderlecht), Joos Valgaeren (Ro­da), Eric Van Meir (Lierse), Jacky Peeters (Arminia Bielefeld), Nico Van Kerckhoven (Schalke 04); kö­zéppályások: Philippe Clement (FC Bruges), Bart Goor (Ander­lecht), Mark Hendrikx (Genk), Yves Vanderhaeghe (Anderlecht), Johan Walern (Parma), Gert Ver- heyen (FC Bruges), Mbo Mpenza (Sporting Lissboa), Marc Wilmots (Schalke 04); csatárok: Gilles De Bilde (Sheffield), Emile Mpenza (Schalke 04), Luc Nilis (PSVEind­hoven), Branko Strupar (Derby County). (TA SR) RÖVIDEN Örökös eltiltás a játékost verő bírónak Hongkong. Örökre eltiltotta a bíráskodástól a Makaói Labdarúgó Szövetség (MFA) Choi Kuok-kunt, aki a Hongkong elleni barátsá­gos mérkőzésen megütötte a kiállított játékost. Az l:0-ás hongkon­gi győzelemmel zárult összecsapás 81. percében Lee Kin-wo piros lapot kapott, mérgében a labdával nagy erővel mellen rúgta a bírót és szidalmazta. Choi a nála egy fejjel magasabb labdarúgó után fu­tott és ököllel megütötte. (MTI) Jugoszlávia helyett Horvátország? Brüsszel. Tizenegy nappal a labdarúgó Európa-bajnokság nyitá­nya előtt váratlanul felmerült a lehetőség, hogy 1992 után immár másodszor az európai futball legrangosabb tornájáról politikai okokból kizárják Jugoszláviát. A sors iróniája az lenne, hogy ez esetben Horvátország, a selejtező csoportban másodikként végző szomszéd lenne a beugró. Különböző albán szervezetek ugyanis bí­rói eljárással próbálják arra kényszeríteni a belga kormányt, hogy vonják vissza a vízumot a jugoszláv csapattól és kísérőitől. (TA SR) Labdarúgás: robot-Eb Hollandiában Amszterdam. Robotlabdarúgók Európa-bajnoksága kezdődött Amszterdamban. A pályán ezúttal kizárólag a formákat és színe­ket felismerni képes gépek kergetik a labdát. A messziről porszí­vóhoz hasonlító, kerekeken guruló masinák az igazi labdarúgó- csapathoz hasonló pozíciókat foglalnak el: van köztük kapus, védő, középpályás és csatár. Az ötfős csapatok célja éppúgy a gól­szerzés, mások leszerelése, a hatékony védekezés, mint a hagyo­mányos meccseken. (MTI) Taormina két sportágban akar nyerni Irving. Az amerikai Sheila Taormina lehet a második női sporto­ló, aki két olimpián két különböző sportágban nyer aranyérmet. A 31 éves Taormina négy évvel ezelőtt Atlantában a 4x200-as amerikai gyorsúszóváltó tagjaként végzett az első helyen, míg Sydneyben - az amerikai válogató megnyerése után - a triatlon versenyen fog rajthoz állni. (SITA) A Dunaferr veretlenségi sorozata London. A veretlenségi sorozatot tekintve a Dunaferr végzett az élen az európai labdarúgócsapatok szereplését összegző Reuters- listán. Az összesített rangsort az olasz bajnok Lazio nyerte. A duna­újvárosi csapat az utóbbi 31 találkozóján nem talált legyőzőre, de a szombati, Diósgyőr elleni, félbeszakadt mérkőzés még nem szere­pel a listán. A magyar aranyérmes gárda sikerének értékét növeli, hogy bajnokság valamennyi összecsapásán szerzett gólt. (MTI) Az Oroszország-Szlovákia futballmecs előtt Bucek bemutatkozik TA SR-JELENTÉS Moszkva. Ma délután, közép-euró­pai idő szerint 17 órakor a moszk­vai Dinamo-stadionban kezdődik az Oroszország-Szlovákia barátsá­gos futballmérkőzés. A vendégek egy hét alatt immár harmadik alak­lommal lépnek pályára, a Szaud - Arábia elleni döntetlen (1:1) és a Norvégiától elszenvedett 2:0-ás ve­reség után, igyekeznek jó ered­ményt elérni. Mint ismeretes, Jozef Adamec edző sérülés miatt több kulcsemberét nélkülözi: Tomas- chek, Moravcík, Hrabal, Kozák, Le- itner és Demo nem tarthatott a csa­pattal. A szakvezető behívta a ke­retbe Erik Jezíket, a Slovan közép­pályását, aki egy évvel ezelőtt még a harmadik vonalban futballozott. Tegnap edzés tartottak a vendé­gek, Jozef Adamec egyelőre titkol­ja az összeállítást, annyit viszont elárult, hogy ezúttal azok a futbal­listák kapnak lehetőséget, akik a korábbi két találkozón keveset ját­szottak. Az viszont biztos, hogy a kaput Juraj Bucek, a görög Skoda Xanthi hálőre védi. Ez lesz a ho- monnaiak egykori portásának első válogatott mérkőzése. A vendégek tervezett összeállítása: Bucek, Kratochvíl, Varga, Timko, Karhan-Slovák, Valachovic, Du- bovsky, Janocko-Kozuch, Pinte. Optimista hangulatban várják az összecsapást a hazaiak, biztosra veszik, hogy fölényes győzelmet aratnak. Tegnap a folyamatos esőzés miatt egyetlen mérkőzésre sem került sor a francia nyílt teniszbajnokságon (TA SR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom