Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-31 / 124. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 31. Kultúra Beszélgetés Csehy Zoltán költővel, klasszika-filológussal a költészetről és a műfordításról a Hárman az ágyban című, a görög-latin líra újkori kalauzának is tekinthető kötete kapcsán A szerelem szenvedélyének változatai „Beszélgető könyvet szerettem volna. Olyat, amelyben az olvasó megtalálja a válaszokat is a felmerülő kérdéseire." (Dömötör Ede felvétele) Csehy Zoltán fiatal költő és egyre elismertebb klasszikafilológus, műfordító. Semmitmondónak is tűnhetne, ha a Hárman az ágyban kötet kapcsán minduntalan az erotikus témát, a görög vázaképek sorát vagy a fordító kendőzetlen szóhasználatát emlegetném. « DUSZA ISTVÁN Mint minden költészeti alkotás, ez az antológia is Csehy Zoltán szakmai eltökéltségei nyomán kerekedett egésszé. Egy olyan világban jelent meg a Hárman az ágyban, amelyben a lelki szerelemtől sok változatban különvált a testiség, a szexus. Ebben a feltáró szándékkal is megkomponált albumban a klasszikus versformákban, mai szóhasználattal megtűzdelve olyan nyelvezettel találkozhatunk, amely túlmutat valamifajta dokumentáláson. Lehet azt mondani, hogy a klasszikus korok szemléletének és a mai kor emberének a közelítését valósítottad meg? A könyv budapesti bemutatóján Kukorelly Endre a mai magyar irodalom szókimondó beszédmódot kultiváló, szabadszájú irányzataihoz feltűnően hasonlítónak mondta. Van ilyesmi benne, főként a mai nyelvhasználatban jelen lévő szavak, fogalmak használata felől nézve. Ugyanakkor mindez szemben áll a magyarság kanonizált antikvitásképével. Honnan tudhatjuk mi azt, hogy akkor a nemiséggel kapcsolatos szavak esetieg nem ugyanúgy visszhangoztak-e az emberekben, mint a manapság használtak? Erre nagyon egyszerű a válasz. Ha egy fordító nekiáll egy fordításnak, és elkészít egy szöveget, azon nyomban költő lesz, s akkor annak a fordításnak helyt kell állnia egy költészeti hagyományban és világban. Olyankor nem az a megválaszolandó kérdés, hogy Kukorelly Endrében ez mit asszociál, hanem az, hogy versként hogyan állja meg a helyét abban a magyar kulturális közegben, amelybe a fordítás által kerül. A kötetben jól kimutatható egy jellegzetesség: egy a mai szóhasználatból kiinduló nyíltság, amely legtöbbször iróniával, hol finom, hol durva humorral párosul. Ez eredeti tulajdonsága a szövegeknek, vagy fordítói lelemény? Először is: létezik egy angol szerzőtől származó ókori obszcenitások szótára, amiben részletesen elmagyarázza az árnyalatok, stílusrétegek szerinti besorolásokat. Ezt kellett követnem a magyar megfelelők keresésében is, innen ez a tapasztalható változatosság. Gondot okozott, hogy a görögben és a latinban sokkal gazdagabb a nemi cselekvés, a nemi szervek különböző élethelyzetekben használt megnevezéseinek a sora. Mi a különbség a görögök és a latinok szóhasználata és a magyar irodalom erotikus szóhasználata között? Van egy bármilyen obszcenitás, a görög egyenesen megmondja, hogy abban a nemi aktusban nők nőkkel, férfiak férfiakkal vagy nők férfiakkal vesznek-e részt. A magyarban egyetlen igével ezt nem tudjuk leírni, viszont már a latinban is megvan ennek a tömör leírása, kifejezése. Mi jelentette a legnagyobb fordítói feladatot? Rendkívül sok fázisa volt ennek a folyamatnak. Vannak a Horatiusok, Tibullusok, akiknek a műveiben kicsit lazábban álltam a dolgokhoz, mert úgy gondoltam, legyen erény, hogy ezeknek már van fordításuk, ezért értelmezési lehetőségeket kerestem. így ezek az eredetihez képest olykor szabadabbaknak is tűnhetnek. Majd a priapetikus költészet darabjai, a Carmina Priapea sorai egészen mást jelentettek, hiszen ezek vallásos szövegek. Priaposz természetistenség volt, akinek a kultuszában eléggé meghatározóak ezek a kifejezések. Ebben már van egy fogalmi kör, amelynek árnyalása fordítói feladat, még akkor is, ha a magyar szókincs ebben a tekintetben szegényesebb. Abban, hogy ez a kötet létrejött, volt-e eredendően tudatosság, vagy a klasszikus költészet fordítása közben véletlenszerűen született meg az ötlet? Voltak erre irányuló törekvéseim is, de ezek megvalósulása igencsak távolinak látszott. Töredékesen for- dítgattam ebben a témakörben is, de eléggé véletlenszerűen. Akkoriban lepted meg a Líceum törzsasztalát is néhány pajzán versfordításoddal, amelyeket budapesti tanulmányaid idején levélben küldtél el a címünkre. Második kötetemben (Cs. Z. ala- gyái, danái és elegy-belegy iramatai - a szerk. megj.) is volt egy Catullus- ciklus, amely igencsak átköltős jellegűnek született. Az is egy nagyjáték volt, amit aztán megkomolyítottam. A Hárman az ágyban milyen helyet foglal el költészetedben? Teljesen egyenrangűt minden versemmel, ezért is írtam a nevemet a cím fölé, mindamellett, hogy ez egy fordításkötet, lektorral ellenőriztetve, aki Szepes Erika volt, jegyzetapparátussal kiegészítve, tanulmánynyal gazdagítva. Tudatosan törekedtem arra, hogy szakítsak a magyar irodalom finomkodó, némelykor szépelgő viszonyulásával a görög-latin költészetnek ehhez a vonulatához. Tanulmányaim során találkoztam is olyan fordítói szemlélettel, amely inkább körülírta a dolgokat, s ezzel az eredetihez képest el is kente a lényeget. Tekinthető-e a köteted egy sajátos bírálati formának a görög-latin irodalmat fordítók irányába, akik gyönyörűen fordítottak, de az erotikus téma kifejezéseiben soha nem lépték át azt a bizonyos , jó ízlés” alkotta határt? Ez így nagyon szépen hangzana, csak valami azt mondatja velem, hogy sokkal jobb arról beszélni, miszerint ez az én variációm erre a témára. Éljen egymás mellett több variáció is, s legyen módja az olvasónak választani. Ugyanakkor engem is zavart, hogy például Babits Mi- hálynál is találtam epigramma-fordítást, ahol igencsak körülírta a tömör görög szóhasználatot. Ez viszont semmit nem von le Babits csodálatos verselésű műfordításainak szépségéből, mert mintegy variálva az eredetit, költőit alkotott. Bizonyára sokan felfigyelnek majd a kötetedet olvasva arra, hogy Charles Baudelaire francia költő latinul írt versének szókimondása ellenére is van valami szellemi és nyelvi titokzatossága. Ebben a Franciska című versben egy általa választott módon kommunikál. A középkori vallásos költészet toposzaira épít, a Mária-himnuszok ragrímes, felsoroló jellegű, egymástól szinte elszigetelt metaforák sorozatát leadó szöveg mintájára írta meg egy földi nőhöz ezt a szerelmi vallomást. Ahogyan az Babits Amor santusából is kiderült, nagyon sok erotikus szál van e középkori himnuszokban. Vagy speciális változata az erotikának, de tűnhet ez ilyennek csak a mai szemlélettel nézve. Másokat is meglep majd, hogy latin erotikus versek szerzőjeként II. Pius pápa Enea Silvio Piccolomini néven írt két verse is olvasható a kötetedben, bár megjegy- zed a jegyzetekben, hogy megtagadta a műveit. Mennyiben kell ahhoz, hogy Uyen verset újon egy vallásos beállítottságú költő, konkrét testi élmény? Vagy éppen valami tudatos lefojtottságot kompenzált ezzel a lelki gesztussal? Előszeretettel vetik fel ezt a dilemmát, de ebben az esetben a humanizmusról van szó, s a humanistáknál inkább verbális lelkesedés jelenik meg. A tudomány is erre az álláspontra helyezkedett, hiszen szerintük a házasság dicséretét zengő tizen hétéves költő is írt verset, pedig semmilyen tapasztalata nem volt ebben a témában. Végül is nem érdekes probléma ez a megélte vagy nem élte meg felvetés, hiszen ezek a szövegek az antikvitásban született művek utánérzései. Itt inkább az ún. reneszánsz énteremtésről lehet szó, amelynek során átemel az antikvitásból dolgokat. A vallásos hagyományban, de a szentek legendáiban is olvashatunk testileg soha be nem teljesedett lelki szerelmekről. Itt van egy másik nagy jelenség, amely az antikvitásban kezdődött. Van egy fogalom, a „legigazabb törvény”, amely egy hosszú folyamatban alakult esztétikai elvvé. Catullus is azt mondja, hogy a költő életét és alkotását élesen el kell különíteni, viszont a költészetnek ingerelnie kell az embert, hogy lelki izgalmat váltson ki belőle. Ehhez az obszceni- tásokat is ábrázolni kell, így ez a szemlélet bukkan fel Piccolomini, vagyis II. Pius költészetében is. A köztudatban élő humanisták - Petrarca, Dante - hiányoznak a kötetből. Ők nem írtak Uyen verseket? Velük kezdődik a humanizmus és a reneszánsz, ami abban jelenik meg, hogy teljesen a klasszikus latin költőket követik. Cicero nyelve az ideál, Vergüius a követendő példa. E- zért sem találtam tőlük erotikus verseket. Más dolog, hogy Petrarca a trubadúr hagyományokat követte olaszul írt verseiben, míg a latin verselése az antik poézist idézte meg. A kettő nem vág egybe, mert két különböző dologról van szó. Megkerülhetetlen a dilemma: egy olyan olvasói közegbe kerül ez a könyv, amelyben ömlesztve van jelen az erotikus képiség, reklámokban, filmekben, színpadon. Pornográfiával teli az utca, testiségre csábító műintézetekkel és utcalányok hadával találkozhatunk a városokban. A tolerancia és az emberi jogok nevében kendőzetlenül találkozunk a homo- szexualitással. Nem tartasz attól, hogy félreértik a dolgot, és a szabadosság és a prüdéria végletei felől közelítik meg ezt a kötetet? Mondhatnám azt, hogy a pornó már unalmas ma. Ez egy olyan könyv', amely ábrázolja a szexualitás, sőt pornográf elemeket is használ, de mindig benne van az irónia, amely el tudja emelni a témát az alantasságtól. Példaként hoznám fel a priapetikus költészetet, amely a kötet legalantasabb szövegeit adja, de látható ezeken, mennyire felszínes és sekélyes mindez. Mennyiben segíti az olvasót a minőségi különbségek közötti eligazodásban az eléggé jelentős, méreteit tekintve, összességében még a záró tanulmány terjedelmét is meghaladó alapos jegyzetapparátus? Beszélgető könyvet szerettem volna írni. Olyat, amiben az olvasó megtalálja a válaszokat is a felmerülő kérdéseire. Manapság már naivitás bárkitől is elvárni, hogy magára valamit is adó olvasóként ismerje az antikvitást vagy éppen a középkort. Valaki az antikvitásban járatos ismerőseim közül meg is jegyezte, hogy nem keUett volna ilyen részletesen magyarázgatni kézenfekvő tényeket. De kérdem én: mi itt a kézenfekvő. A szakembernek lehet unalomig ismert valami, de az érdeklődőt be kell avatni. Ezzel is elősegítem, hogy ne pornográfiát keressen és lásson a könyvben, hanem kultúrtörténeti adalékot. Más oldalról eligazítom őt a sok-sok mitológiai és történelmi utalás között. Mindez azért is hasznos, mert ezekben az évtizedekben szinte leépül a klasszikus nyelvek ismerete. Sem az ógörög, sem a latin nem kötelező a középiskolákban. Ha igen, akkor elvétve. JeUemző a magyar irodalomtudományra, hogy bármilyen nyelvből fordítanak is le tanulmányt, gyakran átvesznek idegen kifejezéseket, amelyeket meg sem magyaráznak. Természetesnek veszik, hogy mindenki mindenben járatos. Tartasz-e attól, hogy valamifajta álságos erkölcsiséggel bírálat éri majd ezt a kötetedet, s ugyanakkor a másik véglet szerint is pusztán az obszcenitásán csámcsognak majd sokan? Lehetséges ez, hiszen a két szélsőség így szolgálja ki egymást. Ha valakik erkölcsi indíttatást éreznek, hogy tiltakozzanak ellene, mert talán sérül az antikvitásról alkotott kanonizált képük, félreértik a dolgot. Ugyanígy járnak azok is, akik a maguk számára esetleg önigazoló dolgokat keresnek majd benne. Amikor beválogattam a fiúszerelemről szóló szövegeket, elsősorban azért tettem, mert ezek nem voltak meg magyarul. Teljes képet akartam adni. Létezik ez a szó, hogy homoszexualitás. Kevesen tudják azt, hogy ezt a heteroszexualitás fogalmával együtt egy Benkert Károly nevű magyar találta ki, aki Kerbeni Károlyra magyarosította a nevét. Nem is mellesleg, Heine az ő fordításában ismerte meg Petőfi verseit, bár eléggé dilettáns volt a szakmában. Mindezt csak azért mondtam el, mert a görög nyelvben nem létezik a homoszexualitás fogalma. Rögtön felmerülnek a problémák, hiszen ez a fogalom nagyon kevés emberre vonatkozik az antikvitásban. Nem volt egységes szabályozása a görög államokban. Voltak olyan helyek, ahol a szexualitás kizárásával nevelési célzatú volt a ma esetleg pederasztának tekinthető férfi és egy fiatal fiú kapcsolata. Ugyanakkor a végletek is megjelentek. Ezek a költők normális családi kapcsolatban éltek, s valamifajta elit törekvésük volt az ilyen kapcsolat. A keresztény erkölcs viszont ezt nem fogadja el, holott a középkori szerzetesek verseiben is találunk ilyen leírásokat. Ezért is vettem be néhányat a kötetembe. Különlegessége ennek a vallás kontra obszcenitás viszonynak Théodore de Béza francia protestáns teológus személye, akinek a magyar reformátusok által használt énekeskönyvben elég sok zsoltára található. Ebben a kötetedben viszont más témáról ver- selget. Szenczi Molnár Albertnek volt az egyik példaképe. Szerintem nem kellene megütközni ezen, mert a dolgok szépen elkülönülnek. Amikor Béza zsoltárt vagy imát írt, más szóhasználatot követett, mint az erotikus verseiben. Mindkét témához hozzászól. Merészen azt is tudnám mondani, hogy a vallásos költészet és az erotikus versek bizonyos pontokon közel állnak egymáshoz. Említettem Babitsot, akinek az Erato-jában vannak üyen elemek. Másrészt lehetett ez a korukban szórakozás is. Ha mindezek ellenére érkezik majd az a vád, hogy mind a szerző-fordító, mind a Kalligram Kiadó átlépte azt a határt, amit ismeretlen valakik a közízlés és közerkölcs határaként szabnak meg, hogyan reagálsz majd? Nem fogok a könyvvel kapcsolatban felvilágosító körutat szervezni. Ezek az antik szövegek önmagukban hozzászólnak a témához, s egyszer mindenkinek szembesülnie kell velük. A reagálásoktól függetlenül, a létezésük tényén semmi sem változtathat. Kinek-kinek az intelligenciája, műveltsége foka szabja meg a viszonyulását. Azt naivitás várni, hogy mindenkinek tetszeni fog. Mennyiben adhatnak ezeknek a szövegeknek egyes darabjai önigazolásukhoz érveket mindazoknak a nőknek és férfiaknak, akik természetes indítékaik következtében nem tartoznak a társadalmilag elfogadott szexuális gyakorlatot folyatatok többségéhez? Nem különítek el ilyesmit, mert mindezt magánügynek tartom. Kiki maga dönti el milyen módot választ, s ha nem ütközik a törvények szabta keretekbe, akkor minden rendben van. Kötelességemnek éreztem, hogy megtartsam mindazokat a szövegeket is, amelyek az antikvitásbeli dolgok kapcsán ezekről is szólnak. Ha pedig valakiknek ez önigazoláshoz kell, felismerve, hogy kétezer éve is voltak ilyenek, akkor talán még segít is neki az identitása elfogadásában és kulturált gyakorlásában. Lehetséges, hogy a világirodaimat tanulók számára a Hárman az ágyban egyetemeken ajánlott olvasmány lesz? Ez nem jövendölhető meg. Tény azonban, hogy angol és olasz egyetemi kiadványokban már találkoztam ilyen témájú fordításokkal. Olaszok zsebkönyv formájában is megjelentettek ilyen válogatásokat. A dolog tehát tudományos és kultúrtörténeti indíttatású, ami találkozik a társadalom toleranciájával. Kissé eltávolodva az új kötetedtől: lehetségesnek tartod, hogy éppen az ebben olvasható versek, a jegyzetek közvetlensége nyomán újabb fiatalok kezdenek el klasszika-filológiát tanulni? Összesen hárman vagyunk latin szakon. Polgár Anikó, aki a feleségem, valamint Szentgáli Anikó. Azóta nem kezdett senki tanulmányokat a pozsonyi Comenius Egyetem latin szakán. Talán ha majd újra lesz latin-magyar szakpárosítás. CSEHY ZO LTÁN HÁRMAN AZ ÁGYBAN GÖRÖG ÉS LATIN EROTIKUS VERSEK
