Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-27 / 121. szám, szombat
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 27. NAPTÁR Május 27 EG Y G O N D O L AT Ha hiányzik is erőnk, az akarat dicséretes. Ovidius NÉVNAP Hella Német eredetű név, a Helena rövidülése által keletkezett, illetve a Helga változataént alakult ki. Ma Paszkál, Pelbárt, Gyula, János, valamint Iveta nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI. É VF OR D U LÓ IN K 160 éve hunyt el Nicollo Paganini olasz hegedűművész. Minden idők legnagyobb hegedűvirtuóza volt, kétségtelen tehetségével szinte mágikus vonzerő párosult. Sokan úgy vélték, hogy műtéttel tették alkalmassá ujjait arra, hogy akár egy húron is le tudjon játszani bonyolult dallamost. Ezt a feltevést aztán nem tudták bizonyítékkal cáfolni, így azt állították, hogy akkortájt még elég kezdedeges volt a sebészet, ezért az egyébként is tehetséges Paganini bizonyára nem kockáztatott meg egy kétes kimenetelű műtétet. Paganini titkát inkább magyarázza betegsége. Köztudott, hogy életében egyenesen szörnyszülöttnek tartották. Rendkívül sovány volt, természetellenesen hosszú karja egészen lelógott a teste mellett, vékony, csontos ujjai, mint a pók lábai nőttek ki tenyeréből. Ehhez társult hosz- szúkás arca, beesett szemei félelmetesen villogtak, tényleg úgy nézett ki, mint egy modem horrorfilm főszereplője. A legújabb kutatások betegségét Marfan-kórként diagnosztizálják. A betegség ma is jól ismert, ám a benne szenvedők nem lettek második Paganinik, úgyhogy benne egészen szerencsésen találkozott a betegség és a zenei tehetség. A zeneirodalom eddigi termése nem tette próbára, így aztán zeneszerző lett, és magának komponált hegedűversenyeket, amelyek előadásai máig a legnagyobb próbája minden muzsikusnak. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 85 éves Herman Wouk amerikai író. Aurora hajnalpír című regényével tűnt fel. Máig leghíresebb könyve a Zendülés a Caine hadihajón - amelyből később film is készült - 1951- ben jelent meg. 60 éves Bakay Koméi régész, őstörténész. 35 éves Pat Cash ausztrál teniszező, az amerikai nyílt tenisz- bajnokság egykori győztese. 55 éves Bruce Cockbum kanadai folk-énekes. 40 éves Heinrich Róbert kosárlabdázó. 55 éves Szalai András operatőr. 30 éves Varga Zsuzsa színésznő. Ma ünnepel még: Lisa „Ledt Eye” Lopes (1971) amerikai popénekesnpő, a TLC együttes tagja. NAPI VICC Múzeumban:- Volna szíves megmondani, hol az a kép, amelynek az a címe, hogy „Hat meztelen nimfa” - kérdi a teremőrt az egyik látogató.- Most a második emeleten található. Időnként áthelyezzük, hogy egyformán kopjon a szőnyeg. Égő kocsi és örömtánc Jakartában. Az indonéz fővárosban szinte mindennaposak a tüntetések. Ez a tüntető a korábbi elnö, Suharto szigorúan őrzött háza előtt lejti táncát. (TA SR/AP) Oroszországban az állami duma elfogadta az új amnesztiatörvényt 120 ezer elítélt szabadul Moszkva. Oroszországban a következő hónapokban csaknem 120 ezer elítélt szabadulhat az új amnesztiatörvény értelmében, amelyet tegnap fogadott el az állami duma. MTI-JELENTÉS A közkegyelem kérdései kizárólag az orosz alsóház hatáskörébe tartoznak, így a haladéktalanul életbe lépő amnesztia vonatkozik csaknem 200 ezer olyan gyanúsítottra is, akik ellen nyomozás folyik kisebb súlyú bűncselekmények ügyében. Az orosz börtönök zsúfoltságán legalább tíz százalékkal enyhítő amnesztiatörvényt 385 képviselő támogatta a tegnapi szavazáson. A fasizmus fölött aratott II. világ- háborús győzelem 55. évfordulója alkalmából hozott és elfogadott orosz amnesztiatörvény értelmében azok szabadulhatnak, akik az első, és három évnél nem hosszabb börtönbüntetésüket töltik. Ugyancsak kiengedik az öt évnél rövi- debb szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúakat, háborús veteránokat, kisgyermekes családanyákat, a 60 évnél idősebb férfiakat és az 55 évnél idősebb nőket, a leszázalékoltak egy részét, amennyiben nem súlyosabb, minősített bűncselekményért kerültek rács mögé. Szabadlábra kerülhetnek azok is, akik öt évig terjedő büntetésük legalább felét, tíz évig teijedő büntetésük legalább kétharmadát, illetve 15 évig terjedő szabadságvesztésük legalább háromnegyedét le- töltötték már. Legutóbb két évvel ezelőtt volt amnesztia Oroszországban: akkor csaknem 40 ezren szabadultak idő előtt a börtönökből, míg 1997-ben 34 ezer elítéltnek engedték el további büntetését. Jurij Csajka orosz igazságügyi miniszterjelezte, hogy ennek ellenére „börtönország” marad Oroszország, hiszen az elítéltek számarányát tekintve élen jár a világon. Csajka megítélése szerint a kulcs- fontosságú könnyítések, a háziőrizet és az óvadék bevezetésével további 300 ezerrel lehetne csökkenteni a börtönlakók számát, s ha a duma elfogadja a Btk. reformját, könnyen félmillió alá is csökkenhet az oroszországi börtönökben fogva tartottak száma. Hattáb csecsen fegyveresei diverzáns akciók végrehajrására készülődnek Parancs dagesztáni betörésre MTI-HÍR Groznij. Csecsenföldön a Hattáb hadúr parancsnoksága alatt harcoló vahabita fegyveresek azt a parancsot kapták, hogy civilnek öltözve hatoljanak be a szomszédos Dagesztán területére, és ott hajtsanak végre diverzáns akciókat. A Dagesztánba való behatolásról állítólag május 24-én született döntés a vahabita elöljárók tanácskozásán, amelyet Vegyeno mellett tartottak. A tanácskozáson részt vett maga Hattáb is, továbbá helyettese, Abu Mudzsahid. Ott volt Sámil Bászájev testvére, Sirvani, és több más csecsen vezető, valamint a csecsenekkel rokonszenvező dagesztáni csoportok három vezetője is. A katonai felderítés az akció előkészületeiről is beszámolt. Eszerint a feladat végrehajtására csütörtökön Ingusföldről a csecsenföldi ve- gyenói járásba szállítottak több mint 400 sportruhát és sportcipőt. Hattáb parancsára korábban kiképeztek és Dagesztánba irányítottak nyolcvan személyt, akik azt a feladatot kapták, hogy vándorkereskedőknek öltözve Haszav-Jürt város piacán nagy tételben vásároljanak orvosságokat és élelmiszert. Vegyenóban állítólag a vahabiták vezetői kitöltetlen ideiglenes orosz személyigazolványt kaptak. Az említett források szerint a csecsen fegyveresek két hetet kaptak arra, hogy felkészüljenek a dagesztáni akciók végrehajtására. A cseh parlament alsóháza tegnap módosította a választási törvényt Korlátozza az államfő jogkörét MTI-TUDÓSÍTÁS Prága. A cseh parlament alsóháza, a képviselőház, tegnap módosította a választási törvényt. A kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt által keresztül vitt módosítás az eddigi arányos rendszert többségi elemekkel bővíti, ugyanakkor korlátozza az államfő jogkörét is az új kormány összeállításakor. A 200 tagú testületben a választási törvény módosítását a szociáldemokraták és polgári demokraták 117 képviselője szavazta meg. Az ún. ellenzéki szerződéssel egybekötött két párt képviselői közül csupán Petra Buzková, szociáldemokrata parlamenti alelnök szavazott a javaslat ellen. A többi párt élesen ellenezte a módosítást, mert az szerintük a jelenlegi két nagy pártnak kedvez. A módosított törvény szerint Csehországban az eddigi 8 helyett 35 vála'sztási körzet lesz. A parlamenti küszöb továbbra is öt százalék, de a koalícióknál annyiszor öt százalék, ahány tagú a tömörülés. Két párt koalíciójának például ezentúl legalább tíz százalékot kell szereznie, hogy bejuthasson a képviselőházba. Megváltozik a szavazatok összeszámlálásának a módja is, s a töredékszavazatok elosztásánál a nagyobb pártok lesznek előnyben. Václav Klaus, a Polgári Demokratikus Pán elnöke elutasította az új koalíciós küszöb bevezetését ért éles bírálatokat. „Ez a küszöb igazságos, mert megakadályozza, hogy jelentéktelen pártok, amelyeknek önmagukban nincs számottevő szavazójuk, különféle célirányos koalíciókkal kijátszhassák a törvényeket és ügyeskedve bekerülhessenek a parlamentbe” - nyilatkozta Klaus. A törvény értelmében a cseh államfőnek a jövőben a parlamenti választások után elsőként kötelezően a legtöbb szavazatot szerzett pártot kell megbíznia kormányalakítással. Eddig az államfőn múlott, hogy kit bíz meg ezzel a feladattal. Václav Havel e kitétel miatt már korábban bírálta a törvényjavaslatát. A módosított választási törvény akkor lép életbe, ha azt a felsőház, a szenátus is megszavazza. A szenátusban azonban a szociáldemokratáknak és a polgári demokratáknak nincs többségük, ezért a kulisszák mögött alkudozások folynak a támogatás megszerzése érdekében. Ez a helyzet azonban az őszi, részleges szenátusi választások után módosulhat. Csehországban ugyanis kétévente a felsőház egyharmadát válasszák újra. A jugoszláviai helyzet továbbra is fenyegetést jelent Maradnak a szankciók MTI-HÍR Washington. Bili Clinton amerikai elnök csütörtökön újabb hat hónappal meghosszabbította a Jugoszlávia elleni szankciók érvényét. A Szerbiára és Montenegróra nézve szinte teljes export-import tilalmat jelentő szankciókat eredetileg 1999 áprilisában - a koszovói muzulmánok elleni szerb elnyomó fellépés miatt - rendelte el az Egyesült Államok kormányzata. Kivételt képezhet a mezőgazdasági termékek (élelmiszerek), gyógyszerek, illetve gyógyászati anyagok és eszközök külkereskedelme, de csak akor, ha szavatolható, hogy az exportált amerikai árut a belgrádi rezsim nem tudja „katonai vagy politikai célokra eltéríteni”. A rendelkezések érvényének meghosszabbítását indokló határozatában Clinton kifejtette: a jugoszláviai helyzet nemzetbiztonsági szempontból továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent az Egyesült Államokra nézve. A román ellenzéknek nem tetszik a kisebbségi egyetem Ion Iliescu megtiltaná MTI-JELENTÉS Bukarest. A Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) hatalomra kerülése esetén módosítani fogja a román választási törvényt, hogy megakadályozza az etnikai szeparatizmust az oktatásban - jelentette ki Ion Ilescu volt államfő, a PDSR elnöke. A legnagyobb román ellenzéki párt elnöke erdélyi korteskörútján, Kolozsváron fejtette ki azt a véleményét, hogy „az etnikai szeparatizmus és szegregáció egyik elemét jelenti” a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az a követelése, hogy magyar-német kétnyelvű állami egyetemet hozzanak létre Romániában. Iliescu szerint a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem elegendő a romániai nemzeti kisebbségek minden követelésének teljesítésére, s emellett a román oktatási rendszer semmilyen formában nem korlátozza, hogy a kisebbségek nyelvén is oktathassanak. Az új román oktatási törvényt rendkívül hosszas vita után tavaly fogadta el a román parlament. A román ellenzéki pártok mindenáron olyan törvényt szerettek volna, amely nyíltan megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató állami egyetemet lehessen létrehozni Romániában. Lengyel koalíciós válság - pártelnöki találkozó Kisebbségi kormányt? MTI-TUDÓSÍTÁS Varsó. A koalíciós válság kirobbanása óta először tárgyalt egymással a két koalíciós párt vezetője, Marian Krzaklewski és Leszek Balcerowicz, de a csütörtök éjfél előtt nem sokkal véget ért mintegy kétórás megbeszélés részleteit nem hozták nyilvánosságra. Balcerowicz, a koalícióból távozni készülő kisebbik kormánypárt, a Szabadság Uniója (UW) elnöke tegnap újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy megállapodtak arról: a tárgyalásokról nem adnak ki közleményt, és a médiumokat sem tájékoztatják azokról. Jerzy Buzek kormányfő úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint az állam sorsáért érzett felelősség győzni fog az ellentétek fölött, és sikerül megújítani a koalíciót a jelenlegi formájában. Megismételte, hogy kész leköszönni hivataláról, amennyiben erre szükség mutatkozik. Marian Krzaklewski, a nagyobbik koalíciós párt, a Szolidaritás Választási Akció (AWS) elnöke bejelentette: a párthoz tartozó Maciej Plazynskit, a szejm elnökét is bevonja a koalíciós egyeztetésekbe. Tegnap reggel találkozóra került sor Krzaklewski, Plazynski és Lech Walesa volt államfő, a történelmi Szolidaritás egykori elnöke között. A találkozóra Balcerowiczot is meghívták, de ő elhárította a részvételt. Walesa a találkozó után annak a véleményének adott hangot, hogy kisebbségi AWS-kormányt kellene alakítani Krzaklewski vezetésével, az UW külső támogatásával. Úgy vélte, hogy Plazynski nem kapná meg a támogatást a miniszterelnöki tisztre. Walesa kevés valószínűségét látja annak, hogy Krzaklewski és Balcerowicz együtt új kormányt alakíthatna. A volt államfő szerint nem jutnak odáig a dolgok, hogy feloszlatják a parlamentet, és kiírják az előrehozott választásokat, inkább az AWS önálló kormányalakítása látszik valószínűnek az „UW terhe nélkül”. Etiópia egyelőre folytatni akarja a háborút Eritrea engedékenyebb MTI-HIR Nairobi/Aszmara. Eritrea tegnap hivátalosan is elfogadta, hogy visz- szavonja erőit a keleti frontról, Burie térségéből és ezzel megnyitja az utat ahhoz, hogy az Afrikai Egységszervezet (AESZ) javaslata alapján hétfőn Algírban újrakezdődhessenek a tárgyalások Etiópiával. Erről Iszajasz Afeverki eritreai elnök tájékoztatta Abdelaziz Buteflikát. Buteflika a konfliktusban közvetítő AESZ soros elnökeként a két ország képviselőit meghívta, hogy május 29-én Algírban kezdjék újra a május 5-ién elnapolt tárgyalásokat. Közölte, reméli Etiópia is belegyezik a tárgyalások újrafelvételébe. Az eritreai bejelentéssel egy időben azonban Etiópia nairobi nagykövete még azt mondta, hogy Addisz- Abeba céljai közül az egyik az ellenség hadseregének semlegesítése. Az etióp erők folytatták előrenyomulásukat eritreai területen. Madrid nem ellenzi az Európai Unió bővítését Belépés és támogatás MTI-TUDÓSÍTÁS Madrid. A spanyol külügyminisztérium diplomáciai csúcstalálkozót tartott az EU-belépésre váró országok részére, annak a nemzetközi sajtóban elterjedt tévhitnek az eloszlatására, hogy Madrid ellenezné a bővítést. Az információt elsősorban Németország és Ausztria keltette. A spanyol kormány több ízben kifejtette: az ország törekvése az, hogy az új tagok belépése ne a strukturális alapok terhére történjék, hanem azt a nettó hozzájárulok finanszírozzák. A strukturális alapokból azok az országok részesülnek, amelyek GDP- je az EU tagországok átlagának 90 százaléka alatt van.