Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-19 / 114. szám, péntek
Péntek, 2000. május 19. 4. évfolyam, 21. szám Költői túlzás lenne azt állítani róla, hogy ő a jamaicai trombitás. Választott hangszere a pózán. Az is csak volt. Elszánt, érzékeny, makacs KISINTERJÚ armadikos gimnazistaként társaival zenekart alakít. A Stúdium Dixieland Band megnyeri az 1983-as Ki mit tud?- ot, s egy csapásra népszerű lesz az egész országban. Aztán átlép a profi muzsikusok táborába - előtte még elvégzi a tanítóképző főiskolát és tíz évig koncertezik szerte a nagyvilágban. Az együttes énekes szólistája Falusi Mariann, akivel Ki mit tud?- győztesként utazik Kubába, ahol sokáig együtt zenélnek, és afféle házasság köttetik köztük. Ez egészen addig tart, amíg meg nem jelenik a színen Lang Györgyi, és meg nem alakul a Pa-Dö-Dő. Hősünkről tizennyolc éves korában kiderül, hogy asztmás. Ennek kezdetben örül, hiszen így megússza a katonaságot. Ám tíz évre rá eltiltják a fúvós hangszerektől. Ze- nészi pályafutását - az egészsége érdekében - be kell fejeznie. Más talán beleroppan a dologba. Ő azonban nem esik kétségbe attól, hogy új fordulatot vesz az élete. „Tudtam, nagy művész nem lesz belőlem, mert nem voltam elég kitartó. Másfelől vonzott a színpad, az éneklés, a játék. Amikor a Danubius Rádió felkért a hétfői dszesszműsorához szerkesztőműsorvezetőnek, elvállaltam. A rádiózás akkoriban egészen mást jelentett, mint most. Valahogy nem a nyomasztó felelősséggel a vállunkon ültünk le a mikrofon mögé, és ez érződött az adás hangulatán is. Mikrofonláz nélkül tudtam beszélni a hallgatókhoz, hiszen ugyanazt csináltam, mint a színpadon - a zenekarban nekem jutott a konferanszié szerepköre -, csak éppen nem láttam magam előtt a hallgatóságot. Azokat a műsorokat szerettem leginkább, amelyekben élő kapcsolatban voltam telefonon keresztül az emberekkel.” Régebben azt mondták önről: nyegle a stílusa. Az volt a jobbik eset. Cinikusnak is lefestettek. Én azt vallom, minél természetesebb valaki, annál rokonszenvesebb. Igaz, fiatalabb, koromban többször léptem át olyan határt, amit nem lenne szabad. Néha ma is nyers vagyok, esetleg nyegle, de mindig igyekszem megadni a tiszteletet a másiknak. A néhai zenész később a Danubiusz Rádió egyik első embere lesz. Két évig tölti be az ügyvezető igazgatói ____ posztot. Az itt 1H Y szerzett tapasztalatait nyilván hasznosítani fogja saját műsorgyártó cégében. Merthogy újra kibújt belőle a homo ludens, a játékos ember. Immár a televíziós kamerák előtt. Kéthetente vasárnap az ml-es csatornán jelentkezik a Hovatovább. „Olyan játékos vetélkedőt próbáltunk létrehozni, amely nem külföldi licenctermék. A fellépő sztárok garantálják a nézhető- séget, és ehhez kapcsoltunk olyan kulturális ügyeket, amelyek mögött települések, illetve közösségek állnak. Nem ígérjük, hogy álomnyereménnyel megváltoztatjuk az életüket, azt viszont garantáljuk, hogy a győztes csapat biztosa n megkapja az egymillió forintot, emellett bemutatkozhatnak, felhívhatják magukra a figyelmet, magyarul, nyilvánosságot kapnak. Mi az a három jelző, amely hűen jellemzi önt? Elszánt, érzékeny, makacs. Mi áll a névjegykártyáján? Riporter, műsorvezető, producer, ügyvezető igazgató? Rókusfalvy Pál. Csak ennyi. (Sík) Rendhagyó irodalomtörténeti óra a nagy mesemondóról A híres komáromi fiú AIÁNLÓ A fenti cím nyugodtan állhatna egy regény címlapján is, hiszen ez a komáromi fiú nem más, mint a nagy író, Jókai Mór (1825-1904), s az ő élete elég színes és változatos volt ahhoz, hogy akár regényt is írjanak róla. Az elhangzó dokumentum- műsor teljes címe azonban ez: Világokat hódító, komáromi fiú, alcíme pedig: Dr. Szénássy Zoltán történész-tanár rendhagyó irodalom- történeti órája Jókai Mórról. A tanár úr, mint komáromi lokál- patrióta, évtizedek óta gyűjti a város híres szülötteiről, vagy a Komárommal kapcsolatban volt jeles személyiségekről szóló dokumentumokat. Ezek sorába tartozik a Komáromban született Lehár Ferenc és Jókai Mór éppúgy, mint a komáromi várnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végjátékában oly fontos szerepet játszott parancsnoka, Klapka György tábornok. A rádiósok éppen a Magyar honvédsorsok-sorozatban Klapkáról szóló műsor készítése közben találkoztak Szénássy tanár úrral, kinek gyűjteménye igen hasznosnak bizonyult az anyagszerzés során. Ekkor merült fel a gondolat: ha már ennyi érdekesség található a tanár úr dossziéiban Jókairól is, talán érdemes lenne a nagy mesemondóról csinálni egy érdekes összeállítás, így is történt. A forma szinte önként kínálkozott, hogy legyen a műsor olyan, mint egy nem egészen szabályos, de talán éppen ezért nagyon színes, sok ismert, és még több kevéssé ismert tényt, történetet el- mondó-megismertetó irodalomóra. Ebbe az eredeti Jókai-szövegek - regény- és levélrészletek, feljegyzések, cikkek - éppen úgy belefértek, mint a közismert, mostanra sokszor már legendává nőtt anekdoták és visszaemlékezések. Szénássy tanár úr egyébként éppúgy Rév-Komá- romban született, mint Jókai Mór, és pontosan ugyanabban a református kollégiumban volt diák, mint ahol Jókai is - csak éppen száz esztendővel később. Ahogy ő fogalmaz az adásban: végigjátja az író lábnyomait a bölcsőtől a koporsóig. A dokumentumműsor szombaton este 21.04 órakor a Kossuth rádióban hangzik el. (MN) Jókai Mór SZOMBAT - MÁJUS 20. MARKÍZA, 20.00. Meglesni és megszeretni. Amerikai film. Sam és Linda már az esküvőjüket tervezgetik, amikor Linda továbbképzésre utazik. A távolból hamarosan szakítólevelet küld, mire Sam elindul, hogy visszaszerezze szerelmét, aki időközben beleszeretetett egy másik férfibe... MŰHOLDAS CSATORNÁK m2 PRO 7 17.35 Slágertévé 18.30 Rögtön! Vámos Miklós műsora 19.20 Klip plusz 20.00 Híradó este 20.15 Dupla dinamit. Akciófilm 0.25 Kabaré (ism.) LUNA 20.30 Tinédzser party 21.00 TS. Benne: Ökölvívó Eb; Judo Eb; Vívó Magyar Bajnokság 22.05 Századfordító magyarok Babits Mihály (1881-1941) 23.00 X-akták. Am. sorozat 17.55 Irány dél III. Akciófilm-sor., 15. 18.50 Híradó, sporthírek 19.20 A Simpson család. Am. sor., 15. 20.00 Nagy. Am. filmvígjáték 21.45 A fekete özvegy. Am. thriller 23.20 Éjszakai találkozás a stúdióban DUNA TELEVÍZIÓ RTL Klub 14.25 Kutyák. Fr. film 16.05 Az évszázad bűnügyi - Gyilkosság szerelemből. Am. dok.film 17.00 Dunatáj 18.00 Napóra 18.55 Tálentum 19.25 Esti kérdés 19.40 Don Juan. Fr. film 21.15 Balogh „Csibe” Jenő: Üdvözlet Oscarnak 19.30 Híradó, sportpercek 22.00 Groteszk. Brit film 23.50 Sharman. Brit sorozat, 4. (ism.) 15.00 Babylon 5. Am. sor., 45. 15.50 SeaQuest DSV, 54. 16.45 Kung-fu. Am. sor., 15. 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai II. Amerikai sor., 12. 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.10 A fejvadász. Am. sor., 13. 20.00 Dumb és Dumber - Dilibogyók Amerikai film 21.55 Heti Hetes 22.55 Maffiózók. Am. sor., 13. 0.10 Vágyak háza. Am. erőt. film, 23. m 1 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus ifjúsági műsor 8.10-9.30 ZANZIBÁR 9.30 Jövő-Menő 10.00-12.00 Szombati mozaik. Benne: 10.05 Hol-mi? 10.30 Évgyűrűk 11.00 ABLAK. Közéleti szolgáltató magazin 12.00 Déli harangszó 12.05 Bravo TV 12.55 TS - Forma 1. - Európa Nagydíj 14.10 Info-táska 14.40 Delta - A legenda újraéled 15.10 Századunk, 17.15.35 1100 év Európa közepén, 34. 16.00 16.05 Beszéljünk a jövőnkről 16.20 tREND. Lakáskultúra 16.50 TS - PNB labdarúgó-mérkőzés 18.00 19.00 Lottó-show 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este 20.00 20.00 Bruhaha. Kabaré a köbön 21.00 Csodavilág 22.00 Alaphangok (ism.) 22.05 TS - Chelsea - Aston Villa Angol Labdarúgó Kupa Döntő 23.50-1.19 Romper Stomper. Ausztrál film Tv2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 tv2 matiné. Kutyavilág; Gólkirály; Blinky Bili; Rémecskék kicsiny boltja; Igazi szellemirtók 9.00 Cartoon Network. Animánia, Túrpi úrfi; Szkubidú; Vagány Johnny, Én vagyok Menyus 11.00 Partitévé 13.10 Tégla (ism.) 14.00 Maugli, a dzsungel fia. Am. kalandfilmsorozat 14.30 Dawson és a haverok. Am. ifjúsági sorozat, 3. 15.30 Egyről a kettőre. Amerikai vígjátéksorozat 16.00 Jó barátok. Am. sorozat 16.30 Szindbád kalandjai Ném.-am. sorozat 17.30 Herkules. Amerikai fantasyfilm-sorozat 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Ki vagyok én? Játékmester: Kosa L. Adolf 19.30 A vipera. Mexikói filmsorozat, 98. 20.00 A sivatag kincse Olasz film, 2/1. 21.50 Az igazság ökle Amerikai akciófilm 23.35 Quantum Leap - Az időutazó. Am. sorozat 0.25 Nicsak, ki dűdál most! Amerikai erőt. film MARKÍZA 6.05 Dallas XI., 16. 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok 9.30 A kutyák az égbe mennek L, 10.10.00 A híres ötös, 17. 10.30 Robin Hood legújabb kalandjai II., 26. 11.15 Tom és Jerry 11.30 Deka 2000. Videoklipverseny 12.30 Szupersport 13.30 Föld. Külföldi érdekességek 14.00 Az élsport kulisz- szatitkai 14.30 Megint te? 7. 15.00 Hatalmas dzsungel. Kanadai sorozat, 23. 15.30 Dawson világa. Amerikai sorozat, 6. 16.15 Sabrina, a tini boszorkány II. Ném.-am. sor., 20. 16.40 A világ ízei 17.00 Tovarománia Szórakoztató vetélkedő 18.00 Ally McBeal I. Am. sorozat 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Utazzunk az utalsó pülanatban! 20.00 Meglesni és megszeretni Amerikai film 21.55 Munkamániásoki Amerikai sorozat, 8. 22.25 Badarságok 22.40 A windsori jegyzőkönyv Angol-kanadai thriller 0.30 Becézés. Erotikus magazin 1.00 Dracula. Am. horrorfilm SZTV 1 8.30 Yeti. Vidám vetélkedő 9.00 Delfi és barátai II., 3. 9.30 N mester felfedezései 10.00 Egérkalandok, 14. 10.25 Anais és a pelikán. Fr. természetfilm 10.30 Gyermek- műsor 11.00 A világ körül Michael Palinnal. A BBC dok.filmje 11.50 Félhang 12.15 Ami a poggyászból kimaradt 12.50 A távközlés mérföldkövei 13.10 Redline 13.50 Építs házat, ültess fát! 14.20 Horgászmagazin 14.50 Hetes. Slágerlista 15.30 Hét titokzatos világ 16.00 A széllel szemben Német ifjúsági sor., 6. 16.20 A nemzet vétkese Szlovák videofilm 18.00 Rejtélyes összefüggések 18.28 Esti mese 18.40 Tévékaleidoszkóp 19.05 Századunk a sport tükrében 19.15 Kenő 10 19.25 Híradó, sporthírek 20.00 Két nővér. Német film 21.35 Slávia Kávéház Zenés koktél 22.20 Sporthíradó 22.35 Felvétel. Kanadai koprodukciós film 23.55 Pacific Blue. Amerikai filmsorozat, 18. SZTV 2 NOVA 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Aranypukk. Az év legjobb jégko- rongozója, eredményhirdetés 21.10 David Bowie. Zenés portréfilm 21.55 Litera 22.25 A japán elektronikai ipar története. Japán dok.sorozat 23.45 Woodstock ’99 2.00 Stanley Cup. Playoff-mérkőzés 15.35 Szeleburdi Susan III., 18. 16.10 Kedves ember. Cseh film, ff. 17.45 Barátom II. Ném.-ol. filmsor., 2. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Hihetetlen utazás. Am. film 21.40 Nincs bocsánat. Am. film 0.05 Erotikus vallomások, 7. 1.35 Az évszázad vihara. Amerikai hororrfilmsor., 3. _____________CST 1 ____________ 18 .05 Ally McBeal I. Am. sor., 20. 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Nagy családi játék. Szórakoztató showműsor 21.20 Kína-szindróma. Am. film 23.20 Hírek, sporthírek 23.30 Szex a városban I. Am. sor., 7. Belső ember. Am.-fr. film ____________ORF 1____________ 12 .45 Forma-1. Európai nagydíj 14.15 Sabrina, a tini boszorkány 14.40 Az Ö 3 Austria slágerlistája 15.25 Szivecském 16.15 Labdarúgás 20.15 Kabaré 20.50 Dupla dinamit. Akciófilm 23.30 Riválisok. Akciófilm 1.05 Bizalmas idegen. Am. erőt. film