Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-18 / 113. szám, csütörtök

20 Régióink ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 18. TÖRTÉNETEK A RÉGMÚLT IDŐKBŐL „Málenykij robot" KOVÁCS TIBOR elhurcolás 1944. decem­ber 4-én korán keltünk. Na­gyon ködös volt az idő. Gyülekeztünk a megígért vonat­hoz a 217-es őrházhoz. Mint más­kor, családainkat magukra hagyva bezártuk magunk mögött az ajtót. Ekkor még nem tudva, hogy mi­lyen sors vár ránk. Bizony sokan nem gondolták, hogy családjukat utoljára látják. Ennivalóból is csak keveset vit­tünk, hogy ne kelljen táskát vinni magunkkal, na meg a többség a ke­nyeret a családnak, a gyermekek­nek hagyta. Elindultunk a sáros úton. Menet közben kérdezgettük egymástól, hogy ki hiányzik? Arról beszélget­tünk, hogy mennyivel könnyebb lesz majd, ha a megígért vonat fog járni értünk. Semmi rosszra nem gondoltunk. Közeledtünk a vona­tunkhoz, amely már az őrháznál várt bennünket. A vonat egy kis gőzösből és három alacsonyfalú kocsiból volt összeállítva. Minden kocsi sarkában ült egy katona gép­pisztollyal a nyakában. Elértük a vonatot. Felszállás előtt a vasúti töltés oldalán szederindába töröl­tük le sáros lábbelinket. Felkapasz­kodtunk a vagonokba és leguggoltunk, mivel állva nem le­het utazni. „Mindenki felszállt?” - kérdezték. Választ nem hallottam. A vonat el­indult, lassan ment, de szinte okádta a fekete füstöt. Visszanéz­tünk és a ködfoszlányok közül köz­ségünk templomtornya látszott. Mintha meghajlott volna utánunk. A vonatunk ment, a vagonokban mindenki magába mélyedve guggolt a földön. Talán a családra, az otthoniakra gondolt, hiszen mindenki hagyott otthon valakit: feleséget, gyerekeket, szülőket, testvéreket. Az ágcsemői állomá­son megálltunk, felvettük a vára­kozókat. Már Zemplén és Ung vár­megye határánál jártunk. Tegnap a közelben lévő tarlóföldön talál­tunk holtan egy szőkehajú zász­lóst, és nem messze Hajdú Pál tize­dest, kondorosi lakost, amit a kö­rülötte szétszórt pénzesutal­ványokból állapítottunk meg. Zsoldját így küldte haza szülei­nek... Még mindig ott feküdtek, ahol tegnap. Míg ezt elmondtuk, vonatunk már a salamoni kolóniá­nál járt, mi pedig dörzsöltük fázós kezünket. A fegyveres katonák nyugodtan ül­tek, szótlanul, hogy mi célból van­nak itt, nem tudhattuk. Halad­tunk, vonatunkból már lázhattuk a Csap előtti felüljárót, amit mi re­pülőgép hídnak neveztünk, ez kö­tötte össze Záhonyt Ungvárral. A gőzös a híd alá bújt, mikor hirte­len, mint a makrancos ló, megállt. A vonatot géppisztolyos katonák vették körül, a mi katonáink is kö­zéjük vegyültek. A mozdony előtt a síneken talpfák feküdtek. Hang­zott a parancs, hogy leszállás és irány az országút. Oda mutattak a katonák. Az út egyik oldalán a vá­sártér volt, a másikon a cigányte­lep. Nagy csendesség mindenütt. A katonák puskájukkal serkentettek bennünket gyorsabb menésre. Durva, nagyon durva kirgiz, mon­gol kinézetűek voltak. Feltereltek bennünket az országúira és azt ki­abálták, hogy „po piati, dávaj bisztró” a káromkodásból nem ma­radt ki anyánk szidalmazása sem. Sorba álltunk ötösével ki-ki a roko­nával vagy ismerősével akart egy sorba lenni, így a sorok állandóan mozgásban voltak, cserélődtek. Következett a számlálás ami na­gyon sokáig'tartott. Több órát vár­tunk és gondolkodtunk. Végre megszámláltak, de, hogy hányán voltunk nem tudom, talán ők sem tudták. Lehettünk vagy 100-an, 150-en, körülöttünk a „hajcsárok”. Ők adták a parancsot indulásra. Elindultunk, mindannyian civil munkások. Voltak köztünk ma­gyar vasutasruhában is, akik mun­kára akartak jelentkezni. Köztük Bodor Imre, aki a csapi állomáson volt alkalmazva. Jól beszélt oro­szul. A parancsszó azonban rá is vonatkozott. Elértük a szétrombolt várost: ösz- szedőlt házak az úton bombatöl­cséreket kerülgettünk. A régi is­mert házak teljesen eltűntek. A református templom felrobbantva, a németek robbantották fel. Az or­gona sípjai hangtalanul meredez- tek az összedőlt romokból, mintha segítséget akartak volna kérni. Amerre mentünk, mindenütt te- metetlen halottak, köztük civilek, katonák, németek, magyarok és oroszok, vegyesen. Sápadtak, vé­resek némelyikük bele volt tapos­va az utca sarába. Rajtuk tankok, teherautók jártak, mi is rajtuk me­neteltünk. Hol egy kezet, hol egy lábat tapostunk. A háború nem kí­mélt semmit és senkit... A romváros túlsó felén jártunk, amikor egy kanyar után beterel­tek bennünket egy kevésbé ron­gált ház udvarába, ahol egy csűr állt, oldala sövénnyel volt bekerít­ve. A csűrben egy asztal, mellette egy írnok, aki magyarul is beszélt. Mindenkit feljegyzett és a nemze­tiségét kérdezte. A magyarok kü­lön mentek egy másik épületbe, a szlovákok, románok és cigányok elmehettek haza. Községünkbe is így tértek haza többen. Mi is mondhattuk volna magunkat szlováknak, mivel mindannyian a Felvidékről voltunk. Nem mond­tuk, azért, mert az a hír terjedt el, hogy a szlovákokat katonának vi­szik, a magyarokat meg munkára. Elegünk volt a katonáskodásból mondták az idősebbek, nekünk inkább a nyugalom kell, ha dol­gozni kell is érte. Csap városában az összeírás meg­történt. Én is bekerültem a név­sorba. Csak vártunk a sorsunkra. Már delet harangoztak. Az elbocsátottak ebben az időben ér­hettek haza és közölték az otthoniakkal, hogy visznek min­ket tovább, de, hogy hová, azt ők sem tudhatták, mint ahogy mi sem. Nagy volt a sírás, szomorú­ság községünkben hiszen majd­nem minden családból hiányzott valaki. Hiába vártak bennünket haza! Az utunk másfelé vezetett... (Folytatás a következő szám­ban) Méry Gábor és Nyina Berketova illusztrációs felvételei A nevek figyelemre méltó módon ismétlődnek, ami azt is jelenheti, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Minden egyes esetben titkos belső vizsgálat folyik. Nincs rend a rendőrség háza táján VRABEC MÁRIA A lapos a gyanúnk, hogy a rendőrségről kiszi­várgott információk állnak a nagymérték- ■■■ ben csökkenő eredmé­nyeink hátterében” - ismerte be a Nyitrai Kerületi Rend­őrparancsnokság igazgatója Juraj Roman azzal kapcsolatban, hogy a bűnesetek felderítésében országos viszonylatban a harmadik helyről az utolsó előtti hetedikre kerültek. Az első negyedév statisztikai ered­ményeit ugyan objektív okok is ron­tották - a Büntető Törvénykönyv módosítása alapján már a vádeme­lés előtt is megkezdhető a büntető eljárás és így nő a bűnesetek száma - de még így is tény, hogy a felderí­tett esetek aránya a tavalyi, több mint 80 %-ról 48 %-ra csökkent. A legjobb eredményeket a Nyitrai ke­rületben a lévai rendőrök érték el (53,4 %-os felderítettség), utánuk a nagytapolcsányi, a nyitrai, a vágsellyei majd a komáromi és az érsekújvári járási parancsnokságok következnek. Leginkább a Komáro­mi járásban kedvezett a bűnözők­nek a szerencse - a felderített bűnté­nyek száma itt több mint 16 %-al csökkent a tavalyi eredményekhez képest. A listavezetők továbbra is az autótolvajok, három hónap alatt 150 gépkocsi tűnt el a kerületben, 46 millió korona értékben. Jelenleg főleg az Audi, a Volkswagen, a Peu­geot és a Felicia típusok kelendőek és az autóknak alig 12 %-a kerül meg. Juraj Roman szerint hiába is­merik a tettesek csoportjait, eddig még egyszer sem sikerült leleplezni őket, mert mindig fülest kaptak a tervezett razzia előtt. Sőt, több mint valószínű, hogy a helyi alvilágnak is vannak „belső munkatársai” a rend­őrségnél, mert az utóbbi időben a rajtaütésszerű droegellenőrzések sem hoztak eredményt és újabban már az eddig békén hagyott kisvál­lalkozóktól - pl. virágárusoktól j,g - sápot szednek. Ami tehát a konkrét eredményeket illeti: a kerületben 2000. január el­sejétől március 31-ig összesen 2327 bűncselekmény történt, ezek közül hét gyilkosság (6 felderített), 37 rablás (28), egy nemi erőszak (fel­derített), 6391 betöréses rablás (165), 106 lopás (31) és 262 gazda­sági jellegű bűncselekmény, ame­lyekből 118-at sikerült rábizonyíta­ni a tettesekre. A közutakon három hónap alatt 1080 közlekedési bal­eset történt, ezek 19 halálos áldoza­tot követeltek és 57 személy szenve­dett súlyos következményekkel járó sérüléseket. Az okozott kár értéke 62 144 000 korona, alkoholt 48 esetben találtak a balesetet okozó sofőr vérében. Juraj Roman azt is elmondta, hogy a január óta élő rendőrségi infovonalra számos lakossági észre­vétel és bejelentés érkezett „bizo­nyos rendőrök durva viselkedését, szolgálat utáni aktivitásait, esetleg érdekes kapcsolatait illetően és a nevek figyelemre méltó módon is­métlődnek ami azt is jelenheti, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Jelenleg minden egyes eset­ben titkos belső vizsgálat folyik, az illetők lefokozására, esetleg végle­ges elbocsátására ugyanis csak ak­kor van lehetőség, ha erről bizonyítékok bir­tokában bíróság dönt - ellenkező esetben az el­maradt béreket is ki kell fizetni, mint ez már nem egy felmentő ítélet után megtörtént. Ta­valy a kerületben hat rendőr ellen indult fe­gyelmi eljárás hatáskör­rel való visszaélés miatt, de minden jel arra mu­tat, hogy az eddiginél sokkal nagyobb óvatos­ságra és alaposabb szű­résre lesz szükség, sőt, az sincs kizárva, hogy vezetőcserékre is sor ke­rül a Nyitrai kerület rendőrparancsnoksága­in. Juraj Roman ugyan eddig még nem kapott erre vonatkozó utasítá­sokat feletteseitől, de mint elmondta: „Az ille­tékesek figyelmeztetőül már felemelték az ujjú­kat”. . Archív felvétel RjíGIOlNíK A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom