Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-18 / 113. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 18. Régió NYITRAI KERÜLET Lelassult a fejlődés A statisztikai hivatal kimutatásai szerint tavaly ismét lelassult az ipari fejlődés és csökkent a beruhá­zások mértéke a Nyitrai kerület­ben, mindebből kifolyólag pedig a havi átlagkereset (8749 korona) is az országos átlag alatt maradt. 1999-ben a kerület bruttó összter­méke 165 milliárd 543 millió koro­nát tett ki, ennek túlnyomó több­ségét három ágazat - az ipar, a nyersanyagkitermelés és az elekt­romos energia termelése alkotta (57 milliárd 352 millió koronát). A régióban a mezőgazdaság, az élel­miszeripar, a vegyipar és az atom- energetika a húzóágazatok, kis- és középvállalkozások az utóbbi években már szinte egyáltalán nem indultak. Összesen 47 403 magán­céget és 8145 jogi személyt tarta­nak nyilván a régióban, ezekből kb. 3000 a nonprofit szervezet. Vala­mennyi magánvállalat 76%-a kor­látolt felelősségű társaság, a többi­ek részvénytársaságok. Ugyancsak a vállalatok mintegy háromnegyed része alkalmaz húsznál több sze­mélyt, de a dolgozók létszáma a privatizáció ütemével csökken. Az ipari ágazatokban 1990-ben még 99 050 személyt alkalmaztak, 1999-ben már csak 51 506-ot, és az egyre szűnő munkahelyeket nem tudják ellensúlyozni a külföl­di tőke által támogatott új beruhá­zások sem. Szakemberek előrejel­zései szerint a kerületben ebben az évben még biztosan folytatódik a negatív tendencia és fellendülés csak 2001 vége felé várható, felté­ve, hogy a komáromi hajógyárnak sikerül átvészelnie mostani gond­jait. (bee) KISTAPOLCSÁNY Emlékezés Masarykra Tomás Garrique Masaryk kista- polcsányi tartózkodásait megörö­kítő fényképekből nyílik holnap kiállítás a helyi Nemzeti Ház Szállóban. Mint ismeretes, a kistapolcsányi kastély az első csehszlovák köztár­sasági elnök nyári rezidenciája­ként szolgált és a korabeli fotókon Masarykot nemcsak mint közjogi méltóságot, vagy külföldi vendé­geket fogadó házigazdát láthatják az érdeklődők, de unokái társasá­gában, sportolás vagy akár séta közben is. A T. G. Masaryk születé­sének 150. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat má­jus 20-án túrával folytatódik a hrusovi várba, ahol 1937-ben a cserkészek állítottak elsőként em­lékművet az akkor már elhunyt köztársasági elnöknek. A túrát a kistapolcsányi kastély megtekinté­se követi, 17 órától pedig a prágai Jaroslav Opát ad elő a filozófus- politikusról. A megemlékezést a Topolchen Parvum Alapítvány rendezi a Kistapolcsányi Községi Hivatal védnöksége alatt, (vm) Tegnapelőtt újságpapírba csomagolt magzatot talált egy 47 éves férfi Pozsonyligetfalun. A vizsgálatok még folynak, de a valószínűleg hat-hét hónapos magzat halálának pontos okára egyelőre nem derült fény. (TA SR-felvétel) Ünnepséggel emlékeznek meg a magyar tanítási nyelvű alapiskola jubileumáról Ötvenéves az iskola Az érsekújvári járásbeli, több mint 5000 lakosú nagy­községben, Udvardon a hó­nap végén méltóképpen kí­vánnak megemlékezni a ma­gyar tanítási nyelvű alapis­kola újraindításának fél év­százados évfordulójáról. UDVARD Amint azt Glucharovné Pathó Rozá­lia iskolaigazgató az Új Szónak el­mondta, május 26-án az oktatási in­tézmény fél évszázados történetét bemutató kiállítás nyílik, majd az is­kola elhunyt pedagógusainak sírját koszorúzzák meg a temetőben, ezt követően pedig osztálytalálkozóra kerül sor. „Szombaton délután fél kettőkor kezdődik a szentmise, négy órakor ünnepi műsor a helyi művelődési házban” - közölte az is­kolavezető. A tervek szerint az ün­nepségre egy kiadvány is megjele­nik az iskola történetéről. Az udvardi magyar alapiskolába eb­ben a tanévben 257 tanuló jár, akik­kel 22 tagú tantestület foglalkozik. Az iskola történetét bemutató kiállí­tás összeállításában jelentős részt vállalt Pintémé Vadkerti Mária nyugdíjas pedagógus, aki az anya­gok gyűjtése közben számos érde­kességre bukkant. Mint mondja sze­retné összegyűjteni azoknak a pa­poknak, szerzeteseknek névsorát, akiknek pályája az udvardi iskolá­ból indult. ,A községben is kevesen tudják, hogy Udvard hány kiváló el­mét adott a vüágnak. Az egyházi személyiségeket bemutató kiad­ványt később más, a falu szülötteit, nevezetességeit taglalok követnék. A fiatalok számára különösen fon­tos és ösztönző lehet, ha megisme­rik szülőfalujuk híres embereit” - fogalmazott Pintémé Vadkerti Má­ria. „Édes anyanyelvem, te százhú- rú hangszer, hangodon a tudás mé­lyebb gyökeret ver...” - ezt a Kosz­tolányi idézetet választották az is­kola újraindítása 50. évfordulója al­kalmából rendezett ünnepség mot­tójául a szervezők. A kétnapos ren­dezvényre az iskola igazgatósága az intézmény egykori és jelenlegi pedagógusait, valamint volt diákja­it várja. (km) Komárom városa méltóképpen emlékezik meg világhírű szülöttéről Az évforduló egész évben KOMÁROM Jókai Mór, a nagy mesemondó 1825-ben látta meg a napvilágot a Duna parti városban. Születésé­nek 175. évfordulójáról méltókép­pen emlékezik meg Komárom. Szinte az egész év folyamán lesz­nek olyan rendezvények, amelyek a jubileumhoz kötődnek. Az aláb­biakban Zsok Gizella, a Duna Menti Könyvtár igazgatónője tájé­koztatja lapunkat az író születésé­nek évfordulója alkalmából ren­dezett programokról. .Július első felében a Komárom melletti Martoson Jókai-tábort ren­dezünk. A tábor programját igye­keztünk változatosan összeállítani. Lesz például főzőverseny a Jókai ko­rabeli ételekből. Meghívtuk Fábri Jenőt, a budapesti ELTE irodalom- történészét, aki évek óta foglalkozik az író korának gasztrológiájával. Szeptemberben Jókai-konferenciát szervezünk. Reméljük, a rendezvé­nyekre elkészül egy kiadvány a Ko­máromi Napok keretében szerve­zett kétnapos nyilvános Jókai-kon- ferencián elhangzott előadások­ból” - közölte Zsok Gizella. Elmon­dása szerint a rendezvény résztve­vői Jókai életéről, munkájáról olyan részleteket is megtudhatnak, melyeket eddig még nem publikál­tak sehol. Szénássy Zoltán nyugal­mazott gimnáziumi tanár Jókainak szülővárosához fűződő viszonyáról beszél. Vörös Józsefné grafológus az író két öregkori levelét elemzi. Heltai Nándor nyugalmazott kecs­keméti tanár Jókai regényeinek megfilmesítéséről tart előadást. A mezőberényi Rédai Sándor, akinek a dédapja személyesen ismerte a nagy írót, Jókainak Petőfihez és Orlaihoz való viszonyáról beszél. Pomogáts Béla, a Magyar írószö­vetség elnöke az írónak a Habsburg házzal való kapcsolatáról szól, Kiss Zsuzsanna, a kecskeméti reformá­tus kollégium tanára a nagy mese­mondónak Kecskeméten töltött éveit eleveníti fel. (km) DUNASZERDAHELY Holnap lesznek a felvételi vizsgák A Hviezdoslav Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a következő tanévben labdarúgásra, atlétikára szakosodó sporttagozatot és angol­német nyelvtagozatos osztályt nyit az 5. évfolyamban. A sportosztály­ba a tehetségvizsga holnap 8 órakor (tomaruha szükséges); a nyelv- tagozatos osztályba a felvételi vizsga május 23-án 8 órától lesz. (ú) KASSA Ma ingyenes a belépés Ma a világ legtöbb galériájába és múzeumába ingyenes a belépés. Vonatkozik ez a Kelet-szlovákiai Múzeumra is, amely szintén tagja a 23 évvel ezelőtt alakult múzeumok és muzeológusok világszövet­ségének. A kassai szakemberek gazdag programmal várják az ér­deklődőket, többek közt történelmi „divatbemutatóval”, amelyen az őskortól napjainkig látható a hétköznapi és ünnepi viseletek fej­lődése. A Maraton téren szakavatott becsüsök segítenek megállapí­tani a polgárok odahaza talált használati tárgyainak, és műtárgyai­nak értékét. Aki a festményeket részesíti előnyben, a Löffler Béla Múzeumban a lengyel Jozef Szajna kiállítását nézheti meg 16 órá­tól, mely után beszélgetés következik a művésszel, (-juk-) NÁDSZEG Milyen jó lenne nem ütni vissza Holnap 19.30-kor kezdődik a Nap Színház következő előadása, amelyen Hobo Földes László második József Attila estjével mutat­kozik be „Milyen jó lenne nem ütni vissza” címmel, (ú) NAGYKÜRTÖSI JÁRÁS Elkezdődött a fürdőidény Alsósztregován már több műit egy hete kinyitotta kapuit a nagy láto­gatottságnak örvendő termálfürdő, hamarosan az ipolynyéki strand­fürdő is az érdeklődők rendelkezésére áll. Tulajdonosváltás miatt elő­reláthatólag csak június közepén fogadja első vendégeit a koprovnicai üdülőközpont fürdőmedencéje, viszont már napok óta birtokukba vették a víz szerelmesei a szklabonyai halastavat. Hasonló a helyzet a zsélyi horgásztónál is, ahol idén nyáron is megrendezik majd a horgá­szok járási versenyét, (bgy) NAGYKÜRTÖS Gondolnak az öregekre Látogatottnak mondhatók a városban található nyugdíjasklubok. Működésükre és tevékenységükre az elmúlt évben 165 ezer koro­nát fordított a városi hivatal. Figyelmet érdemel az is, hogy a gon­dozószolgálat keretében 13 gondozónő látja el az arra rászoruló idős, beteg embereket. (B. Gy.) Nőtt a bűnesetek száma Tavaly a város területén 335 bűncselekményt követtek el, ami az előző évihez viszonyítva ötvennel több. Felderítettségi arányuk alig éri el a 45 százalékot. Az esetek egyharmadát vagyon elleni bűn- cselekmények tették ki. Ezenkívül a rendőrségre bejelentés érke­zett 31 gépjármű eltulajdonításáról, 14 betörésről, 19 testi sértés­ről, 67 lopásról és egy nemi erőszakról. A bűncselekmények elkö­vetésében 175 személy - ebből 10 gyerek - vett részt, (br) DACSÓKESZI Szemfüles volt a tolvaj Kihasználva a ház asszonyának távollétét, ismeretlen tettes beha­tolt egy családi házba, ahonnét készpénzt és arany ékszereket vitt magával. Az okozott kár 15 ezer koronára tehető. Ugyanaznap, fel­tehetően ugyanaz a tolvaj könnyűszerrel behatolt egy másik csalá­di házba is. A hálószobában tartott kasszából 12 320 koronát tulaj­donított el. (-br-) BERZÉTE Iskolába ment a betörő Betörés történt a hétvégén az alapiskola raktárában. A tettes a volt is­kolaszolga Skoda személygépkocsijának ott tárolt motorját, valamint egy mosdókagylót vitt magával. Az elkövető az épület többi részében megrongált egy íróasztalt és több ajtózárat, összesen mintegy 6500 korona kárt okozott az iskolának, (kp) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ÁTMENETILEG VÉGET ÉR A MÁJUSI KÁNIKULA, KELETEN MÉG MELEG LESZ, 26-30 FOK A Nap kel 05.10 - nyugszik 20.27 órakor. A Hold kel 20.32 - nyugszik 05.35 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 425, árad; Medve: 345, árad; Komárom: 375, árad; Párkány: 300, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Eleinte napos idő­re számíthatunk, később nyugat fe­lől megnövekszik a felhőzet, s he­lyenként zápor vagy zivatar is előfordulhat. A kora délutáni hőmérséklet általában 26 és 30 fok között, nyugaton és észa­kon 23 fok körül alakul. A déli szél nyugaton északnyugatira fordul. Az előrejelzés szerint átmenetileg véget ér a májusi kánikula. Pénte­ken borult lesz az égbolt, és sokfe­lé várható csapadék. Szombaton változóan felhős idő valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 11 és 15, a legmagasabb nappali 18 és 22 fok között alakul. Kedveződenre for­dul ma az időjárás hatása. Az érzéke­nyek nyugtalanná válhatnak, csök­ken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, illetve rosz- szabbodik az összpontosító készség. Depressziós tünetek szintén előfor­dulhatnak, s nagyobb erőkifejtés után hamarabb elfáradunk. Fokozó­dik a balesetveszély. Panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi betegségek­ben szenvedőknek; erősödnek a re­umások fájdalmai. Alvászavarok is felmerülhetnek. Az előrejelzések szerint holnap szintén kedveződen fronthatás várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom