Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-17 / 112. szám, szerda
18 Sport ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 17. A komáromiak és egyik támogatójuk. Balról: Juraj Baca, Riszdorfer Mihály, Lengyel Zsolt (a szponzor, az Adidas képviselője) és Soós Tibor (M. Nagy László felvétele) Soós Tibor: „Világbajnok védenceim a közeljövőben még jobbak lesznek" Sajátos komáromi út Tizennégy versenyszám az idei pozsonyi atlétikai viadalon Új szabályok próbája ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Romániában büntetlenül lehet bundázni Érthetetlen döntés EB-KERETEK lesz atlétikai viadal, majd egy nappal Pozsony után Párizsban, így az előzetes érdeklődés elég nagy. Különösen férfi 200 és 400 méteren, valamint 110 m gáton várható erős mezőny. A nőknél főleg az ugrószámokban jelentkeznek sokan, és diszkoszban is biztosan számos világnagyság dobókörbe áll.” - vázolta az időszerű helyzetet tegnap Imrich Ozorák. Már előre jelezte a nemzetközi szövetség, hogy a versenyen kipróbálják a készülő, új szabályokat. Férfi súlylökésben, női diszkoszvetésben és hármasugrásban négy kísérletből állna a megmérettetés, női magas- és rúdugrásban pedig minden magasságon csak két-két próbálkozása lenne az indulóknak. A stadion fedetlen lelátójára ingyenes lesz a belépő, a fedett részre százhúsz koronás jegyeket árulnak majd, elővétel nélkül. Valamennyit a viadal napján hozzák forgalomba, (jmk) három elmaradt másodosztályú mérkőzését” - hangzott az FRF határozata. A Drobeta április 22-én ifjúsági játékosaival állt fel és 2:0-ra kikapott a Tamavenitől, a felnőttek ugyanis nem voltak hajlandóak pályára lépni, mert állításuk szerint előzőleg megparancsolták nekik, hogy ne győzzenek. A román szövetség mostani döntése - amely örökösről 1 évesre mérsékelte a klubelnökök eltiltását - végleges. Lopott az edző vagy nem? Edinburg. Nem ismeri el bűnösségét, mégis kifizetné Delray Brooks amerikai kosárlabdaedző azt a 25 ezer dollárt, amely még tavaly tűnt el egykori munkahelyéről. A bírósági tárgyaláson a jelenleg munkanélküli tréner azt mondta, hogy fogalma sincs, miként loptak el pénzt a Texas-Pánamerikai Egyetemről, de már belefáradt a pereskedésbe, ezért szeretné, ha lezárnák az ügyet. A vizsgálat során viszont kiderül, hogy nem sokkal az ominózus bűncselekmény után Brooks számláján éppen a keresett összeg jelent meg. (MTI) Erőszakoskodó játékosok Cincinnati/Waukesha. Erőszakos nemi közösülés, illetve alsóneműlopás miatt kellett bíróság előtt megjelennie a profi amerikaifutball-bajnok- ságban (NFL) szereplő kétjátékosnak. Egy 17 éves bébi- szitter azzal vádolja Mark Chmurát, a Green Bay Packers sportolóját, hogy megerőszakolta egy partin. Ha beigazolódnak a vádak, akkor 10 év börtön vár a bűnösre. „Mit tudtam volna csinálni? Chmura négyszer nagyobb nálam, ráadásul ittam is, így képtelen voltam a védekezésre.” - állította a hölgy. (MTI) Szupercsapatot épít a Lazio Róma. Az olasz bajnoki cím elnyerése után egész seregnyi sztárjátékost szeretne leigazolni a Lazio labdarúgócsapata. Sergi Cragnotti klubelnök megerősítette, hogy a következő idénytől Rómában játszik Claudio Lopez, a Valencia csatára. A Lazio első számú vezetője szerint a szerződést a május 24-i Real Madrid-Valencia Bajnokok Ligája- finálé után írják alá. A római csapat előrehaladott tárgyalásokat folytat Gabriel Batistu- tának, a Fiorentina csatárának megvásárlásáról is. A klubelnök nem titkolta, hogy a brazil Rivaldót is szeretnék Rómába hozni. (TA SR) A címvédőé a Duna Kupa Perbete. Elsöprő dunaszerda- helyi sikerrel zárult vasárnap a dél-szlovákiai faluban a diák sakkcsapatok tornája a 23. Duna Kupáért. A győzelmet a korosztály szlovákiai bajnoka, a Mészáros Mihály-Bebiak Jó- zsef-Anita Obdrzálková-Both Gabriella összetételű címvédő négyes szerezte meg, miközben valamennyien saját táblájukon is (egyaránt 6,5 ponttal) a legjobbak voltak. Az élmezőny: 1. DunaszerdahelyA 26; 2. Perbete A 19; 3. Ács 17,5; 4. Bátorkeszi; 5. Duna- szerdahely B 16,5-16,5. Húsz csapat indult, (jmk) Manfred Ewald tárgyalóképes Berlin. Folytatódhat az egykori NDK legnagyobb doppingügyének tárgyalása, az Ewald- per. A 73 éves Manfred Ewald, az egykori NDK elsőszámú sportvezetője, tárgyalóképes. A bíróság a védelem kérésére két orvosi szakvéleményt is kért, ezután döntött úgy a tárgyalást vezető bíró,hogy Ewald rossz egészségi állapota ellenére is képes két órát a tárgyalóteremben ülni. Eddig a leghosszabb tárgyalás három és fél órát tartott. (SITA) Vágújhely közelében, a Zelená voda vizén rendezték a hétvégén a síkvízi kajak-kenusok idei első válogató versenyét. A regatta legnagyobb sikerhalmozója a komáromi Riszdorfer Mihály volt. J. MÉSZÁROS KÁROLY Az SKP Bratislava színeiben versenyző kiválóság négy számban aratott győzelmet: mind ezren, mind ötszázon nyert az egyesben és klubtársával, Juraj Bacával kettesben is. Szereplésüket kíváncsian követte a partról edzőjük, Soós Tibor. Tapasztalatait az Uj Szóval is megosztotta. Valóban minden rendben volt? Igen. Külön nem készültünk a válogatóra, pénteken még súlyzóztak a fiúk. Misi kiváló formában versenyzett: könnyedén verte MTI-IN FORMÁCIÓ Madrid. Nicolas Anelka néhány hét alatt belopta magát a Real Madrid vezetőinek szívébe. Lorenzo Sanz klubelnök határozottan kijelentette: a francia labdarúgó nem eladó!- Megtalálta helyét a csapatban, s egyre fontosabb a Real Madrid számára - jelentette ki Sanz. - A A NIKÉ irodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk: SZERDA, MÁJUS 17. Labdarúgó UEFA Kupa-döntő (Koppenhága): 93. Arsenal-Galatasaray 2.2- 2,8-2,8-1,25-1,35. Labdarúgó Mars Szuperliga: 129. Trencín-Dubnica 1,4-3,4-6,0-1,05- 2,1; 130. Nitra-Senec 3,0-3,4-1,71.5- 1,15; 131. Inter.-Humenné 1,25-4,2-7,2-0-2,8; 132. DAC-Ru- zomberok 2,4-2,8-2,5-1,3-1,3; 133. B. Bystrica-Petrzalka 3,5-3,0-1,71,55-1,15; 134. Presov-Tmava 2,43.2- 2,0-1,35-1,25; 135. Zilina-Slo- van 4,6-3,4-1,5-1,9-1,1. Cseh labdarúgóliga: 136. Dukla-Hr. Králové 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8; 137. Ostrava-Liberec 2,2-2,8-2,8-1,25- 1,35; 138. Bohemians-Blsany 1,82,9-3,6-1,2-1,55; 139. Bmo-Slavia 2.6- 2,8-2,3-1,35-1,3; 140. C. Budéjovice-Olomouc 2,0-2,8-3,1-1,21,45; 141. Sparta-Dmovice 1,353,5-6,7-0-2,3; 142. Teplice-Zizkov 1,65-3,0-4,2-1,1-1,65; 143. Jablomeg Erbant, s a kajak kettesek viadalán sem volt a világ- és Euró- pa-bajnok védemceimnek gondjuk az ellenfelekkel. Gyuri egyesben mindkét távon negyedikként ért célba. Bebizonyosodott: ő inkább párosember. Az olimpiai felkészülés szempontjából a K2-es egység a fontosabb. Az ezer méteren aratott győzelem egyben az olimpiai repülőjegyet is biztosította tanítványainak. Észrevételei? Fölényesebb elsőségre számítottam, a partról úgy láttam, mintha megszorították volna őket. A verseny után azonban elmondták, hogy a hajóban nem volt ennyire drámai a helyzet, közepes erőfeszítéssel őrizték győzelmüket. Ötszázon is nyertek, de ezen a távon még a következő válogatón is elsőként kell célba érniük, és csak azután indulhatnak ők Real Madrid nem veszített pénzt rajta. Senkinek sem adjuk el! Nicolas Anelka tavaly 35 millió dollárért hagyta el a londoni Arse- nalt, de madridi beilleszkedése sok időt vett igénybe. A csatár márciusban összeveszett Vicente del Bosque vezetőedzővel, néhány napig nem edzett, ezért 45 napos, később felfüggesztett eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott. Úgy nec-Opava 1,7-3,0-3,4-1,15-1,55. Magyar labdarúgó PNB: 144. Fe- rencváros-Kispest 1,65-3,0-4,2-1,1- 1,65; 145. Dunaferr-Győr 1,45-3,45.2- 1,1-2,0; 146. Nyíregyháza-MTK 3.2- 3,0-1,9-1,5-1,25; 147. Diósgyőr-Vác 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 148. Deb- recen-Zalaegerszeg 1,7-3,0-3,91,15-1,6; 149. Újpest-Pécs 1,45-3,4 -5,2-1,1-2,0; 150. Tatabánya-Vasas 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3; 151. Nagykani- zsa-Haladás 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 18. Német labdarúgó Bundesliga n.: 202. Aachen-FC Köln 2,3-2,8-2,61,3-1,35; 203. Cottbus-St. Pauli 1,6 -3,2-4,2-1,1-1,7; 204. Fort Köln- Mönchengladbach 3,3-2,9-1,9-1,5- 1,25; 205. Mainz-TeBe Berlin 1,92,9-3,3-1,25-1,5; 206: Nümberg- Bochum 2,0-3,0-2,9-1,25-1,45; 207. FC Chemnitz-St. Kickers 2,02,8-3,1-1,2-1,45; 208. Hannover- Gr. Fürth 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5; 209. Karlsruhe-Oberhausen 2,6-2,8-2,31,35-1,3; 210. Mannheim-Kick. Ofaz olimpián. A július végi erőfelmérés nem zavarhatja meg a felkészülésüket? És miért zavarná meg? Utána még közel két hónap lesz a sydneyi olimpiáig, a formába hozás csak azután következik. Aaddigra még jobbak lesznek, így nem hinném, hogy a hazai bajnokság, amely egyben válogató is lesz, valamiképpen kizökkentené őket megszokott ritmusukból. A verseny- idény kicsúcsosodásának eltolódása miatt később kezdtük a vízi gyakorlásokat, mint a többi szlovákiai versenyző. Mondhatnám azt is, hogy sajátos komáromi úton járunk. Munkánk már megközelíti az atléták és az úszók edzéseit. Még elárulok valamit a fiúk felkészültségéről: otthoni kijelölt pályánkon már most olyan időket eveznek, mint tavaly júliusban, pedig még csak május közepét mutatja a naptár. Számomra ez a mérvadó teljesítmény. tűnt, hogy napjai meg vannak számlálva a Real Madridnál, de a Bajnokok Ligája elődöntőjében fantasztikusan játszott a német Bayem München ellen. Anelka mindkét mérkőzésen gólt szerzett, sokat segített együttesének a fináléba jutás kiharcolásában. A spanyol házidöntőben a Real Madrid május 24-én az FC Valencia ellen lép pályára Saint-Denis-ben. fenbach 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6. Labdarúgó Olasz Kupa döntő, visszavágó: 214. Intemazionale-Lazio (az első meccsen 1:2) 2,1-2,8-2,9-1,25- 1,4. Labdarúgó Dán Kupa-elődöntő, visszavágó: 227. Bröndby-Viborg (0:1) 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. PÉNTEK, MÁJUS 19. Lengyel futballbajnokság: 249. Wronki-Ruch Chorzow 2,5-2,8-2,41,3-1,3. Svájci futballbajnokság: 250. Luzem-St, Gallen 2,8-2,8-2,21,35-1,35. Török futballbajnokság: 251. Samsunspor-Genclerbirligi 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35. Argentmlab- darúgóliga: 252. San Lorenzö-Estu- diantes 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. SZOMBAT, MÁJUS 20. Lengyel futballbajnokság: 272. Poz- nan-Radzionkow 1,8-2,9-3,6-1,2- 1,55; 273. Widzew Lodz-Gr. Gro- dzisk 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 274. Petro Plock-Szczecin 1,9-2,9-3,31,25-1,5. Pozsony. Szinte már végleges a június 22-én sorra kerülő Szlovákia Díja - Slovak Gold pozsonyi atlétikai viadal műsora. Este héttől kilencig hét férfi (200 m, 400 m, 800 m, 5000 m - ha Vanko nem indul, akkor 3000 m, 110 m gát, 400 m gát, súly) és ugyanannyi női (400 m, 800 m, 100 m gát, magas, rúd, hármasugrás, diszkosz) versenyszámban láthatjuk a szereplőket. A Grand Prix II sorozatba tartozó viadalból a női diszkosz eggyel magasabb besorolást kapott, Imrich Ozorák versenyigazgató szerint csak az IAAF nyomására vállalták ezt a dobószámot. „Egyelőre név szerinti indulókról korai lenne beszélni. Érdekünk, hogy minél több szlovák atléta rajtoljon, s a lehető legtöbben éppen versenyünkön teljesítsék az olimpiai kiküldetési szintet. Előttünk tizennyolcadikán Ingolstadtban mti-hIr Bukarest. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) visszavonta azt a döntését mely szerint a Drobeta Turnu Severin és a Chimica Tarnaveni csapatait bundavád miatt a másodikból a harmadik osztályba sorolta vissza. A szövetség két héttel ezelőtt hozott elmarasztaló ítéletet, de a fellebbezések után megváltoztatta álláspontját. „Mindkét egyesület lejátszhatja London, Prága. Kevin Keegan, az angol futballválogatott szövetségi kapitánya egyelőre 28 fős keretet jelölt ki a június 10-én kezdődő Eb-re. Kapusok: Seaman (Arsenal), Mar- tyn (Leeds ), James (Aston Villa), Wright (Ipswich); hátvédek: Adams (Arsenal), Campbell (Tottenham), R. Ferdinand (West Ham), Keown (Arsenal), Southgate (Aston Villa), G. Neville (Manchester), Ph. Neville (Manchester); középpályások: Beckham (Manchester), Ince (Middlesbrough), McMa- naman (Real Madrid), Dyer (Newcastle), Redknapp (Liverpool), Scholes (Manchester), Wilcox (Leeds), Wise (Chelsea), Parlour (Arsenal), Barmby (Everton), Gerrard (Liverpool); csatárok: Shearer (Newcastle), Heskey (Liverpool), Fowler, Owen (Liverpool), Phillips (Sunderland), Cole (Manchester). Jozef Chovanec, a cseh együttes edzője is kihirdette 26-os keretét, amelyben 12 légiós kapott helyet. Kapusok: Maier (Rapid Wien), Smícek (Sheffield W.), Blazek (Sparta), Cemy (Slavia); hátvédek: Gabriel, Fukal, J. Novotny (mindhárman Sparta), Rada, Vicék (Slavia), Repka (Fiorentina); középpályások: Bejbl (Ad. Madrid), Berger (Liverpool), Horváth, Ulich (Slavia), Látal, Némec (Schalke), Nedved (Lazio), Poborsky (Benfica), Baranek, Rosicky (Sparta); csatárok: Koller (Ánderlecht), Kuka (Stuttgart), Smicer (Liverpool), Wagner (Rapid), Lokvenc (Sparta), Verbír (Teplice). Tartalékok: Petrous (Slavia), Tyce (München 1860), Jankulovski (Ostrava), Ja- rosík, Sionko (Sparta), Polák (Brno), Heinz (Olomouc), Kind (Ziz- kov), Baros (Ostrava), T. Dosek (Slavia). (CTK) A jégkorong NHL Nyugati Főcsoportjának 2. döntő mérkőzésén a Dallas 3:2-re legyőzte a Colorado együttesét; az állás 1:1. Mike Modano (jobbról) két góllal járult hozzá csapata sikeréhez (Fotó: TA SR) A fiatal francia csatár megtalálta helyét a Real Madrid labdarúgócsapatában Nicolas Anelka nem eladó! A NIKÉ 21. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA