Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-16 / 111. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 16. Politika 5 Május 28-ától a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) több járatot is megszüntet A gazdasági helyzet a döntő A buszokat gyártják, a járatokat megszüntetik (TA SR-felvétel) Az utazni kénytelen embe­rek aggodalommal várják május végét, amikor életbe lép a Szlovák Autóbusz-köz­lekedési Vállalat (SAD) új, egy évig érvényes menet­rendje. Az aggodalom nem ok nélküli, mivel legtöbb­ször beigazolódik az utazók attól való félelme, hogy mó­dosítják a járatok indulási időpontját, esetleg egy-két járatot megszüntetnek. SZABÓ MÓNIKA Esetünkben is ezt tették, a menet­rendet pedig már jóváhagyták, anélkül, hogy erről bárkivel egyez­tettek volna. A vállalat dunaszer- dahelyi igazgatóságához tartozó galántai üzemének vezetősége végérvényesen úgy határozott, el­törli a Galánta-Jóka-Pozsony vo­nal esti és hajnali járatait. Jozef Hubus, az SAD galántai üzemének igazgatója szerint az embereknek nincs okuk este negyed hétkor Galántáról Pozsonyba utazniuk, így aztán nyolc órakor visszafelé sincs utas. A fővárosban dolgozók­nak be kell érniük azzal, hogy ezen a vonalon hétköznap délután mindkét irányba három járat, hét­végén pedig egy közlekedik. A mó­dosító javaslat azt jelenti, hogy munkanapokon az utolsó busz 16.25-kor indul Pozsonyból. Az érintettek körében ez óriási felhá­borodást váltott ki, hiszen nem mindenki képes úgy időzíteni dol­gait, hogy eleije ezt a járatot. Van­nak persze pótmegoldások, átszál­lással, hosszas várakozással, drá­gábban. Az üzem igazgatója azt is felvetet­te, hogy a munkaidőt kellene a já­ratokhoz igazítani. Véleménye szerint ugyanis a munkáltatók annyit megtehetnek alkalmazotta­ikért, hogy teljesítsék ezt az igé­nyüket. Csakhogy az érintetteknek erről más a véleményük. Szerintük a‘ munkaadók ebben az esetben majd olyan alkalmazottakat vesz­nek fel, akik nem utaznak. A kér­désre, hogy miért volt szükség ilyen drasztikus változtatásra, az igazgató számokkal válaszolt. Meggyőződése, hogy elsősorban a gazdasági helyzethez kell igazítani az autóbusz-közlekedést. Az 1999- ben folyósított állami támogatás ugyanis csak a különböző kedvez­Az igazgató szerint a munkaidőt kell a jára­tokhoz igazítani. ményekből származó veszteség fe­dezésére elegendő. Tavaly ehhez 28 millió koronás állami támoga­tásra lett volna szüksége a vállalat­nak, ám csak 22 milliót kapott. Jozef Hubus szerint az alacsony kihasználtságú járatok, mint a ké­ső estiek és a hajnaliak, nem kifize­tődőek. Az igazgató szerint a szó­ban forgó járat ún. polgári járat, ami annyit jelent, hogy az utazók­nak kell hozzá igazodniuk. A válla­lat számára a reggeli fél hat, hat, hét órától délután háromig, fél né­gyig, négyig terjedő munkaidő a mérvadó, ezért a délutáni munkás­járatokat ehhez igazítják. Ez in­doklás mellett azonban érthetet­len, miért szüntetik meg a hajnali járatot. Azok, akiknek más a mun­kabeosztásuk, oldják meg maguk gondjukat. Az igazgató szerint a hétig, fél nyolcig tartó munkaidő atipikus, amire ők nem lehetnek tekintettel. A vállalatnak mérlegel­nie kell, mely járatok nélkülözhe­tetlenek, melyek kifizetődőek és melyek veszteségesek. Egy év alatt 10 koronával drágult a gázolaj ára, ami ugyancsak arra készteti a vál­lalatot, hogy megszüntesse a vesz­teségesjáratokat. Hubus elmondá­sa szerint egy kilométer 21,50 ko­ronába kerül, viszont csak 17,50 koronás hasznot hoz. Tehát egy ki­lométer négykoronás veszteséget jelent. A szóban forgó, 130 kilomé­teres utat megtevő járatokon a veszteség 520 korona. Viszont a forgalom az adott járaton nem éri el a 17,50-et kilométerenként, mert ehhez a két végállomás kö­zött folyamatosan 30-35 ember­nek kellene utaznia. A Pozsony- Galánta járatról ez nem mondha­tó el, ezért az négy koronánál na­gyobb veszteséget termel kilomé­terenként. A Pozsony-Jóka vona­lon elterülő települések mind­egyike a Galántai járáson kívül esik. A galántai üzem elsődleges feladatának a járás települései és a járási székhely közötti összeköt­tetés biztosítását tartja. Az, hogy a Pozsonytól mindössze 43 kilo­méterre fekvő község összekötte­tésben legyen a fővárossal, már nem szívügye. Az utazók pedig elkeseredetten vonják le a következtetést, kényte­lenek lesznek olyan helyen mun­kát keresni, ahonnan este is haza tudnak jutni. Hubus nem érti, miért a közleke­dési vállalat az egyedüli, melynek kötelességei vannak. Meggyőző­dése, hogy a kórházakban dolgo­zó ápolók munkaideje a menet­rendhez igazítható. A közlekedést viszont nem lehet egy csoport igé­nyeihez alakítani. A kérdésre, hány embernek kell igényelnie, hogy adott időpontban induljon egy járat, az igazgató azt mondta: nem az a lényeg, hányán igénye­lik, hanem, hogy az adott idő­pontban induló járat kifizetődő-e. Ez pedig csak akkor mondható el, ha 40-nél többen utaznak vele. Az állam a kihasználatlan járatokra nem ad dotációt. A Galánta-Po- zsony útvonalon járó buszvezetők elmondták, a forgalom nem olyan gyér, mint ahogy azt a vezetőség állítja. A kérdésre, hogy a terve­zett módosításról értesítették-e az érintett községi hivatalokat, Jozef Hubus elmondta: a vállalat 15 nappal az új menetrend hatályba lépése előtt köteles kifüggeszteni az erről szóló tájékoztatót. A hiva­talokat külön nem tájékoztatják, és tárgyalni sem kötelesek velük. A községi hivatalok ugyanis nem diktálhatnak az SAD-nek, mivel nem támogatják a vállalatot. Erre ugyan van lehetőségük, mellyel leginkább akkor élnek, ha több­letszolgáltatást szeretnének az SAD-től, és vállalják a járatpár közlekedtetéséből keletkező vesz­teség megtérítését. Ha a Jókai Községi Hivatal erre vállalkozna, akkor szó lehetne arról, hogy nem szüntetik meg az esti járatot. Csakhogy ez évente óriási össze­get, közel 140 ezer koronát emésztene fel. Vajon melyik ön- kormányzat képes ennyi pénzt fordítani e célra? Vannak persze községek, melyekkel a vállalat szerződésben áll. Az esetek több­ségében azonban kisebb össze­gekről van szó. Az önkormányzat­ok leggyakrabban az iskolásjára­Lakossági panaszokkal ostromolni az SAD illeté­keseit. tok néhány kilométeres meghosz- szabbítását finanszírozzák. Arra nincs példa, hogy egy 130 kilomé­teres útvonalon közlekedő járatot a község pénzeljen. Legrosszabb helyzetben a jókaiak vannak, mivel a két szomszédos településre, a csallóközi Illés- házára és Nagyfödémesre a késő esti órákban is indulnak buszok. Hubus szerint az egyik megoldás a munkaidő módosítása. A másik, elfogadhatóbbnak, ám hasonlóan nehezen kivitelezhetőnek tűnő megoldás az Illésházáig járó vala­melyik esti járat útvonalának meghosszabbítása. E kérdésben azonban az SAD pozsonyi üzeme az illetékes. A galántai igazgató szerint az öt kilométeres hosszab­bítás, ha valóban sokan utaznak Jókára, csak hasznot jelenthet a pozsonyi üzemnek. Ennek támo­gatása pedig az önkormányzat költségvetését sem terhelné olyan mértékben, hiszen mindössze 10 kilométernyi út költségeinek térí­téséről lenne szó. Kérdéses azon­ban, hogy a javaslat támogatásra talál-e. Ha nem, nincs más megol­dás, mint lakossági panaszokkal ostromolni az SAD illetékeseit. Három hétig eltarthat a vizsgálati anyag tanulmányozása Vaskos a Ducky-ügyirat SITA-HlR Koncos: pártok és politikusok számára lesz érdekes a föld Újra az MKP-t bírálja SITA-HÍR Pozsony. A Ján Ducky volt gaz­dasági miniszter meggyilkolása 1500 oldalas vizsgálati anyagá­nak áttanulmányozása legkeve­sebb két-három hetet vesz majd igénybe. Az ügyész ezt követően emelhet vádat - jelentette ki Jozef Kubín, a pozsonyi kerületi ügyész helyettese. A vádiratot és a gyilkosság gyanúsítottja, Oleg T. elleni vádemelési javaslatot a rendőrség múlt héten adta át az ügyészségnek. Jaroslav Ivor, a vizsgálóhivatal vezetője, aki ko­rábban február végére ígérte az ügy lezárását tájékoztatott, hogy véget ért az Oleg T. és Lubos A. ellen túszejtés vádjával folytatott kivizsgálás is. A vádiratot ugyan­csak továbbították az ügyészség­re, és ez esetben is javasolják a gyanúsítottak elleni vádemelést. Oleg T. ellen illetéktelen fegyver- tartás és fegyverkereskedelem vádjával is eljárás folyt, azonban a Ducky-gyilkosság vizsgálatának végeztével leállították a bünte­tésre való tekintettel, amelyet az utóbbi ügy miatt róhatnak ki rá - mondta Ivor. Pozsony. A földekkel való jogel­lenes eljárás csak újabb feszültség forrása lehetne a társadalomban és a kormánykoalíción belül egy­aránt - áll Pavel Koncos földmű­velésügyi miniszter nyilatkozatá­ban. A miniszter szerint a föld mint a nemzeti gazdagság része iránt egyre nagyobb érdeklődést mutatnak egyes pártok és politi­kusok. Koncos szerint a Demokra­ta Párt és a Magyar Koalíció Párt­jának képviselői által kidolgozott, a földtulajdonról szóló törvény módosítása szakszerűtlen munka, amely ellentmond a szlovák és az európai jogrendnek. Koncos mi­niszter elutasítja az MKP állítóla­gos vádjait, melyek szerint akadá­lyozza a földtulajdont rendező új jogszabály elfogadását. Állítása szerint a törvénytervezet elkészült, és nemcsak a földtulaj­don igazolására kitűzött határ­időt tolja ki, hanem javasolja, hogy a nevesítetlen földek a föld­alap kezelésében maradjanak, miközben az önkormányzatok­nak beleszólása lenne a bérleti vi­szonyokba. ■■■■■I RÖVIDEN Ml■Hl Elnapolták a Lupták kontra Tóth pert Besztercebánya. A járásbíróság tegnap elnapolta a Ján Lupták kont­ra Peter Tóth per tárgyalását. A pert a munkáspárt vezetője indította a Sme szerkesztője ellen, aki 1998 novemberében közölt cikkében ál­lítólag megsértette Luptákot. Tóth azt írta, hogy a munkásvezér par­lamenti alelnökként anyagüag biztosította magát, ezért utasította el a Drukos vállalat felkérését. Lupták bocsánatkérést és 50 ezer koronás kártérítést követel. A tárgyalás június 2-án folytatódik. (TA SR) Értelmetlen kereszténydemokrata bojkott Nagyszombat. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tagjai és szimpatizánsai a Nagyszombati járásban bojkottálják - vagyis nem vásárolják és nem olvassák - a Sme napilapot. A tiltakozás eme formája mellett azután döntött a KDH helyi szervezete, hogy a lap cikksorozatot közölt Ján Carnogursky pártelnök és a Demokratikus Baloldal Pártja közötti kapcsolatokról. (TA SR) Sobona ragaszkodik Szliácshoz Pozsony. A szliácsi gyógyfürdő megszállásának jogosságáról függet­len bíróság dönt. Az ügyet a zólyomi rendőrség vizsgálja - tájékozta­tott Viliam Sobona, egykori egészségügyi miniszter, aki továbbra is azt állítja, hogy ő a gyógyfürdő tulajdonosa. A Nemzeti Vagyonalap május 6-án egy biztonsági szolgálat segítségével fizikailag is átvette a gyógyfürdő feletti ellenőrzést, miután elállt a Sobona tulajdonában álló Corvas társasággal kötött privatizációs szerződéstől. (SITA) Elutasítják a fúziót a demokraták Pozsony. Ján Langos, a Demokrata Párt (DS) elnöke elutasítja Miku­lás Dzurindának a jöbb-közép pártok egyesítésére felvetett javaslatát. A párt szóvivője szerint a politikai erők integrációjának több formája is van, a DS elképzelései szerint a fúzió nem tartozik az elfogadhatók közé. A párt azonban nem zárkózik el a Szlovák Demokratikus és Ke­resztény Unióval folytatandó kétoldalú tárgyalások elől. (SITA) 240 szlovákiai panaszos Pozsony. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon jelenleg 240 szlovákiai beadvány vár elbírálásra. Többségük a bírósági eljárások elhúzódása miatt tesz panaszt, a beadványok harmadának tárgya a restitúció - tájékoztatott Luzius Wüdhaber, a bíróság elnöke. Elmon­dta: a legtöbb panasz Olaszországból és Törökországból, illetve Lengyelorszából és Oroszországból érkezik Strasbourgba. (SITA) Lubomír Harach a U. S. Steel mellett Cseszte. Lubomír Harach gazdasági miniszter meggyőződése, a Ke­let-szlovákiai Vasmű részvényesei jóváhagyják, hogy a U. S. Steel a vállalat résztulajdonosává váljon. Ä miniszter elutasította azt az állí­tást, hogy a Transpetrol részvényszerzési törekvései átláthatatlanok, és hozzátette, a Slavia Capitalt és hasonló társaságokat nem lehet ki­zárni a folyamatból csak azért, mert kapcsolatba hozhatók néhány nagy vihart kavart botránnyal. Harach nem tudta megerősíteni, hogy a Szlovák Takarékpénztár hitelt nyújt-e a Transpetrolnak vasműrész­vények vásárlásához. A gazdasági miniszter cáfolta, hogy az ügyletet Mikulás Dzurinda kormányfő irányítja. Közölte, hogy az egészért Má­ria Machová privatizációs miniszter felel. (SITA) Esztergom-Párkány kisrégió alakul Esztergom. Szándéknyilatkozatot írt alá egy határokon átnyúló kis­régió létrehozásáról Meggyes Tamás esztergomi és Ján Oravec párká­nyi polgármester. Az ünnepségen Németh Zsolt magyar külügyi ál­lamtitkár hangsúlyozta: az Esztergom-párkányi kistérségi együttmű­ködés a háttérbe került terület felemelkedésének kiindulópontja le­het. Párkány körzetében 22 település önkormányzata jelezte csatla­kozási szándékát a kisrégióhoz. (MTI) Slavkovská volt Simek vendége az érettségi első napján Fél az ellenőrzéstől ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Ma látogattak volna el ellenőrzésre a parlamenti képviselők, köztük Bugár Béla, az MKP elnöke a Dunaszerdahelyi Gé­pipari Szaktanintézetbe, hogy ki­vizsgálják az iskolatanács megalakí­tása kapcsán történteket és az igaz­gató leváltását követelő 27 pedagó­gus panaszait. Miroslav Simek, aki tegnap, az érettségi vizsgák első napján körülvezette az intézetben vendégét, Éva Slavkovská volt okta­tási minisztert, a képviselői ellenőr­zésre időzítette távollétét. A diákok­kal együtt Trencsénbe utazik, ahol megtekinti az „Ucen 2000” elneve­zésű szakmai rendezvényt. „Ezt a ki­állítást már több esztendeje évente megrendezik, de iskolánk még egy­szer sem láthatta. Most, amikor ja­vában folynak az érettségi vizsgák, az igazgató három napot szán a trencséni kirándulásra. Azt hiszem, világos az összefüggés az ellenőrzés és Simek távozása között” - kom­mentálta az egyik pedagógus, (vk) Kihallgatták a Markíza és a Lima televízió szerkesztőit Nem titok a titok SITA-HÍR Pozsony. A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) titkos iratainak nyilvánosság­ra hozatala ügyében a vizsgálótiszt a Markíza és a Luna televízió négy szerkesztőjét hallgatta ki. Hárman azt állították, hogy a dokumentum­hoz véletlenül jutottak hozzá, egy szerkesztő pedig élt a büntető per- rendtartás adta lehetőséggel, és nem tett vallomást. Magda Krasu- lová, a vizsgálóhivatal szóvivője el­mondta, a rendőrség arra vár, hogy az SIS alátámassza, a nyilvánosság­ra hozott információk valóban titko­sak voltak. Ez esetben ugyanis a mé­diumok lépését kihágásnak lehet te­kinteni, ami pénzbírsággal sújtható. A szóban forgó dokumentum meg­erősíti, hogy a tartalékalapnál va- gyonkimentésre került sor. Miután a két televízió nyilvánosságra hozta az információt, az SIS állam ellen el­követett bűntett gyanújával isme­retien tettes ellen tett feljelentést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom