Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-11 / 111. szám (107. szám), csütörtök
20 Panoráma ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 11. Szieszta dinnyekupac közt egy pekingi piactéren (TA SR/AP) Prostitúcióra kényszerített nők kálváriája Albániában Egy álomutazás végállomásai NAPTÁR Május Ti .E.9.Y.GONDOLAT Akkor jó embernek félben szakasztani dolgát, mikor még szolgál a szerencse. Faludi Ferenc NÉVNAP Ferenc A világ egyik legelterjedtebb neve latin eredetű, a Fran- ciscusból származik. Assisi Szent Ferenc tisztelete nyomán lett népszerű szerte Európában, sok uralkodó is viselte. Ma Fülöp, Izidor, valamint Blazena nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉV FOR D U LÓ IN K 280 éve született Hyeronimus Münchhausen német báró. Nevét hihetetlen, jórészt kitalált történetei miatt őrizte meg az emlékezet, meséivel méltán kiérdemelte a „lódítás bárója” kétes értékű nevet. 390 éve hunyt el Li Ma-Tou olasz hittérítő. Matteo Ricci volt az eredeti neve, de Kínába került és ott új nevet vett fel. A császári palota megbecsült tudósaként halt meg. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Jurij Szedih orosz atléta. A kiváló kalapácsvető a 70- es évek elején tűnt fel a nemzetközi porondon, és 1976-ban jutott fel a csúcsra, amikor olimpiai aranyérmet nyert. Sikerét az 1980-as ötkarikás játékokon megismételte. Hatszor javította meg a világcsúcsot. 20 éves Matthew Lawrence amerikai színész. 40 éves Jürgen Schultz német diszkoszvető. 25 éves Danny Schwartz német labdarúgó. NAPI VICC Megy egy férfi hazafelé este a kihalt utcán, amikor eléugrik egy rabló a fák mögül, és rákiált:- Fel a kezekkel, és ide a pénzt!- De kérem, én parlamenti képviselő vagyok!- Hmmm, vagy úgy?! Akkor ide a pénzem! MTI-PANORÁMA London. Ülepes tüntetést, azaz tömeges gatyaletolást terveznek a brit Monarchia Elleni Mozgalom (MÁM) anarchistái. Akciójukat a Buckingham-palotá- hoz hirdették meg. „2000 fedetlen fenékre számítunk” - idézte a Reuters a szervezők honlapját: a mozgalom feltehetően azt akarja, hogy passzoljon a részvétel az idei évszámhoz. A szervezők szóvivője, az 53 éves Steve Edwards - akit eddig már 33-szor tartóztattak le a rendőrök, zömmel a közrend megsértéséért - a MÁM internetes honlapján közölte, hogy ugyan fenekestül akarják felforgatni a monarchia intézményét, de a gatya- és bugyileMTI-PANORÁMA Stockholm. Felesége születésnapi kedveskedése miatt bukott le egy kukkoló Svédországban. A férfi távcsővel és videokamerával leskelódött a tengerparti nudista strandon hölgyek után, ám amikor azok észrevették, meglépett előlük. Vesztére azonban a felesége, hogy toló akció elhatárolódik az erőszaktól. Igaz, ennek ellentmondott Edwards másik állítása, miszerint a MÁM minden tagja vallja, hogy „kárt kell tenni a tulajdonban”. A rendőrségnek mindenesetre fel kell kötnie a gatyáját. A mozgalom aktivistái részt vettek az idei május elsejei, londoni antikapitalista tüntetéseken, amelyeken a résztvevők leromboltak egy McDonalds éttermet és összecsaptak a rendőrökkel. A rendőrség közölte, hogy tud a „farprogramról”, amelyet június 3- ára harangozott be az anarchista mozgalom. A szóvivőnő megjegyezte, hogy ugyan nem akarnak sokat gatyázni, de mindegyik tüntető körültekintő rendőri bánásmódban részesül. kedveskedjen ötvenedik születésnapja alkalmából, megjelentette férje fényképét a helyi újságban. A fotóról felismerték, a név alapján pedig már könnyen azonosították a nudista hölgyek meglesőjüket, aki ellen a közrend megzavarása miatt indult eljárás. Hogy mit kapott még a feleségétől a férfi, arra nem tért ki a Reuters híre. Új csoda egy csomó fémből Klaus autót vezet Berlin. Csaknem úgy vezet, mint Schumacher, és edzenie sem kell. Klaus ugyanis robot. Az új csoda egy csomó fémből, elektronikából, mesterséges intelligenciából álló gép. A Volkswagen építette meg az alsó- szászországi Robert Bosch kutatóinak közreműködésével. Szépnek még nem mondható, nincs felöltöztetve. Fénylő fémtömeg, egy klaviatúrával és egy számítógéppel összekötve. Nemrég tesztelték az Eh- ra-Lessien versenypályán: egy Ca- ravelle-ben „ülve” kellett Klausnak leolvasnia a szemaforok színeit, és eldöntenie, menjen-e át a zöldön, illetve megálljon-e a pirosnál. Jól vizsgázott. Igaz, segédeszközei sem voltak akármilyenek: egy sztereo te- lekamera, amely 360 fokos látószöget biztosított neki, egy műholdas navigációs rendszer, egy radar és egy komputer. Klaus a vezetéssel kapcsolatos műveleteket fémkarjaival és lábaival végzi el. Három karja van, az elsővel indít, a másodikkal kormányoz, a harmadikkal sebességet vált. Lába is három van. Az egyik a gázpedálon, a másik a féken, a harmadik a kuplungon. Ügyesen csinálja, és bár figurája inkább hasonlít egy félelmetes mechanikus pókféléhez valamelyik sci-fibőlr vezetési techikája a megtévesztésig olyan, mint egy emberé. (PAN) Vlora. Egyre nagyobb méreteket ölt a lánykereskedelem Albániában, a megerőszakolt, megkínzott és prostitúcióra kényszerített fiatal román, moldovai és bolgár nők iszonyú kálváriát járnak. MTI-AFP Közülük sokak számára - akik Európát valóságos Eldorádónak képzelték, és gyakran nem is tudták, mi vár rájuk - a vlorai pszichiátriai intézet szörnyű utazásuk utolsó állomása. A kikötővárosban több száz fiatal, gyakran serdülőkorú lány fordult már meg, Vlora lett a Nyugat-Európába irányuló ember- csempészet központja. A tizennyolc éves Alina egyike a több száz áldozatnak. A vlorai rendőrőrs egyik sarkában megbújó fiatal lány alig hallhatóan suttogja: „román vagyok”. Alina papírjait már jóval korábban elvette a lány futtatója. A veréstől felduzzadt arcú és az agyongyötört testű lány a legkisebb zajra is ijedten rándul össze. A rendőrség ájultan és meztelenül talált rá egy közeli erdőben. Almát megerőszakolták, megverték és éheztették albán fogvatartói - írja az AFP. „Legalább ő életben van. Ma éjjel kollégáimmal egy kis utcában egy tizennégy éves kislány holttestére bukkantunk” - mondja egy rendőr, miközben idegesen dobol ujjaival szolgálati fegyverén. Alina csak néhány napot tölt a rács mögött, utána a város pszichiátriai intézetébe szállítják. „Ott azonban majd folytatódnak kínszenvedései, és a legrosszabb vár rá” - mondja egy jól értesült illető. Hozzáteszi: miközben a San Francisco. Immár nyugodtan hízhatnak San Francisco lakosai, nem kell attól tartaniuk, hogy kövérség miatt nem kapnak megfelelő állást. Az amerikai nagyváros vezetősége megszavazta, hogy tilalommal sújtja a testsúlyfelesleg miatti hátrányos megkülönböztetést. A kérdés azért került terítékre, mert sok kövér „friscói” arra paszerencsétlen áldozat úgy gondolja, hogy túl van már mindenen, a kórházban kábítószerrel kezelik, és a betegek többször is erőszakot tesznek rajta. Három román és egy moldovai lány osztozik az Alina cellájával szomszédos helyiségen, 15-18 év közöttiek. A rendőrség akkor vett őrizetbe közülük két bukaresti fiatalt, amikor Olaszországba készültek utazni. Ebben az országban - az „embercsempészek” ígérete szerint - a lányokra gazdag A rendőrség ájultan és meztelenül talált rá egy közeli erdőben. férj, könnyű élet és jövedelmező munka vár, amely segítségével elviselhetőbbé tehetik szükséget szenvedő családtagjaik nyomorúságos életét. A valóság azonban teljesen más: a becsapott lányok „álomutazásának” végállomása nem más, mint a nagy európai fővárosok bordélyházai. Az albán rendőrség egyik illetékese szerint az asszonykereskedelem hatalmas méreteket ölt a Balkánon és a volt kommunista országokban. Vlorában minden éjjel legkevesebb tíz, prostitúcióra szánt fiatal lány indul végzetes útjára Olaszországba, és a szám csak emelkedik- mondja egy rendőr. A nőkereskedelem igen jövedelmező üzletnek bizonyul a csempészek számára. Egyetlen prostituáltért, akit a csempésznek biztonságban kell eljuttatnia Olaszországba, a kerítő 3000 dollárt fizet. Ez az összeg éppen háromszorosa a hagyományos embercsempészet árainak. naszkodott, hogy gyakran csakis testességük miatt nem kapják meg a kiszemelt állást, bérlakást vagy a kért bankhitelt. A város vezetősége most egyhangúlag úgy döntött, hogy kiegészíti a diszkriminációt tiltó rendelkezést. Eszerint immár nem csupán faj, bőrszín, vallás, életkor, nem, szexuális irányultság, születési hely és egyebek alapján tilos a diszkrimináció: a testméretet sem adhat okot rá. A feleség csak kedveskedni szeretett volna férjének Lebukott a kukkoló Kövér vigasz San Francisco lakosai számára Nyugodtan hízhatnak PANORAMA-HIR HOROSZKÓP Kos: MM Munkatársai ma nem lesznek nyitottak a közös munkára, ezért egyedül kell megküzdenie az akadályokkal. Délután egyik felelőtlen családtagja alaposan felbosszantja. Bika: wmm Ezen a napon remek le- IfT hetősége nyílik arra, ■HM hogy elintézzen egy régóta halogatott otthoni feladatot. Munkahelyén törekedjen az aprólékos munkára, ne kapkodjon. Ikrek: Személyes népszerűsége megnövekszik az elkövetkező napokban, és ezt egyaránt felhasználhatja az üzleti életben, illetve könnyebben építhet ki új kapcsolatot. Rák: Ne erőltesse rá akaratát másokra, mert ezzel csak megromolhat kapcsolata szeretteivel. Kedvesével egyre szorosabb lesz kapcsolatuk, ezért el kell gondolkozni jövőjükön. Oroszlán: ^ Remek megérzéseinek és kiváló stratégiájának köszönhetően ma fontos állomást ér el karrierje. Személyes népszerűségét könnyen megnövelheti egy rendezvényen. Szűz: hhh Kellemes nap ez a mai, 9: csak apróbb feladatokat kell elvégeznie, bár emiatt kissé unatkozik. Egy befolyásos ember segítségével könnyedén megvalósíthatja tervét. Mérleg: Szerencsés helyzetbe kerül, melynek hatására ma jelentősen meggyorsul munkája. Szavainak ma nagy hatalma van, ezért fontolja meg, hogy kinek és mit mond. Skorpió: Minél kedvesebb lesz az elkövetkező napokban üzletfelével, annál köny- nyebben tud vele sikeres megállapodást kötni. Az estét romantikus hangulatban tölti. Nyilas: Ha kedvesével régóta gondolkoznak a házasság lehetőségén, most egy hirtelen ötlet nyomán néhány héten belül megtörténhet a nagy esemény. Ne tervezgessen. Bak: Kedvességével ma bárkit levesz a lábáról, legyen az egy üzletfél, vagy egy kiszemelt jövendőbeli partner. Ne hagyja, hogy néhny gonosz ember kihasználja. Vízöntő: Ezen a napon bárkit le tud venni a lábáról, ezért, ha egyedülálló, most könnyen alakíthat ki új romantikus kapcsolatot valaldvel. Ne kezdjen nagyszabású munkába. Halak: Mindenki elégedett mai munkájával és ez büszkeséggel tölti el. Nagy önbizalmának köszönhetően ma belevág egy kissé kockázatos üzletbe, mely nagy hasznot hozhat. New Yorkban huszadik századi alkotásokból rendeztek aukciót 28,6 millió dollár egy Picassóért New York. 28,6 millió dollárért talált gazdára New Yorkban egy 1932-ből származó Picasso-fest- mény a Christie’s árverésén. A Csendélet tulipánokkal című kép Pablo Picasso egyik szerelmét, Marie-Thérése Waltert ábrázolja, piros és sárga tulipánokkal, kissé absztrakt módon. A XX. századi alkotásokból rendezett aukción további hat, 1911 és 1963 között festett Picasso-művet árvereztek el. Két másik női arcképért 4,7, illetve 4,5 millió dollárt adtak a gyűjtők. Megvásárolták Marc Chagall, Henri Matisse, Paul Klee, Salvador Dali, Andy Warhol és Jackson Pollock munkáit is. Chagall 1975-ben festett Hegedűse 1,4 millió dollárt ért meg egy ismeretlen gyűjtőnek, míg Andy Warhol Mítoszok című sorozata, amely árnyképeket tartalmaz a Supermanről, Mikiegérről, Uncle Samről, a Mikulásról és Drakuláról, 446 ezer dollárért kelt el. (MTI) A Csendélet tulipánokkal című kép, amely egy európai magángyűjteményből származik, 1957 óta nem szerepelt a műkincspiacon, és minden idők tizedik legdrágábban elkelt műtárgya lett. (TA SR/AP) Fenekestül akarnak felforgatni mindent Tömeges gatyaletolás