Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-11 / 111. szám (107. szám), csütörtök

16 Régióink ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 11. TÖRTÉNETEK A RÉGMÚLT IDŐKBŐL „Málenykij robot" KOVÁCS TIBOR (Archív felvételek) Előszó rásom jegyzeteit az elhurcolásomról köz­vetlen hazaérkezé­sem után készítettem el. Az elhurcolás min­den mozzanatát fris­sen hordoztam a fe­jemben. Abban az időben nem ír­hattam meg, erről nem volt sza­bad beszélni, csak úgy emleget­hettük, mint „munka a Szovjet­unióban”. A szörnyűség agyamba vésődött és tovább él bennem. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék arra, hogy mi is történt velem és a többi tárkányival. Ha riportot kértek tő­lem, vagy gyűléseken szólaltam fel az elhurcoltak nevében, azt sírás nélkül nem tudtam megtenni. A kárpótlási igények kérvényezésé- nél segítettem az elhurcoltaknak valamint hozzátartozóiknak. Emlékművet terveztem az első és második világháború áldozatai­nak, valamint az elhurcolt zsidó családok részére. Tervem szerint lett felépítve 1990-ben. Ennél az emlékműnél róhatják le kegyeletü­ket az áldozatok hozzátartozói. 1. rész: Az előzmények Az első világháború befejezése után a trianoni békeszerződés alapján Magyarország területe megváltozott, így állandó lakhe­lyem Kistárkány község, a Bodrog­köz északkeleti részén, Ung, Sza­bolcs és Zemplén vármegye talál­kozásánál Csehszlovákiához ke­rült. A bécsi döntés 1938-ban kor­rigálta az akkori határokat, így a Felvidék valamint Kárpátalja visz- szakerült az anyaországhoz. Középiskolai tanulmányaimat a munkácsi kereskedelmi iskolá­ban kezdtem el 1940-ben. Ez alatt a négy év alatt nagyon sok történelmi eseménynek lehettem szemlélője. Folyt a háború, az utánpótlás és a katonaság zöme a mi utcánkon vonult a frontra. Mi diákok, sza­bad időnkben nézegettük a hadi- technikát: páncélos autókat, tan­kokat, ágyúkat és más felszerelé­seket. A menetből rokonok, falu­beliek, ismerősök és iskolatársak integettek. Az újságok csak jó híreket közöl­tek. Veszteségekről nem számol­tak be, de mi már tudtuk, hogy ha­lottak is vannak, hisz a mi isko­lánkból is három hősi halottról tudtunk: Erdélyi, Szőke és Hercszkuti. Mindannyian a Dnye­per folyó menti harcokban estek el. Szomorúsággal kezdődött az 1943/1944-es tanév. A kórházak­ban sebesült katonák feküdtek. A frontokról sebesülteket szállító vo­nattal érkeztek. A kórházak már kevésnek bizonyultak, így iskolán­kat is katonakórházzá alakították át. A sebesült katonák nagyon rossz hírekkel érkeztek, súlyos harcokról számoltak be. Az oroszok segítséget kaptak Ang­liától és az Egyesült Államoktól. Kitűnő haditechnikát. Beköszön­tött a hideg tél, a harcok Moszkvá­ban, Sztálingrádban és a Don-ka- nyarban folytak. A nagy távolságra az utánpótlás is akadozott, na meg a felszerelésük is alatta maradt a szövetségesekének. Sok volt a veszteség, úgy katonákban, mint hadifelszerelésben. Megkezdődött a frontszakaszok rövidítése, egyszóval a visszavonu­lás. A magyar hadsereget a csapás a Don-kanyarban érte. A front egy­re közelebb került határainkhoz. Ilyen körülmények közt készültem az érettségire 1944 áprilisában. A vizsgák után még el tudtam he­lyezkedni a tiszaszentmártoni jegyzőségen mint jegyzőgyakor­nok. Alig szolgáltam pár hónapot, a front már az ,Árpád” védővonal előtt volt. A románok is átálltak a szövetségesekhez, a harcok na­gyon közel voltak. Bombázó repülőgépek támadást intéztek a csapi állomás ellen. Az első támadás 1944. szeptember 13-án volt, sötétedés után. Sző­nyegbombázást hajtottak végre Csap és környéke ellen. Ebből a tá­madásból kaptak a szomszéd köz­ségek: Ásvány, Eszeny, Tiszasa- lamon, Tiszaszentmárton és Zsurk. A bombázást Tiszaszentmártonban éltem át. Borzalmas, nappali vilá­gosság volt a sztálingyertyáktól. A bombák szinte nyögve repesztették a földet. Nagy volt a kár mindenfe­lé, a legtöbb halott és sebesült a Ti­sza jobb partján volt, Csap alatt. A harcok már magyar területen Kár­pátalján folytak, rövid időn belül elérték a Tisza és a Latorca szűkü­letét. Tiszaszentmártonból kényte­len voltam hazaköltözni Kistár- kányba. Községünkben éppen mozgósítás volt elrendelve 18-tól 60 éves ko­rig. Eleget téve a felhívásnak, mi­vel tábori csendőrök is portyáztak a vidéken, összeszedelődzköd- tünk, elbúcsúztunk a családtól és vonultunk a bélyi vasútállomás fe­lé. Fele úton sem lehettünk mikor a németek az állomást felrobban­tották. Tanácstalanul álltunk meg a mezei úton, majd a többség döntése alap­ján nem mentünk tovább, hanem meghúzódtunk a bokrokban és naplemente után hazaszállingóz­tunk, ki-ki a maga családjához, ahol elrejtőzködve megvártuk az orosz hadsereget. Hozzánk a kato­naság az éjjeli órákban érke­zett meg 1941. november hó 24-25-én. Na­gyon durva mó­don viselkedtek. Azután vagy há­rom napig csend volt. Negyedik nap összeverbuváló­dott egy tanács Lucca János ve­zetésével, aki a frontról került haza, mint őr­mester szolgált a hadseregben. A tanács dönté­se alapján 18-tól 60 éves korig je­lentkezni kellett a csapi állomá­son eltakarítási munkára. Ter­mészetesen aki csak tehette ment, már csak kíváncsiságból is, meg nem akart ellenszegülni a parancs­nak. Gyalog mentünk, ki a töltésen, ki a mezei úton az úgynevezett szögi malom felé. Az út oda és vissza olyan 20 kilométert tett ki. Csapon a fűtőház területén rönkfából ge­rendákat faragtunk, amit tüzes vassal lyukasztottunk át. A geren­dák a záhonyi vasúti hídhoz ké­szültek. Munka volt, így ide jár­tunk dolgozni egészen december 3-ig, amikor is útban hazafelé orosz katonák fogtak el bennünket és a Salamoni kolónia egyik lakat­lan épületébe kísértek, ott őriztek. A lakosok segítségével sikerült ki­szabadulni és a holt Tisza partján hazajutni. Itthon azzal fogadtak, hogy más­nap már nem Csapra megyünk, kétnapi élelemmel jelentkezni kell a „Hangya” szövetkezet udvarán. Tanácstalanok voltunk mindany- nyian. Mit tegyünk? A tanácstag­ok azt mondták, hogy csak két hétre kell menni „málenykij” munkára amiről írásos igazolást kapunk és utána otthon lehetünk. Csapon azt mondták, hogy más­nap már küldenek értünk vonatot az ágcsernői őrházhoz, és ez a vo­nat fog bennünket a munkába és visszaszállítani. Az őrház közsé­günktől olyan 3 km-re volt. Úgy döntöttünk, hogy a vonathoz me­gyünk, nem kell majd annyit gya­logolni. Biztonságosabbnak gondoltuk ezt a csapi munkát. Községünkben 94 ember kapott munkára való felhívást. A mun­kások becsületes családos embe­rek voltak, valamint mi, néhány 20 év körüli fiatal. (Folytatás a következő szám­ban) Gömörben ilyen jellegű versenyt eddig csak Rozsnyón rendeztek, ezért várható volt, hogy a tornaijai rendezvény iránt nagy lesz az érdeklődés Egy táncverseny előzményeiről PUSKÓ GÁBOR Új Szó oldalain beszámoltunk arról a táncver- senyról, amely Rozsnyón ke­rült megrende­zésre. Már akkor jeleztük, hogy a térségben legközelebb Tornaiján találkoznak a versenytánc szerel­Kecses mozdulatok, báj és ritmus mesei. Az Aliex Cup 2000 nemzet­közi társastáncverseny előzmé­nyeiről Káli Aladár, az Áliex Rt. ke­reskedelmi vállalat tulajdonosa tá­jékoztatott: Mi ötvennyolc klub versenyzőit hívtuk meg (a hazai versenyzők mellett Magyarországról, Ukraj­nából, Romániából, Csehország­ból és Lengyelországból). Mind­ezek mellett azonban bárki je­(A szerző felvételei) lentkezhetett, ugyanis az Aliex Cup 2000 nyílt verseny, tehát nem zárkóztunk el azok elől a táncosok elől sem, akik valami­lyen módon kiestek látókörünk­ből és nem kaptak meghívót. Egyedüli feltétel az volt, hogy a jelentkezők igazolt versenyzők legyenek, s rendelkezzenek a mi­nősítést igazoló szükséges iratok­kal. A versenyt felnőtt táncosok­nak hirdettük meg, a standard táncok D, a latin-amerikai táncok C kategóriájában, valamint mind­két táncnem A és B kategóriás versenyzői számára. Egyébként előzetes igénylés alapján szállást is tudtunk biztosítani a verseny­zőknek. Tudomásunk szerint változott a verseny színhelye. Igen. Eredetileg a városi tornate­remben szerettük volna lebonyolí­tani az eseményt. Sajnos, ez a léte­sítmény olyan állapotban van, ami nem teszi lehetővé igényesebb ren­dezvények lebonyolítását. Ezért megkerestük a helyi magyar tan­nyelvű alapiskola vezetését. Kész­séggel álltak rendelkezésünkre. Igaz, kisebb javításokat itt is el kellet végezni, azonban ez korántsem je­lentett akkora erőfeszítést, mint a másik esetben. Tehát a verseny a Béke utcai alápiskola tornatermé­ben került megrendezésre. Milyen súlya lehet egy újonnan indított táncversenynek? Az Aliex Cup 2000 versenyt a Szlovákiai Ver­senytáncosok Szö­vetsége felvette versenynaptárába, melyet 83 SP/2000-es szám alatt vett nyilván­tartásba. Hogy mi­lyen lehet a súlya, azt az érdeklődők magas száma is igazolja. Azt is el kell mondanom, hogy a zsűri is nemzetközi össze­tételű volt. A hazai tagokon kívül cseh és magyar szakem­berek értékelték az egyes táncosok tel­jesítményét. Minek köszönhe­tő, hogy egy kereskedelmi válla­lat a versenytánc támogatásával foglalkozzon? Ez nagyon egyszerű! Klaudia lá­nyom 5 éve táncol, 1999 februáija óta versenyszerűen. Tehát hivatá­sos, C minősítéssel rendelkező tán­cos. Azonban az igazság az, hogy az egésznek egy kicsit mélyebb gyöke­rei vannak! Hét évvel ezelőtt a rozs- nyói Schwarcz Gyula tanította a he­lyi tánciskolás gyerekeket az első tánclépésekre. Egy idő után azon­ban úgy látta, érdemes foglalkozni az itteni gyerekekkel is, sok közöt­tük a tehetséges táncos. Ekkor hozta létre a Sambed táncstúdió tornaijai „csapatát”. Ez annyit jelent, hogy a gyerekek a rozsnyói székhelyű klub tagjai, de nem feltételenül Rozs­nyón gyakorolnak, hanem a tanár úr jön el hozzájuk. A mostani ver­senyt követően szándékunkban áll egy önálló csapatot kialakítani, melynek vezetője továbbra is a már említett tánctanár lenne. A jelenleg hét párból álló csapat hetente há­romszor Rozsnyón, egyszer pedig Tornaiján gyakorol. Ennek a ke­mény munkának köszönhető, hogy mára valamennyien megszerezték a felnőtt B, C vagy D kategóriás minő­sítést. Ha a klubot sikerül létrehoz­nunk, a felnőtt táncosok mellett sze­retnénk szervezni egy junior csapa­tot is. A gyerekeket látva erre jó esé­lyünk van, ugyanis kiváló utánpót­lás van felnövőben. A város vezetése hogyan fogadta kezdeményezésüket? Az önkormányzat kulturális- és sportbizottsága és a hivatal is pozi­tívan viszonyult az ödethez. A szer­vezésben összehangoltuk a lépése­inket és a várostól minden szüksé­ges támogatást megkaptunk. Társ­rendezőink a Tornaijai Városi Mű­velődési Központ és Tornaijai Ma­gyar Tannyelvű Alapiskola. Remél­jük, hogy ezzel a kezdeményezé­sünkkel sikerült hagyományt te­remtenünk Tornaiján. Köszönjük a tájékoztatást! ] VI ;(; i 6 1 H: ,L A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310 A csapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom