Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-11 / 111. szám (107. szám), csütörtök
Q Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 11. A Koliba filmstúdiók látképe. Jozef Bozík, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnöke tegnap cáfolta, hogy a Twist rádiónak kedden megerősítette volna: a Koliba Magda Meciarovának, Meciar lányának a tulajdonában van. Szerinte a rádió szerkesztője manipulálta a nyilatkozatát. A HZDS egyik prominens képviselője viszont közölte, Meciar az ország egyik leggazdagabb embere, Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter az üggyel kapcsolatban pedig azt mondta, az exkormányfő lánya fizeti a Koliba víz- és gázfogyasztásának költségeit. (TA SR-felvétel) A szervezők több ezer hívőt várnak Komáromba, hogy imádkozzanak magyar főpapért „Zörgetni az ég ajtaját” Szerencsétlenség a sínek között Korompa. Tegnapelőtt vasúti szerencsétlenség áldozata lett egy hároméves roma kisfiú. A rendőrség információi alapján a mozdonyvezető még látta a kisfiút, aki a vasúti síneken akart átkelni, de elesett, s a sínek között maradt. A masiniszta hiába húzta meg azonnal a vészféket, a balesetet már nem tudta megelőzni. A fiút súlyos fejsérülésekkel kórházba szállították, de még aznap este meghalt. A későbbi vizsgálatból kiderült, a mozdonyvezető nem fogyasztott alkoholt. (SITA) Svéd politikus Szlovákiában Pozsony. Eduard Kukán meghívására ma hazánkba érkezik Carl Bildt. A Svéd Királyság volt kormányfője a külügyminiszteren kívül találkozik Mikulás Dzurinda kormányfővel és Rudolf Schuster köztársasági elnökkel is. Bildt holnap előadást tart a külügyminisztériumban A balkáni helyzet megoldásának lehetőségei címmel. 1991 és 1994 között Bildt annak a svéd kormánynak volt az elnöke, mely az országot bejuttatta az Európai Unióba. (SITA) Diplomaták találkozója Pozsony. Ján Kubissal, az EBESZ főtitkárával találkozott ma Pozsonyban Eduard Kukán. A külügyminiszter, aki az ENSZ-főtitkár balkáni különmegbízottja, és vendége a készülő koszovói választásokról, a csecsenföldi problémáról és általában az európai háborús övezetek gondjairól folytatott megbszélést. Ezután szabadabb légkörben beszélgettek a nemzetközi politikai helyzetről. (SITA) Eduard Kukán külügyminiszter fogadta az EBESZ főtitkárát (Gágyor Aliz felvétele) Hazajön Szlovákia aranykészlete Pozsony. A cseh szenátus tegnap elfogadta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság vagyonának felosztásáról szóló kormányjavaslatot. A dokumentum rögzíti, hogy Csehország elengedi Szlovákia 25,8 milliárd koronás adósságát, és átadja a több éve őrzött 4,5 tonna aranyat, melyet még a szövetségi nemzeti bankból kellett volna Szlovákiába juttatni. (SITA) Megöltek egy ötéves kisfiút Pozsony. Tegnap éjszaka önkéntesek segítségével találta meg a rendőrség az ötéves nyitrasárfői Martin K. holttestét. A kisfiút 8 késszúrással ölte meg gyilkosa, akit a rendőrség már meg is talált. A 30 éves Peter F. beismerte tettét, de a gyilkosságra magyarázatot nem adott. A bíróság ítélete után akár 15 év fegyházra is számíthat. (SITA) Komárom. Jópásztor vasárnapja az idén május 14-re esik, ezen a napon a Jópásztor Alapítvány és a Jópásztor Társulat a komáromi imanapi szervezőbizottsággal karöltve rendezi meg all. imanapot. KAMONCZA MÁRTA Az imanapra a szervezők az egész országból több ezer hívőt várnak., A komáromi imanapok célja magyar főpásztorért zörgetni az ég ajtaját, zörgetni a Szentatya szívének ajtaját, zörgetni a szlovák püspöki kar szívének az ajtaját” - fogalmazta meg a célt Lénár Károly tardoskeddi esperes-plébános, a Jópásztor Társulat és a Jópásztor Alapítvány elnöke. Tavaly a szervezők annak a reményüknek adtak hangot, hogy az idei imanap már talán hálaadó lesz, azaz időközben kineveznek szlovákiai magyar püspököt. Egyelőre Pozsony. A három kormánypárt a koalíciós tanács keddi ülésén nem támogatta a Magyar Koalíció Pártja által, a földtulajdon rendezésére kidolgozott törvényjavaslatot, melyben egyebek közt javasolja, hogy öt évvel tolják ki a földtulajdon bizonyítására kiszabott határidőt, amely szeptemberben lejár. Ha a szaktárca vezetője, Pavel Koncos nem terjeszti be időben ezt a törvényjavaslatot, és nem kéri, hogy a parlament gyorsított eljáPrága. Csehország az európai uniós tagság elérése után nem fogja kérni Brüsszeltől, hogy meghosszabbíthassa a Szlovákiával fennálló vámunióját - közölte Miroslav Grégr cseh ipari és kereskedelmi miniszter a kedden Prágában tartott Csehszlovák Vámunió Tanácsának ülése után. „Csupán néhány mezőgazda- sági termék kereskedelme esetében fogjuk szorgalmazni az átmeneti idő megadását” - tette hozzá a szakminiszter, jelezve: az EU e megoldásba előzetesen már beleegyezett. azonban még ezért „kell zörgetni a szlovák püspöki kar szívének ajtaján”. „A jó pásztorról azt olvastuk az evangéliumban, hogy az egy elveszettért otthagyja a 99 biztonságban levő bárányt. Nem titok, hogy a legtöbb veszélybe került szétszéledt bárány elsősorban a magyar megkereszteltek közül kerül ki. Ezért a pásztoroknak, az igazi pásztoroknak utána kell menniük a kisebbségi sors miatt is veszélyeztetett bárányok ezreinek. A többségi nemzethez tartozó megkeresztelt testvéreinknek pedig eligazítást kell adniuk a pásztornak, hogy dolgozzák fel keresztény alapokon a mi másságunkat, a mi ldszolgáltatottságunkat, egyáltalán a mi ittlétünket és létezésünket. így válna mindenki előtt világossá, hogy a mi örök otthonunk, a mennyország nem tagozódik Dunán innen és Dunán túli részre. Tudatában vagyunk annak, hogy a kisebbség - még ha igaza van is - nem kényszerítheti a többséget együttrásban tárgyalja, szeptembertől számítva egy éven belül a földterület állami tulajdonba kerül. Gyu- rovszky László elmondása szerint körülbelül 450 ezer hektár föld további sorsa most a földművelési miniszter kezében van. A koalíciós tanács tegnap elutasította a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) törvényjavaslatát, mely lehetetlenné tenné a polgárok kettős párttagságát. A javaslat egyrészt alkotmányellenes, másrészt kivitelezhetetlen. Nem világos ugyanis, hogyan lehetne ellenA két legérzékenyebb termék területén a mennyiségi kvótákat nem változtatták meg, azaz a Szlovákiába irányuló cseh sörexport évente nem lépheti túl az 532 ezer hektolitert, a szlovákiai izoglükózexport pedig az 5 ezer tonnát. A mennyiségi korlátozás egyik félnek sem felel meg, a szlovák fél évi 200 ezer hektoliterre szeremé leszorítani az éves sörkvótát, a csehek ellenben szeretnék eltörölni, az izoglükózkivitelt pedig Szlovákia növelni szeremé, a kvótát évi 15 ezer tonnában óhajtja meghatározni. Pavel Koncos földművelési miniszter a tárgyalások folyaműködésre. Mi ezt nem is akarjuk. Mi más nemzetiségű keresztény testvéreinkben potenciális szövetségeseket és munkatársakat látunk és keresünk. Hisszük, hogy az igazi demokrácia az, hogy a többség építi a kisebbségek védelmét, és elsősorban nem a demokratikus elvek, hanem a keresztény szeretet alapján...” - foglalta össze a ma is időszerű gondolatokat homíliájában Herdics György atya az V. Komáromi Imanapon. Május 14-én, a XI. Imanap programja délelőtt 11 órakor kezdődik szentmisével a Szent András-templomban. Délben lesz a szentségimádás, 14 órakor litánia és áldás. Egy órával később indul a ke- resztút a Szent András-templomból a Nádor utcán keresztül a Klapka térig. 16 órakor kerül sor az ünnepi szentmisére a Klapka téren. Lapunk kérdésére, hogy a szentmisét ki celebrálja majd, Elek László udvardi esperes-plébános azt mondta, „ez számunkra is meglepetés lesz”. őrizni a jogszabály betartását, hacsak nem egy e célból létrehozott központi hivatal által. Az MKP szerint a pártok belügye, hogy alap- szabályzatuk engedélyezi-e tagjainak a kettős tagságot, vagy sem. A koalíció úgy határozott, támogatni fogja a Ján Langos-féle, az információkhoz való szabad hozzáférhetőségről szóló jogszabályt. Módosításokat javasolni fognak, ám a törvény alapelve nem változik. A kormánypártok ezzel a privatizáció átláthatósága mellett kötelezték el magukat, (szamó) mán rámutatott: Csehország az utóbbi termékből nagyobb behozatalra szorul, például Magyarországról is importál. A cseh és a szlovák tárgyalóküldöttség megegyezett abban, hogy az energetikai rendszerek transzformációja során egyeztetni fognak, különösen a tranzitot biztosító gázvezetékek korszerűsítése területén, hiszen ez a két ország közös érdeke. A cseh-szlovák kereskedelem terén Csehország tartósan többletet mutat ki, 2000 első negyedévében a többlete 3,256 milliárd cseh korona volt (1999 első negyedévében 5,16 milliárd), (shz) Ideális esetben egy éven belül állami tulajdonba kerülhetnek a nevesítetlen földek Nem támogatják az MKP javaslatát ÚJ SZÓ-HlR A Cseh-Szlovák Vámunió Tanácsa prágai ülésén nem törölték el a kvótarendszert Mégsem importálunk több cseh sört ÚJ SZÓÖSSZEFOGLALÓ A szociáldemokraták nem támogatják Fico javaslatát Leállna a privatizáció SITA-HlR Pozsony. A szociáldemokrata párt (SDSS) képviselői nem támogatják Robert Ficónak a stratégiai fontosságú vállalatok privatizációjával kapcsolatos törvényjavaslatát. Ja- roslav Volf pártelnök szerint a törvényjavaslat elfogadásának egyetlen eredménye az lenne, hogy leállna e monopóliumok privatizációja, s ezt a külföld is negatív jelként értékelné. - Nincs értelme egy olyan törvénynek, mely alapján minden vállalat privatizációjához a parlament alkotmányos többségének szavazata szükséges. Kiváncsi lennék arra az ellenzékre, mely megszavazná egy kormánynak azokat az óriási, költségvetésen kívüli pénzeket, melyekhez a privatizációval jutna - mondta Volf. Szerinte a befolyt pénzekből először az államkötvényeket kellene kifizetni a polgároknak, majd a fennmaradó pénzből az egészség- és iskolaügyi, valamint a közlekedéssel kapcsolatos programokat kellene támogatni. Abban viszont igazat ad Ficónak, hogy a privatizációnak széles körű ellenőrzés mellett kell végbemennie. Ülésezett a kormány törvény-előkészítő tanácsa Rövidebb munkaidő? SITA-HÍR Castá-Papiemicka. A kormány törvény-előkészítő bizottsága két lehetséges formában nyújtja be a kormánynak a munka törvénykönyve módosítását. Az első, melyet a bizottság támogat 37,5 órányi munkaidővel számol hetente, s csak a második hagyná meg az eddigi 40 órát. Lubomír Fogas, a bizottság elnöke elmondta, a törvény-előkészítés folyamán a munkáltatók és a munkavállalók nem tudtak megegyezni például az éves szabadság hosszában sem. A munkavállalók 5 hetet akarnak, míg a munkáltatók megmaradnának az eddigi 4 hétnél, s 15 év ledolgozott idő után hajlandóak lennének hozzáadni még valamit. Fogas az öt hetet támogatná. Az új munka törvénykönyve csak alapjaiban rögzíti a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatát, széles jogokat adva a kollektív szerződésnek. A törvénykönyv ezenkívül foglalkozik majd a nők és fiatalkorúak munkavállalásával is. Az Egyesült Államok pénzen semmisítjük meg az SS-23-ast Az utolsó rakéták vége SITA-HÍR Turócszentmárton. Amerikai szakértők bevonásával megkezdődött a szlovák hadsereg orosz gyártmányú SS-23 típusú támadó rakétarendszerének megsemmisítése. A több mint 16 millió koronát, amibe a likvidáció kerül, az amerikaiak állják egy április végi egyezség alapján, melyet a szlovák vezérkari főnök és az amerikai nagykövetség chargé d’affaires-ja írt alá. Ezt a típusú fegyvert már korábban Csehország, Magyarország és Lengyelország is megsemmisítette. Az SS-23 kódjelű rakétarendszer likvidálásáról még 1997-ben írt alá szerződést az USA és Oroszország. Szlovákia Trencsénben az utolsó európai államként semmisíti meg a már 1998- ban lejárt szavatosságú rendszert. A pozsonypüspöki cserkészek humanitárius segítsége Árvíz van! Segítsetek! ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A pozsonypüspöki cserkészek és öregcserkészek humanitárius segítséget szerveznek a magyarországi árvízkárosultak részére. Kérünk minden jóindulatú embert, hogy segítsen. 2000. május 12-én (pénteken) délután 14 órától 20 óráig a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskolában és a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium épületében (Duna utca) gyűjtést rendezünk. A gyűjtés tárgya: a/ pénz a szállítási és vásárlási költségekre b/ tartós élelmiszer és tisztítószer. Ruhát és lábbelit most nem gyűjtünk, de arra is sor kerül később. Ha valaki személyesen akar segíteni a gátak megerősítésében (lapátolás), kérjük a pontos cím és telefonszám bejelentését. A pénzbeli támogatást Pozsony- püspökiben Mészáros Mária, Lelkes Rozália és Wurster János öregcserkészeknél, Pozsonyban a Ferencesek templomában Matusek Mária előimádkozónak adhatják le, valamint gyűjtéskor az iskolákban. Nagyobb összeget a következő bankszámlaszámra szíveskedjenek beküldeni: Tatra Banka, Kastielska 1/A, 821 05 Bratislava, Zväz skautov mad. nár. c. B. úctu: 2669704009/1100. Jozef Migas, a parlament elnöke tegnap a törvényhozás épületében fogadta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációját, amelyet Willy Kiekens, a pénzintézet egyik igazgatója vezetett. Az IMF szakértői szerint a privatizációból befolyó bevételeket nem szabad fogyasztási célra felhasználni - közölte Farkas Pál (MKP), a költségvetési bizottság elnöke. (TA SR-felvétel)