Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-11 / 111. szám (107. szám), csütörtök

2 Vélemény és háttér új szó 2000. MÁJUS 11. KOMMENTÁR Tehetetlen hivatalnok TUBA LAJOS Az ISPA a nagy játékosoké, a PHARE 2000 lehet a hétköznapi embe­ré, de összefogás kell hozzá, a SAPARD pedig mindenki számára elér­hető: lényegében ez vezethető le az idéntől ígért európai uniós elő­csatlakozási alapok szabályaiból. Aki viszont ennél bővebbet szeretne megtudni, az kösse fel a nadrágját. Az információk letéteményese ugyanis az államigazgatás, amely továbbra sem jeleskedik az egysze­rű halandók tájékoztatásában. Példaként nézzük a SAPARD-ot, amely mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapként akár egy kisvállal­kozó számára is komoly forrás lehet. A programról a földművelésügyi minisztérium internetes oldalán találhatunk információkat. Arról vi­szont, hogy miként kapcsolódhat bele a valódi felhasználó, mindenki mélyen hallgat. Pedig néha annyi is elég lenne, ha tájékoztatnák ót a dolgok aktuális állásáról. Annyiban azért mégis javult a helyzet, hogy az illetékes kormánytanácsoknak a fordulat óta. civil aktivisták is tag­jai lettek. így az interneten mégis megjelent az az anyag, amelyet Pavol Hamzüc terjesztett áprilisban a kormány elé a SAPARD-dal kap­csolatos helyzetről. Ez választ ad azokra a találgatásokra, amelyek szerint suba alatt már szépen lebonyolították a projektumok idei be­adását. Kiderült, még nagyon messze vagyunk attól, hogy egyáltalán szóba kerüljenek az üyen pályázatok. A hivatalnokok tavaly időre ki­pipálták a feladatot: a földművelésügyi minisztérium által kidolgo­zott országos vidékfejlesztési tervet a kormányhivatal decemberben eljuttatta Brüsszelbe. Onnan viszont azt átdolgozásra vissza is küld­ték. Korábban nem csináltak még ilyesmit, ne legyünk már velük eny- nyire szigorúak - mondhatnánk elnézően. A brüsszeli kifogások terje­delmes listáját látva azonban megdöbbenve állunk a tény előtt, hogy a szlovák „szakemberek” nyilvánvalóan afféle rutinfeladatként végez­ték el egyik legfontosabb teendőjüket. Másként nem értelmezhető, hogy az említett anyag^egy sor, a brüsszeli támogatási elvekkel szöges ellentétben álló dolgot tartalmaz. Ha viszont június végéig nem lesz emészthető vidékfejlesztési terv, a pénzek folyósítására szolgáló pénzügyi egyezményt sem írják alá. Márpedig ha szeptemberig a SAPARD-keret nem kerül át a pozsonyi számlára, fújhatjuk az idei pénzt. Az EU ugyanis nincs teldntettel a magyarázkodási tehetségre, ha valaki képtelen teljesíteni a feltételeket, a keretet más, fogadóké­pesebb országba irányítja át. A SAPARD-ban ugyanis nem utazunk egyedül, és a hazai illetékesek teljesítménye könnyen összehasonlítha­tó lesz a többi tagjelöltével. Márpedig ha könnyűnek találtatunk, ak­kor az ebből eredő több tízmillió kár miatt Koncosnak is felelnie kell. JEGYZET Eltolt arányok MISLAY EDIT Olykor hiábavalóságokon töri a fejét az ember. Mostanában pél­dául gyakran azon morfondíro­zom, vajon kis országban élek-e vagy sem. Első hallásra egyszerű­nek tűnik a kérdés eldöntése, hi­szen Szlovákia területe és ötmü- lió lakosa nem éppen hatalmas birodalomra utal. De talán még­sem egészen így van. Mert ha kis ország, akkor miért volt szüksége pár éve például több mint tíz egészségbiztosítóra? Az indulás­kor valamennyien a legjobb mi­nőségű szolgáltatásokat ígérték, már-már azt hihettük, kényelem és pihenés lesz betegnek lenni. Nem így lett. Aztán itt vannak a bankok. Közel harminc pénzinté­zetnek van működési engedélye, s ha számba vesszük a fiókintéze­teket is, szinte beleszédülünk. Hiszen nálunk az utcán is kupac­ban kell állnia a pénznek, ha ennyi bankot (és „bankszakem­bert” meg csődöt mondó bankot) tud eltartani ez az ország. Ahány intézmény, annyi „vezérkar”, a működést biztosító, megfelelő apparátussal, a megfelelő (nem az országos ádag szintjén moz­gó) fizetéssel. Politikai pártokból sincs hiány. Annyi van belőlük, hogy Dunát (árvíz esetén Tiszát) lehetne velük rekeszteni. De ha üyen hatalmas ez az ország, ak­kor miért csupán egyetlen táv­közlési vállalata van? Bizonyára azért, hogykénye-kedve szerint diktálhassa a feltételeket. Nem Kanadában vagyunk, ahol a táv­közlők egymást túllicitálva kínál­ják a különböző kedvezménye­ket, hogy megnyerjék az ügyfe­let. Vagy vegyük szemügyre a ká­beltévé-társaságok tevékenysé­gét. Igaz ugyan, hogy több is mű­ködik belőlük az országban, de egy-egy városban, kerületben ál­talában csak egyetlenegy. Való igaz, a tisztelt tévénéző választ­hat. Vagy igénybe veszi a szolgál­tatást, és azokat a csatornákat né­zi, amelyet az adott társaság nyújt, vagy nem. Időnként olyan gyanú is támad bennem, hogy míg a nézőktől egyre magasabb összegeket követelnek, a „gaz­dag” kínálat fele olyan csatornák­ból áll össze, amelyekért inkább a működtetők fizetnek a társaság­nak, mintsem fordítva. Valahogy eltolódtak az arányok. Olyan in­tézményből, amelyből kevesebb kellene, több van, olyanból [sé­dig, amelyből több, kevés. Miért olyan taszító az arany középút? Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urban Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió — (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/7704 200, Nyitra: 087/652 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A CZVEDLER KFT. - Somorja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com- Ha belépsz még egy pártba, én komolyan támogatni fogom a HZDS javaslatát (Peter Gossányi karikatúrája) „Úgy tesznek, mintha nem tudnák, Meciar Szlovákia leggazdagabb embere" Minden az üzletről és a manőverről szól A parlament folyosóján ösz- szefutottam egy ellenzéki képviselővel, aki nemegy­szer dicskedett az előző idő­szakban összeharácsolt va­gyonával. A többiek kisebb csoportokban éppen a leg­újabb úgynevezett botrányt tárgyalták - Vladimír Meciar fiatalka lánya a kolibai film­stúdió társtulajdonosa. JÁN FÜLE „Úgy tesznek, mintha nem tud­nák, Meciar Szlovákia leggazda­gabb embere” - mondta a hon­atya, és elvonult, hogy megnézze a Szlovákia-Kanada jégkorong- mérkőzést. Ugyanezt a képviselőt meghívták egy tévévitára azon a napon, amikor az ellenzék Mi­kulás Dzurinda miniszterelnök le­Meciarová most nem kötött világra szóló üzletet a Kolibával. váltását indítványozta, ő azonban azzal utasította vissza a szerkesz­tőket, hogy nem őrült meg. „Most, amikor végre beindult az üzletem, nem nyilatkozom a televízió nyil­vánossága előtt a kormány ellen”- jelentette ki flegmán. Lehet, hogy a kedves olvasó megorrol rám, amiért nem adom ki a for­rást, de értsék meg, kérem, újság­írói üzlet is van a világon. Minden az üzletről szól, no meg arról, ki­nek hogyan megy. Magda Meciarová ebben a pilla­natban nem kötött világra szóló üzletet a Kolibával. Ezért is fontos Vladimír Meciamak, hogy meg­változzon a politikai helyzet. Ha az exkormányfő ezzel kapcsolatos elképzelései még a stratégiai vál­lalatok privatizációja előtt megva­lósulnak, minden a legnagyobb rendben. Ha nem, egy nagy lehe­tőséggel lett szegényebb. Vállal­kozói balszerencséje (és természe­tesen családjáé) abban gyökere­zik, hogy nincs elég nagy tere a manőverezésre. Felszólítja a koa­líciót, üljenek le tárgyalni, ugyan­akkor Ivor generálisnak tíz évet ígér, és a fiókjában őrzi az idő előtti választásra felszólító petíci- ós íveket. így senki sem tudna bomba üzletet kötni. Akiknek van elég terük a manőverezésre, élnek is vele. Jozef Bachraty a múlt szombaton a Demokratikus Unió alelnöke lett. A be nem avatottak feltehetik a kérdést, mit is kínálhat a liberá­lis politikának az az ember, akit nem is oly rég Ján Budaj, a volt al- elnök így jellemzett: „Hulla a szekrényben.” A következő naiv kérdésre - miért tartogatnak a pártok ilyen hullákat - igazán egy­szerű a válasz: üzleti érdek. Nem­rég több mint háromszázmilliós megrendelést kapott a pöstyéni fürdő felújítására. Ami nem jött össze Martinkáéknak, sikerül a „privatizációs sérelmek” helyre­hozásakor. A gazdag alelnök min­dig szívesen segít. Mind a kormánypárti, mind az el­lenzéki oldalon az üzletről szól az élet. Csak az a baj, hogy abban az Miért tartogatnak a pártok hullákat a szekrényben? országban, ahol nincs közvéle­mény, a politikusok bármit meg­úszhatnak. Meciar hívei sajnálják Magda Meciarovát, hogy nem megy az üzlet, a liberálisok azzal magyarázzák üzleti húzásaikat, hogy pénzre van szükségük a meciarizmus legyőzésére. A vá­lasztók aztán ismét a „szükséges rosszra” adják szavazatukat. Az a kérdés, ez a rossz valóban annyira szükséges-e, ahogyan azt kitalálói mondják. A szerző az Intemetové noviny munkatársa OLVASÓI LEVELEK Tiszta udvar, rendes ház Az Ágcsemyő kataszterét átszelő közúton közlekedők kíváncsian szemlélték annak aló tagú cso­portnak a tevékenységét, amely áp­rilis 29-én a délutáni órákban zsá­kokkal, kesztyűs kézzel szemét- gyűjtéssel foglalatoskodott az út menti árkok szélén. A Vöröskereszt helyi szervezetének évzáró taggyű­lésén határozták el, megszólítják a község minden lakosát, legyenek segítségükre ebben a kellemesnek nem mondható, de hasznos tevé­kenységben. A felhívás, amely sze­rint a rend szeretete ne éljen véget az udvart, kertet elzáró kerítéssel, nem talált egyértelmű visszhangra. Akik viszont eljöttek, azok munká­jának eredményességét 14 zsák szemét bizonyítja. A távolmaradók fő indoka, hogy szedje össze az, aki szétszórta. Ez így lenne rendjén, de az ilyen elvárás abszurdnak tekint­hető. A mindannyiunk környezetét rondító és sajnálatos módon már mindenfelé fellelhető szemét első­sorban az igényes és jóízlésű embe­rek közérzetét rontja. A felnőttek gyér érdeklődése mellett örvende­tes a gyerekek szép számmal való részvétele. A pozitív példán okulva felnőttként majd bizonyára jobban megbecsülik tágabb környezetüket. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy aki már egyszer részt vett ilyen akcióban, az jobban figyel környezete tisztaságára, ami által a szemetelők kilétére is hamarabb fény derülhet. Mobüis vüágunkban a helyi szemetelőkön kívül a „tran­zit szemetelők” száma is egyre gya­rapszik. Személygépkocsijaikból zsákokban, kartondobozokban ürí­tik ki háztartási hulladékukat, né­hány esetben csaknem pontos cí­met hátrahagyva a „szállítótól”. En­nek kapcsán az illetékes községi hi­vatalok segítségét fogjuk kérni, me­lyek eredményessége ezen a téren is nagymértékben függ attól, a tele­pülés lakói a közösségi kultúrának milyen fokán állnak. Az ágcsemyői szemétgyűjtőknek pedig ezúton is kifejezzük köszönetünket, remélve, hogy példájuk ragadós lesz. Nagy Béla Ágcsemyő Valami megmozdult A Csemadok szapi alapszervezeté­nek vezetősége az önkormányzattal megpróbálja újraéleszteni a falu­ban a kulturális életet. Szeretnénk, ha minél többen részt vennének rendezvényeinken, támogatnák azokat, akik lelkesen, fáradságot nem ismerve szervezik a műsoro­kat, tanítják gyermekeinket. Május 7-én, anyák napján sok anyuka és TALLÓZÓ SME A nemrégiben őt ért támadásokról nyilatkozott a lapnak Emest Valko. A frekvenciabizottság tagját már többször, többen gyanúsították piszkos ügyekkel kapcsolatban, de egyet sem tudtak rábizonyítani. A társaság egyik leghangosabb szó­szólója Pavol Rusko, a Markíza volt igazgatója, a tulajdonosi bizottság vezetője. Rusko Valko szerint el akarja őt távolítani a bizottságból, mert nem úgy szavaz általában, ahogy ő szeremé. Rusko megpró­bálta őt lejáratni, s miután ez nem sikerült, a kormányfőnél próbált lobbizni, hogy szüntessék meg a bi­zottságot. Arról, hogy kinek van kö­ze a maffiához, Ladislav Pittner bel­ügyminiszter szavaira emlékezte­tett, aki szerint nem lehet kizárni, hogy Rusko testőreinek van kapcso­lata az orosz maffiával. A Mar- kíza-Gamatex ügy lényegét abban látja, hogy Rusko 1994-ben aláírt egy szerződést Silos Pohánkával, s ennek érvényességéről a bíróság még nem döntött. Ha nem írta volna akkor alá, nem lenne a Markíza- ügy. Valko szerint Rusko egyelőre azt érte el ügyeskedésével, hogy ó úgy érzi, nem szavazhat a Markíza- ügyben a bizottságban, nem volna korrekt, hiszen személyes konflik­tusban áll Ruskóval. De ezzel még Valko szerint nem ért véget a harc. THE TIMES A CDU észak-rajna-vesztfáliai vá­lasztási hadjáratát bírálja a londoni konzervatív napilap. Jürgen Rütt- gers, aki korábban a Kohl-kormány ,jövőügyi” minisztere volt, ezen a hétvégén indul az észak-rajna- vesztfáliai miniszterelnöki tisztsé­gért. Rüttgers elég „gyakran játssza ki a külföldi ellenes kártyát, és lehet, hogy ezzel megtalálta a szavazat­szerzés módját“ - olvasható az an­gol lapban. A kereszténydemokra­ták jelszavai ízléstelenek és logikát­lanok, amelyekkel hamis ellentéte­ket fabrikálnak: „Gyerekeket indu­sok helyett” vagy „Több oktatást a nagyobb bevándorlás helyett”... Ha Rüttgers győz, Németországban a konzervativizmus új formát ölt. CESKÉ SLOVO Az, hogy Csehország lakosságának több mint fele Václav Havel távozá­sát kívánja a prágai Hradzsinból, jel­zi: a csehek egyre jobban belefárad­nak Havel tízéves elnökösködésébe - úja a prágai liberális napilap. Köz­ismert jelenség, hogy a közvéle­mény nem a politikusok sikereit, ha­nem hibáit tartja számon. Ezeket egy politikus sem kerülheti el. A fel­mérés eredménye azt is jelzi, maga Havel is elfáradt. Mint államfő már elmondta legfőbb gondolatait, s az emberek ezt megérezték. Mint azt is, hogy az államfő hazai pályán nem sikeres. „Havel, bár Nyugaton továbbra is jelentős tisztelemek ör­vend és az USA-ban csaknem a kö­zép-európai térség szóvivőjének tartják, a cseh medencében elveszí­tette befolyását és tekintélyét.” nagymama jött el megnézni gyer­mekeiket, unokáikat. Felléptek óvodások, kisiskolások tam'tó nénik kíséretében, valamint 30 alap- és középiskolás, akiknek a műsorát a vezetőségi tagok tanították be. Öröm volt látni a sok boldog arcot. Sokan vettek részt a március 15-ei ünnepségen is, melyet az MKP ve­zetőségével rendeztünk. Sok lelkes gyermek adott elő szép verseket, dalokat. A műsor utáni kopjafaállí­táson részt vett a katolikus plébá­nos úr és a református lelkésznő. Jeles vendége volt az ünnepségnek A. Nagy László parlamenti képvise­lő személyében. Köszönjük gyermekeinknek, hogy üyen leüté­sek, aktívak, a falu lakosságának, hogy megjelennek a rendezvénye­ken. Külön köszönet jár Tóthné Vass Edit és Horváth Judit vezető­ségi tagoknak, akik sok időt fordí­tottak gyermekeink felkészítésére. Vida Mária Szap

Next

/
Oldalképek
Tartalom