Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-02 / 100. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 2. KOMMENTÁR Az ara: arisztokrata T'ÓTH MIHÁLY Nem minden komikum nélkül való, ahogy szociáldemokratáink elnö­ke riszálja magát a politikai arénában. Úgy tesz, mintha az lenne a di­lemma, vajon a párt a legközelebbi választások után egyszerű több­ségre tesz-e szert, vagy minősített többségű középbal csapat élén vo­nul be Jaroslav Volf a képviselőházba. Ehhez képest pillanatnyilag az a helyzet, hogy két szárny alakult ki szociáldemokratáéknál: a derűlá­tóké és a pesszimistáké. Az előbbiek szerint az SDSS népszerűsége el­éri az 1,2 százalékot, az utóbbiak ügy vélekednek, e mutató erősen megközelíti az 1 százalékot. Mindazonáltal a pártelnök produkciói nem hiábavalóak. A múlt héten maga Pavol Hamzík, az SOP elnöke nyilatkozott olyan értelemben, hogy pártja és az SDSS megállapodást készül aláírni, lépést téve ezzel a balközép erők egyesítése felé. Akár véresre is tapsolhatnák a tenyerüket, akiknek derogál a szlovákiai pártstruktűra felaprózottsága és a kormánykoalíció ebből eredő cse­lekvésképtelensége. Akár úgy is felfoghatnánk a két baloldalinak el­könyvelt rokonpárt közeledését, hogy példát mutatnak a szintén fel­aprózottjobboldalnak az erők politikai vércsoport-azonosság alapján történő összefogására. Csak ne tudnánk, hogy az SOP népszerűsége is 2-3 százalék körüli! Évszázadok óta ismert gyakorlat a dicső múlt nélküli vagyon és a vagyon nélküli pedigré összeházasítása. Az ősi rí­men az SDSS irodájának falán az SOP elnökének e mondata sejteti: „Az SDSS nemzetközüeg legyökerezett párt...” Más szóval: derék szo­ciáldemokratáink rendes tagjai a nagy múltú és nemzetközi tekintély­nek örvendő Szocialista Intemacionálénak. Ez lenne a pedigré, a „kék vér”, az omladozó ősi kastély, amely körül elkopott a birtok. Mindösz- sze az a baj, hogy a vőlegény családjának, Hamzíkéknak sincs gyára, bankja, olajmezője, ami pedig az elszegényedett arisztokrácia és a múlt nélküli vagyon frigyének képletében rendszerint hangsúlyosan szerepel. Politikai értelemben az SOP nem újgazdag, hanem politikai­lag (is) a templom egere. Úgy tűnik, az SDE-ben annyira kísért a múlt és annyira sanyarú a jelen, hogy vezetőiben nincs bátorság még egy­szer kezdeményezni a szocdemekkel való egyesülést. A szociáldemok­rácia 2. világháború utáni besrótolása miatt rossz a baloldali demokra­ták lelkiismerete. így a baloldal két ágrólszakadt frigyének néz elébe. Tipikus pótcselekvés... Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapteijesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somoija. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz tlace, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Tavaszi bezsongás VRABEC MÁRIA Verőfényes május reggelre éb­redt. Sajgó csontjai ugyan emlé­keztették az idő múlására, de a szíve tájékán bizsergést érzett, és biztos volt benne, hogy ez még nem az infarktus. Ellenkezőleg, rég nem volt ilyen erős és fiata­los, kivéve azt a néhány alkal­mat, amit az ő társaságában tölt- hetett. Ez a nap mégis más volt, mint a többi. Hajdani május else­jei felvonulások, még régebbi or­gonaillatú szerelmek emléke ka­vargóit benne, és maga sem ér­tette, mitől lehet, hogy a kettő most összefolyik. Különösebben nem törte a fejét ezen, megszok­ta már, mindig megmondják, mit kell tennie, merre kell indulnia, sőt, idős korára való tekintettel még a szállításáról is gondoskod­nak. Az utóbbi években nem is nagyon volt más dolga, mint ápolni ezt a lángoló szerelmet, s történjen bármi, mondjanak imá­data tárgyáról akármit, hűséges­nek maradni. Ez meg nem esett nehezére, hiszen a nagy Ő úgy tudott beszélni, delejes tekinteté­vel úgy megigézte, hogy nincs az a bűn, amit meg nem bocsájtott volna neki. Pedig sokan bántot­ták, irigyek, féltékenyek és rossz­akarók vádolták gaztettekkel, be­Itt a piros, hol a piros (TA SR/EPA-felvétel) A jegybank elnöke név szerint nyilatkozott több kisebb bank helyzetéről Adóemelés elvetve Marian Jusko véleménye szerint tavaly a bankok jó ré­szét be kellett volna zárni. TUBA LAJOS Heves, de rövid vitát robbantott ki a múlt hét elején a pénzügyminisz­ter által felvetett új adók ötlete. A javaslat elutasításával ugyanis a kormány gyorsan pontot tett az ügy végére. Ezzel azonban még nincs vége, hiszen azt még nem tudni, miként is kerül elviselhető deficitbe a jövő évi állami gazdál­kodás. Arra, hogy ez nem lesz egy­szerű, idézzük csak az egyik jónevű gazdasági kommentátor listáját: a sorozási kötelezettség pénzre válthatóságának bevezeté­se, a mezőgazdasági támogató rendszer átértékelése, az ingyenes felsőoktatás bizonyos mértékű el­törlése, az egészségügyi és a szoci­ális alapokba juttatott állami hoz­zájárulás emelése. Hozzátette azonban, maga sem hisz abban, hogy jelenlegi állapotában a kor­mánykoalíció képes lesz erre. Szeptembertől mindezt megta­pasztalhatjuk. Az SKB sorsa újra felkavarta a bankszektor állapota körül kiala­kult állóvizet. Régóta nyilvánvaló, hogy sok hazai bank szénája közel sem volt rendben. Most azonban Marian Jusko jegybanki elnök vég­re konkrétumokról is szólt, hozzá­téve, hogy a közeljövőben nem számít újabb bankcsődre. A kizá­rólag hazai tőkével rendelkező és nehéz helyzetbe került kisbankok konszolidációjával kapcsolatban két lehetőséget látott: a tőkeeme­lést, illetve az erős stratégiai part­ner belépését. Az ilyen fejlődés po­zitív példáiként a Polnobankát és a Prvá komunálna bankát hozta fel, hozzátéve, hogy a Postabankban is körvonalazódik a megoldás. A Devín Bankról elmondta, hogy a képviselőivel már megegyeztek bi­zonyos konszolidációs program­ban. Leszögezte viszont, hogy a jegybank az eddigieknél szigorúb­ban lép fel a kereskedelmi bankok­kal szemben. Ennek érdekében 25 intézkedés bevezetésére készül­nek. Kijelentette: 1999 elején a szlovák bankszektor tőkemeg­felelési mutatója a nullával volt egyenlő. Amennyiben kötelezték volna őket az összes szabály betar­tására, be kellett volna zárni az összes kis szlovák bankot, sőt mel­lettük még a Szlovák Takarék- pénztárt és az Általános Hitelban­kot is. Ehelyett a fokozatos rend­betételt választották, még ha né­hány esetben ez nem sikerül is. A bankszektor helyzetével kapcso­latban érdemes felidézni Jozef Kolámak, a Tudóvá banka elnök­vezérigazgatójának nyilatkozatát. Szerinte az egészséges bankok megengedhetik maguknak, hogy a hozzájuk elhelyezett letétekre a bankközi kamatoknál alacsonyabb Az SKB újra felkavarta a bankszektor állapota körül kialakult állóvizet. hozamot biztosítsanak. A legtöbb szlovák bank azonban szerinte nincs ilyen helyzetben. Egyben meg is nevezte azokat a bankokat, amelyek az előbb említett módon viselkednek: Eudová banka, Tatra banka, Bank Austria Creditanstalt és HypoVereinsbank. Azt is elkép­zelhetőnek tartotta, hogy a hitelek kamatai a második félévre 14 szá­zalék, nagy cégek esetében pedig 11 százalék közelébe süllyedjenek. A VÚB a múlt héten a tavalyi évre újabb csűpsnak számító, 10 milli­árd koronás veszteséget jelentett. Ez azonban már nem keltett külö­nösebb pánikot. Legalábbis a bank képviselői szerint most már ren­delkeznek a kockázatos hitelek fe­dezetéhez szükséges tartalékok­kal. Mint ismeretes, ezenkívül az állam tavaly 8,9 milliárd koroná­val emelte a bank alaptőkéjét, 45 milliárd korona behajthatatlan hi­teltől pedig megszabadította a pénzintézetet. A bankoknál köve­tett mutatók közül így most már csak a rossz hitelek arányát kell húsz százalék alá szorítaniuk. A pénzvilágból származó utolsó fon­tos múlt heti hír szerint a betétvé­delmi alap áthidaló hitelt kap az SKB kisbetéteseinek kifizetésére, amelyet egészen 2004-ig törleszt­het. Brigita Schmögnerová pénzügymi­niszter kjelentette: Szlovákia telje­sítette az OECD-tagság gazdasági feltételeit, így most már csak a po­litikai stabilitástól függ, hogy júni­usban kedvező döntés szülessen. Paradox módon pártelnökének, Jozef Migasnak ebből a szempont­ból még aznap sikerült újabb aka­dályt támasztani ezen az úton. Ki­jelentette: támogatja Robert Fico javaslatát, hogy a nagy állami mo­nopolcégek (hazai belpolitikai szóhasználattal: a stratégiai cé­gek) privatizációjáról a törvény­ben meghatározott szervek helyett a parlament döntsön. Migas ezzel egy év múltán a kormánykoalíció egyik legízléstelenebb vitáját tá­masztotta fel; tavaly nyáron ugyanebben a témában hónapo­kon keresztül blokkolták a mun­kát. Nyilvánvaló, hogy Fico azért igyekszik megakadályozni a bein­dult privatizációt, mert így a rész­vételével (vezetésével) felálló kö­vetkező kormány dönthetne a kér­désben. Beláthatatlan belpolitikai következményekkel járna, ha Migas ilyen nyíltan szövetkezne vele. Végezetül egy jó hír. A statisztikai hivatal szerint az első negyedév­ben a külkereskedelmi mérleg hiá­nya mindössze a hazai össztermék 3,4 százalékát tette ki, ami csak a fele az egy évvel korábbinak. A be­hozatal 23 százalékos növekedése elsősorban a nyersanyagár emel­kedésének a következménye, de ezt bőven kompenzálta a kivitel 33 százalékos bővülése. A három hú­zó ágazat a gépkocsiipar (a Volks­wagen tavaly ígért termelésnö­vekedése), a kohászat és a gépipar. OLVASÓI LEVÉL Meghalt a becsület Szenvedélyes horgász vagyok, de sajnos arra nincs lehetőségem, hogy a legdrágább és a legjobb fel szerelést vehessem meg magam­nak. A múlt hónapban Sz. I. vágsellyei boltjában nem tudtam engedni a csábító szavaknak, és 500 méter Trabucco nevű 25-ös horgászzsinórt vásároltam. Örül­tem a vételnek, hiszen csupán 170 koronám bánta. Jut az összes hor­gomra, gondoltam. Ám a meglepe­tés akkor ért, amikor háromszori ismétlés után sem tudtam felkötni a horgot. A revük anyag nem állta a csomót, állandóan szétcsúszott. Vüágos számomra, pecázás köz­ben esélyt kell adni a horgásznak is, meg a halnak is. Csakhogy ez a zsinór egyesélyes volt. Itt mindig a hal győzött volna. Az ócska anya­got három napon belül a számlá­val együtt visszavittem a boltba. - Nincs jól visszatekerve, így nem adhatom el senkinek - mondta a tulajdonos, amikor letettem elé a pultra a holmit. - Ezt a vénhedt árut nem is szabad eladnia senki­nek - válaszoltam. - Vigye vissza oda, ahonnan hozta. - Hm - mind­össze ennyi volt a válasz, melyhez makacs elutasítás párosult. Jöhet a következő „áldozat”. így hát Sz. I. tovább árulja gyanútlan vevőinek olcsó készletét, sutba vágva akár saját becsületét is. Az egész dolgot csak azért nem értem, mert most már a saját zsebe bánja, ha elveszí­ti vásárlóit. Hiszen nem úgy van, TALLÓZÓ EUROPEAN VOICE A Nyugat-európai Unión (NYeU) belüli együttműködéshez hasonlóra számíthatnak az európai védelmi politika alakításában a NATO-ta- gok, amelyek nem léptek be az Eu­rópai Unióba - derül ki a csakis EU- ügyekkel foglalkozó lapból. Esze­rint a megoldás küszöbére került az európai védelmi politikának az a tisztázatlan kérdése, hogyan vonják be a NATO-t az uniós biztonsági po­litikába. Ezt az tette lehetővé, hogy az Észak-atlanti Szövetségben máig elkülönülő Franciaország beleegye­zett: a két intézmény alakítson kö­zös bizottságokat a legkényesebb témák, köztük a válságkezelési ké­pességek szükségleteinek megvita­tására. Az EU önálló védelmi törek­vései az elmúlt hónapokban - Javier Solana volt NATO-főtitkár megbíza­tásának kezdete óta-váradan gyor­sasággal haladtak előre. Az unió el­döntötte, két éven belül önálló vál­ságkezelési erőt hoz létre. Már mű­ködnek az ideiglenes testületek, amelyek a politikai, illetve biztonsá­gi kérdéseket vitatják meg. Minded­dig zavart okozott az előkészületek­ben, hogy - főleg Párizs, illetve a semleges EU-államok ellenkezése miatt - a NATO-t az EU-tagok nem egyformán képzelték el bevonni a munkába. Abban egyetértés van, hogy nincs értelme párhuzamosság­nak a két szervezet között, de az ma is vitatott, hogy a NATO a döntésho­zatal mely szakaszában kapcsolód­jon be az uniós tervekbe. Az EU ma­gas rangú külügyi illetékesei a múlt héten jutottak közös nevezőre ab­ban - francia-brit javaslatra -, hogy javasolják a NATÓ-nak: júliustól ál­lítsanak fel négy munkacsoportot a katonai képességek, az adatvéde­lem és belső biztonsági kérdések, a NATO-eszközök EU-igénybevétele, illetve a két fél közötti rendszeres kapcsolat kérdéseinek rendezésére. THE NEW YORK TIMES Az amerikai kormány éves terroriz­musellenes jelentése idén először a terrorizmus jelentős központjaként említi Dél-Ázsiát. A washingtoni külügyminisztérium 107 oldalas je­lentése a terrorizmus legfőbb támo­gatójaként ugyanazt a hét országot nevezi meg, amelyet 1993 óta: Ku­bát, Iránt, Irakot, Líbiát, Észak-Ko- reát, Szudánt és Szíriát. Idén Pakisz­tánt és Afganisztánt is azzal vádolja, hogy segíti a terroristákat, és mene­déket nyújt nekik. Az amerikaiak nem vette fel a terrorizmust hivata­losan támogató országok feketelis­tájára a két dél-ázsiai országot. Af­ganisztánt azért nem, mert annak tálib fundamentalista kormányát Washington nem ismeri el törvé­nyesnek, Pakisztán pedig „baráti or­szág, amely a terrorizmus leküzdé­sén fáradozik”. A jelentés szerint a terrorizmus pártolásában javult a helyzet a Közel-Keleten. THE SUNDAY .TELEGRAPH Háfez Asszad Szíriái elnök április elején szélütést kapott, ami nagyon legyengítette, és azóta ritkán látha­tó a nyilvánosság előtt. A szélütés hatására az államfő csak komoly gyógyszeres kezelés után léphet a nyilvánosság elé. Április 7-én, a kor­mányzó Baasz párt megalakulásá­nak évfordulóján az elnök nem mondta el szokásos beszédét. Ame­rikai hírszerzési szakértőket szerint a 69 éves elnöknek talán csak hó­napjai vannak hátra. mint az elmúlt rendszerben volt, amikor az eladó flegmán bánhatott a vevővel, nem a saját üzletét ron­totta vele, különösen nem a szak­boltokban, melyekből meglehető­sen kevés volt. Napjainkban hasz­nosabb, ha az eladó - különösen, ha a saját üzlete forgo kockán - igyekszik megbecsülni a vásárlót, mint nagyszüleink idejében, ami­kor az árus a lelkét is kitette annak érdekében, hogy jó portékával a saját üzletébe csalogassa, és meg is tartsa magának a kuncsaftot. Gyöpös Zoltán, Farkasd JEGYZET mocskolták és meghurcolták, de ő bátor volt, erős és legyőzhetet­len - talpig férfi, aki megérdemli, hogy korosodó nők mit sem tö­rődve derékfájással és csontko­pással a lábai elé vessék magu­kat, és akár saját aszott testükkel is védelmezzék. Ilyen gondolatok rajzottak a fejében, amíg az első randevús fruskák izgalmával út­nak indult a térre, ahol Ő várt rá, és szebben beszélt, mint bármi­kor, egy új világról, amelyben minden az övék lesz és senki sem mer ártani nekik. És akkor min­den női szemérem, neveltetés el­lenére belőle is kitörtek az érzel­mek: megvallotta, hogy jobban szereti, mint a saját gyermekeit, hogy az életét is odaadná érte, hogy amióta ismeri, nincs más is­tene, esténként is hozzá imádko­zik. Ő szerény alázattal fogadta a vallomást, csak a tekintete révedt el egy pillanatra, és csak a keze rándult meg idegesen, amikor valaki a tömegből azt merte kiál­tani, hogy már megint hazudik, de elég volt egy alapos hátbave- rés az esernyővel, s helyreállt a rend, és lön béke. Szárnyalni tu­dott volna a boldogságtól, szo­netteket énekelni, letépni min­den orgonát, ehelyett hazament, dagadt lábát ecetes vízbe áztatta, és mielőtt elbóbiskolt volna, imát mormolt a konyhaszekrény üve­ge mögötti ikonhoz, ahol a lán­goló szívű Krisztust rég eltakarta az aranykeretes szemüvege mö­gül reá tekintő Vladimír Meciar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom