Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-06 / 81. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 6. KOMMENTÁR A MÓL bej övetele TUBA LAJOS Középszerű menyasszony, nagy terhekkel - körülbelül így szólt a Slovnaft partnerkereső hirdetése a külföldi lapokban. Szebb arcát nem is mutathatta, hiszen a nemzetközi pénzvilág piaci értékét 200 millió dollárra becsülte, adósságait viszont 450-600 millió dollár körülire taksálta. Annak, hogy mégis kapós volt, a végbement technológiaváltáson kívül más oka is van - a közép-európai piaci pozíciók erősítéséért folyó harc. A cseh finomítók már német kézen vannak, de a Morva folyótól keletre most dől el, ki milyen pozíciót szerez. A játszma három cég, az osztrák ÖMV, a magyar MÓL és a lengyel PKN között folyik. Ezenkívül szívesen megjelenne néhány nagyobb orosz olajcég, de ezt különböző okok miatt a térség egyeden országa sem meri megkockáztatni. Az ÖMV és a MOL a horvát Industrija Nafte állami cég privatizációjával kapcsolatban éppen nagy küzdelemben áll. Itt is a MÓL állt nyerőre, viszont tavaly ősszel a haldokló, de még mindig mindenható Tudjman elnököt a jobboldali nacionalistáknak sikerült lebeszélniük az üzletről. A játszma azonban még nem ért véget, az ottani politikai földcsuszamlás éppen a MÓL esélyeit javította. Pozsonyban túl vagyunk a Slovnaft privatizációjának politikai fázisán, sőt a kérdést az új kormány is lezárta. Ez nem volt könnyű, hiszen a cég magánosítása az államkassza szempontjából még a Nafta Gbelynél is nagyságrendekkel nagyobb átvágás volt. Viszont a HZDS által tulajdonosokká transzformált menedzserek Poórékkal és Rezesékkel ellentétben legalább nem élték le a céget. így azután most csak annyit kell lenyelnünk, hogy a részvényekért fizetett pénz egy része teljesen legálisan kerül magánzsebekbe. Ennek ellenértékeként viszont az egyik legexportképesebb cég térdre roggyanás nélkül foglalja el helyét az új rendszerben - egy perspektivikus partner oldalán. Az elmúlt évek eseményeinek pedig legalább annyi hasznuk volt, hogy így a HZDS sem tiltakozhat. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a MÓL által kinevezett új menedzsment bevonulásakor a „demokrata nyanyák” a testükkel védelmeznék a gyár kapuit. Malíkováék oldaláról várható ugyan némi tiltakozás, de a nagy testvér nélkül teljesen súlytalanok. Annyit már megállapíthatunk, hogy a mértékadó szlovák sajtó megértéssel fogadta a fordulatot, sőt több kommentár révbe érésként tálalta az eseményt. így tehát a MOL a közvélemény előtt is jól startol, és ha hasonló alapossággal fog dolgozni, mint odahaza, más vonalon is segíthet. Mivel a Slovnaft sorsára ebben az országban sokan odafigyelnek, ez a szlovák-magyar közeledésnek is jót tehet. még a főpolgármesteri hivatalba járatott napilapokat is, ám a múltbeli nagyvonalúság böjtje hosszúnak ígérkezik. A képviselő-testület leghangosabb ellenzéki csoportja, a KDH legutóbb azt követelte a főpolgármestertől, juttassa el a város 1999-es gazdasági mérlegét a volt vezetésnek, azaz Rudolf Schuster államfőnek, a magisztrátus exigazgatójának és mindazoknak, akik pénzügyekkel foglalkoztak a kassai „fehér házban”, hadd tudják ők is, mit műveltek. Martin Borítás képviselő tovább ment: meg akarja hívami őket a testület ülésére, hogy magyarázatot adhassanak bizonyos dolgokra. Szerinte az 1997-től az államfőválasztásig terjedő időszak nem volt más, mint egy költséges választási kampány, nagyrészt városi pénzből fedezett mega- lomán, népszerűség-hajhászó akciósorozat. Az SOP színeit képviselőjelenlegi főpolgármester védi elődeit, mondván, pozícióval való visszaélést, törvénysértést, előnytelen szerződést nem talált. A főpolgármester annyit tud ígérni, hogy azon a bizonyos ülésen jelen lesz a volt hivatalvezető, áld ma is képviselő, s azok az egykori, döntéshozásban érdekelt személyek, akik helyet kaptak a mostani testületben. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, 53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapteijesztési osztály, laprendelés: 58238327, 58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somoija. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-maü: redakcia@ujszo.com A kampány böjtje JUHÁSZ KATALIN Kassa jelenlegi vezetése szerint a múltban kutakodás helyett a jelen problémáit kell orvosolni. A város anyagi helyzetét illetően azonban e kettő szorosan összefüggni látszik: a csaknem kétmilliárdos adósság nagy részét az előző főpolgármester rábólintá- sával halmozta fel az ország második legnagyobb városa. A rövid lejáratú banki kölcsönöket jobb esetben is csupán hosszú távúák- ra képesek áttranszformálni, de minden ilyen elodázást boldogan ünnepel a helyi sajtóban Zdenko TrebuTa főpolgármester, aki megválasztásakor valószínűleg maga sem tudta, mi vár rá. A város számára előnytelen szerződések egymás után kerülnek elő, különböző, többnyire építőipari jellegű szolgáltatásokért pedig magáncégeknek is jelentős ösz- szeggel tartozik az önkormányzat. Ráadásul a város által tavaly kibocsátott kötvények sem kelendőek. A város vezetése ugyan összehúzott nadrágszíjjal jár-kel, minden feleslegesnek ítélt költekezést beszüntettek, értve ezalatt A két legfontosabb európai nemzet barátsága a II. világháború után az európai integráció alapkövévé vált Az egységesülő Európa útja - II. Japánban az Uszu vulkán hamuszórása ellen védekezve a farmerek fóliával fedik le veteményeseiket. Csallóközben is számos gonddal küzdenek a gazdák, szerencsére aktív vulkán nem nehezíti életüket... (CTK/AP-felvétel) 1956 után a franciák - akiknek a szuezi kiábránduláshoz társult az algériai kudarc - nem voltak hajlandók lemondani kiváltságos helyzetükről a világban, és vissza akarták szerezni pozícióikat. ONDREJCSÁK RÓBERT Franciaország Európa felé fordult, és vezető szerepét kihasználva akarta visszahozni a francia nagyságot, a grandeurt. Látva a politikai integrációval járó nehézségeket, a nyugateurópai országok inkább a gazdasági integráció elmélyítését és továbbfejlesztését tűzték ki célul, úgy gondolván, hogy az idővel magával hozza a politikai integrációt is. Ezt a gondolatmenetet követve írta alá 1957. március 25-én Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux országok az ún. római szerződést, amivel megalakult az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Euratom. A legfőbb célkitűzés a vámunió kiépítése volt, amit a kitűzött 12 év helyett tíz év alatt sikerült elérni (1968). Ennek köszönhetően a tagországok GDP-je 1958 és 1970 között átlagban évi 5%-kal nőtt, és az egymás közötti kereskedelmi forgalom megötszöröződött. 1968-ra kiépült a közös mezőgazdasági politika, amely az ágazatban tapasztalt fellendülésen kívül azt is bizonyította, hogy a hatok még egy ilyen rendkívül kényes területen is képesek az együttműködésre. A gazdasági sikereken felbuzdulva de Gaulle ki akarta terjeszteni a tagállamok közötti együttműködést politikai síkra is, aminek célja Nyugat-Európa (a tábornok szemében Franciaország) világpolitikai szerepének növekedése lett volna. De Gaulle a „nemzetállamok Európájának“ megteremtését szorgalmazta: szoros kormányközi kapcsolatokkal és gyenge összeurópai szervezetekkel. 1963-ban megvétózta Nagy-Britannia belépését az EGK-ba, azzal, hogy a sziget- ország tulajdonképpen nem európai állam, és belépése csak az USA befolyásának növekedéséhez vezetne a kontinensen. Az izolációt elkerülendő Párizs az NSZK-t választotta partnerül. 1963-ban de Gaulle és Adenauer kancellár aláírták a francia-nyugatnémet szerződést, mely új alapokra helyezte a két ország együttműködését. Az új tengely az európai integráció „motorjává” vált, és egy sajátos munkamegosztáson alapult: Párizs vált a vezető politikai hatalommá, cserébe Bonn mondta ki a döntő szót gazdasági kérdésekben. Az EGK legsúlyosabb válságát szintén de Gaulle robbantotta ki: a római szerződés szerint 1966-tól már a többségi elv érvényesült volna a döntéshozatalban, amit az országa nemzeti érdekeit mindenek fölé rendelő elnök nem fogadhatott el, emiatt Párizs távolmaradt az EGK üléseitől. Az „üres szék politikájának” nevezett korszak az ún. „luxemburgi kompromisszummal” zárult, amely fenntartotta a tagállamok vétójogát, ha az fontos valamelyik ország nemzeti érdekei szempontjából. 1967-68- ban a Montanuniót, az Euratomot és az EGK-t összevonták, létrejött az Európai Közösségek (EK) elnevezés. 1969-ben de Gaulle-t Georges Pompidou váltotta fel az elnöki székben, aki szorosabb együttműködést akart az USA-val. Támogatta London belépését az EK-ba, ami segíthetett az NSZK gazdaságának kiegyensúlyozásában. 1973. január 1- jén Nagy-Britannia, Írország és Dánia belépett az EK-ba (Norvégia népszavazással elutasította), viszont ezután a közös védelmi politika kialakítása még problematikusabbá vált. Az új tagok közül egyik sem támogatta a mélyebb biztonságpolitikai integrációt: Írország semlegessége miatt, Nagy-Britannia pedig elutasított minden katonai együttműködést a NATO keretein kívül, és az atlanti elkötelezettséget hangsúlyozta, szemben az európaival. Bár 1972-ben döntés született az Európai Monetáris Unió (EMU) megvalósításáról 1980-ig, az az olajárrobbanás miatt összeomlott. 1979-ben azonban életre hívták az európai pénzügyi rendszert (EMS), aminek legfontosabb eleme az volt, hogy a tagállamok nemzeti fizető- eszközeiket a szintén akkor létrehozott ECU (European Currency Union) százalékában fejezték ki. Az EMS túlélte a második olajárrobbanást, és nagymértékben hozzájárult a francia szocialisták erőltetett növekedésen alapuló gazdaságpolitikájának megváltoztatásához a 80- as évek elején (a britek, függetlenségüket féltve, az EMS-ből is kimaradtak). 1974-ben Párizsban megalakították az Európa Tanácsot, amelynek keretében a tagállamok államfői, miniszterelnökei és külügyminiszterei rendszeresen találkoznak, és a szervezet legfontosabb döntéshozó szervévé vált. Fontos mozzanat, hogy 1979-től az Európa Parlament képviselőit közvetlenül választják, ami a szupranacionális, nemzetek feletti Európa létrehozását szorgalmazók sikerét jelentette. A 80-as évek során újabb országok léptek be az EK-ba. Elsőként 1981- ben Görögország, amellyel az EK Az EU következő bővítése minden eddiginél nagyobb problémákkal jár. már 1962-ben társulási egyezményt kötött, de az ország integrációját az 1967-ben hatalomra került katonai junta megakadályozta, így csak bukása után kerülhetett rá sor. Az EK déli irányú bővítésének következő állomása 1986 volt, amikor a szélső- jobboldali diktatúrák alól „felszabadult” Spanyolország és Portugália lett a szervezet tagja. Mindhárom ország felvételének egyik legfontosabb célja a friss demokráciák megerősítése volt, ami sikerült is. További sikerként könyvelhető el az új tagok gazdaságának fellendülése. Probléma volt viszont, hogy mindhárom új tagállam gazdasága fejletlenebb volt, mint az addigi átlag, ami jelentősen növelte a regionális és szociális alapok kiadásait, valamint a közös mezőgazdaság-politikára fordított összegeket. További negatívumként hozható fel Görögország viselkedése is, ami miatt sokan hibának tartják - persze nem bevallottan - Athén felvételét. A tagok 1986-ban aláírták az ún. európai egységokmányt, amely az EK kompetenciáinak kiszélesítését jelentette. Növelték továbbá azoknak a kérdéseknek a körét, amelyek többségi szervezéssel eldönthetőek, megerősítették az EMU létrehozásának szándékát, és 1992-re előirányozták a teljes egységes belső piac létrehozását: a tőke, a szolgáltatások, a személyek és javak szabad mozgását. Az utóbbiból származó nyereséget az ún. Cecchini-jelentés az EK összesített GDP-jének 4,3- 6,4%-ára, több mint 200 milliárd ECU-re becsülte. 1991-ben a hollandiai Maastrichtben tárgyalták meg a házigazdák által beterjesztett javaslatot a politikai unió létrehozásáról. Megállapodtak, hogy - az integráció új korszakának eljövetelét kifejezve - az Európai Közösség elnevezés helyét az Európai Unió veszi át. A kézzelfoghatóbb eredmények közül a legfontosabbak: a közös valuta bevezetése 1999-ig, és a felügyeletét ellátó Európai Központi Bank létrehozása, a közös biztonsági és védelmi politika kialakítása, amely a Nyugat-európai Unió hatáskörébe tartozik és szorosan együttműködik a NATO-val, annak „európai pilléreként”. Megállapodás született a közös vízumpolitika és határellenőrzés bevezetéséről, valamint az Európa Parlament jogkörének kiszélesítéséről. 1995-ben az EU tagállama lett Finnország, Svédország és Ausztria, ezzel a szervezet 15 tagúra bővült. Belépésük problémamen- tesebb volt, mint a délieké, mivel gazdaságuk színvonala meghaladja az EU-átlagot, így mindhárman tiszta „befizető” országgá váltak. Az EU következő bővítése, amelyben a közép- és kelet-európai országok lehetnek tagjai, sokkal nagyobb problémákkal jár. Magyarázható ez a csatlakozni vágyók alacsonyabb gazdasági, társadalmi fejlettségi szintjével, valamint a köztük felmerülő esetleges problémákkal, amelyeket az Unió nem akar importálni. Az Unión belül továbbra is folyik a küzdelem az integrációt elmélyítem kívánók és a bővítést szorgalmazók között. Azonban ha az EU a vüág- ban helyt akar állni, mindkét lépés megtétele nélkülözhetetlen. OLVASÓI LEVÉL Sikeres fórum Tardoskedden A sajtóból értesülhetett a tisztelt olvasó, hogy az MKP miniszteri klubja március 30-án kibővített ülést tartott, melyen részt vettek vezető tisztségviselői és parlamenti képviselői. Az MKP érsekújvári szervezete erre a napra járási napot is szervezett, így a járáson belül 16 településen tartottak lakossági fórumot. Tardoskedd, Szlovákia legnagyobb községe talán a Dzurinda-kormány legjobb szakemberét, Miklós László környezetvédelmi minisztert fogadta. Személyében a jelenlevők egy európai színvonalú környezetvédelmi szakembert ismerhettek meg, akinek felszólalásából sugárzott: nem egy választási kampány politikusa érkezett, hanem széles látókörű, ismeretekkel, érvekkel felruházott szakember. Előadásában, melyben nem elődje „pénzosztási” taktikáját ostorozta, habár megtehette volna, inkább a jövőképet vázolta fel, maradva a realitások talaján. Válaszaiból érezhető volt, tájékozott a tárcáján belül történő eseményekről, és kész segítséget nyújtani. Sok érdekes kérdést, értékes választ hallhattak a jelenlevők, így a fórum után rendezett fogadáson jogos volt a dicséret, az MKP a környezetvédelmi tárca miniszteri székébe megfelelő szakembert jelölt, kire mi, szlovákiai magyarok, büszkék lehetünk. Ha a következő, a lévai járási nap is ilyen sikeres lesz, várható, hogy az MKP márciusi 11,5 %-os támogatottsági indexe még növekedni fog, mert Miklós László környezetvédelmi miniszter tardoskeddi látogatásával támogatókat szerzett az MKP-nek. Ezért a szervezésért köszönet illeti az MKP helyi alapszervezetének elnökségét. Bencze István, Tardoskedd TALLÓZÓ NÁRODNÁOBROpA Gabriela Bachárová írásában az egyre erősödő szegénységgel foglalkozik. Jelenleg Szlovákiában 590 ezer ember él szegénységben, mely több, mint az összlakosság tíz százaléka. Szociális segélyért tavaly 300 ezer ember folyamodott, ezekből 94 ezer családos. A munkaügyi minisztérium szakértője szerint a szegénység közvetlen kapcsolatban áll a munkanélküliséggel, hiszen a segélyért folyamodók 91 százaléka nem dolgozik. Tavaly az államkasz- szából 9,5 milliárd koronát fizettek ki szociális segélyekre, Mária Nadazdyová úgy látja, nem igazak a kormány egyes gazdasági szakértőinek állításai, hogy az állam túlságosan jótékony a szegényekkel szemben. Ellenpéldaként a visegrádi országok összehasonlítását hozza fel, melyből kiderül, Lengyelországban az állami kiadások majd 50 százalékát fordítják a szociális rendszerre, míg nálunk ez az arány „csak” 30 százalék. JEGYZET
