Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-29 / 99. szám, péntek
5 ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 29. Kultúra - a táncművészet világnapja Szakály György balettről, koreografálásról és a mindennapokról. A kiváló művész táncol, tanul és ismét színpadra lép A meztelen rózsában, amelyet Nizsinszkij naplója ihletett Nem erőlteti rá soha az életre az akaratát „Legalább olyan nehéz elviselni a dicsőséget, mint a kudarcot vagy a meg nem értettséget." (Archív felvétel) Talpraálló típus. Bármit hoz számára az élet, akármilyen nehéz helyzetbe kerül, a maga nyugodt, békés módján megtalálja a megfelelő megoldást. Újra és újra felkel, talpraáll. Szakály György úgy véli, ezt a képességét a szüleitől örökölte. RÉFI ZSUZSANNA Tőlük tanult türelmet, kitartást, szívósságot s tőlük kapta azt a belső erőt is, amely átsegíti a mindennapok nehéz pillanatait. A családi hagyatékba tartozik az is, hogy sosem részegül meg a sikertől, a kitüntetésektől. Most is, bár nagy boldogságot jelent számára, hogy megkapta a kiváló művészi kitüntetést, ugyanúgy gyakorlással, próbával, tanulással telnek a napjai, mint eddig.- Nagyon hálás vagyok a szüleimnek azért - meséli Szakály György -, hogy megtanítottak arra is, hogyan kell kezeim a sikert. Legalább olyan nehéz elviselni a dicsőséget, műit a kudarcot vagy a meg nem értettséget. A családom mindig büszke volt rám, de a szüleim továbbra is ugyanúgy kezeltek s kezelnek ma is, mint a többi testvéremet. ÉdesanyáNem elég tehetségesnek, szerencsésnek lenni, a holtidőkben is próbálni, gyakorolni kell, hogy az embert ne érje váratlanul a lehetőség. Emellett pedig igyekszem megtalálni a mindennapok örö- . . meit, szépségeit. \\ mék arra neveltek, ne türelmetlenkedjek, ne követeljek soha, és képes legyek arra, hogy kiváljam a megfelelő pillanatot, így aztán én sosem kértem semmit. Sem szerepet, sem fizetésemelést, sem megbecsülést. A sikeres, szerencsés időszakokat is tudom átmeneti állapotnak tekintetni, s nem képzelem azt, hogy ez már örökké így marad. Generációja egyik legszuggesztí- vebb előadójának tartják, akinek a drámai alakításai egészen egyedülállóak, s nemcsak itthon aratott estéről estére vastapsos sikert, hanem a világ számos nagy balettszínpadán. Ügy gondolom, én mégsem értékeltem soha túl magam. Örömet jelentettek a sikeres produkciók, de akkor, amikor a New Yok-i Metropolitanben, életem talán legjobb előadásán voltam túl, akkor sem gondoltam azt, hogy ettől megváltoztam volna én vagy a körülöttem lévő világ. A taps, a közönség ovációja az aznap, az előadást követő pillanatok örömét jelenti. A díjak és a kitüntetések pedig nem a holnapnak, hanem a tegnapnak szólnak. Visszamenőleg igazolhatják az ember teljesítményét, de nem jelentenek garanciát a következő előadásra. Nem szabad a múltban élni és folyton az egykori dicsőséget emlegetni. Az ön utóbbi néhány esztendejét viszont igazolta a kiváló művészi kitüntetés. Nagyon meglepett és elgondolkoztatott ez az elismerés. Nem gondoltam ugyanis, hogy a Kossuth-díj után kapok bármüyen kitüntetést. Nagyon boldoggá tett, különösen azért, mert tudom, ilyenkor hány kézen megy keresztül a kitüntetési lista. Eszerint többeknek eszébe jutottam, sokan vélték úgy, hogy a munkám alapján méltó vagyok egy ilyen elismerésre. Jól tettem hát, hogy nem adtam fel, még akkor sem, amikor úgy éreztem, kihúzzák a lábam alól a talajt. Rendeződött a Magyar Nemzeti Balettel a helyzete? Igen. Továbbra is a társulat tagja vagyok s rendszeresen színpadra lépek több előadásban, Mandarinként, Capuletként is találkozhat velem a közönség, és gyakorta táncolom a Zorba címszerepét. Úgy vélem, most rendben mennek a dolgok. Egyébként még a nehéz időszakokban is folyamatosan gyakoroltam. Akkor sem gondoltam úgy, hogy befejeztem volna a táncot. A rám kényszerített csendben pedig, mintha érezték volna, hogy ráérek, eszébe jutottam a tévéseknek, a Ruttkai Színház és a debreceni teátrum vezetőinek, valamint a filmeseknek is. Hívtak, dolgoztattak, így folyamatos volt a jelenlétem a színpadon, s kipróbálhattam magam más műfajokban is. Ez a vágya elég régi keletű, hiszen annak idején a színpad vonzotta, s szíve szerint a Színművészeti Főiskolát választotta volna. Először valóban azért jelentkeztem az Állami Balettintézetbe, mert úgy gondoltam, így megtanulom a színpadi mozgásokat. Az érettségit követően azonban úgy véltem, táncosként is megállóm a helyemet. Huszonhárom éves pályafutásom alatt minden jelentős szerepet eltáncolhattam. Nyolcvan főhőst alakítottam, ma már azt is tudom, harmincat nyugodt szívvel kihagyhattam volna, azok a szerepek ugyanis nem változtattak, nem alakítottak rajtam semmit. Mindenesetre szépek voltak ezek az évtizedek, még annak ellenére is, hogy a balett nagyon kiszolgáltatottá teszi az embert. Hihetetlen fegyelmezettség kell a mindennapi gyakorlatokhoz, s hiába próbál lelkiismeretesen valaki, a szorgalmas munka még egyáltalán nem biztos, hogy megérdemelt sikert hoz számára. Egy félperces szólóhoz félórás bemelegítés szükséges, s ezt a szakmát otthon sem lehet elfelejtem, hiszen a testet és a lelket is állandóan karban kell tartani, azért, hogy a színpadon jó teljesítmény szülessen. Rengeteg tényező játszik közre abban, hogy ki milyen karriert fut be, s a véletlen mellett nagyon sok múlik a szerencsén is. Ráadásul ez a pálya rendkívül rövid, és elég intelligensnek kell lenni ahhoz is, hogy az ember tudja, meddig maradhat színpadon. A balett mellett más műfajok titkaival is tisztában van, hiszen alakított prózai, sőt musical szerepet. ... Hát, a titkokkal nem vagyok tisztában, de örültem, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljam magam más környezetben is, és ne csak lépésekkel, mozdulatokkal fejezhessem ki magam. Érdekes feladat volt Norbert A kaktusz virágában, Tóbiás a Hippolyt, a lakájban vagy a főorvos a Mégis, kinek az életében. A legérdekesebb kihívást A dzsungel könyvének kígyója, Ká jelentette Debrecenben. Jelenleg is játszom a Madách Kamarában, ahol Psota Irén estjének vagyok a szereplője, s nemcsak táncolok, énekelek is. Mindez segített abban, hogy merjek vállalkozni a Nizsinszkij naplója ihlette monodrámára, A meztelen rózsára. Három esztendeje született meg ez a produkció, s azóta is különleges élményt ad estéről estére. Hosszabb szünet után most újra játszhatom az előadást, A meztelen rózsa június elején a Tivoli Színházban, június 30-án pedig a Győri Táncfesztiválon kerül színre. S a koreografálás? Amióta elkészítette a Pécsi Balettnek az első táncestjét, úgy tudom, egyre sokasodnak a felkérései. Nemrég a József Attia Színház Három testőréhez és a Kecskeméti Katona József Színház Olivérjéhez készítettem koreográfiát, ősszel pedig Tatabányán a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalben dolgozom. Ezeket a közös munkákat szívesen vállalom, az ritkábban fordul elő velem, hogy „kiszakadjon” belőlem egy mű, hogy olyan mondandóm legyen, amelyet csakis a mozdulatok nyelvén lehet elmondani. Mindenesetre nemrég hallottam egy megihlető művet, Dohnányi Koncertdarabját. Úgy hatott rám a zene, hogy azonnal ehatároztam, erre a muzsikára muszáj készítenem egy pás de deux-t. Ahogy tudok, nekikezdek a munkának. S hogy érzi magát egyébként a világban? Látva, hogy müyen állapotok uralkodnak mindenfelé, elég rosszul. Ezért aztán igyekszem megteremteni a különbejáratú elefántcsonttornyomat. Mostanában akkor vagyok a legboldogabb, ha Bence fiammal tölthetem az időt, vagy egyszerűen csak otthon ülök és relaxálok. Fontosak számomra az olvasással, zenehallgatással, csendben, nyugalomban töltött napok. Feltöltenek és képessé tesznek arra, hogy felkészülten várjam a lehetőségeket. Nem elég tehetségesnek, szerencsésnek lenni, a holtidőkben is próbálni, gyakorolni kell, hogy az embert ne érje váratlanul a lehetőség. Emellett pedig igyekszem megtalálni a mindennapok örömeit, szépségeit. Alkalmazkodom a helyzethez, és hagyom, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. Nincs hiányérzetem, hiszen már annyi sorsot, vágyat, érzelmet élhettem meg a színpadon. Mindig üyen fatalista volt? Sosem akartam az életre ráerőltetni az én akaratomat. Emellett nem mentem elébe semminek, és sosem csináltam semmit látványosan. Az én pályakezdésem nem volt üstökösszerű berobbanás. Amikor a Macskák Mefisztufelé- szeként a nagyközönség felfigyelt rám, akkor én már hat esztendeje az Operaház tagja voltam, tül jó néhány külföldi meghíváson, s évek óta főszerepeket táncoltam, jól és kevésbé jól. Úgy vélem, a talpraállásaim is ilyen csendesek, kevés ember számára észrevehetők. Mert azt érzem, ráérek, van időm és hiszek magamban. Az újrakezdéshez tartozik az is, hogy újabban a tánc mellett tanul. Ön is a pedagógusképző első éves hallgatói között van. Furcsa az iskolapadban ülni, s nálam fiatalabb emberek előadásait hallgatni, úgy gondoltam azonban, hogy tudatosítom azt, amit tudok. Ráadásul azért fontos elvégeznem ezt a táncpedagógusi diplomát adó iskolát, mert nemzetközi végzettségével később az ember nyugodtan Szakály György táncművész, koreográfus 1955-ben született 1967-76 Állami Balettintézet 1976- 77 Leningrád 1977- 1996 Az Operaház szólistája 1985-88 a Dortmundi Opera vendégszólistája 1988 a Bonni Opera első szólistája Díjai: Liszt Ferenc-díj, Kossuth-díj, Érdemes Művész, Kiváló Művész Főbb szerepei: Othello, Trisztán, Mercutio, Girej kán, Herceg a Diótörőben, Herceg A hattyúk tavában, Nizsinszkij, Zorba taníthat Európa-szerte. Azt még nem tudom, mit, hol és hogyan szeretnék oktatni, csak azt érzem, hogy előbb-utóbb át kell adnom azt, amit tudok, ami hozzásegített ahhoz, hogy idáig eljussak. S hogyan tovább? Müyen tervei vannak a közeljövőre? Úgy vélem, az a fontos, hogy az ember mindig a következő napra, a következő hétre, a következő évre tervezzen. Igyekszem folyamatosan felkészült maradni, továbbra is örömet találni a táncban, és örömet adni azoknak, akik szeretik a balettet! A Trisztán és Izolda címszerepét Markó Iván koreográfiájában táncolta. Partnernője a jeles szlovák balett-táncosnő, Nora Gallovicová volt. (Prikler László felvétele) Mefisztufelészként a Macskák című, nagy sikerű musicalben (Archív felvétel)
