Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-27 / 97. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 27. Politika 5 A kormányhivatal kisebbségi osztályának vezetője a spanyolországi romakérdés kezelésének alkalmazhatóságáról Teljes körű szociális munka kell A spanyol és a szlovák kor­mány közti együttműködés keretében 18 fős szlovákiai küldöttség tanulmányozta a romakérdés spanyolországi kezelését. A delegációban el­sősorban számottevő roma la­kossággal rendelkező telepü­lések polgármesterei kaptak helyet, de a küldöttségnek több, különböző szintű állam- igazgatási szerv illetékese is tagja volt, köztük Angyal Béla, a kormányhivatal kisebbségi osztályának vezetője. KORPÁS ÁRPÁD Milyennek látja a spanyolországi romák helyzetét? A spanyol alkotmány nemzetisé­gekről nem, csak egyenjogú állam­polgárokról tesz említést, s még a népszámlálások alkalmával sem tüntetik fel a nemzetiséget. Hivata­losan nincs nemzetiségi kérdés; a romákat hátrányos helyzetű szoci­ális csoportként kezelik. Mintegy két évtizeddel ezelőtt e körülbelül 5-600 ezer főnyi, többségében hát­rányos helyzetű csoport társadalmi felemelése érdekében programo­kat indítottak. Az akkori szlovákiai gyakorlathoz hasonlóan ott is vol­tak kísérletek romanegyedek, - la­kótelepek és tömbházak kialakítá­sára. E próbálkozások ott sem jár­tak eredménnyel, az épületek ha­marosan rossz állapotba kerültek. Néhány éve igyekeznek a romákat a többségi lakossággal együtt szo­ciális lakásokban elhelyezni. Belső előírások szabályozzák, hogy a ro­mák száma egy-egy lakótelepen, il­letve lakótömbben nem haladhatja A spanyol alkot­mány nemzetisé­gekről nem, csak egyen­jogú állampolgárok- . . ról tesz említést. \x meg a tíz százalékot. Rendkívüli fi­gyelmet fordítanak a szociális munkára, tehát a beköltözés előtt és után is évekig külön foglalkoz­nak a lakáshoz jutott családokkal, rendszeresen látogatják őket, hogy betartsák a szociális lakásokban élőkre vonatkozó rendszabályokat. Egyik legfontosabb tapasztalatunk Alkalmazható az a komplex szem­léletmód, mellyel összefogják a szociális munka, az oktatás, a lak­hatás stb. területeit, és aminek köszönhetően hathatósan műkö­dik együtt a központi kabinet az önálló költségvetéssel rendelkező autonóm körzetek kormányaival és a helyi önkormányzatokkal. Hatékonyan használják fel az EU- forrásokat, és a munkába a kor­mányon kívüli szervezetek is be­kapcsolódnak. A komplex problémakezelést milyen példával lehetne érzékel­tetni? Talán az okatási programokat em­líthetném. Jártunk Frederíco Gar­cía Lorca szülőfalujában, Fuen- tevaqerosban, ahol 20 százalékot meghaladó a roma közösség ará­nya. Helyi kezdeményezésre, de EU-s támogatásokkal fiatal roma nőket szobalányokká, pincémőkké képeznek át. Egy fontos különbség van: az ottani romák többsége vá­roslakó, a szlovákiai romák jelen­tős hányada vidéken, például a Gömörben vagy az északkeleti ap­ró falvakban él, sok helyütt túlnyo­mó többségben. Peremvidéken a romakérdés kezelése sokkal bo­nyolultabb. Speciális programokat Angyal Béla: a romakérdés politikai és egyben szociális kérdés kell kidolgoznunk azért is, mert a (Archív felvétel) probléma arányaiban is sokkal sú­talán éppen az, hogy Spanyolor­szágban nagy súlyt fektetnek a fo­lyamatos szociális munkára. Nagy figyelmet szentelnek az iskolaköte­les romák oktatásának, a rendsze­res iskolalátogatásnak, és a szlová­kiaiakhoz hasonló átképző tanfo­lyamokat indítanak számukra. Fo­kozottan ügyelnek a fiatal roma nők oktatására, továbbképzésére is. A két legfőbb célcsoport a gyer­mekeké, illetve a fiatal nőké. Lát­hattuk, hogyan mőködik egy, a komplex kérdést felölelő kormány- program. Megfigyelhettünk egyfaj­ta fontossági sorrendet is. A leglé­nyegesebb a szociális munka, va­gyis az állandó kapcsolat a roma családokkal. Ez hosszútávú, a rész­letkérdésekre is kiterjed, de nem igényel akkora befektetést, mintha szociális munka nélkül törekedné­nek a lakáskérdés megoldására, hi­szen ilyen esetben 10-15 éven be­lül újra kellene építeni a lakótele­peket. Hangsúlyozandó azonban, hogy Szlovákiában a kisebbségek, köztük a romák létét alkotmányo­san elismerik, ezért az identitás és az asszimiláció sokkal érzékenyebb kérdés, mint Spanyolországban. Elsősorban a spanyolországi szociális lakások kiutalása terén alkalmazott tízszázalékos roma aránykulcsra utalva Vincent Danihel romaügyi kormánymeg­bízott többször hangsúlyozta: az egyéni asszimiláció elfogadható, a kollektív azonban tragédia. Ön miként vélekedik erről a kijelen­tésről? Mivel a szlovákiai alkotmány elis­meri a kisebbségek, köztük a roma kisebbség létét, mindez részben po­litikai kérdés is, nem kezelhető csak szociális problémaként. Ilyen eset nálunk az elnemzetietlenítés vádjá­val akár alkotmánybiróság elé is ke­rülhetne, alaptörvényünk ugyanis tiltja az asszimilációt. Egy ilyen, arányokat bevezető intézkedés ná­lunk szerintem elképzelhetetlen. Az eltérő megközelítésmód elle­nére, illetve annak figyelembe­vételével mi alkalmazható és mi nem a spanyol tapasztalatokból? SS Egy fontos különb- r ség van: az ottani romák többsége város­lakó, a szlovákiai romák jelentős hányada apró falvakban él. \N lyosabb: itt 7-8, Spanyolországban 2 százalék körüli a roma lakosság részaránya. A küldöttség tagjai többször is rámutattak, nálunk főként az uniós pénzek hiánya a konkrét és komplex szociális munka leg­nagyobb kerékkötője. Ez így van, de keresni kell további lehetőségeket, és a szociális munka sokkal kisebb kiadásokat, befekte­téseket igényel, mint a lakáskérdés rendezése, ami a szociális munka nélkül nehezen megvalósítható, il­letve részben kidobott pénznek te­kinthető. A szociális munkára for­dított befektetés megtérül. Zöldet kapott a VSZ részvényeinek felvásárlása a USX-nél Vevő már van a vasműre GAÁL LÁSZLÓ Szolnok., Azért jöttem a Tiszához, hogy segítsem buzdítani a védeke­zés irányítóit, mert kell még a vitéz­ség a gáton, az apadás ugyanolyan éberséget igényel, mint az áradás” - mondta tegnap délelőtt Katona Kál­mán magyar vízügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz­ügyi Igazgatóságon tartott sajtóér­tekezleten. A miniszter hangsúlyoz­ta, a korszerű hírközlés nélkül nem lett volna ilyen sikeres a védekezés. Hogy eddig mennyibe kerültek a vé­delmi munkálatok, arra a tárcaveze­tő nem tudott válaszolni, de szerinte az árvízvédelmi rendszer kiépítésé­nek költsége a százmilliárd forintot is megközelítheti. Nagy István me­gyei vízügyi igazgató közölte, Tiszajenőnél, ahol néhány nappal ezelőtt megcsúszott a gát, elhárult a közvetlen veszély. Ebben a térség­ben, illetve a szomszédos Tiszavár- konyon tegnap a csallóközi tűzoltók Tószegen állomásozó egy-egy tízta­gú csapata is segített a vízszivattyú­zásban. A kiskörei, a kisújszállási és a karcagi körzetben a harmadfokú belvízvédelmi készültséget másod­fokúra mérsékelték. Tegnap a Tiszá­hoz látogatott egy szlovákiai kül­döttség. Minárik tábornok, az ön­kéntes tűzoltók országos igazgató­helyettese, Czajlik Jenő dunaszer- dahelyi városi tűzoltóhelyettes, Nagy Béla, a Dunaszerdahelyi Járá­si Hivatal tűzvédelmi parancsnoka, Ján Blahuta, a bősi vízmű vízügyi osztályának helyettes vezetője, illet­ve Fenes Iván, Bős polgármestere Szolnokon találkozott Hoffmann Imrével, a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság igazgatójával, majd megtekintették azokat a helyszíne­ket, amelyeken a csallóközi tűzoltó­csapat önkéntesei dolgoznak. (TA SR/EPA-felvétel) SITA-HÍR Pozsony. A U. S. Steel igazgatóta­nácsa elfogadta a Kassai Vasmű (VSZ) megvételéről szóló egyezsé­get. Az USA első számú acélgyártó­jának 20 év után ez az első nagyobb európai beruházása. A márciusban a szlovák kormánnyal és a vasművel aláírt memorandum alapján 60 mil­lió dollárért vásárolják meg céget, és vállalják 325 millió dolláros tartozá­sát. A további 25 és 75 millió dollár kifizetését a 2002-2003-ik év gazda­sági eredményeitől teszik függővé. Gabriel Eichler pozitívan értékeli a döntést. A VSZ igazgatója szerint ez újabb biztos lépés a stratégiai beru­házó végső belépése felé. A döntést még jóvá kell hagyniuk a vasmű tu­lajdonosainak is, tanácskozásukat május 25-re hívták össze. Csáky Pál szerint a Csallóköz döntse el, mi a jó neki Polgárbarát modellt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. A járást tegnap felkereső Csáky Pál lapunknak el­árulta, nem lepte meg őt, hogy a tá­jékoztatóját végighallható térségbe­li polgármesterek legtöbb kérdése a közigazgatási reformhoz kapcsoló­dott. - Az itteni polgároknak, pol­gármestereknek és az államigazga­tásban dolgozóknak a feladata és kötelessége, hogy a régió hangjait fölerősítsék. A kormányban garan­ciát tudunk vállallni, hogy figyelünk ezekre a hangokra. Nem szeretnénk mi eldönteni a kormányban azt, hogy mi a jó a Csallóköznek- mond­ta. Csáky szerint olyan megoldás kell, ami számunkra a legelfogadha­tóbb, gazdaságosabb és leginkább polgárbarát. A miniszterelnök-he­lyettes szerint az alapvető probléma abban van, hogy a reform értelmé­ben a jövőben a hatáskörök a regio­nális önkormányzatok hatáskörébe kerülnek. - Márpedig ha olyan regi­onális önkormányzatokat hozunk létre, ahol mindenütt leszavazható- ak leszünk, végülis nagyon megkér­dőjelezhető lesz az a lehetőség, hogy tudunk-e a saját sorsunkon. Legalább tíz évre előre kell gondol­kodni, s ezt szeretném én itt elhinte­ni - mondta Csáky Pál. (pve) wKKH/m röviden ■HHHH Tájékoztatás a Bánk bánról Pozsony. A Szlovák Nemzeti Színház a június 28-i Bánk bán elő­adással kapcsolatban a következő tájékoztatást juttatta el szerkesztőségünkhez: A Magyar Állami Operaház június 28-án a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében Erkel Ferenc Bánk bán című operájával vendégszerepei. Áz előadásra szóló jegyek megrendelésének feltételeiről a Szlovák Nemzeti Színház kereske­delmi és propagációs osztályán (Obchodno-propagacné oddelenie Opery a Baletu SND, Gorkého 4,815 86 Bratislava) a következő telefonszámon nyerhetnek tájékoztatást: 544 33 771. (ú) Biztonságos ország vagyunk Pozsony.Hollandia nem lát okot arra, hogy bevezesse a vízum- kényszert Szlovákiával szemben. Henk J. W. Soeters elmondta, az ország Szlovákiát biztonságosnak tartja, ezért nem ad polgárainak menedékjogot. „Szlovákia azon lakosai, akik menedékjogot kér­nek, 48 órán belül ki lesznek toloncolva. Törvényeink egyértelmű­en jelzik, mikor számít valaki menekültnek, s a szlovák állapmpolgárok ennek nem felelnek meg” - jelezte Hollandia nagykövete. (SITA) Mikulás Cérnák emberei végeztek a zsolnai maffiafőnökkel Szökésben a gyilkos SITA-HÍR Pozsony. A rendőrség már megta­lálta Milan Holán, a zsolnai maffia- főnök gyilkosait. Ján S. és Igor L., akiket a nyomozó a gyilkossággal vádol, minden valószínűség szerint Mikulás Cérnák emberei. Az előző már a rács mögött várja az ítéletet, az utóbbi még mindig szökésben van, s minden valószínűség szerint Csehországban tartózkodik. Igor L. egy 11 tagú banda élén már hosz- szabb ideje rettegésben tartotta a közép-szlovákiai vállalkozókat, s a nyomozók már korábban kérték őrizetbevételét, de a zsolnai járás- bíróság, akkor erre nem adott en­gedélyt. Az ügy érdekessége, hogy az akkori bíró a HZDS-es Jozef Pol­ka, a belügyminisztérium államtit­kárának öccse volt. Nem szervez központi ünnepségeket május 1-én a KOZ Nem győzködnek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Ez az éva szlovák belpoli­tikában sajátos, és úgy vélem, a szak- szervezeti konföderáció szüntelenül kinyilvánította függeüenségét” - je­lentette ki tegnap Ivan Saktor elnök azzal kapcsolatban, hogy a konföde­ráció (KOZ) az előző évek gyakorla­tától eltérően központilag nem szer­vez ünnepséget május elsején. Új­ságírói kérdésre, nem kívánja-e a KOZ meggyőzni a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat (HZDS), hogy törölje a május elsejére terve­zett tiltakozó gyűléseket, Saktor így felelt: „Úgy vélem, ez nem tartozik a szakszervezetekre”, (kor) Konkrét vállalások teljesítését követeli a kormánytól a KOZ Saktor, a számonkérő ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Nem engedjük meg, hogy a formális kötelezettségek szintjére kerüljünk” - jelentette ki tegnap Ivan Saktor azzal kapcsolat­ban, hogy a vezetése alatt álló szak- szervezeti konföderáció (KOZ) elé­gedetlen a szakszervezetek, a mun­káltatók és a kormány közti általá­nos egyezmény teljesítésével. Sak­tor jelezte, a közvéleménnyel ellen­tétben, amely az egyezményt legin­kább „az 1999. évi konfliktusos helyzet viszonylagos csillapítása­ként” értékeli, a KOZ a kormánytól vállalásai következetes teljesítését fogja számonkémi. A feladatok elo­dázásával elsősorban Ivan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyet­test vádolta, a kormányfőt pedig azért bírálta, mert szerinte felelőt­len ígéreteket tesz. A KOZ aggoda­lommal állapítja meg, hogy az 1998-as mutatókhoz képest tavaly a reálbérek összege 3,1, a háztartá­sok bevétele pedig 5,1 %-kal csök­kent. A konföderáció fokozott fi­gyelemmel kíséri a kormány azon vállalásának teljesítését, hogy idén december végéig 3 %-kal csökken a tavaly év végi mukanélküliségi arány, ám hangsúlyozza, a javulást nem adminisztratív lépésekkel, ha­nem munkahelyteremtéssel kell el­érni. (kár) A hongkongi nemzetközi fórum tapasztalatai Átlátható közbeszerzést ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Molnár Rozália, a Köz- beszerzési Hivatal elnöke a napok­ban Hongkongban részt vett ,A közbeszerzés a 21. században” el­nevezésű nemzetközi konferenci­án. Lapunknak elmondta, az elő­adások, felszólalások, a résztve­vőkkel folytatott nem formális be­szélgetések nagy mértékben előse­gítik a négy hónappal ezelőtt létre­hozott szlovákiai hivatal közbe­szerzési politikájának kialakítását. ,Az előadók és a felszólalók hang­súlyozták a közbeszerzés nyilvá­nosságának, a korrupció elleni harcnak és a közbeszerzési eljárá­sok nyilvános ellenőrzésének fon­tosságát” - jelentette ki Molnár Rozália. Elmondása szerint a világ országaiban működő közbeszerzé­si hivatalok vezetőinek tanácsko­zásán megerősítették, hogy a köz- beszerzésben is egyre nagyobb te­ret hódít az elektronika. Fiala Ilo­na, a Közbeszerzési Hivatal sajtó- titkára tájékoztatott arról, hogy a nemzetközi konferencia résztve­vői ismertették azokat a változáso­kat, amelyek hazájuk közbeszerzé­si gyakorlatában történtek az utóbbi időben. A dán és a kínai kül­dött elsősorban arra tért ki, milyen mértékben befolyásolják a közbe­szerzési döntéseket a környezetvé­delmi szempontok. A kanadai, a grúziai és a honkongi képviselő az etika szerepét hangsúlyozta a köz- beszerzésben. A holland, a svéd és az angol küldött rámutatott az új technika térhódítására a közbe­szerzési gyakorlatban. Külön té­makör volt a gyakorlatok szervezé­se a közbeszerzéssel foglalkozó szakemberek számára, (pve) Szlovák-magyar tapasztalatcsere a Tiszánál Vitézség a gáton

Next

/
Oldalképek
Tartalom