Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-20 / 93. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 20. KOMMENTÁR A válság szele TUBA LAJOS Egy döntéssel 350 milliót veszteni, és ez csak a kezdet - ilyen helyzetbe került az elmúlt napokban a Szlovák Gázművek, miután a Pozsonyi Kerületi Bíróság érvényesnek ítélte az egyik ún. Ducky-váltót. Ez azonban csak a kezdet, arról legfeljebb találgatások folynak, hogy 1998 őszén Ján Ducky a gázművek akkori igazgatójaként hány hasonló váltót írt alá. Sőt, az is megeshet, hogy ezek közül néhány bianco, vagyis birtoklója akkora számot ír rá, amekkorát nem szégyell. Márpedig a dolog természetéből adódóan az első vesztes pert rövid időn belül újak követik - előre felbecsülhetetlen végösszeggel. Ebben nem az a legszomorúbb, hogy a gázművek esetleg százmilliókat lesz kénytelen kifizetni Ducky szomorú öröksége letéteményeseinek. Nagyobb baj, hogy a váltók jelentette bizonytalanság a cég szempontjából legkritikusabb időszakban, a privatizációs ár kialakítása során jelentkezik. Márpedig, ha a Szlovák Gázművek piaci értékének csak az alsó határként megjelölt 200 milliárd koronát tekintjük, az áruba bocsátott 49 százalék így is 100 milliárd korona körül mozog. Ezt azonban érvényesíteni is kell, márpedig a váltók körüli bizonytalanság milliárdokkal csökkenti az elérhető vételárat. A gázművek esete figyelmeztetés. Az országot annak idején önállósító társaság hat éven keresztül magántulajdonnak tekintette a megszerzett javakat. Az 1998 őszi hatalomváltás után sokan túlságosan gyorsan megfeledkeztek arról, hogy ennek súlyos gazdasági következményei vannak. Tény, hogy a korábbi hatalom kegyeltjei az államtól könnyen megszerzett vállalataikat tucatszám adják el külföldre, de ez még nem jelenti a hatalomvágy feladását. A gázművek esete is bizonyítja, hogy elhelyeztek ők elég aknát ezen kívül ahhoz, hogy a (vüágon mindenütt) rövid emlékezetű választó egy idő után már csak az új hatalom tehetetlenségét lássa. Márpedig ezt még egy összefogott, olajozottan működő gépezet segítségével is nehéz lenne feldolgozni, nem egy olyannal, amelynek az elmúlt napokban is tanúi voltuk. Ezért kár lenne azt hinnünk, hogy a tavalyi megszorításokkal túl vagyunk a nehezén. Az igazi krízis csak most következik, a továbbra is alapvető gazdasági problémákkal társuló morális válság képében. Márpedig ezt a kormánykoalíció jelenlegi állapotában nagyon nehéz lesz átvészelni. kirándulni meg dolgozni mennének oda? Ki nem sz...ja le? Ha most leírnám, hogy ezt is a romáknak köszönhetjük, rasszista lennék. No persze, nem mindegyiknek. Tisztelet az itthon maradó kivételnek. Otthon programokat indítanak közösségük fejlesztésére, speciális tervezetek indulnak a foglalkoztatásukra, de egyeseknek ez sem elég. Nekik más kell. Pénz. Nekünk is kellene. Nekünk sincs elég, mégsem megyünk Belgiumba. Lehet, hogy mi vagyunk a hülyék? No de jóízlés, meg erkölcs is van a vüágon, a fene egye meg! Vagy nem mindenkiben? Ez most megint fajgyűlöletszagú megjegyzés volt. De jó lenne nem odacsapni. Mégsem állja meg az ember. Első alkalommal még reménykedett benne, hogy majdcsak kijózanodnak a honfitársak. De nem. Második alkalommal még mindig lenyelte haragját. Most talán észhez térnek. Akkor sem. Harmadszor már inkább nem gondolt semmire. Egyesek azt mondják, az a szemét, aki bevezeti a vízumot. Egy frászt! Mi mást tehetnének? A sáskajárás ellen védekezni kell. Persze, a világ szebb lenne, ha nem lennének határok, de vannak. És erről nem az angolok, a finnek meg a belgák tehernek. Arról sem, hogy ezek a határok most utunkat állják egy darabig. No mindegy, megint megpróbáljuk lenyelni a békát, és nem haragudni. Nem biztos, hogy menni fog. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapteijesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somorja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz tlace, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - PoSta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-maü: redakcia@ujszo.com Néhány sor a gyűlöletről SÓKI TIBClR A gyűlölet fene ronda dolog. Minden formája. Ha megengeded, hogy beléd költözzön, szétrágja a szívedet, az agyadat. Főleg az indokolatlan, alig megfogható indulatok, mint a fajgyűlölet vagy a sovinizmus. Néha mégis nehéz ellenállni. Mint most. Belgium és Luxemburg bevezette velünk szemben a vízumkényszert. Nesze nekünk, még két ország, ahova csak mindenféle hercehurca, meg némi pénz befizetése ellenében mehetünk. Hányán is vannak? Anglia, Írország, Finnország, Norvégia... jobb nem összeszámolni. Miért is van ez? A jó öreg „beneluxok” - egyelőre tisztelet a holland kivételnek - is csak azért folyamodtak ehhez a lépéshez, amiért a többiek. Vannak honfitársaink, akik rájöttek, hogy a belga menekültrendszer hézagaiból remekül meg lehet élni. Munka nélkül. Elmész, bejelentkezel, amíg elbírálják a kérvényedet, kapsz ellátást és valami pénzt is. Többet, mint itthon munkával. Mellesleg ha tudod, hogy visszatoloncolnak (mert úgyis visszatoloncolnak), el se kell adnod a házadat. Megbízod Dezsőt, hogy vigyázzon rá, amíg távol vagy. Hogy ezzel ártasz a többieknek, akik rendesen, csak (TA SR/AP) így utazni jó! TALLÓZÓ SME Az Európai Statisztikai Intézet felmérése szerint a pozsonyi régió termelése elérte az EU-átlagot. A GDP Pozsony és környékére eső része már 1995 és 1997 között az EU- átlag 96 százaléka volt, s azóta az olyan cégek, műit a Volkswagen, még növelték a termelést, így a régió jelenleg utolérte az EU-t. Az uniós tagságra várók közül még műidig csak a második helyen vagyunk, mert megelőz bennünket Prága és környéke, melynek termelése az EU-átlag 117 százaléka. Harmadik helyen Közép-Magyarország áll 69 százalékkal. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy Szlovákia helyzete rózsás, mert a többi régió rendre 35 százalék körül mozog, így az országos átlag csak 50 százaléka az EU- termelésnek. Az első helyen Szlovénia áll 66, a másodikon Csehország 64, a harmadikon Szlovákia, majd Magyarország 47 százalékkal. Az utolsó hely Bulgáriáé, mely csak 25 százalékát termeli az EU-átlagnak. Moszkvának és Tokiónak is érdeke, hogy ötvenöt év után formálisan is béke legyen a Távol-Keleten Nincs lezárva a II. világháború Április végén Moszkvába látogat a japán kormányfő. Oroszország és Japán formálisan még mindig nem zárta le a második világháborút, mivel a két ország máig sem kötött békeszerződést egymással. ONDREJCSÁK RÓBERT Ennek legfőbb oka a japán Hokkai- dótól északra fekvő néhány apró sziget hovatartozása körül folyó vita. Az Iturup, Kunasir, Sikotan és a Habomai szigetcsoport feletti fennhatóságra támasztott igényét mindkét fél történelmi és földrajzi érvekkel támasztja alá. Történelmi tény, hogy az említett szigetek első lakói az ainuk voltak, akik ezenkívül még a mai Japán és Szahalin területén éltek. A japán szigetekről fokozatosan észak felé szorították őket, mára mindössze néhány ezren élnek Hok- kaidón. A japán és orosz terjeszkedés csak a 16. században kezdődött el, a japánok dél, az oroszok észak felől nyomultak előre. A sógun 1590-ben a macumae nemzetségnek adományozta a területet, és az 1644-ben a Tokugava sógunátus által kiadott térképen már a Kuril- szigetek is szerepeltek. Az első orosz térkép, amelyen be van jelölve a terület, 1713-ban készült, amikor egy kozák expedíció pravoszláv keresztet és réztáblát helyezett el a szigeteken, ami az akkori nemzetközi jog szerint az orosz fennhatóság kiterjesztését jelentette. A 18. század folyamán a japánok kereskedelmi telepeket alapítottak, és 1798-ban Iturup szigetén egy oszlopot állítottak fel a következő felirattal: „Etofo- ru, Japán”. A 19. században az orosz-japán határ Urup és Iturup szigetek között állandósult, amit a két ország által 1855-ben kötött szerződés is rögzített. Szahalin hovatartozása sokáig megoldatlan maradt, de 1875-ben Moszkva lemondott Japán javára a Kuril- szigetek 18 tagjáról cserében a Szahalin feletti teljes uralomért. Az 1905-ös háborúban elszenvedett vereség után Oroszország elvesztette nemcsak az egész Kurü-szigetcso- portot, hanem Dél-Szahalint is (portsmouthi békeszerződés). Ezt az áüapotot rögzítették az 1925-ben és 1941-ben kötött kétoldalú szerződések is (a második vüágháború idején ezekről a szigetekről indultak bevetésre a híres kamikazék). Az igazsághoz feltétlenül hozzátartozik, hogy 1855-től, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételétől a második vüágháború végéig senki nem kérdőjelezte meg a jelenleg vita tárgyát képező szigetek feletti japán szuverenitást. 1945- ben a Japán elleni hadműveletek keretében a Vörös Hadsereg elfoglalta a jelenleg vitás területeket, majd a Szovjetunió vezetése a haba- rovszki területhez csatolta őket. A jaltai konferencián megegyezés született a szövetséges hatalmak között, hogy a Szovjetunió visszakapja a Kuril-szigeteket és Dél-Szahalint. Jelenleg ez az orosz vezetés egyik fő érve, de ezt Japán nem ismeri el, mivel Tokió, mint vesztes hatalom, arra a konferenciára nem kapott meghívót, és az sem vüágos, pontosan mely szigetekről van szó. Japán hivatkozik még az atlanti chartára (1941) és a kairói deklarációra (1943), amelyekben a szövetséges hatalmak elutasították a területi expanziót. A Kuril-szigetek hovatartozását az 1951-ben San Franciscóban rendezett békekonferencia volt hivatott rendezni. Bár az 1945-ös szerződés alapján lemondott minden igényéről a Kuril-szigeteket, Szahalint és a környező szigeteket Uletóen, amelyeket a portsmouthi szerződéssel szerzett, Moszkva nem írta alá a békeszerződést, mivel nem volt egész pontosan meghatározva, mely szigetekről volt szó. A kudarchoz hozzájárult a hidegháborús légkör is, melyben az USA egyértelműen Tokió mellé áüt, hangoztatva, hogy Kunasir, Iturup, Sikotan és Habomai valójában nem is a Kuril- szigetek részei. Moszkva és Tokió 1956-ban aláírt közös deklarációja szerint a Szovjetunió kész visszaadni Japánnak Sikotant és Habomait, de csakis a békeszerződés megkötése után. E szigetek visszaadását Moszkva 1960-ban a Japánban állo- másozó külföldi (értsd: amerikai) katonaság visszavonásától tette függővé. A vita formai lényege, hogy a vitás területek részei-e vagy nem a Kuril-szigetcsoportnak. Japán érvelés szerint nem, mert növény- és ál- latvüáguk, sőt a klímájuk alapján is Japánhoz (Hokkaidóhoz) tartoznak. Annak megfelelően a japánok „északi területnek” hívják a vitás szigeteket. Ezt az érvelést az oroszok elutasítják és saját érdekeiknek megfelelően a teljes területet a Kuril-szigetek részének tekintik, és „Dél-Kurü-szigeteknek” nevezik. A hidegháború alatt a szovjet vezetés a probléma létét sem volt hajlandó elismerni. Változás csak Gorbacsov Oroszországban minden tény a szigetekről való lemondás ellen szól. hatalomra kerülése után következett be. 1988-ban Moszkva a „területi probléma” megnevezés helyett a „határvonal revíziója” formulát javasolta, majd 1991-ben Gorbacsov először ismerte el írásban a területi vita létét. A Szovjetunió szétesése reményt keltett japán vezető körökben, hogy a vitás kérdések gyorsan megoldhatóak. Eleinte erre utaltak Borisz Jelcin szavai is, aki Tokióban (1993) megerősítette, Moszkva a békeszerződés aláírása után kész lemondani Sikotanról és Habomairól. Megerősítem látszottak a japán reményeket Oroszország gazdasági nehézségei is, amit Tokió igyekezett saját céljaira kihasználni, és a Moszkva számára nélkülözhetetlen gazdasági együttműködést sokáig a szigetek körüli probléma rendeződésétől tette függővé. A megoldás azonban egyelőre távolinak tűnik. Történelmi okokat mindkét fél fel tud sorakoztatni saját igazának bizonyítására, így a múltra való hivatkozás - ebben az esetben sem - vezet eredményre. Oroszországban szinte minden tény a szigetekről való lemondás ellen szól. A Szovjetunió szétesését még ki nem heverő lakosság ezt teljes mértékben elutasítja. A másik probléma, hogy ha az oroszok lemondanak valamelyik második világháború után szerzett területükről, felvetődhet a többi, 1945-ben a Szovjetunióhoz csatolt terület hovatarztozásának kérdése is. Ennek alapján területi igényekkel léphetne fel Finnország, Lengyel- ország, Németország, sőt a balti államok is. Ez pedig a csecsen és más kaukázusi válsággócokkal együtt komoly veszélyt jelentene az ország egységére nézve. Ezenkívül az amúgy is megrendült orosz hatalmi pozíciók még tovább gyengülnének a Távol-Keleten, főleg Japánnal, az USA-val és Kínával szemben (Pekingnek szintén lehetnek területi igényei). Az orosz ellenkezésnek stratégiai okai is vannak. A szigetekről való lemondás veszélyeztetné a csendes-óceáni orosz hadiflotta bázisait, ellenőrzését az Ohotszki-tenger felett és felvonulási útvonalait a nyílt óceán felé. Ez még jobban megbénítaná manőverezési képességét (a pénz- és üzemanyaghiánnyal együtt) a Csendes-óceán észak- nyugati térségében. Emiatt a hadsereg és a flotta vezetése elutasít bármilyen engedményt. A mostani orosz-japán csúcson sem várható, hogy a probléma megoldódik, bár mindkét nagyhatalomnak érdeke lenne, hogy 55 évvel a második világháború után végre formálisan is béke legyen a Távol-Keleten. OLVASÓI LEVÉL Elhanyagolt parkok Mint szerető anya a kisdedét, úgy ölelik körül a többszintes lakóházak és az iskola fővárosunk pozsonyhidegkúti (Dúbravka) Barátság nevű parkját. A gyanútlan szemlélődő azthihetné, milyen jó lehet itt a helyi és környékbeli lakosoknak, akiknek tág lehetőséget nyújt a park pihenésre, kikapcsolódásra, mélázásra, a lurkóknak önfeledtjátékra. Tény, ha derűs, szép az idő, a kismamák kirajzanak ide csemetéikkel; elvétve könyvet, újságot olvasó ember is akad. No meg az él- tesebb, csöndre, nyugalomra vágyó is szívesen elücsörög itt, ahol a társalgásra ugyancsak mód nyílhat. Valóban, azzá lehetne ez a zöldövezet, amiért létesítették. Ám a betonrengetegben lakók kevésbé óvják, becsülik. Sok a bosszantó körülmény. Mindennek elejét lehetne venni. De vegyük sorjában! A park tőszomszédságában iskola van. A tanulók a nagyszünetekben kitódulnak a szabadba, éktelen nagy lármát csapva. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha labdáznak, játszadoznak, mozgásigényüket ily módon kielégítve. Csakhogy a szabadjára engedés, a felügyeletnélküliség nemegyszer bumerángként visszaüt. Mert miért kell a bársonyzöld gyepszőnyegen szemetelni, a csali- tosban, bokrok között bujkálni, a hasznos madarakat ily módon fészkükről elűzni? Felügyelet híján az apró csínytevések elhatalmasodhatnak, amiből csakis kár származhat, a gyerek ezt megszokja, s rendszer válhat belőle, természetesnek veszi. Sokkal vonzóbb, barátságosabb is lehetne a park, ha a felnőttek csak egy kicsit többet törődnének vele. Ha mentesítenék az ártó kezektől, a szemetelőktől, a szemétgyűjtők kiborítóitól, felgyújtóitól, a padrongálóktól, a firkálóktól. Mert uram bocsá’, a serdülőkornak felelőtlenebbjei a padok támlájára ülnek, amennyien elférnek rajta, a sáros, piszkos lábbeliket meg ott pihentetik, ahol mások ülni szeretnének. S bevett szokás: teleköpködik a padok közvetlen előterét, ami csöppet sem a jólneveltségüket példázza. A városnegyed környezetvédelmi szervei úgy ahogy teszik a dolgukat, főleg most a tavaszi nagytakarításra buzdítanak - mert a lakosok is ludasak, tisztelet a kivételnek. Csakhogy az illetékesek a legfontosabbról feledkeznek meg: a rendszeres ellenőrzésről, hiszen a parkfelügyelet csaknem a nullával egyenlő. Áz ellenőrzés hatásosabb módjának meghonosítására lenne mielőbb szükség, nehogy az értékes fákkal teleültetett park pusztasággá váljék. Kovács István, Pozsony JEGYZET
