Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-13 / 87. szám, csütörtök
Csütörtök, 2000. április 13. 3. évfolyam, 14. szám Az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a város fejlesztéséhez, főbb nevezetességeinek felújításához, értékeinek megmentéséhez Azt kérdezzétek, mit adhattok a városnak Huncík Péter, az alapítvány létrehozója dolkodó, ijletve kutató, Szent- györgyi Albert volt, akinek az életpályája az emberi szervek kutatásától, az egyes szövetek kutatásán keresztül a legkisebb egységig, a sejtkutatásig vezetett. Hát én is voltam már nagypolitikában, működtem közre országos ügyekben, szerkesztettem lapot stb. Úgy éreztem,, nagy dolgokat kell végrehajtani az életben. Aztán az ember rájön, legjobban abban a közösségben ismeri ki magát, ahonnan származik, ahol született, és talán a szülőhelynek tud igazán segíteni. Ehhez járult még hozzá az a gondolat, mely a 20. század vége felé a nyugati világban egyre általánosabb és uralkodóbb lett, hogy azok az emberek, akik tehetik, pénzügyi vagy egyéb lehetőségeiknek legalább egy részét a közösség javára fordítják. Annak a közösségnek a javára, ahonnan származnak, ahonnan elindultak. Mi az alapítvány célja? Egyrészt a pályakezdő fiatalok támogatása az indulásnál, másrészt segítséget nyújtani a város urbanisztikai rendbehozatalához, történelmi épületek karbantartásához, felújításához, ahhoz, hogy a város épüljön, szépüljön és méltó legyen a régi hírnevéhez. Hisz egykor Hont vármegye székhelye volt és ezt mi, ipolyságiak, mindig így fogjuk emlegetni. Jár Ipolyságnak, hogy szellemi és kulturális központja legyen az Ipoly völgyének. Az alap harmadik célkitűzése, hogy megpróbáljon támogatni minden olyan szellemi tevékenységet, amely összefügg a város múltjával, fejlődésével, jövőjével, szépítésével, felemelésével. Tehát ott nyújtson segítókezet ahol kell! Ez tehát egy nyitott számla, melyre bárki adakozhat. Magánszemélyek, intézmények, állami szervek is tehetnek erre az alapra. Én magam elhatároztam, hogy minimálisan még két éven keresztül fogom támogatni az alapítványt. További sorsa, fejlődése már az ipolyságiaktól függ. Az alapösszeg csupán arra jó, hogy egy lökést adjon. Ez egy nagy kezdőbetű. Úgy is mondhatom, szép iniciálé. Hangsúlyozni szeretném, ebből csak akkor lesz „olvasható szöveg”, ha a város polgárai és az innen elszármazott, akár külföldre kivándorolt tehetős, befolyásos, művelt, tehetséges, kreatív emberek hajlandóak lesznek hozzátenni ben. Mert egyszer mindnyájan megöregszünk és meghalunk. Akik eljöttek ide, úgy látszik, hasonlóan éreztek. Itt volt többek között Hama István, építésügyi és régiófejlesztési miniszter, Tóth Tibor, a kormányhivatal vezetője, Dr. Kiss László orvos-történész, Zachar Pál, a Lévai Járási Hivatal elöljárója, a közélet több kiválósága, aki elszármazott Ipolyságról. Milyen érzés volt alapítóként találkozni a régi Ipolyságiakkal; egykori iskolatársakkal, játszótársakkal? Kettős érzés volt. Az egyik: az embernek minden egyes találkozásnál rá kell döbbennie arra, hogy öregszik. Azok a kölykök, akikkel együtt futballoztunk, együtt játszottunk, tanultunk, akikkel együtt telt el a gyermekkorunk, ugyanúgy felnőtt, érett, ősz hajú, pocakos úriemberek lettek. A másik viszont nagyon jó érzés volt, mégpedig az, hogy ezek az emberek ma is érdeklődnek a szülőföldjük iránt. Ha hívja őket az ember, eljönnek és egy nemes cél érdekében hajlandók a közös gondolkodásra, a közös cselekvésre. Az alapítvány számlaszáma: 1012250159/0600/ Slovenská sporitelna a.s. mestská pobocka. Levice, filiálka Sahy. Az alapítvány segíteni akarja a város urbanisztikai rendbehozatalát további „betűket”, további „sorokat”. Ez ugyanis Ipolyság városának, ennek a kis közösségnek az alapítványa. Az alap igazgatótanácsának első nyilvános ülésére tavaly ősszel, a a sírok, őseink, emlékeink. Tehát az érzelmekre is próbáltunk hatni azzal, hogy épp arra a napra időzítettük az alapítvány ünnepélyes megnyitóját, amikor az ipolyságiak a messzi vidékről hazajönnek, és a temetőben a sírok felett mindenszentek előtti napon került sor. Volt ennek jelentősége? Feltétlenül volt benne valami számítás. Idekötnek mindannyiunkat egy kicsit elgondolkodnak múltjukon, életükön. Ki-ki rádöbben arra, hogy egyszer valószínűleg itt fogja végezni ebben a temetőkertHALÁDIK JÚLIA polyság szülötte, Hunéík Péter - országszerte ismert lélekgyógyász - tavaly alapíványt létesített szülővárosa részére Ipolyság Város Pecsétje - Sigillum Oppidi Saag elnevezéssel. Az alapítvány célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a város fejlesztéséhez, főbb nevezetességeinek felújításához, értékeinek megmentéséhez. Az alap létrehozásának körülményeiről az alapítóval, Huncík Péterrel beszélgettünk. Hogyan született az alap létrehozásának ötlete? Századunk két neves személyisége sugallta az alapítás ötletét. John F. Kennedy, amikor beiktatták elnöki tisztségébe, azt mondta a hallgatóságnak: „Ne azt kérdezzétek Amerikától, mit adhat nektek, hanem azt kérdezzétek meg magatoktól, mit adhattok ti Amerikának!” Az embernek így ötven felé lehetősége nyílik elgondolkodni azon, mennyivel tartozik a szülőföldjének, annak a közösségnek, amely szárnyra bocsátotta. Ha valóban jók a gyerekkori élmények - és nekem nagyon szép élményeim fűződnek Ipolysághoz akkor az ember úgy érzi, meg kell adni a lehetőséget a mostani kezdőknek - fiataloknak - is, hogy legalább a rajtpozíciójuk olyan jó legyen, mint nekünk volt valamikor. A másik dolog a várossal kapcsolatban, hogy 1960 óta, amióta megszűnt járási székhely lenni, bizony nagyon sokszor észreveszi az ember, hogy csak teng-leng, és nem tud továbblépni. Szüksége lenne támogatásra. Nagyon szép város volt ez valamikor! Most sem csúnya, de nagyon sok kedves, szép hely megszűnt: utcasorokat bontottak le, épületek tűntek el... Legalább azt, ami megmaradt, meg kellene menteni és rendbehozni. A másik gonHa akadna táncosa, 101 évesen is vígan eljárná vele a charlestont Diószeg legidősebb lakosa KYSELA EDIT árciusban ünnepelte 101. születésnapját Zúzák Ilonka néni Diószegen. Ez alkalomból a város polgármestere a PÜT- tagokkal együtt személyesen mentek el gratulálni a város legidősebb lakosának. Ilonka néni örömmel és türelmedenül várta a városi hivatal képviselőit. Semmit sem változott egy év alatt. Az egy év leforgása alatt nem volt beteg, az influenza- járvány is elkerülte őt, talán egy kicsit csökkent az étvágya, de a humora és a jókedve nem. Úgyanolyan jókedvű, mint tavaly a századik születésnapján. Elmondta, hogy az ünnepen olyan kedvvel kelt fel, hogy ha az unokája Évi, hozott volna egy táncost bizony ő eljárta volna vele még a charlestont is. Az emlékezőtehetsége sem csökkent, újra nagy kedvvel szavalta el nekünk a Nemzeti dalt, melyet több mint kilencven éve tanult az alapiskolában, mert tudvalevő dolog, hogy ő csak egyeseket hordott az iskolából. A város emlékkönyvét szemüveg nélkül kétszer is aláírta. Dicsérte segítőkész családját, főleg a lányát, aki kitűnően törődik vele, nagyon jó szakácsnő és figyelmes. Ilonka néni félti a lánya egészségét, mert nagyon jó) érzi magát vele és nem szokna meg már sehol máshol. Beszélgetésünk közben is szemmel látható volt a megbecsülés kettőjük között. Az ünnepelt legnagyobb segítsége Évike unokája. Mindig nagy örömmel várja a dédunokáit és az ükunokákat is. Megmutatta férje fényképét, aki már több mint negyven éve meghalt. Azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy ugye csinos férfi volt. Még csak délután volt, de a vázák gyönyörű virágcsokrokkal voltak tele, annak bizonyítékaként, hogy mennyire szeretik és becsülik őt. Az életkedvet a mindennapi imádság, a pozitív hozzáállás és persze nem utolsósorban a család melege és közelsége biztosítja számá- ra.Kívánjuk, hogy soha ne veszítse el a jó kedvét, ne hagyja el az ereje! (Archív felvétel) Ha hívja őket az ember, eljönnek (Archív felvételek)
