Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-13 / 87. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 13. Politika 5 Beszélgetés Milan Cerovsky vezérkari főnökkel a hadsereg NATO-csatlakozási felkészüléséről MiG-29-esekkel a szövetségbe Április 7-én a brüsszeli NA- TO-főhadiszállásán Szlovákia az ország csatlakozási felkészüléséről számolt be, a NATO-tagországok képviselőinek, akik a szlovák hadsereg reformjáról is érdeklődtek. A delegáció tagja volt Milan Cerovsky vezérkari főnök is, akivel röviddel a megbeszélés után, a hadsereg különrepülőgépének fedélzetén beszélgettünk. GAÁL LÁSZLÓ A szlovák hadsereg jelenleg milyen egységekkel tudna közvetlenül bekapcsolódni a NATO tevékenységébe? Csatlakoztunk a „Partnerség a békéért” programhoz, amelyen belül 29 célt tűztek ki. Ezek keretében a békefenntartó hadműveletekhez felajánlottunk egy gépesített zászlóaljat és MiG-29-es repülőgépekből álló két repülőrajt. Ez nyolc repülőgépet jelent, de mivel pénzügyi gondjaink adódtak, megegyeztünk a NATO-val a repülők számának csökkentésében, jelenleg egy repülőrajt tudunk felszerelni. A szárazföldi haderő terén tartjuk az ígéretünket, a Golán- fennsíkon működik egy századunk. A MiG-29-esek is készen állnak, az ENSZ vagy a NATO felké\\ A hadsereg hét, Aligátor típusú speciális kétéltű járművet szeretne vásárolni. résére a szlovák kormány és a parlament határozata alapján rendelkezésre bocsáthatók. A pilóták is felkészültek? Köztudott, hogy a légierőben egy pilótára idén csak 30 repülőóra jut, kisszebeni helyőrséget, amely katonai büntetés-végrehajó intézetként szolgál. Más esetekben, például a szenici, vagy a nagymihályi helyőrség esetében a laktanyák minőségének felértékelése miatt nem született döntés. Létezik egy előzetes felmérés, mennyit kaphatnánk az ingatlan vagyonért, ha sikerül értékesíteni. Persze, ez attól is függ, menynyi objektumot tudunk eladni piaci áron, és mennyit leszünk kénytelenek átadni az államigazgatásnak vagy az önkormányzatoknak jelképes egy koronáért. A költségvetési törvény alapján a hadseregnek idén kilencszázezer koronát kell megkeresnie magára. De ha nagyon optimista lennék, sem hinném, hogy csupán az objektumok eladásából ennyi bevételünk lehet. A légierő is modernizálásra szorul. Arról is szó esett Brüsszelben, hogy mégz idén negyven kisebb harci repülőgép megvásárlására írnak ki pályázatot. Milan Cerovsky: A repülőgép-állományunk felújítása húsz évbe is beletelhet. (Archív felvétel) holott a NATO-pilóták évente kétszáz órát is repülnek. Nem minden pilóta repül annyit, amennyit kellene, de az említett repülőrajba a csúcsteljesítményű püó- tákat válogattuk ki. Többségük évente mintegy 70 órát tölt a gépen, idén is el szeretnénk érni, hogy legalább 45-60 órát repüljenek. Ez természetesen nem elég, de formában tartásukra megfelel. Persze, egy bevetési felkérés esetén külön lehetőséget kellene adni nekik a gyakorlásra, hogy a nyugati hadseregek pilótáival együtt tudjanak működni. Csúcspilótákról beszélek. Köztük van Húlka alezredes is, aki Nagy- Britanniában egy MiG-gel nyert világbajnokságot. Brüsszelben arról is szó volt, hogy a külföldön szolgáló utászalakulatok felkészültségét is növelni kell. A szlovák utászokról eddig is mint a legjobbak egyikéről beszéltek, mit jelentene a modernizálás? Az azonnali bevetésű zászlóaljba szeretnénk besorolni egy utászegységet, és az interoperabilitás követelményei szerint a NATO-szabvá- nyoknak megfelelő berendezéssel is ellátni. Kerekes páncélozott csapat- szállító járművekkel, hét Aligátor típusú kétéltű járművet szeretnénk vásárolni. A NATO-képviselők a hadsereg gazdálkodására és saját eszközeinek eladására is kíváncsiak voltak. Ide tartozik a feleslegessé váló tucatnyi laktanya felszámolása is. Létezik már végleges jegyzék a felszámolandó helyőrségekről, illetve arról, mennyit tudjnak ezzel megtakarítani? Még nem született végleges döntés. Nem számolhatjuk fel például a \\ Több laktanyát jel- * képes egy koronáért leszünk kénytelenek átadni az államigazgatásnak vagy az ön- . . kormányzatoknak. \\ Ez egy feltételezett szám, a modernizálás után ennyi géppel rendelkeznénk. Ám ez távlati terv, tíz-húsz évig is eltarthat, mire sikerül teljesíteni. Ezek a gépek ugyanis nagyon drágák, és az ország jelenlegi helyzete nem engedi, hogy ekkora tervbe kezdjünk. A következő években meg kell elégednünk a régi gépeink használatával, a NATO részéről nem követelmény, hogy a csatlakozásig új gépeket vásároljunk. 2006-ig kell gépeinket interoperabilissá tenni, ami azt jelenti, hogy olyan összeköttetési és navigációs felszereléssel kell ellátnunk őket, hogy megfeleljenek a NATO-rendszereknek. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának jubileumi közgyűlésén Fő téma a reformtervezet Meciar (újra) a rádióban „Hazug nyilatkozat” Pozsony. Mikulás Dzurinda hazugságnak minősítette Vladimír Meciar tegnapi nyilatkozatát, mely szerint „a jelenlegi miniszterelnök fokozza a társadalmi feszültséget, és a kormány nem tud megbirkózni a problémákkal”. Az exkormányfő a Szlovák Rádiónak adott interjújában nem zárta ki: ha személycsere történik a kabinet élén, és „szélesebb körben elfogadható személy” kerül Dzurinda helyére, akkor „hatalmon maradhat a jelenlegi koalíció, de csak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom támogatásával”. Minderre Dzurinda így válaszolt: „Fikarcnyit sem érdekel, mit mond Meciar. Inkább jöjjön elő rejtekhelyéről, és ne vegye semmibe a rendőrséget.” Megismételte: elődjének be kellene számolnia arról, honnan szerezte a pénzt panziójára, illetve gyerekeinek szállodáira, (t; ú) Kiutasított újnácik Nem volt kongresszus Santiago. A chilei hatóságok megakadályozták, hogy az ország területére lépjen egy tervezett, de a chilei kormány által betiltott nemzetközi újfasiszta kongresszus mintegy száz potenciális résztvevője. Az újfasiszta gyűlést Adolf Hitler születésének 111. évfordulója alkalmából tartották volna Valparaisóban, egy helyi szervezet kezdeményezésére. (MTI) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A közigazgatási reform jegyében zajlott a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) X. közgyűlése a pozsonyi Istropolis épületében. Ahogy azt Michal Sykora, a társulás elnöke is hangsúlyozta, 1994 óta első ízben fordult elő, hogy az ülésen egy asztalhoz ült a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlament elnöke. Sykora beszámolójában ecsetelte, mi mindent tett a közigazgatási reform érdekében a 2762 községet tömörítő társulás. A ZMOS elnöke örömmel fogadta, hogy a kormány kedden végre jóváhagyta a köz- igazgatási reform koncepcióját, de egyben bírálta is a kabinetet, hogy ezt már jóval korábban meg kellett volna tennie. Arra is figyelmeztetett, hogy a kormány a tervezet több fontos fejezetét nyitva hagyta, és ezekről még további tárgyalásokat kell folytatni. Rámutatott, a kis falvak kimondottan tengődnek, és néhol már a városok is arra kényszerülnek, hogy bezárják a művelődési központot, a könyvtárat, hogy megszüntessék a városi rendőrséget, vagy csökkentsék a sporttevékenység támogatását. Ezért mind a kormányt, mind a parlamentet arra kérte, a jövő évi állami költségvetés megvitatása során többet juttassanak az önkormányzatoknak. Kifejtette, hogy a közigazgatási reform egymagában ugyan nem biztosít több anyagi támogatást, de az anyagiakat más szinten és más módon lehet majd elosztani. Rudolf Schuster köztársasági elnök, aki nemrég még maga is polgármester volt, felszólalásában arra mutatott rá, hogy a községek helyzete azért olyan siralmas, mert nem rendelkeznek olyan kedvező hitelfelvételi lehetőségekkel, mint a fejlett országok önkormányzatai. Az államfő szerint ezért az előző kormány külpolitikája a felelős. Arra is rámutatott, hogy a szlovákiai községek az állami adókból mindössze 6%-ban részesülnek, holott ennek a részaránynak 30%-nak kellene lennie. Jozef Migas házelnök a Demokratikus Baloldal Pártja elnökeként is amellett szólt, hogy egyes hatásköröket valóban át kell adni az ön- kormányzatoknak, de szerinte nem szabad elhamarkodni a reformot, és annak több fejezetét alaposan meg kell még vitatni. Mikulás Dzurinda kormányfő azzal kezdte felszólalását, hogy a kabinet a tegnapelőtti rendkívüli ülésén jóváhagyta a reform koncepcióját, majd arról tájékoztatott, hogy jól halad a víz- és csatornaművek transzformációjának megvitatása is, s hogy Pavel Koncos földművelési miniszter feladatul kapta, április végéig terjessze elő a szóban forgó állami vagyon átalakítási programját. Viktor Niznansky kormánybiztos szerint a kormány keddi döntése csak kezdete volt a közigazgatási reform nemzeti programjának, amit sok törvény- módosításnak kell még követnie. A ZMOS közgyűlésének megnyitó napján 687 küldött, valamint 205 külföldi és hazai vendég vett részt. A közgyűlés tegnap estig vitával folytatódott, és ma délután nyilatkozat elfogadásával ér véget, (gl) RÖVIDEN Letertóztatott adócsalók Trencsén. A rendőrség különleges osztaga tegnap letartóztatta Alexander K. vágbesztercei és Ladislav B. losonci lakost. A két férfi 1997 és 1998 között 40 millió koronás adócsalást hajtott végre. Mindkettőjüknél házkutatást tartottak, melynek során valutát és nagyobb mennyiségű aranyékszert találtak. A rendőrség vádemelést javasol ellenük. Egyiküket Ján Gereg fogja védeni, aki Mikulás Cemákot, a besztercebányai maffiafőnököt is képviselte nemrégi perében. (SITA) Szombaton vége... Pozsony. Kuchynába látogatott ma Wiliam Doctor generális, az oregoni nemzeti gárda légiosztag-vezetőjének helyettese. Doctor a Kuchynán folyó légi gyakorlaton résztvevő amerikai és német katonákat látogatta meg. Megtekintette a szlovák hadsereg SU-22 és 25-ös gépeit, s a rádiólokátor állomást. A gyakorlat, melyen tíz F-16 CJ típusú repülőgép vett részt, szombaton ér véget, s a következő 2000 júliusa és augusztusa között esedékes, (na) Csáky Lisszabonban Pozsony. Csáky Pál tegnap hivatalos látogatásra Lisszabonba indult. A kormány emberi jogokért és kisebbségekért felelős alelnöki találkozik spanyol kollégájával, Mariou de Belémmel, ellátogat a kábítószereket figyelő európai központba is, ahol előadást tart a szervezet és Szlovákia kapcsolatáról. Találkozik több parlamenti bizottság képviselőivel is. Holnap Strasbourgban találkozik az Európa Tanács titkárával, Walter Schwimmerrel. (na) Harach szerint nem probléma Pozsony. A cseh-szlovák vámunió esetleges megszűnése csak a mezőgazdasági termények exportját érintené. A megszűnéssel azért kell számolni, mert ha Csehország korábban válik EU-taggá, nem maradhat meg tovább az unió. Eubomír Harach nem lát különösebb problémát a dologban, s úgy gondolja, a vámunió megszűnése nem okozna romlást a cseh-szlovák kapcsolatokban. A gazdasági miniszter reméli, egyszerre lép be a két ország az EU-ba, s így nem kell ilyen gondokkal törődni. (SITA) Gyors reagálású különítményt szeretne létrehozni az EU Uniós akciócsoport MTI-JELENTÉS Brüsszel. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió hozzon létre gyors reagálású polgári csoportot, amelynek révén az EU gyorsabban és hatékonyabban tud beavatkozni az unión kívüli válság- helyzetekben is. Mint Chris Patten, a bizottság külügyekért felelős tagja elmondta, a javaslat révén lehetővé válhat, hogy az Eur’pai Unió akár órákon vagy napokon belül megmozgassa forrásait. A különítmény lehetséges megbízatásai közé rendőri, aknafelszedési, közvetítési és hasonló feladatok tartoznak. A csoport révén az eddiginél hatékonyabban hasznosítják az EU-tagállamok válságkezelési tapasztalatait, és elkerülhetik a fölösleges késedelmeket is - mutatott rá a brit illetékes. A bizottság határozata az EU- tagországok állam- és kormányfőinek felhívására született. A csoport létrehozását ugyanilyen szinten hagyják jóvá, feltehetően júniusban. A csoport fenntartásának összköltségét évi 40 millió euróra teszik. A gyors reagálású különítménnyel kapcsolatos ügyek intézéséért a brüsszeli bizottság felel majd, ha javaslatát módosítás nélkül jóváhagyják. A bizottságot azonban a tagországok képviselőiből álló tanácsadó testület is segíti ebben a munkában. Migasék bizalmat szavaznak a miniszterelnöknek Az SDL nem támogatj a ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL) képviselői nem fogják támogatni a HZDS és az SNS javaslatát Mikulás Dzurinda leváltására. Ladislav Orosz frakcióvezető szerint hamisak azok az állítások, hogy az SDL képviselői nem nyilatkoztak egyértelműen a szavazással kapcsolatban. - Vannak bizonyos dolgok a kormányon belül, amelyekkel nem értünk egyet, de ez nem jelenti azt, hogy egészében nem támogatjuk - mondta. Több baloldali képviselő a tegnap esti frakcióüléstől tette függővé döntését. Tibor Cabaj, a HZDS frakcióvezetője szerint elképzelhető, hogy sikerül leváltaniuk a kormányfőt, mivel több kormánypárti képviselő sem hajlandó már együttműködni Mikulás Dzurindával. Anna Malí- ková úgy látja, a kormányfőt terheli a felelősség Szlovákia jelenlegi katasztrofális helyzetéért, ezért távoznia kell. Az SNS elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy Dzurinda lemondatása után szakértői kormány alakuljon. A parlament a külügyi bizottság tegnapi ülésén nem támogatta az ellenzéki képviselők javaslatát Mikulás Dzurinda leváltására. (s,t) A vállalatalapításhoz a kormány beleegyezése is kell Hosszú az út a sikerhez SITA-HÍR Besztercebánya. Ha az Első Lap- terjesztő Vállalatot (PNS) a Szlovák Posta szerzi meg, nem fognak változni a lapterjesztés árai. A PNS-szel kapcsolatban, melynek kikiáltási ára 144,2 millió korona, Jaroslav Dobrotka elmondta: a versenytárgyalás megnyerésétől a végső átalakításig hosszú az út, hiszen a leányvállalat megalakításához, melyhez a lapterjesztés tartozik többek közt, a kormány beleegyezésére is szükség van. - A lap- terjesztő vállalat technikáját a posta saját céljaira is tudná hasznosítani, hiszen számítógépekről, elosztórendszerekről van szó - mondta a posta vezérigazgatója. Szerinte a posta tisztán és megbízhatóan tudja kezelni a pénzügyeket, s megfelelő marketingpolitikával jól vezetné a lapterjesztést. Dobrotka jelezte, szeretnék megemelni részesedésüket a Postabankban is, s így nyugat-európai rendszerű postává válni. A ZMOS közgyűlésének első napján a kormány tajai is jelen voltak (TA SR)