Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-10 / 84. szám, hétfő

El Politika ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 10. Lezuhant egy amerikai gép Washington. Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép Arizona államban, a fedélze­tén tartózkodó 19 ember éle­tét vesztette. A haditengeré­szet MV-22 Osprey típusú, függőlegesen fel- és leszállni is képes gépe gyakorlórepü­lést végzett szombat éjszaka, és éppen leszálláshoz készü­lődött, amikor - egyelőre tisztázatlan okból - lezu­hant. Szemtanúk elmondták, hogy egy nagy robbanást hallottak, majd azt látták, hogy a gép tűzlabdaként a földre zuhan. (MTI) Mordeháj visszavonul Jeruzsálem. A szexbotrány­ba keveredett Jichák Morde­háj izraeli közlekedési mi­niszter átmeneti időre lemon­dott tisztségéről. Levélben kérte Ehud Barak kormány­főt, hogy vegye át a közleke­dési tárca irányítását, kérését azzal indokolta, hogy jogi vé­delme megszervezésére kíván összpontosítani. Mordeháj el­len hetek óta nyomoz a rendőrség, mert egyik női al­kalmazottja megvádolta, hogy a politikus munkahe­lyén szexuálisan zaklatta. Időközben két másik nő is fel­jelentést tett ellene hasonló vádak miatt. (MTI) Sevardnadze az esélyes Tbiliszi. Öt évre választott elnököt tegnap az ötmillió la­kosú Grúzia, a végleges ered­mények tíz nap múlva lesz­nek ismertek. Az öt jelölt kö­zül a második elnöki perió­dusra készülő, hivatalban le­vő elnök, a 72 éves Eduard Sevardnadze az esélyes. A Gorbacsov idején szovjet kül­ügyminiszterként ismertté vált Sevardnadze azt ígérte, hogy újraválasztása esetén folytatja jelenlegi politikáját, célja az ország függetlensé­gének, szuverenitásának megszilárdítása. Fő külpoliti­kai célként az ország Nyugat­hoz való közelítését, és a NATO-ba való belépést jelöl­te meg. (MTI) Sevardnadze már az első for­dulóban győzhet a szavazatok több mint 50 százalékának megszerzésével. 1995-ben a voksok 75 százalékát kapta (TA SR/AP-felv.) Választások Peruban Lima. Elnökválasztás és par­lamenti választás volt tegnap Peruban. A dél-amerikai or­szágban 14,5 millió szavazó­polgár adhatja le voksait az államfőre, az alelnökre, va­lamint a 120 tagú kongresz- szus tagjaira. Az elnökvá­lasztásnak két esélyese van: a 61 éves jelenlegi államfő, Alberto Fujimori, valamint Alejandro Toledo közgaz­dász. Az eredmények várha­tóan már ma ismertek lesz­nek. (MTI) Az előzetes eredmények szerint Bosznia-Hercegovina föderációs területein Bosznia-Hercegovina Szociálde­mokrata Pártja, míg a szerb többségű területeken Radovan Karadzsics Szerb Demokrata Pártja nyerte a szom­bati helyhatósági választásokat. A tömegtájékoztató eszközök csak kisebb incidensekről adtak hírt. Szarajevó egyik elővárosában robbanás történt, hárman könnyebben megsebesültek, de semmi sem erősítette meg, hogy az incidensnek köze volt a választásokhoz. (TA SR/AP-felvétel) Az ELI a keleti bővítésről is tárgyal Oroszországgal Szorongatják Moszkvát MTI-HÍR Brüsszel. Szinte bizonyosan újabb intést kap ma Oroszország az Eu­rópai Uniótól a csecsenföldi embe­ri jogsértések és az eltúlzott kato­nai erő miatt. Luxemburgi ülésük végeztével ugyanis az EU külügy­miniszterei az orosz-EU együtt­működési tanács keretében orosz kollégájukkal, Igor Ivanowal talál­koznak. Oroszország sorozatban kapja a rosszalló közléseket az EU részéről. Március közepén a kül­ügyminiszterek, majd a kormány­fők és az Európa Tanács, pénteken pedig az EU Moszkvába látogatott külügyminiszteri küldöttsége hoz­ta szóba a témát, míg a mai után május közepén a csúcsszintű EU-orosz találkozón várható újabb feddés. Ez utóbbit mind­azonáltal enyhítheti, ha Vlagyimir Putyin választott elnök jövő heti politikai rendezési terve elnyeri az EU bizalmát. A terv nyilvánosságra hozatalával azonban gondosan megvárják, amíg lezajlanak az em­lített közvetlen miniszteri érintke­zések. A mai tanácson az EU a keleti bőví­tésről ^is tárgyalni szeretne orosz partnerével. Moszva ugyan több­ször megerősítette már, hogy az EU-szélesítést nem ellenzi, de szá­mos gyakorlati kérdésre választ vár, hiszen az unió sok olyan or­szággal fog bővülni, amelyek a közvetlen orosz érdekszférába tar­toztak. A Csecsenföld miatti EU-szankciók változtatása mindazonáltal nem várható. Hasonló a helyzet a Belg­rad elleni intézkedésekkel is, azzal a különbséggel, hogy ebben a vi­szonylatban néhány nappal ezelőtt léptek életbe új intézkedések. Utóbbiak lényege, hogy Szerbiá­ban minden vállalatot a Milosevics- rezsimhez tartozónak tekintenek mindaddig, amíg ennek ellenkező­jét nem bizonyítja, míg Monteneg­róban és Koszovóban a cégeket csak akkor tekintik Milosevics- pártinak, ha a közvetlen kapcsolat­ra egyértelmű bizonyíték van. Tőkés László bátrabb fellépést vár a reformszárnytól A Fidesz országos választmányának elnöke a román-magyar alapszerződésről RMDSZ: szakadás előtt? Horn-Iliescu paktum? Székelyudvarhely. - A ma­gyar kormány új alapra he­lyezte a határon túli magya­rok felé irányuló politikáját, az egyenjogú partnerség elvét valósítja meg - hangsúlyozta Várhegyi Attila. MTI-HÍR A Fidesz országos választmányá­nak elnöke az RMDSZ Reform Tö­mörülésének kongresszusán leszö­gezte: a magyar kormány a határon túli magyarok belső önszerveződé­sének, intézményi struktúrájának, döntéshozatali mechanizmusainak megerősödését támogatja. - A ma­gyar kormány nem Önök helyett akar dönteni, hanem az Önök által megfogalmazott célok eléréséhez kíván segítséget nyújtani - mondta. Várhegyi szerint ezt az elvet sértette meg az általa Hom-Iliescu paktum­nak nevezett magyar-román alap- szerződés. - Az alapszerződés nem­csak azt bizonyította, hogy egy valós szándék és őszinte háttér nélkül alá­írt papír semmit nem ér, sehova nem vezet, a legrosszabb, hogy alá­írása romániai magyarság akarata ellenére történt - jelentette ki. - Be­bizonyosodott, hogy a határozott, de kiegyensúlyozott magyar külpo­litika megértésre talált a szomszé­dos országokban is, és komoly ered­ményekre vezet - szögezte le, s az Magyar Állandó Értekezlet létreho­zását említette. Itt fogalmazódott meg a határon túli magyarok ma­gyarországi különleges jogállásáról szóló törvény szükségessége. Vége­zetül az idei romániai választási év­re utalva a Fidesz példáját állította a Reform Tömörülés elé. - Ez a példa azt bizonyítja, hogy elvszerű politi­zálás hosszú távon mindenképpen kifizetődik. Nem kellenek a rossz kompromisszumok - jelentette ki. Az alapszerződéssel egyetértett az RMDSZ Budapest. A valóság meghamisítása a magyar-román alapszerző­dést Hom-Iliescu paktumnak nevezni, és azt állítani, hogy megköté­se a romániai magyarság akarata ellenére történt - mondta Kovács László. Közölte: az alapszerződés megkötésével egyetértett RMDSZ, és a romániai magyarság közel 80 százaléka is. A romániai magyar­ság helyzetében tapasztalható kedvező változások az alapszerző­désnek köszönhetők. Kovács károsnak tartja azt, amit az őszi romá­niai választásokkal összefüggésben a kompromisszumok ellen mon­dott Várhegyi. - Ez alig leplezett állásfoglalás az RMDSZ reálpoliti­kát folytató vezetése ellen, a kormányzati részvételt hevesen bíráló Tőkés László vezette radikális csoport mellett - mondta. (MTI) Kuvait becslése szerint összesen 605 ember tűnt el az 1990-91-es megszállás idején Tíz éve iraki hadifogságban MTI-HÍR Kuvaitváros. A kuvaiti látogatáson tartózkodó William Cohen amerikai védelmi miniszter tegnap botrá­nyosnak nevezte, hogy Irak még mindig nem engedte szabadon az emirátus 1990-es megszállásakor ejtett hadifoglyokat. Cohen burkol­tan felszólította Szaddám Húszéin iraki elnököt, hogy maradéktalanul tartsa be az ENSZ Biztonsági Taná­csának vonatkozó határozatait, biz­tosítsa a hadifoglyok hazatérését és az eltűntek sorsának tisztázását. Az amerikai védelmi miniszter botrá­nyosnak, az ENSZ-határozatokkal ellentétesnek nevezte az iraki ma­gatartást. Cohen ellátogatott az 1990 és 1991 közötti iraki megszállás hadifoglyai­nak és eltűntjeinek ügyével foglal­kozó bizottság székhelyére, szavai a mintegy 600 eltűnt fényképe előtt hangzottak el. Kuvait becslése szerint 605 ember ­570 kuvaiti és 35 más nemzetiségű - tűnt el az iraki megszállás alatt. Irak elismerte, hogy hadserege a ki­vonuláskor elhurcolt hadifoglyokat, de azt állította, hogy nyomukat vesztette az ország déli részén 1991-ben kitört síita zavargások idején. Az ENSZ februárban kineve­zett egy magas rangú orosz diplo­matát, Jurij Voroncovot, hogy fog­lalkozzon az eltűnt kuvaitiak és az Irakba hurcolt kuvaiti javak kényes kérdésével. A választások esélyese Szimitisz miniszterelnök, illetve Karamanlisz konzervatív pártja Görögországban kötelező a voksolás MTI-HIR Athén. Parlamenti választásokat tartottak tegnap Görögországban, mintegy 9 mülió választásra jogo­sult járul az urnákhoz, hogy négy évre megválassza a törvényhozás 300 képviselőjét. A két nagy párt, a Kosztasz Szimitisz miniszterelnök vezette szocialisták és a Kosztasz Karamanlisz irányította konzervatí­vok között fej fej melletti küzdelem várható. A hat hónappal előreho­zott választások tétje, hogy a 64 éves Szimitisz vagy a 44 éves Kara­manlisz vezeti-e be Görögországot az eurózónába 2001. január else­jén, és hajtja végre a nagyszabású gazdaságszerkezeti reformokat. A18 és 70 év közötti állampolgárok körében valóságos népvándorlást kezdődött az országban, mert Gö­rögországban kötelező a szavazás. Egymillió-háromszázezer görög ke­rekedett fel, hogy eljusson a szár­mazási helyére, mert csak ott ad­hatja le voksát. Sokan közülük in­gyen utazhatnak a távolsági autó­buszokon, vagy akár 50 százalékos kedvezményt is kapnak a vasúton, a hajókon és a repülőgépeken. A 26 párt közül csak ötnek van esélye, hogy átlépje a 3 százalékos küszö­böt és bekerüljön az athéni parla­mentbe. A Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK), a konzerva­tív Uj Demokrácia, a Görög Kom­munista Párt (KKE), a Baloldal és Haladás Koalíciója (SYN), és a De­mokratikus Társadalmi Mozgalom (DHKKI). Görögországban 1981 óta egy 1990-től 1993-ig tartó meg­szakítástól eltekintve a PASZOK kormányoz, Szimitisz 1996 óta mi­niszterelnök. MTI-HÍR Székelyudvarhely. Bátrabb politi­zálásra ösztönözte szombaton Székelyudvarhelyen Tőkés László református püspök az RMDSZ nemzeti liberális platformját, a Re­form Tömörülést. A tiszteletbeli el­nök azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-en belül a Reform Tömö­rülésjelenti az egyetlen komoly al­ternatívát a hivatalos RMDSZ-ve- zetés egypárturalmi magatartásá­val, elhibázott politikájával szem­ben. Szerinte a határozottabb fel­lépésnek nem a júniusi romániai helyhatósági választásokon, ha­nem az őszre tervezett törvényho­zási választásokon kell megtörtén­nie, s ez lehet a biztosítéka annak, hogy a romániai politikában a ro­mániai magyar közösséget ne a ro­mánok által kiválasztottak, hanem a magyar közösség valódi képvise­lői léphessenek fel egyenrangú partnerként. A tiszteletbeli elnök nagy tapssal fogadott beszéde után fagyos csend fogadta Markó Béla szövetségi elnök üdvözlő üze­netét. A szövetségi elnök azt hang­súlyozta, hogy az RMDSZ ereje ép­pen sokszínűségében rejlik, „ab­ban a képességünkben, bogy a kü­lönböző ideológiákat és koncepci­ókat úgy tudtuk a szövetségen be­lül szembesíteni, hogy ezáltal min­dig az egységes cselekvés erősö­dött”. A szlovén kormány elvesztette a bizalmi szavazást Drnovselc távozik MTI-HÍR Ljubljana. A szlovén parlament nem fogadta el Janez Drnovsek kormányalakítási tervét, a 90 par­lamenti képviselő közül csak 3 i tá­mogatta a javaslatot. Miután a kor­mány elvesztette a bizalmi szava­zást, az alkotmány szerint a parla­mentnek 30 napon belül ki kell je­lölnie egy új miniszterelnököt. El­lenkező esetben előre kell hozni a késő ősszel esedékes parlamenti választásokat. Drnovseket az késztette kormá­nyának átalakítására, hogy a Szlo­vén Néppárt (SLS), amely az 1996-os parlamenti választás után koalícióra lépett az általa vezetett szociálliberálisokkal, bejelentette: felmondja a koalíciós megállapo­dást, és kivonul a kormányból, tíz néppárti miniszter hagyja el a ka­binetet. Súlyosan bántalmaztak egy lengyel újságírónőt Roma nap - veréssel MTI-HÍR Varsó. Egy roma csoport szomba­ton súlyosan bántalmazta az egyik országos lengyel napüap újságíró­nőjét. A romák nemzetközi napja al­kalmából a Kulturális Központban tanácskozást rendeztek, amelyen jelen volt Dorota Kania, a Zycie munkatársnője. Hirtelen több roma rontott be a terembe, kivonszolták a folyosóra az újságírónőt és megrug­dosták, aminek következtében esz­méletét vesztette és más sérülései mellett agyrázkódást szenvedett. Az inzultus valószínűleg összefüggés­ben áll a Zyde utóbbi időben megje­lent cikkeivel, amelyekben pénz­ügyi visszaélésekkel és egyéb bűn- cselekményekkel vádolták meg a Lengyelországi Roma Egyesület el­nökét és más vezetőit. A rendőrség vizsgálatot indított, a Roma Tanács elhatárolódott az incidenstől. A tá­madók még néhány jelen lévő új­ságírót is bántalmaztak. Egy nyilvános telefonfülkénél vártak rá az olasz rendőrök Elfogott maffiafőnök MTI-HÍR Róma. Tegnap elfogták a nápolyi szervezett alvilág egyik jelentős „vezéregyéniségét”, az immár egy éve körözött Vincenzo Cuomót. Cuomo a camorra (a szicíliai maf­fia nápolyi „változata”) egyik je­lentős embere, egy évvel ezelőtt adtak ki ellene elfogató parancsot maffiás szervezkedés és gyilkosság vádjával. Cuomo állítólag részt vett egy kettős emberölésben 1993 augusztusában. Az olasz főváros­ban keresett menedéket, ahonnan nyüvános telefonokon keresztül tartotta a kapcsolatot klánjával. A rendőrök tegnap éppen az általa rendszeresen használt egyik tele­fonfülkénél várták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom