Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-04 / 53. szám, szombat
t ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 4. Régió 3 í IPOLYSÁG Egyesíteni a két eurorégiót Tavaly novemberben jogi személyek társulásaként alakult meg az Ipoly Eurorégió. A társulás elnökségének ülésén legfontosabb napirendi pont volt a magyarországi Ipoly Eurorégióval való egyesülés előkészítése - tájékoztatott Wollent József. A társulás titkára elmondta, a balassagyarmatiak is a közös eurorégió létrehozásának előkészületeiről tanácskoztak. Mindkét oldalon megegyeztek abban, hogy szükség van az Európai Unió elvárásainak és szabályainak megfelelő közös szervezetre, amely felkerülhet az eurorégiók listájára. Abban már most egyetértenek a felek, hogy az Ipoly Eurorégió székhelye Balassagyarmaton, a titkársága pedig Ipolyságon lesz. (dzsár) ESZTERGOM-PÁRKÁNY Muzsikál a Tücsök Az Esztergomi Szentgyörgymező Olvasó Kör ma 17 órakor táncházat rendez, melyen a párkányi Tücsök zenekar húzza a talpalávalót. A népház rendszeresen kíván szervezni ilyen rendezvényeket a két határváros közreműködésével. Az Olvasó Kör vezetője, Polgár József elmondta, hanem a fafaragásnak, csuhézásnak, kosárfonásnak, ga- lambászatnak, kertészkedésnek és a vöröskeresztnek is otthont szeretnének adni. ,A Tücsök legyen a híd alappillére a Párkánnyal való együttműködésükben. Remélhetőleg még sok felvidéki művészetsze- retó és népi hagyományokat őrző csoportot láthatunk vendégül” - jegyezte meg Nemes László fafaragó. (zal) KOMÁROM $g| avuló kapcsolatok Szerdán Keszegh Margit járási elöljáró tanácskozásra hívta meg a járás polgármestereit. Tóth Kurucz Mária izsai polgármester elmondta, a megbeszéléseken jelen volt Anton Morvay, a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat érsekújvári üzemének igazgatója és Oldrich Dolana, a vállalat komáromi fióküzemének vezetője, akik az autóbuszjáratok májustól tervezett változásairól tájékoztatták a jelenlevőket. Szó volt az iskolatanácsok megalakulásáról, és a kataszteri hivatal működéséről. , A járási elöljáró pozitívan értékelte az állami hivatal és az önkormányzatok együttműködését” - szögezte le Tóth Kurucz Mária, (km) 1896 és 1910 között, szecessiós stílusban készült tárgyakat tekinthetnek meg azok, akik a Nyitra Menti Múzeumba látogatnak. A nyitrai gyűjtemény a legnagyobb ilyen jellegű Szlovákiában. (TA SR-felvéte) Közel két éve fizetés nélkül tengődnek a Cooimex Slovakia volt alkalmazottai Tömeges utcára kerülés Bodrogköz folyamatosan romló szociális- és gazdasági helyzete egyre aggasztóbb megélhetési gondok elé állítja az itt élőket. Az olykor felcsillandó remény is csakhamar szertefoszlik. ZÉTÉNY Kukó Miklósnak 1998 januárjában újra sikerült álláshoz jutnia, úgy vélte, kihúzhatja nyugdíjazásáig. Ám nem így történt. „Ä kassai székhelyű Cooimex Slovakia Kft. 1997 novemberében a perbenyiki volt lengyárban indított mintegy ötven alkalmazottra szabott fafeldolgozó üzemet. Itt kaptam munkát én is, majd a tulajdonos az üzem vezetésével bízott meg. A kezdeti nehézségek után mentek is a dolgok egészen 1999 márciusáig. Volt munka és fizetés is. Tavasszal romlani kezdett a helyzet, és már csak 1000-2000 korona előleget kaptunk, majd ez is elmaradt” - panaszolta az 59 éves férfi. Mint elmondta, a tulajdonos ideiglenes pénzügyi nehézségeire hivatkozott, de megígérte, amint rendeződnek a dolgok, mindenki megkapja a bérét. Az ígéret azonban csak ígéret maradt. Az üzemet időközben felszámolta a végrehajtó. Az alkalmazottak egy részének elege lett a sok hitegetésből, megpróbált más munka után nézni, mások viszont év végéig kitartottak a pénzükre várva, de hiába. Év elején kerültek a munkanélküliek listájára. „Kértem a korkedvezményes nyugdíjazásomat, de munkaadómtól nemkaptam választ, miként a később benyújtott felmondásomra sem. Többször kerestem telefonon, néhányszor elutaztam Kassára, de nem sikerült elérnem az érintetteket. A cég hivatalát mindig zárva találtam, a kft. vezetői nyomtalanul eltűntek. A mai napig a cég alkalmazottjaként szerepelek, munka és pénz nélkül; munkanélküli-segélyre sem vagyok jogosult. Egy ügyvéd azt ajánlotta, bírósági úton követeljem elmaradt bérem megtérítését. Miből fizessem a perköltségeket? A bodrogközi üzemben foglalkoztatott mintegy harminc személy is hasonló helyzetbe került. Itt valami nincs rendben” - vélekedett Kukó Miklós, (kát) Kivizsgálják a szívelégedetlenségben szenvedő betegeket a szomszédos járásokból is Berendezés szponzorpénzen Új, korszerű berendezéssel bővült a losonci kórház kardiológiai osztályára. A Cardisys nemcsak meggyorsítja a szívelégtelenségben szenvedők kivizsgálását, hanem pontos, részletes adatokkal szolgál a betegségről. Karol Micko belgyógyász-főorvos elmondta, a járásban évente mintegy 140-en kapnak szívinfarktust, a polgárok 64 százaléka szenved szívelégtelenségben, és a régióban minden második ember ebben a betegsében hal meg. A Besztrecebányai kerület második legnagyobb kórházában tehát nagy szükség van a korszerű berendezésre, amelynek megvásárlását 500 ezer koronával támogatta a helyi Hrádok húskombinát. Lapunk kérdésére, hogy más járásbeli betegeket kivizsgálnak-e a berendezésen, ellentmondó válaszokat kaptunk. Karol Géc kórházigazgató szerint nem, mert az egészségbiztosító csak a régióba tartozó betegekért fizet, és 63,5 millió komával tartozik a kórháznak. Karol Mitacz, a RDG osztály főorvosa és Karol Micko belgyógyász-főorvos szerint igen, mert a kivizsgálás nem költséges, (fo) Negyvennyolc nap alatt a föld körül Az Új Szó, a Hang-Kép és a Satur utazási iroda közös játéka. A játéktervet megtalálhatják a Hang-Képben is. Önöknek csak az a feladatuk, hogy az Új Szóban naponta, a Hang-Képben hetente megjelenő szelvényeket kivágják, és ráragasztják a játéktervre. Dunaszerdahelyi gyógyszerügyelet Ügyeletes gyógyszertár este 21 óráig: Március 6-8-án: Az Egyszarvúnál gyógyszertár, Vasút utca Március 9-10-én: NOÉ gyógyszertár, Fő utca Március 11-12-én: Az Egyszarvúnál gyógyszertár, Vasút utca NAGYKÜRTÖS Elköltözik a vegyi laboratórium Minden bizonnyal ésszerűsítési megfontolások is szerepet játszanak abban, hogy az egészségügyben is tapasztalható területi átszervezés folytán karcsúsítják a Nagykürtösi Állami Egészségügyi Intézetet is. Az már biztos, hogy április elsejével Losoncra költöztetik az intézet vegyi laboratóriumát, ahol jelenleg öten dolgoznak, -bgyLUKANÉNYE Farsangi táncház és népi vigadalom Rendhagyó farsangi bált szervez a Csemadok helyi szervezete. Nem csak azokat várják, akik szeretnek népi zenekar kíséretében szórakozni, hanem a néptánc iránt érdeklődőket is, akik itt tökéletesíthetik tánctudásukat, -bégyéIPOLYNYÉK Ma este a Doktor úr a színpadon Hagyománnyá vált, hogy farsang táján a Csemadok alapszervezetének színjátszó csoportja bemutatóra készül. Mics Károly ezúttal Molnár Ferenc Doktor úr című vígjátékát állította színpadra. A darabot ma este mutatják be, és holnap délután megismétlik a művelődési ház színháztermében, -bgy1 IPOLYBALOG Bajnokavatás máriásban Idén a helyi sportegyesület második alkalommal rendezett falusi máriásbajnokságot. Bár a múlt évihez viszonyítva kevesebben, de így is 15-en szálltak „ringbe” a bajnoki címért. Ezúttal Gyurász Károly bizonyult a legeredményesebbnek, a tavalyi 3. helyezett Nedela József a 2., Varga Ottó pedig a 3. helyen végzett. B. Gy. Ötezer koronás bírság a HZDS aktív méhecskéjének Virágos aláírásgyűjtés NYITRA Kevesli a HZDS vzetősége a kerületben összegyűjtött alig 50 ezer aláírást, mert az előrehozott választásokat óhajtók csaknem fele a Nyitrai járásban adott autogramot. Az akció folytatódik, sőt tegnap már hóvirág-árusítással kombinálta az egyik aktivista. Ingyen csokrot ugyan nem adott, de többen járultak a HZDS- napemyős asztalkához. A magas jutalomban mégsem lelheti maradéktalanul örömét a „méhecske”, mivel alig egyórányi virágos népbutítás után két férfi lépett hozzá, a természetvédelmi felügyelőség ellenőrei, akik elmagyarázták neki, hogy a hóvirág szigorúan védett növény, és 5000 koronás bírságot szabtak ki rá. Az idős honanya nem adta fel, sót még nagyobb hangerővel kezdte kiáltozni, hogy „Idejöjjön, akinek elege van Miki cigányból és csapatából”, hiszen most már a bírságra valót is meg kell keresnie, (bee) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN BORULT ÉGBOLT, ESŐ, ÉSZAKON HÓ, 3-7 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.28 - nyugszik 17.39 órakor. A Hold kel 05.52 - nyugszik 15.45 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 375, apad; Medve: 260, apad; Komárom: 345, árad; Párkány: 280, árad. Jobbára boruló lesz az égbolt, s mindenütt lehetséges csapadék. A kora délutáni hőmérséklet általában 1 és 5 fok között, délen 7 fok körül alakul. A nyugati-északnyugati szél helyenként erős lesz. Vasárnap túlnyomóan borult, csapadékos időre számíthatunk. Délen átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Hétfőn eleinte derült lesz, később beborul az égbolt. A legalacsonyabb hőmérséklet holnap hajnalban mínusz 1 és mínusz 5, holnapután mínusz 3 és mínusz 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul. KIJEV 2 TUNISZ 21s __L_ Elein te kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrendszeri, valamint légző- és mozgásszervi betegségekben szenvedőknek. Átlagon aluli lesz a szellemi és fizikai teljesítőképesség, illetve az összpontosító készség is. Később javul a szívbetegek és az alacsony vémyomá- súak állapota. A reumával küszködök fájdalmai azonban nem enyhülnek, depresszió és fejfájás szintén előfordulhat, s nem változik az ekcémások állapota sem. Az előrejelzések szerint vasárnap kedvező fronthatás valószínű. Hétfőn ♦ Szertornából ♦ Biztos úton halad ♦ Ki tud beszállni a Ferrari és sporthonosító a Stanley Kupa-döntő felé a McLaren háziversenyébe?