Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-03 / 52. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 3. Gazdaság és fogyasztók H Júniusban megnyitja kapuit Szlovákia legnagyobb kereskedelmi és szabadidőközpontja, a pozsonyi Danubia Belváros épül a külvárosban Pozsony. Június elején Pozsony-Ligetfalun átadják a Danubia kereskedelmi és szabadidőközpontot. Az építkezés tavaly októberben kezdődött, az épület már áll, jelenleg a belső munkálatok folynak, mégpedig feszes ütemben. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szlovákiában a Tescót leszámítva, mindeddig hiányoztak a hipermarketek. Pozsonyban az idén némileg változik a kép, hiszen júniusban Ligetfalun megnyílik a Danubia üzletház, majd novemberben pedig a még nagyobb Pólus Center. A Danubia együttes alapterülete 45 ezer négyzetméter lesz. Ebből a legnagyobb területet a francia Carrefour francia hipermarket foglalja el, amely 7500 négyzetméternyi vásárlóterülettel és 48 pénztárgéppel várja a vásárlókat. A Carrefour mellett 8, közepes méretű üzlet, további 30 butik és 4 étterem áll a betérők rendelkezésére. Az üzletek iránt nagy az érdeklődés, 20 helyre máris megkötötték a 10 évre szóló szerződést. Annyi már most tudAz üzletek iránt nagy az érdeklődés. ható, hogy a Carrefour mellett a NAY, a Primossa, a Chicco, a Globtel, a West, a Bat’a, a Drácik A tavaly októberében kezdődött építkezés eredményeként már áll a Danubia üzletközpont. Jelenleg a belső munkálatok folynak (Somogyi Tibor felvétele) és a Turbo Schuhe is üzletet bérel, ami pedig a szolgáltatásokat illeti, a Tatra Bank fiókja, valamint a McDonald’s és a Segafredo várja a látogatókat. Az építkezés első fázisában 1300 személygépkocsit befogadó autóparkoló épül, majd a második fázisban újabb 400 autó kapacitással bíró parkoló, továbbá egy 12 termes multiplex mozi készül el. Az új üzletcentrumot a Manta Group befektetési társaság építteti a francia Campenon Bemard SGE céggel, amely Szlovákiában korábban már komoly tapasztalatokat szerzett a Fórum és a Danube pozsonyi szállodák építése során. Maga az épület felhúzása mintegy 500 millió koronába kerül, az invesztíció összköltsége pedig 1,2-1,3 milliárd koronára rúg. A beruházás befejeztével a komplexum mintegy 700 fő számára jelent új munkahelyet. Karol Forgác, a Manta Group igazgatója szerint Pozsony legfeljebb három, hipermarkettel rendelkező nagy bevásárlóközpontot képes eltartani. További terveikről szólva közölte: a későbbiek során Kassán hasonló üzletházat építtetnek. (shz) A WP-nek fél év alatt csupán kevesebb mint 5 milliárd koronát sikerült beszednie a lakosságtól Moj zis privatizációj a egyelőre elmarad ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Frantísek Mojzis által alapított Önök Privatizációs Hulláma (WP) fennállásának fél éve alatt - a Trend gazdasági hetilap információi szerint - kevesebb mint 5 milliárd koronát sikerült beszednie a lakosságtól. A besztercebányai vállalkozó által alapított szervezet fő célja több mint 30 milliárd korona összegyűjtése volt, amivel reményeik szerint jó esély- lyel indulhattak volna a Szlovák Biztosító, a Szlovák Takarékpénztár, a Szlovák Gázművek (SPP) és más stratégai vállalatok privatizációján. A WP így mintegy 255 milliárd korona értékű vagyonhoz szeretett volna hozzájutni. Jelenleg azonban már folyik a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) privatizációja, amiből - hozzáférhető információk szerint - a WP nem veszi ki a részét. Mojzis korábban ugyan kijelentette, hogy a stratégiai vállalatok az ország gerincét alkotják, és nem szabadna megengedni, hogy a gerincet idegen fej uralja, a valóság azonban az, hogy a privatizációhoz elegendő pénzösszeggel csak a külföldi cégek rendelkeznek. Az SPP megszerzésére Mojzis mintegy 20 milliárd koronát szeretett volna fordítani, jelenleg azonban ezzel sem rendelkezik. Az SPP piaci értéke ugyanakkor 200 milliárd korona körül mozog, 80 milliárd koronás tulajdont birtokolva. Ugyanígy az ST piaci értéke is csaknem négyszerese a vállalat 21 milliárdos alaptőkéjének. Mojzis szerint a WP-nek már jelenleg érződik a pozitív hatása a szlovák gazdaságra. Példaként a Szlovák Takarékpénztár mérlegfőösszegének a növekedését jelölte meg, ami az elmúlt évben több mint 173 milliárd koronára nőtt. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a WP által beszedett pénzt a takarékpénztárban helyezték el. Elfelejti ugyanakkor megjegyezni, hogy a takarékpénztár mérlegfőösszegének növekedéséhez elsősorban az Ipari Bank (PB) átvétele járult hozzá, mintegy 16 milliárd korona értékben. Mojzis nem teljesítette azt az ígéretét sem, amely szerint a WP felügyelőtanácsába a tagok és a médiák is képviseltethetik magukat. A Trend információi szerint máig csak a Drukos három képviselője alkotja a felügyelőtanácsot. A Drukos tavaly hatalmas pénzügyi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni a korona árfolyamára kapcsolódó spekulatív üzleteivel, amikor a korona árfolyama nem esett az általuk előre- jelzett mértékben. A felügyelőtanács tagjait ugyanakkor a Drukos Vynos nevezi tó, ami a WP tulajdonának kezelőjeként van feltüntetve. A Drukos Vynosnak nem banki társaságként jogában áll a WP vagyonának biztonságos fel- használása más biztonságos célokra. Nem elhanyagolható ugyanakkor az a tény, hogy míg a betéti társaságok működésükhöz licencet kénytelenek kiváltani, amit csak a pénzügyminisztériumtól szerezhetnek be, a nem banki társaságok működéséhez semmilyen engedély nem szükséges. Mivel a lakosság a hatályos törvények értelmében nem bízhatja a pénzét a nem banki társaságokra, ezek vagyonuk egy részét kínálják eladásra, miközben szerződésben vállalnak kötelezettséget a részvények visz- szavásárlására. A WP illetékesei szerint a befizetett összeg mindaddig a betétes tulajdonában marad, míg részvényeket nem vásárolnak érte. A befizetett betétet a betét 11,5-szörösé- nek megfelelő értékű vagyonnal fedezik. Elképzeléseik szerint a stratégiai vállalatok alaptőke-emelése jelentősen erősíti majd az illető cégek gazdasági teljesítményét, aminek köszönhetően részvényeinek ára is megnő. A szervezet így egy éven belül 100 százalékos megtérülést ígér a betéteseknek. Nem meglepő tehát, hogy a szervezet a lakosság körében pozitív visszhangra talált. Csak kevesen tudatosítják azonban, hogy a hatalmas megtérülésekei kecsegtető vállalkozások esetében a pénz elvesztésének az esélye is nagyobb. Az elmúlt években több társaság is hatalmas reklámkampányokkal igyekezett minél több pénzt tócsalogatni a lakosságtól, hogy aztán nyomtalanul eltűnjenek a meglepett betétesek pénzével. Mindannyian jól emlékszünk még az olyan társaságokra mint a Cas Rt, a Sun Kft. és a Goldfin Invest Kft., amelyek hosszantartó reklámkampányokkal toborozták a csendestársakat, akiknek a pénzét csendesen ugyan de rendkívül hatékonyan el is tüntették. Egyelőre egyetlen olyan eset sem ismert azonban, amelyet a betétesek javára a bíróságon sikeresen megoldottak volna, (mi) Az építőiparban az inflációnál gyorsabban, a mezőgazdasági termékek esetében pedig lassabban nőttek az árak Az építőipar árindexének alakulása 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 Grafikonunk azt tünteti fel, hogy az elmúlt években miként nőttek az árak. Az 1995-ös árszint felel meg 100-nak. (TA SR-grafikon) A mezőgazdasági termékek árindexe 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 Grafikonunk azt tünteti fel, hogy az elmúlt években miként nőttek az árak. Az 1995-ös árszint felel meg 100-nak. (TA SR-grafikon) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Slovakofarma jó évet zárt Pozsony. A galgóci Slovakofarma gyógyszergyár, előzetes jelentések szerint, tavaly 45 százalékkal növelte nyereségét. Az IAS nemzetközi könyvvizsgálói normák szerint a gyógyszergyár nettó nyeresége elérte a 330 millió koronát. Pavel Hraska, a vállalat szóvivője szerint azonban a nyereség sokkal nagyobb is lehetett volna, a vállalat eredményeit ugyanis rendkívül negatívan befolyásolta a behozatali vámpóüék bevezetése, ami a gyógyszeripari termékek alapanyagául szolgáló nyersanyagokat is sújtja. A cég konszolidált eladásai az előző évhez képest 12 százalékka} nőttek, csaknem elérve a 6 milliárd koronát. Termékeiket a világ 25 országába exportálják. (SITA) Az ST újra reménykedik Pozsony. A Szlovák Távközlési Vállalat (ST) nem számít az intemetszolgáltatók részéről bírósági feljelentésre a monopolhelyzetével való visszaéléssel kapcsolatban. Reményeit elsősorban a március elsején bevezetett új árpolitikájára építi. Míg az előző szolgáltatáscsomagjait 280-560 korona közti áron kínálta, az új csomagok ára 81-650 korona közt mozog. A legolcsóbb szolgáltatás, amely a Kontakt nevet viseli, munkanapokon este 18 és reggeli 8 óra közt, valamint hétvégeken korlátlan internet- hozzáférést biztosít. (SITA) Felszámolják a Martinmetalt Pozsony. A Martinmetal öntöde 107 alkalmazottját március elsejei hatállyal elbocsátották. Dusán Bartko, a cég szakszervezeti vezetője szerint a a felmondást a vállalat dolgozói mellett a cég vezetése is megkapta. Szerinte az alkalmazottaknak a februári béreket még kifizetik, a lelépőre a cégnek azonban már nincs pénze. (SITA) A legnagyobb cseh bank Prága. A Csehszlovák Kereskedelmi Bank (CSOB) nettó nyeresége, a cseh könnywiteli normák szerint tavaly elérte az 5,2 miliárd cseh koronát, a bank egy évvel korábbi nyeresége 3,4 milliárd korona volt. A nemzetközi szabványok (IAS) szerint a bank nyeresége ugyanakkor csak 2,8 milliárd korona volt. A CSOB saját tőkéje 4 milliárd koronával nőve elérte a 31,5 milliárd koronát. A bank mindkét mutató tekintetében a legnagyobb cseh banknak számít. Ügyfeleinek száma tavaly elérte a 362 ezret. (SITA) A konszolidáció vesztese Prága. A Konsolidacní banka, cseh állami pénzintézet tavaly 36,01 milliárd koronás veszteséget könyvelhetett el, miközben 1998-ban a vesztesége 14,4 milliárd korona volt. A bankot a cseh bankok rossz hiteleinek kezelésére alapították, és tavaly jelentős szerepet töltött be a Cseh Takarékpénztár és a Komercní banka konszolidációja során. Jelenleg mindkettőt privatizálják. A takarékpénztár 52 százalékos részvénycsomagját az osztrák Erste Bank 19 milliárd koronáért már szerdán megszerezte. (SITA) Gépkocsik a nagyvilágban Pozsony. Jelenleg világszerte mintegy félmilliárd személyautót és 190 millió haszonjármű- vet tartanak nyilván. A személyautók száma az aktuális előrejelzések szerint az idén további 20 millióval nő. A világszerte jegyzett személyautók 41 százaléka, a haszonjárműveknek pedig a 24 százaléka európai. Több gazdaságilag fejlett országban is ezer lakosra 500 gépkocsi jut. A nyugat-európai átlaghoz viszonyítva Szlovákiában, Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan, mintegy 50 százalékkal kevesebb gépkocsit jegyeznek. (SITA) A lakásépítés buktatói Pozsony. A kormány mintegy 60 ezer lakás felépítéséről szóló tervei könnyen meghiúsulhatnak, ha az illetékes intézmények nem hoznak kellő intézkedéseket a lakásépítés támogatására - nyüatkozta Lubomír Ficker, a Demokratikus Unió (DU) lakás- politikai szakértője. A tavaly átadott 12 ezer lakást Ficker nem a jelenlegi kormány sikerének tartja, mivel több esetben csak az előző kormány hivatali ideje alatt elkezdett lakás felépítéséről volt szó. (SITA) A PKB-nak új partnere lesz Pozsony. A Prvá komunálna banka (PKB) szóvivője szerint a pénzintézet befejezte a stratégiai partner kiválasztásának folyamatát. Még hátravan a Szlovák Nemzeti Bankkal történő egyeztetés, e folyamatot legkésőbb május 15-ig lezárják. A pénzintézet a tavalyi gazdasági eredményeit március hónap folyamán teszi közzé. (HN) Az első számú feltörekvők London. Az idén a legjobb feltörekvő piacok nem Latin-Ameri- ka, vagy Ázsia országai közül kerülnek tó, hanem Kelet-Euró- pából - áll a Reuters átfogó elemzésében. A kilencvenes évek közepének rossz startja, majd az 1998-as orosz válság után az alapkezelők most meg vannak győződve, hogy már nyugati normával mérhető gazdaságokra és cégekre tekintenek Kelet-Európábán. Az International Finance Corp. kelet-európai indexe már az idén 6;9 százalékot nőtt, míg az irányadó globális index csupán 1,2 százalékot erősödött. A cseh piac dollárban számítva 25, a magyar és a lengyel 16-16 százalékot emelkedett. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. március 3-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,833 Magyar forint (100) 16,310 Angol font 68,192 Német márka 21,389 Cseh korona 1,172 Olasz líra (1000) 21,605 Francia frank 6,377 Osztrák schilling 3,040 Japán ien (100) 40,251 Spanyol peseta (100) 25,142 Kanadai dollár 29,769 Svájci frank 26,018 Lengvel zloty 10,434 USA-dollár 43,067