Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-24 / 70. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 24. Kultúra Nyikita Mihalkov: „Nem is kérek semmi mást az Úrtól, csak azt, hogy továbbra is tartsa rajtunk a szemét, nehogy a civilizáció tönkretegyen bennünket." Sem magának, sem másoknak nem hazudik soha Már a cím is zavarba ejtő. A szibériai borbély. Téved ugyanis, aki azt hiszi, hogy Nyikita Mihalkov legújabb filmjében bátyuskákat borotválnak, vagy bojárokat szabadítanak meg dús szakálluktól a nagy orosz tajgán. SZABÓ G. LÁSZLÓ A szibériai borbély, bármilyen furcsán hangzik is, nem személy. Gép. Erdőgépzongora. Hatalmas, önjáró amerikai fűrészgép, amely képes letarolni a tajgát, hogy ott mezőgazdasági terület jöjjön létre. Nyikita Mihalkov filmjének azonban nem ez a barbár borbély a főszereplője. Jane, a kalandos szellemű amerikai lady Moszkvába utazik az 1800-as évek végén, hogy egy nagyobb összeg fejében „eladja” egy skót feltaláló fakitermelő masináját. Üzleti ügyei mellett természetesen arra is jut ideje, hogy ellátogasson a cári kadétképzőbe, ahol meg is akad a szeme egy jó kiállású fiatal tisztjelöltön. A találkozásból szerelem lesz, a kapcsolatnak pedig nemsokára a gyümölcse is megszületik. Jane és Andrej (Julia Oimond és Oleg Menysikov) útjai azonban végérvényesen elválnak. Romantikus kosztümös filmhez illően a színészeken kívül a szépen fényképezett tájak, a mesés interiőrök, a moszkvai külsők is nagyot alakítanak. Mihalkov, az orosz Spielberg nemcsak rendezőként, hanem III. Sándor cárként is jegyzi a filmet. Háromórás produkcióról lévén szó, a film költségei meghaladták a a 45 millió dollárt. Orosz rendező ilyen drága alkotást sosem tett még le Nagy Orosz Anyácska asztalára, és kicsi a valószínűsége, hogy a közeli években erre ismét sor kerülhet. A moszkvai bemutatót a Kreml Kongresszusi Palotájában tartották, ahol a 70-es évek eleje óta nem volt filmvetítés. Volt is nagy felhajtás, puccparádé orosz módra. A film címének neonfeliratát óriási tűzijáték köszöntötte a Kreml fölött. A 4 500 férőhelyes nézőtéren Jelcinnel az élen felvonult az egész politikai garnitúra, miniszterek, kormányzók, diplomaták. A 322 négyzetméteres mozivásznat - külön erre az alkalomra - Londonból hozták. A hang- berendezésekről jeles német szakemberek gondoskodtak. A bemutató ünnepi hangulatához katonazenekar szolgáltatta a zenét. Bód (tónak pedig ott volt az orosz vodka. De nem Sztolicsnaja! Szibirszkij cirjulnyik. Vagyis Szibériai borbély. A kristályvodka, amely közvedenül a premier előtt került a boltokba. Nyikita Mihalkovnak (1945) ez a tizennegyedik filmje. Etűdök gépzongorára című alkotását Arany Kagyló díjjal jutalmazták San Sebastianban. Velencében az Ugráért kapott Arany Oroszlánt. A Csalóka napfényért Cannes-ban a zsűri nagydíját nyerte el, 1995-ben pedig az Os- car-díjat is átvehette érte. Két évvel ezelőtt a kairói fesztiválról Ezüst Piramis életműdíjjal utazott Moszkvába. A Fekete szemekben nyújtott játékáért Marcello Mastroianni vitte el Cannes-ból a legjobb férfi alakítás díját. Legutóbbi munkáját, A szibériai borbélyt legalább annyian látták Oroszországban, mint a Titanicot. Hazai kritikusai szerint a Borbély mesterien elkészített ponyva. Az oroszoknak nagyon is hollywoodi, Hollywoodnak túlságosan orosz. Karlovy Vary tavalyi fesztiváljára Nyikita Mihalkov Anna lánya és állandó forgatókönyvírója, Rusztan Ibragimbekov társaságában „csattogtatta ollóját”. Miközben ugyanis a fazonját igazgatta, közönségét - köztük Václav Havelt és (régi szerelmét) Dagmar Havlovát - alaposan megvárakoztatta. Filmjének szlogenjével (Ő orosz, ami sok mindent megmagyaráz) ügyesen elüthette volna a hosszúra nyújtott feszültséget, mentegetőzésképp azonban azt találta mondani, hogy fél óráig áz övét kereste a szállodai szobában. Volt, aki nevetett, többen voltak viszont azok, akik szemlesütve hallgatták. Az elnöki pár rezzenéstelen arccal nézte Mihalkovot. Ha ezt a „goszpogyin” fricskának szánta a „hűtlen elhagyásért”, akkor pontosan célzott. A válaszai is pontosak Mihalkovnak. Bármit kérdezhet tőle az ember, nem kerüli meg az egyenes feleletet. A Kreml-beli bemutató óta milyen pályán fiit A szibériai borbély? Oroszországban iszonyúan rossz a forgalmazás. Ma még mindig csak nyolc kópiája van a filmnek, de három héttel az 1999. február 20-i moszkvai premier után így is sikerült leköröznie a Titanicot, amelyet akkor már egy éve vetítettek. Moszkvának azóta is négy kópiája van, Leningrádnak egy, három pedig utazgat az országban. Orosz-francia-olasz koprodukcióban készült a film. A franciák és az olaszok már látták? Franciaországban 360 moziban vetítik. Orosz filmre üyen sokan még sosem voltak kíváncsiak náluk. Heteken át A szibériai borbély vezette a nézettségi listát. Aztán jött Sean Connery új filmje, és megelőzött bennünket. Szocsiban egyébként közönségdíjas lett a Borbély. Ennek azért is örülök, mert a nézők mindig tőlünk, alkotóktól várják a segítséget, ha kátyúban az ország. A „szekeret” nekünk kell megtolni. De ez mindenütt így van a vüágban. Gondoljon csak az olasz neorealizmus- ra. Visconti, Rossellini, Vittorio de Sica, Renato Castellani vagy Pietro Germi filmjei hatalmas lökést jelentettek a háborút vesztett Olaszországnak. Ha a filmművészet nem tudja kisegíteni a bajból az országot, akkor a mozik be is zárhatnak. Igaz, hogy Prágában felejtette a cipőjét? Prágában? Hol? A Barrandovon. Ottfelejtettem volna? Nem, nem emlékszem. Nekem azt mondták, szögön lóg a cipője a stúdió falán. így már értem! Otthagytam ugyanis. Régi orosz szokás szerint. Aki szögre akasztja a cipőjét valahol, az nálunk azt jelenti, hogy az illető oda vissza akar térni. Hogy ott jól érezte magát. A szibériai borbély bizonyos jeleneteit a Barrandovon forgattuk, a film utolsó képsorát pedig, amikor Julia Ormond a tengerparton sétál, Portugáliában. A Barrandovnak állítólag halálhírét teijesztik a szakmában. A prágai filmgyár sokak szerint a végnapjait éli. Szerintem nem így van. Én sehol nem találkoztam még ennyi hozzáértő, ügyes kezű mesterrel, mint Prágában. Fantasztikus légkörben dolgoztunk, és ami ugyancsak fontos, minden olcsóbb voít, mint otthon. Már A revizor forgatásakor is jól éreztem magam Prágában. Azt nem én rendeztem, abban színészként dolgoztam. Emlékszem, ha például egy tizennyolcadik századi puskára volt szükségünk, akkor azt nem a múzeumból, hanem a kelléktárból hozták. Moszkvában már konganak az ürességtől a filmgyári raktárak. Mindent széthordták, elloptak. Moszkvai lakásában III. Sándor cár portréja díszeleg a falon. Nem véletlen hát, hogy ezt a szerepet saját magának tartogatta a filmben. Miért, melyik figurát kellett volna eljátszanom? Szerintem az öreg tábornokot is remekül megformálta volna. Igaza van, az is jó szerep. Csak nagyobb és nehezebb, mint a cáré. Nekem pedig, rendezőként, sok mindenre kellett figyelnem. III. Sándorral nem volt olyan sok gondom. Az kisebb lélegzetű feladat. Csakhogy azzal keverte bajba magát. „Moszkvai jelentések” szerint ezzel a jelenettel a választási klipjét is leforgatta. Egyre többen állítják ugyanis, hogy Nyikita Mihalkov elnöki posztra pályázik. Tudom, sokan gondolják, hogy politikai megfontolásból osztottam magamra III. Sándor szerepét. Már azzal is „gyanút keltettem”, hogy elvállaltam az orosz Filmművészszövetség elnöki tisztjét. Rámfogták, hogy hatalomra török. Engem nem érdekel, ki mit gondol, nekem az igazság sokkal fontosabb. Én a magam pártja vagyok. Nyikita Szer- gejevics Mihalkov pártja. Tolsztojjal szólva azt teszem, amit tennem kell. Ha az Úr arra kér, hogy rendezzek, hát rendezek. Ha a Kreml díszőrségét bízza rám, akkor ott fogok teljesíteni. Ha viszont az elnököt látja bennem, akkor elnök leszek. De nincsenek hatalmi ambícióim, ezt őszintén mondom. Van elég tennivalóm, nem vágyom többre. Annak persze végtelenül örülnék, ha Oroszországnak jó kormánya lenne. De nincs ebben semmi különös. Minden nemzet szeretni akaija a kormányát. Dosztojevszkij ezt nagyon egyszerűen úgy fogalmazta meg, hogy a politika egyenlő a hazaszeretettel. Ami persze nem azt jelenti, hogy csak a hazámra figyelek, és fütyülök minden másra. A többi ország sorsa sem lehet közömbös számomra. Az is politika. Szörnyű lehet, ha az embernek nincs kit szeretnie. Az oroszok pedig szeretni akarnak, mert ők is boldogok, ha érzik mások ragaszkodását. A szlávok műid ilyenek. Az oroszok azonban a szlávok közt is mások. Nem értik például a reformok fontosságát. Szeremének jól élni, de tenni nem igazán tesznek érte. Egy részeg országot nem lehet holland mintára formáim. Oroszország viszont még mindig ott tart, hogy ha a választások előtt bonbont osztanának a népnek, akkor képes lenne újra a kommunistákra szavazni. Pavel Lebesev kamerája előtt a Vörös tér, a Kreml és a Moszkva folyó is a legszebb arculatát mu- tatja. Elsősorban azokra a képsorokra gondolok, amelyeken Julia Ormondot a kirakodóvásáron látjuk, vagy amikor a junkerek a karnevált éltetik. Moszkvában nem volt hó, amikor forgattunk. Több mint száz tonna sót hintettünk szét a Vörös téren, megmakacsolták magukat a lovak, nem akartak elindulni, mert csípte a só a patájukat. Emlékeztes marad azonban az a nap is, amikor a sót el kellett takarítanunk. Óriás porszívókkal tisztítottuk fel a teret. A karnevált tizenegy fokos hidegben forgattuk, de hogy elég jegesek legyenek a képek, a legnagyobb hűtőházak éjjel-nappal nekünk gyártották a jeget. Dunyasát, Andrej feleségét az ön lánya, Anna alakítja. De feltűnik a filmben a másik lánya, sőt, a fia is. Egyiküket sem kényszerítem, hogy kamera elé álljanak. Tönkre is tenném az életüket, ha akaratuk ellenére cselekednék. Nagya, a kisebbik lányom a Csalóka napfényben is játszott már, a fiam pedig a junkerek között látható. Nem azért vittem őket a filmbe, mert az én gyerekeim. Mind a hárman ügyesen játszanak. Anna a moszkvai Filmművészeti Főiskolán végzett, de azt állítja hogy legtöbbet az én forgatásaimon tanult. Egy biztos: ha dolgozunk, megszűnik köztünk az apa-lány kapcsolat. A legigényesebb a gyerekeimmel szemben vagyok. Még a legapróbb hibákat is nagyító alatt látom. A szülő tehetsége nem örökíthető át a gyerekekre, mondják sokan, én viszont szeretném bebizonyítani, hogy igen. „Hatalmát” is sikerült már bebizonyítania. A szibériai borbély forgatásakor el tudta érni, hogy eloltsák a Kreml „örökmécsesét”, a vörös csillagot. Most oltották el másodszor. Először a háború alatt, 1941-ben. Vigyázni kellett, nehogy a németek észrevegyék a magasból, és bombát dobjanak a Kremlre. Azt viszont nem kell hősi tettnek tekinteni, hogy az ületé- kesek akceptálták a kérésemet. Ez nem minősülhet a részemről politikai tettnek. Abban az időben, amikor a Borbély játszódik, nem volt még a Kreml tornyán csülag. Meg kellett hát szereznem az elnök jóváhagyását, hogy a forgatás napjaiban ne látszódjon. Nagyon sokan gratuláltak, amikor megkaptam az engedélyt, hiszen ez is azt jelezte számomra, hogy tisztelnek és megbecsülnek otthon. Ezért is szoktam azt mondani, hogy nekem jó ott, ahol vagyok. Én Oroszországban érzem jól magam. Aki ismer, tudja, hogy sem politikai, sem ideológiai, sem erkölcsi kérdésekben nem vagyok köpönyegforgató. Remélem, ez a filmjeimből is kiderül. Hálás vagyok a sorsnak, mert sosem kellett hazudnom sem magamnak, sem másoknak. III. Sándor cárt is ezért tisztelem. Nagy uralkodó volt, békés úton oldott meg minden kérdést. Három nyelven beszélt, gazdaságilag felvirágoztatta az országot, az ő idejében volt a legerősebb a rubel. Én lennék a legboldogabb, ha Oroszország élén ma is üyen ember állna. Akkor a tisztességnek is magasabb árfolyama lenne. Nézze meg az arcokat egy múlt századi fényképen, és számítógépes grafika segítségével öltöztesse át ezeket az embereket mai ruhába. Az arcuk nem változik. Nem az a fontos, hogy ki van a képen, katona vagy földműves, a tekintetükből hit és őszinteség, tartás és becsület árad. Kérdezem én: mi másra lenne most szükségünk? A technikai fejlődéstől eltekintve miben tudtuk túlszárnyalni a múltat? Semmiben. Nem is kérek ezért semmi mást az Úrtól, csak azt, hogy tartsa rajtunk továbbra is a szemét, nehogy a civilizáció tönkretegyen bennünket. III. Sándor cár szerepében Nyikita Mihalkov Jane és a tábornok (Julia Ormond és Jurij Bogatirjev) a Vörös téren (Milos Fikejz felvételei) A szibériai borbély moszkvai atyja
