Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 23. A brazil Dunga jótékonykodik Rio de Janeiro. Carlos Dun- gával azonnali hatállyal szerződést bontott az Inter- nacional Porto Alegre labdarúgócsapata. Az 1994-ben világbajnok brazil válogatott csapatkapitánya 215 ezer dollár kártérítést kapott klubjától, amit négy gyermekse- gély-szervezet számlájára utalt át. - Valami jót akartam tenni, ha már a pályán nyújtott teljesítményem nem volt megfelelő - mondta a 37 éves középpályás. A Porto Alegre tavaly szerződtette Dungát, akitől azt várták, hogy vezéregyénisége lesz a csapatnak. Az együttes csak az utolsó fordulókban tudta kiharcolni a bennmaradást, a klubvezetők a játékost tették felelőssé a vártnál sokkal gyengébb szereplésért. (MTI) Éjszakai randalírozás Stratton. Hét hódeszkázót letartóztattak az Egyesült Államokban, mert részegen randalíroztak és összeverekedtek a rendőrökkel. A három osztrák, két svájci, valamint egy- egy cseh és amerikai fiatal az amerikai snowboardbajnok- ságon vett részt. Az incidensre akkor került sor, amikor az átmulatott éjszaka után, hajnalban a sportolók elkezdtek dörömbölni a szállodai szobák ajtajain. Az álmukból felzavart, felháborodott vendégek értesítették a hatóságot, de a kiérkezett tizenöt rendőr is csak nehezen bírt az ittas rendbontókkal. A verekedésben két rendőr könnyebben megsérült. (MTI) Szergej Zubov Dallasban marad Dallas. A Stanley Kupa védője, a Dallas Stars öt évre hosszabított szerződést az orosz Szergej Zubowal. A 29 éves hátvéd a csapat harmadik legjobb góllövője, 73 meccsen kilenc gólt lőtt és 32 gólpassza volt. Nyolc esztendeje játszik az NHL-ben, 534 mérkőzés van a kontóján, 1994-ben Stanley Kupát nyert a NY Rangres együttesével. (SITA) Venus még nem teniszezhet Miami. A Williams nővérek idősebbike, Venus ismét elhalasztotta visszatérését a teniszpályákra. November óta semmilyen tornán nem vett részt, csuklóbántalmakkal küszködik, az orovosk azt ajánlották neki, hogy még váljon, hadd gyógyuljon meg teljesen. „Már elkezdtem az edzéseket, de még mindig fájdalmat érzek, remélem azonban, május elsején indulhatok a hamburgi seregszemlén. Venus nem volt ott az Australian Openen, hiányzott a hannoveri és más tornákról is. (SITA) Brian Berard sikeres műtétje Toronto. Sikeres szemműtéten esett át a Toronto Maple Leafs hokisa, Brian Berard, akinek a szlovák Marian Hos- sa okozott súlyos sérülést. „Brian már optimistább hangulatban van, de tudatosítja, teljes meggyógyulására nincs garancia” - mondta a klub szóvivője. Az orvosok szerint a korongozó visszanyerheti teljesen a látását, és az sem kizárt, hogy hosszabb idő után visszatérhet a jégre. (SITA) Sokak szerint valójában csak most kezdődnek az igazi tétmeccsek a jégkorong Extraligában (Berenhaut Róbert felvétele) Jégkorong Extraliga: kedden véget ért az alapszakasz, pénteken rajtol az elődöntő A j ava még hátravan Pozsony. Kedden este az 56. forduló négy mérkőzésével véget ért a jégkorong Extraliga alapszakasza. A bajnokság négy legjobb csapata - Slovan, Zvolen, Poprad, Trencín - a playoff- elődöntőben küzd a fináléba jutásért; a gyengébb kvartett befejezte, a sereghajtó iglói- ak kiestek. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Csak egy találkozónak volt tétje a körmérkőzéses sorozat tegnapelőtti zárófelvonásában, mégpedig a Poprad-Trencín összecsapásnak. A poprádiaknak egy pont kellett ahhoz, hogy a négy között elkerüljék a nagy esélyes Slovant. Az észak-szlovákiaiak - nagy csatában - legyőzték (4:3) a Duklát, ami azt jelenti, hogy az elődöntőben viszonylag könnyebb ellenfelük lesz, míg a katonák a pozsonyiakkal mérik össze erejüket. Pedig sokáig úgy tűnt, Július Supler edző legyénysége örülhet a poprádi rangadót követően, ám a házigazdák összeszedték magukat a hajrában, és fordítottak. Ismét betlizett a bajnokság legjobbja az Ondrej Nepela Téli Stadionban, s ez aligha tetszett a jó hokira éhes pozsonyi szurkolóknak. Ez érthető is, hiszen a Slovan a bukdácsoló szakolcaiakkal döntetlenezett (2:2). A második helyen tanyázó zólyomiak is „csak” egy pontot szereztek (4:4), igaz, ők idegenben, Liptószentmiklóson játszottak. Biztosan nyert (4:0) a címvédő kassai csapat a már kiesett iglóiak otthonában, s legnagyobb riválisa jegén igazolta, hogy megérdemelten harcolta ki a bennmaradást. A pénteken kezdődő második felvonás csupán három hétig tart, az elődöntőben és a fináléban három győztes meccsre játszanak, a harmadik helyért csak kettőre. A pla- yoffban nincs döntetlen, ha a rendes játékidőt követően egyenlő az állás, 2x10 perces hosszabbítás vár az együttesekre. Amennyiben valamelyik csapat gólt lő, véget ér az összecsapás. Ha az első rájátszásban nem esik gól, következik a második túlóra. Addig hosszabbítanák, amíg nem születik meg a győztes találat. A sorsdöntő, ötödik találkozót az a gárda rendezheti a playoffban, amelyik jobb helyezést ért el a körmérkőzéses sorozatban. Az alapszakasz végeredménye 1. Slovan 56 34 7 15 233:133 75 2. Zvolen 56 31 9 16 219:161 71 3. Poprad 56 29 8 19 182:162 66 4. Trencín 56 27 9 20 207:151 63 5. Skalica 56 23 11 22 159:175 57 6. L. Mikulás 56 20 16 20 157:184 56 7. Kosice 56 12 11 33 142:235 35 8. Sp. N. Vés 56 9 7 40 114:212 25 AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (17.30) - március 24. és 25.: Slo- van-Trencín, március 26. és 27.: Zvolen-Poprad; március 28. (és 29.): Trencín-Slovan, március 30. (és 31.): Poprad-Zvolen; (április 1.: Slovan-Trencín, április 2.: Zvolen-Poprad). A NIKÉ 13.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A NIKÉ fogadóirodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk. PÉNTEK, /MÁRCIUS 24. Osztrák futballbajnokság: 258. Sturm Graz-Ried 1,4-3,4-6,0-1,052,1. Francia II. labdarúgóliga: 259. Va- lence-Sochaux 3,1-2,4-2,3-1,35- 1,2; 260. Louhans-C-Ajaccio 2,82,4-2,45-1,3-1,25; 261. Caen-Ami- ens 2,0-2,4-3,9-1,15-1,45; 262. Cretiel-Chateauroux 2,1-2,4-3,51,15-1,4; 263. Lorient-Gueugnon 2,2-2,4-3,3-1,15-1,35; 264. Niort- Laval 2,5-2,4-2,8-1,25-1,3; 265. To- ulouse-Nice 1,7-2,8-4,3-1,1-1,6; 266. Wasquehal-Nimes 2,3-2,43,1-1,2-1,35. Holland ftitballbajnokság: 267. Alk- maar-Den Bosch 1,4-3,4-6,0-1,05- 2,1; 268. Sittard-Maastricht 1,82,9-3,6-1,2-1,55; 269. TilburgEindhoven 3,3-2,9-1,9-1,5-1,25. Belga futballbajnokság: 270. St. Lie- ge-FC Bruges 2,0-2,6-3,0-1,25- 1,45. Olasz labdarúgó A-liga: 271. AC Milan-Juventus 2,3-2,6-2,81,25-1,35. Portugál futball-liga: 273. Campomaiorense-Sporting Lisszabon 3,7-3,0-1,75-1,55-1,15. Orosz futballbajnokság: 275. Lók. Moszkva-CSZKÁ Moszkva 1,7-3,0-3,9-1,154-1,6. SZOMBAT MÁRCIUS 25. Labdarúgó Szuperliga: 343. Hu- menné-Trencín 2,0-2,8-3,1-1,21,45; 344. Senec-Ruzomberok 2,22.8- 2,8-1,25-1,35; 345. Dubni- ca-Pterzaléka 1,9-2,9-3,3-1,25- 1,5; 346. Nitra-Tranava 3,3-2,91.9- 1,5-1,25; 347. DAC-FC Kosice 4,6-3,0-1,6-1,7-1,1; 348. B. Bystrica-Prievidza 1,4-3,4-6,01,05-2,1; 349. Presov-Zilina 1,53.2- 5,1-1,1-1,9. Cseh labdarúgóliga 350. Dukla-C. Budéjovice 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5; 351. Jablonec-Ostrava 2,2-2,8-2,81,25-1,35; 352. Opava-Hradec 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8; 353. Zizkov- Liberec 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 354. Dmovice-Blsany 1,5-3,2-5,4-1,11,9; 355. Sparta-Bmo 1,2-4,2-9,5- 0-3,1. Magyar labdarúgó PNB: 356. Tata- bánya-Debrecen 2,3-2,8-2,6-1,31,35; 357. Nagykanizsa-Diósgyőr 1.9- 2,9-3,3-1,25-1,5; 358. Ferenc- város-Dunaferr 1,9-2,9-3,3-1,25- 1,5; 359. Haladás-Zalaegerszeg 2.3- 2,8-2,6-1,3-1,35; 360. Va- sas-Pécs 1,2-4,2-9,5-0-3,1. Német labdarúgó Bundesliga 1.368. Duisburg-Wolfsburg 2,4-2,8-2,41.3- 1,3; 369. Bayem-Kaiserslau- tem 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9; 370. Stuttgart-Hertha 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 371. Hamburg-München 1860 1,65-3,0-4,2-1,1-1,65; 372. Leverkusen-Freiburg 1,3-3,8-6,9-0-2,6. Német labdarúgó Bundesliga II.: 373. Bochum-St. Kickers 1,35-3,85,8-0-2,3. Osztrák futballbajnokság: 374. Bre- genz-GAK 2,9-2,8-2,1-1,4-1,25; 375. LASK-Rapid 3,3-2,9-1,9-1,51,25; 376. Salzburg-Lustenau 1,43.4- 6,0-1,05-2,1. Svájci labdarúgóliga: 377. Lausan- ne-Xamax 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55; 378. Servette-St. Gallen 2,0-2,83.1- 1,2-1,45. Francia labdarúgó-bajnokság. 379. Bordeaux-Nancy 1,45-3,2-5,7-1,1- 2,0; 380. Paris SG-Le havre 1,453.4- 5,2-1,1-2,0; 381. Metz-St. Etienne 2,0-2,6-3,4-1,2-1,45; 382. Rennes-Rens 2,1-2,6-3,2-1,2-1,4; 383. Troyes-Bastia 2,2-2,6-3,0-1,2- 1,35; 384. Strasbourg-Marseille 2.2- 2,6-3,0-1,2-1,35; 385. Montpel- lier-Áuxerre 2,8-2,6-2,3-1,35-1,25. Holland labdarúgóliga. 388. De Graafschap-Waalwijk 2,2-2,8-2,82.8- 1,25-1,35; 389. Cambuur-Kerkrade 3,4-2,8-1,9-1,5-1,2; 390. Amheim-Heerenveen 2,1-2,82.9- 1,25-1,4. Belga futballbajnokság: 391. Genk-St. Truiden 1,5-3,2-5,1-1,1- 1,9; 392. Beveren-Geel 1,75-3,03,7-1,15-1,55; 393. Charlleroi-Lommel 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 394. Mouscron-Lierse 2.0-2,8-3,11.2- 1,45; 395. Gent-Lokeren 1,63.0- 4,6-1,1-1,7; 396. Westerlo-Be- erschot 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55; 397. Mechelen-Aalst 1,9-2,9-3,3-1,25- 1,5. Angol labdarúgó Premier League: 398. Aston Villa-Derby 1,6-3,0-4,61.1- 1,7; 399. Bradford-Manchester United 4,6-3,0-1,6-1,7-1,1; 400. Chelsea-Southampton 1,4-3,4-6,01.05- 2,1; 533. Liverpool-Newcastle 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. Művészek és sportolók közös fellépése a kábítószer ellen Más út is létezik... ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Április harmadikán 18 órakor a Bajkál utcai Elán sportcsarnokban hazai viszonylatban először emelik fel hangjukat az egyre inkább elharapódzó kábítószerhasználat ellen az ország művészei és sportolói. Közös koncertjükön díjmentesen fellép Peter Nagy, az Elán együttes néhány tagja, Pavol Habéra, Marián Greksa, a Hex, a Para és a Peha együttes. Közben az élsportolók vallomásai tarkítják a találkozót. Ásványi László, a rendezvény megálmodója: „Legnagyobb veszély a 16-19 évesekre leselkedik. Ezért háromezer ingyenes belépőt juttatunk el a főváros középiskoláiba. Szeretnénk minél több fiatalt odacsalogatni. Neves művészek vállalták el a fellépést, s a sportolók közül is Gönci, Tesovic, Konopka, Kmác és mások megígérték, hogy eljönnek. Meg akarjuk mutatni a tizenéveseknek, hogy más, kábítószer nélküli út is vezet a sikerek felé, hogy felismerjék emberi értekeiket, s azokat fejlesszék is.” Szigeti László oktatási államtitkár is részt vett a koncert tegnapi, előzetes sajtótájékozatóján: „Tárcánk is támogatja a kezdeményezést. Ezért vállaltunk szerepet a belépők iskolákba juttatásában. Érezzük a kábítószerhasználat társadalmi súlyát, minisztériumunk már hatodik éve bekapcsolódik az ellene folyó kevésbé látványos, ám annál szükségesebb harcba.” (jmk) A gyűgyi gyaloglóverseny három ország bajnokága Már az olimpia a tét ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony/Gyűgy. Szombaton immár tizenkilencedszer rendezik a közép-szlovákiai fürdővároskában a Gyűgyi Ötvenes nevet viselő nemzetközi gyaloglóversenyt, amely a szlovákiai atlétikai események rangsorában rögtön a pozsonyi GP Il-es viadal után következik. Korábban még soha nem jött össze ilyen népes mezőny a férfiak ötven kilométeres versengésére: összesen hatvannégyen jelentkeztek. A viadal egyben három ország - Szlovákia, Magyarország és Ukrajna - nemzeti bajnoksága lesz. Délelőtt fél kilenckor indul a férfiak mezőnye (50 km), délután fél háromkor a nőké (20 km). Juraj Benőik, a szlovák gyaloglók edzője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ötven kilométeres távon már a sydneyi olimpia lesz a tét. Számos versenyző próbálkozik meg a kiküldetési szintidő (kerek négy óra) teljesítésével. Ha a szlovák bajnok ezt eléri, biztos utazó az ötkarikás játékokra. Esélylatolgatása egyben meghívó is a rangos gyalogló csemegére: „Kollár kivételével elindul a teljes hazai élmezőny. Váltakozva a Tátrában és külföldön készült a két legjobb és legtapasztaltabb szlovák fiú, Malik és Ticiiy. Ők már tavaly megbirkóztak a szintidővel, akárcsak Kalina és Korcok, s a közelébe került Verkin is. A verseny legnagyobb egyénisége kétségkívül a finn Valentin Kommen, Göteborg (1995) finn világbajnoka lesz. Kilencvenegyben már nyert Gyűgyön. A legjobb szlovákokon kívül beleszólhat még az elsőség kérdésébe a tavalyi győztes, jugoszláv Alekszander Ra- kovics, a cseh Hubert Sonek, az ukrán Vitalij Popovics (1996 legjobbja) és a magyar Czukor Zoltán is, aki kilencvenben volt utoljára első ezen a versenyen. Azóta is többször akart nyerni, de mindannyiszor a gyors kezdés után feladásra kényszerült. Szikora Pál 1987-es pályacsúcsa 3:42,20 óra. Könnyen megdőlhet, (jmk) ÉSZAK-AMERIKAI PROFI HOKILIGA New York. Az NHL legutóbbi nyolc mérkőzésén négy csapat nem lőtt gólt. Nagyszerű napot fogtak ki az ottawai „szenátorok”, hét góllal szórták meg az újonc Atlanta együttesét. Újabb győzelmet ért el a Pittsburgh. Játékán meglátszott, hogy már pályán volt a sokáig sérüléssel bajlódó Jaromír Jágr, aki kétszer talált a NY Islanders hálójába, és volt egy gólpassza. Ezzel megerősítette vezető potzícióját a kanadai pontverseny élén, hét ponttal.előzi meg a második helyezett Nolant. EREDMÉNYEK: Boston-Tampa Bay 4:0 (1:0, 2:0, 1:0), Knuble, Rolston, Thornton, Eloranta; Ottawa-Atlanta 7:1 (6:1, 0:0, 1:0), Dackell 2, Juneau, Bonk, McEa- hern 2, York; New Jersey-Carolina 0:5 (0:1, 0:3, 0:1), Hill 2, Brind Amour, Kapanen, O Neil; New York Islanders-Pittsburgh 2:8 (0:2, 1:6,1:0), Jokinen, Connolly, ill Jágr 2, Corbeth, Wright 2, Slégr, Beránek, Leach; New York Ran- gers-Florida Panthers 3:4 (1:1, 2:1, 0:2), Hlavác, York, Schneider, ill. Silinger 2, Mellanby, Parish; Nashville-Philadelphia Flyers 0:2 (0:0, 0:2, 0:0), LeClair, Gagne; Phoenix-Chicago 0:3 (0:1, 0:2, 0:0), Zsamnov, Marha, McAm- mond; Los Angeles-Anaheim 2:5 (0:2, 1:0, 1:3), Murray, Emerson, ill. Donato, Kariya, Aalto, Miller, Kohn. (sr) A cseh Hlavác lőtte az első gólt a NY Rangers-Florida Panthers mérkőzésen (TA SR)