Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-21 / 67. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 21. Kultúra A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tíz éve. A hazai néprajzkutatás megváltozott rendszerében elsősorban az utánpótlás, a folytonosság biztosítása a feladat Hogy unokáink is megismerhessék eleink életét Dániel Erzsébet: „Egy amatőr néprajzos nem biztos, hogy eljut az Etnoló­giai Központ tudományos szintjére, de nagy eredmény az is, ha elérjük: végezzenek adatgyűjtést, értékfeltárást a saját településükön." (Dömötör Ede felvétele) Több mint tíz évvel ezelőtt jött létre a szlovákiai ma­gyar néprajzkutatás első, a mai napig többé-kevésbé fo­lyamatos működést felmu­tató szervezete, a Csehszlo­vákiai (1993-tól Szlovákiai) Magyar Néprajzi Társaság; tagja lehet bárki: szakmabe­liek, amatőr gyűjtők, illetve - minden kötelezettség nél­kül - mindazok, akik egy­szerűen csak tudni szeretné­nek arról, mi történik a nép­rajz területén vidékeinken. LAKATOS KRISZTINA 1969-ben, a rövid ideig oldottabb politikai légkörben ugyanezen a néven már elindult egy kezdemé­nyezés, a konszolidáció alatt, % a ’70-es évek legelején azonban fel­számolták, a szervezet különö­sebb tevékenységet nem fejtett ki. A következő mintegy két évtized­ben a hazai magyar néprajzkuta­tás irányításával a Csemadok Köz­ponti Bizottságának néprajzi szak- bizottsága foglalkozott, szakmai téren azonban nem mindig téve eleget a tudományos elvárások­nak. „1989. október 28-án volt a Magyar Néprajzi Társaság fennál­lásának 100. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepség Budapes­ten, ahová több csehszlovákiai magyar néprajzkutatót is meghív­tak. Ott merült fel bennünk elő­ször a gondolat magánbeszélgeté­sek során, hogy létre kellene hozni a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot - meséli Liszka József néprajzkutató, a megalakuló tár­saság első elnöke. - Akkor Kocsis Aranka volt a Csemadok Központi Bizottságának néprajzi referense, ha jól emlékszem, az ötlet is tőle származott. Azzal jöttünk haza, hogy megalakítjuk a néprajzi szakbizottság helyett a néprajzi társaságot. Persze a csemadokos »elvtársak« akkor hallani sem akartak erről a »társaságosdiról«, aztán jött a novemberi fordulat, Kocsis Aranka összehívta a szakbi­zottságot, december 9-én volt az ülés, ahol a szakbizottság felosz­latta önmagát, és döntött a Cseh­szlovákiai Magyar Néprajzi Társa­ság megalakításáról. Korábban a néprajzi szakbizottságra teljesen rátenyerelt a Csemadok, és a szak- bizottság - pontosabban ennek já­rási csoportjai - csak a folklórren­dezvényekhez kötődő anyagokat kutatta, hogy nyersanyagot szol­gáltasson a színpadi produkciók­hoz. El sem tudták képzelni az ak­kori funkcionáriusok, hogy a nép­rajztudomány tágabb merítésű. A társaság nem vált ki a Csemadok- ból, de később partnerként kezel­tek bennünket, kidolgozhattam egy olyan programot, amely töb­bé-kevésbé megfelelt a tudomány akkori igényeinek.” A néprajzi társaság első közgyűlé­se 1990. január 27-én tiszteletbeli elnöknek Ág Tibort, elnöknek Liszka Józsefet választotta meg, valamint elfogadta a társaság programját, amely két részből állt, volt egy tudományos és egy köz- művelődési része. A tudományos program keretében a társaság egy tudományos kutatóintézet szere­pét is megpróbálta betölteni: a re­gionális, lokális problémák, jelen­ségek feltérképezésétől egészen az interetnikus kapcsolatok kuta­tásáig. Az egykori Hont megye ku­tatása több társrendezővel együtt éveken át tartott. A társaság szá­mos konferenciát szervezett, a legnagyobb sikere 1991-ben az Interetnikus kapcsolatok a Kárpát­medencében című nemzetközi ta­nácskozásnak volt, melyen ma­gyarországi, romániai, vajdasági, csehországi, szlovák és szlovákiai magyar előadók vitatták meg a té­mát. A Szlovákiai Magyar Népraj­zi Társaság rendezője vagy társ­rendezője volt több kiállításnak az ország számos pontján, emellett sokoldalú publikációs tevékenysé­get fejtett ki: elindult a Népisme­reti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelyben tanulmánygyűjtemé­nyek, falumonográfiák, kis tema­tikus kötetek jelentek meg, példá­ul. B. Kovács István Vály-völgy cí­mű tájmonográfiája, Fehérváry Magda szerkesztésében a Guta ha­gyományos gazdálkodása a 20. század első felében című kiad­vány, egy másik, Liszka József ál­tal szerkesztett kötet ugyanezzel a témakörrel foglalkozott, Leléd vi­szonylatában. Csáky Károly meg­írta a születéssel és a gyermekek­kel kapcsolatos népi hiedelmeket és szokásokat az Ipoly mentén („Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk”), Szapu Magda Szímő község néprajzi monográfiáját, Danter Izabella a Kisalföld északi részének népi gyógyászatát. Ág Tibor hatvanötödik születésnapjá­ra a társaság megjelentetett egy kötetet „Csillagok, csillagok, szé­pen ragyogjatok” címmel, amely­ben Ág Tibor tisztelői köszöntöt­ték tanulmányaikkal a mestert, valamint a sorozatban jelent meg Ág Tibor Ki népei, véri vagytok cí­mű kötete. 1990-től jelenik meg - évente legalább két, jó esetben négy alkalommal - a Hírharang, a társaság tájékoztató füzete, amely minden taghoz eljut. 1991-ben in­dult el az Utánpótlás című soro­zat, amely a társaság által szerve­zett néprajzi továbbképző tanfo­lyamokon részt vett fiatalok dol­gozatait tartalmazta, 1993-ban pedig megjelent az Adattári Köz­lemények első száma. Fokozato­san, szinte véletlenszerűen létre­jött a társaság könyvtára: amikor megjelent a Hírharang és a köny­vek, a tiszteletpéldányokat külön­böző intézményekhez juttatták el, ezek cserébe automatikusan el­küldték a saját kiadványaikat, több tag pedig a saját könyvtárát ajánlotta fel. A néprajzi gyűjtések alkalmával számos kéziratos anyag született, így létrejött a néprajzi adattár is. 1993-ban a társaság égisze alatt megalakult Dunaszerdahelyen a Népzenei Munkaközösség Ág Tibor vezeté­sével, a gyűjtések során rögzített hangfelvételeket itt tárolják. A közművelődési program kereté­ben a társaság felvállalta a néprajzi kutatások eredményeinek propa­gálását, valamint szorgalmazta a néprajzi alapismeretek bevezetését az iskolai oktatásba. A Szlovák Rá­dió Magyar Adása hetente öt perc­ben néprajzi ismeretterjesztő mű­sort sugárzott Néprajz mindenki­nek címmel, adásonként egy-egy adott szokást nem egy-egy falu idő­sebb lakóinak emlékein keresztül bemutatva, hanem történelmi gyö­kereit, nemzetközi párhuzamait is felvázolva. A műsorok szövegét párhuzamosan a Hét című hetilap közölte. Szánja Magda vezetésével megalakult a Pedagógiai Munka- csoport, amely kezdeményezte a nyitrai Tanárképző Főiskolán a néprajz magyar nyelven történő fa­kultatív oktatását, 1991-ben Po­zsonyban A néprajz és a helytörté­net szerepe az iskolai oktatásban címmel tudományos tanácskozást szerveztek, amelyen hazai és ma­gyarországi szakemberek vettek részt. A probléma ma is élő, hiszen az iskolákban minimális idő jut a szűkebb régiónak és hagyományai­1990-től jelenik meg a Hírharang, a társaság tájékoztató füzete. nak megismerésére, gyakorlatilag a pedagóguson múlik, hajlandó-e foglalkozni a témával. Liszka Jó­zsef szerint két megoldási mód jö­het szóba, a háttere azonban egyik­nek sem biztosított: „Az én vélemé­nyem az volt - és ma is úgy gondo­lom, bár kissé meginogva, hallgat­va a gyakorló pedagógusokra, akik ezt jobban fel tudják mérni -, hogy nem néprajzot kellene oktatni kü­lön tantárgyként, hanem az egyes tantárgyakba kellene bevinni a néprajzi alapismereteket. A nép- költészetet az irodalomba, a nép­művészetet a képzőművészetbe, a népi gyermekjátékokat a testneve­lésbe, akár még a kémiába is be le­het vinni például a népi tartósítási módokat, a fizikába a népi csillag­neveket, a biológiába a népi gyó­gyászatot... Úgy gondolom, ez len­ne a járható út, de a pedagógusok azt mondják, ehhez az kellene, hogy néprajzilag is képzett legyen minden tanár. Ez valóban elgon­dolkodtató, lehet, hogy egyszerűbb lenne egy néprajzi vagy népismere­ti tárgyat kitalálni.” A hiányt pót­landó a néprajzi társaság több kézművestábort szervezett gyer­mekeknek, ahol a népi mestersé­gek alapjait sajátíthatták el, az ön­kéntes gyűjtők, főleg közép- és főis­kolás fiatalok számára pedig tobábbképző táborokat: egy-egy hétig egy adott településen előadá­sokat hallgathattak a néprajzi ku­tatás munkamódszereiről, és konk­rét terepmunkán is részt vehettek. Ezen gyűjtések eredményeiből je­lent meg az Utánpódás című soro­zatban három füzetet. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Tár­saság munkáját megkönnyítette, hogy az elnök, Liszka József 1991- ben a Duna Menti Múzeumba ke­rült, a magyar nemzetiségi osztály élére. A múzeum intézménjn hát­terére támaszkodva számos közös projektumot sikerült megvalósíta­ni: a társaság civil szervezetként alapítvánjn támogatásokat pályáz­hatott meg, előteremtve az anyagi­akat, a múzeum pedig például a helyiségeket biztosította. 1995 őszén Liszka József Humboldt- ösztöndíjjal Németországba távo­zott, távolléte alatt másfél évig szünetelt a társaság munkája. ’97- es visszatérése után a múzeumban elvesztette állását, ám a Fórum In­tézeten belül létrejött az Etnológi­ai Központ, a szlovákiai magyar néprajzkutatás első tudományos intézménye, ameljmek Liszka Jó­zsef lett a vezetője. A társaság élé­ről való leköszönése után javasla­tára Dániel Erzsébet lett a társaság elnöke. „Ennek a társaságnak gya­korlatilag pótolnia kellett a népraj­zi kutatóintézetet is - összegzi az irányítása alatt domináns szemlé­letet Liszka József. - Mivel én in­kább a tudomány oldaláról közelí­tettem meg a témát, és én voltam a társaság elnöke, az érdeklődésem rányomta a bélyegét a társaság te­vékenységére. Fokozatosan lemor­zsolódtak az olyan tevékenysége­ink, amelyek pedig igazából egy társaság, egy társadalmi szervezet munkáját jellemzik, például a gye­rektáborok, továbbképző tanfo­lyamok. Ez a rész fokozatosan el­sorvadt, inkább a tudományos munka került előtérbe. Most úgy néz ki, hogy kezd kialakulni a ha­zai etnológia területén az egészsé­ges struktúra: a komáromi múze­um biztosíthatja a muzeológiai részt, a társaság azt fogja csinálni, ami egy társadalmi szervezet fel­adata, például pályázatokat ír ki az amatőr gyűjtők számára, táboro­kat szervez, az Etnológiai Központ pedig a tudományos kutatás intéz­ményeként működik.” Dániel Erzsébet 1998-ban vette át a Szlovákiai Magyar Néprajzi Tár­saság vezetését, nem éppen opti­mális helyzetben, hiszen a tevé­kenységet a másfél éves szünet után gyakorlatilag a nulláról kel­lett kezdeni, mégpedig a tagság újraszervezésével. Mindezt intéz- rnényi háttér nélkül, lakóhelyéről, a Párkány melletti Nánáról, ahon­nan a néprajzi társaság mellett Csemadok ügyeit is intézi mint a Területi Választmány titkára. A szervezési gondok mellett anyagi nehézségekkel is küzd a társaság: miután két éve levált a Csemadok Országos Választmányáról, önálló jogi személyként működik, az el­múlt évben viszont nem sikerült pályázatot nyernie. Az új elnök helyzetét az is nehezítette, hogy meg kellett fogalmazni a társaság tevékenységi körét, céljait az Et­nológiai Központ létrejöttével ki­alakuló új felállásban. „Amikor Liszka József lemondott, és en­gem javasolt elnöknek, először megdöbbentem - meséli Dániel Erzsébet. - Az volt az első gondo­latom, hogy mi most mit csinál­junk, az Etnológiai központ mel­lett mit tehetünk le az asztalra. Most kezdem megérteni, mi a mi feladatunk. Egy amatőr néprajzos nem biztos, hogy eljut az Etnológi­ai Központ tudományos szintjére, de nagy eredmény az is, ha elér­jük: végezzenek adatgjaíjtést, ér­tékfeltárást a saját településükön. Az Etnológiai központ sem sza­kadhat el a néprajzi társaságtól, hiszen a munkájuk az általunk összegyűjtött adattári anyagokra (is) épül. Nekünk a folytonosságot kell biztosítanunk: az amatőrök szakmai továbbképzését, új gene­rációk, az utánpótlás bevonását a munkánkba. Tragédiának tartom, hogy rengeteg városi, de falusi gyerek sem ismeri az ősei életét, az általuk teremtett értékeket.” Ennek megfelelően a néprajzi tár­saság 1998-ban egy nyári néprajzi gyermektábor szervezésében vett részt, ősszel pedig társrendezője volt a párkányi alapiskolában az Ady-hét keretében megrendezett néprajzi vetélkedőnek. 1999-ben pályázatot hirdetett az amatőr gyűjtők számára, két kategóriá­ban: a diákok feladata gyermekjá­tékok, gyermekmondókák gyűjté­se volt, a felnőttek a Szentcsalád- járás hagyományát dolgozták fel. Idén egy országos kézművestá­bort rendez a társaság Köbölkúton az alapiskolások számára, ahol a gyerekek többek között festést, csuhéfonást, fafaragást tanulhat­nak, jövőre pedig szeretnék felújí­tani a nyári továbbképző táboro­kat. A Hírharangot az Etnológiai Központtal együtt jelentetik meg, évente két alkalommal, a pályáza­tok során összegyűlt anyagokkal pedig az Utánpótlást szeretnék folytatni. A társaság vezetősége még egy feladatot szeretne - leg­alábbis részben - magára vállalni: a tájházak ugyan az egyes múzeu­mok hatáskörébe tartoznak, de megítélésük szerint érdemes a községeket is ösztönözni a telepü­lésen fellelhető értékes tárgyi em­Nyáron egy országos kézművestábort ren­deznek a gyerekeknek. lékek összegyűjtésére, rendszere­zésére, állandó kiállítására. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társa­ság ehhen tudna szakmai segítsé­get nyújtani, emellett szeretnék feltérképezni a tájházak pillanat­nyi helyzetét, az esetleges fehér foltokkal együtt. Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központ Hírharang Néprajz« tájékoztató ftjcroi X. évfolyam m ESkpisniercü Könyvtár 5. Danist Izabella NÉPI GYÓGYÁSZAT A KISALFÖLD ÉSZAKI RÉSZÉN Szlovákiai Magyar \'dj)nijr,i TáraasAg iitMtmíí 9. ■‘SS BWw Mirii ftlgiiíríik 1913 A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványai Liszka József: „Ennek a társaságnak gyakorlatilag pótolnia kellett a nép­rajzi kutatóintézetet is. Mivel én inkább a tudomány oldaláról közelítet­tem meg a témát, és én voltam a társaság elnöke, az érdeklődésem rá­nyomta a bélyegét a társaság tevékenységére." (Archív felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom