Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-15 / 62. szám, szerda
Digitália ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 15. Kedvcsináló egy űrbéli stratégia-játékhoz egy mezei felhasználó szemszögéből. Ezt a játékot lehetetlen nem szeretni - mondja Roby és a billentyűkbe csap. StarCraft - avagy WarCraft az űrben DURICA RÓBERT B ár már több cikk és leírás látott napvilágot erről a fergeteges játékról, mégis úgy ér- mmmmmm zem, megéri pár sort szánni erre a „garné- ra” egy egyszerű, mezei játékos szemszögéből is. Azt mondják egy újszülöttnek minden vicc új, így én is abban reménykedem, hátha akad még olyan, aki e sorokat olvasva kap kedvet ehhez a méltán az „év játéka” címet elnyerő stratégiához. Nos, akkor talán kezdjük az elején. A StarCraft egy űrben és a jövőben játszódó RTS, azaz Real Time Strategy (valós idejű stratégia). Az alap történetről röviden annyit, hogy mint azt a Blizzard-tól már megszokhattuk, szuperül ki van találva. A sztori a következő: A Föld nevű bolygóról valamikor generációkkal ezelőtt száműzték a bűnözők egy csoportját a társadalom ellen elkövetett bűneikért, akik útjuk során bolygóról bolygóra utazva feléltek mindent amit lehetett, végül a galaxis határán telepedtek le, megalakítva a Terran Szövetséget. Ők a mai emberek leszármazottai, s egyben a játékban szereplő egyik faj is. A nyersanyagokért és az üzemanyagért folytatott állandó küzdelem belharcok- hoz vezetett, mely lassan átterjedt a szomszédos Protoss birodalomra is. Ők a történetben szereplő másik faj, mely mellesleg a legerősebb, persze a játék szempontjából. A harmadik faj, mely a történethez kapcsolódik, a Zerg. Itt indul a játék, melybe midhárom faj szerepében bekapcsolódunk 10-10 epizódban. Választhatunk, hogy melyik fajjal akarunk játszani, de azt ajánlom, hogy tartsuk be a gép által kínált sorrendet, mert a sztori így van szépen felépítve, másrészt a küldetések nehézsége is eszerint fokozódik, így szerintem nem ajánlatos fejest ugrani a komoly csaták közepébe anélkül, hogy ne ismernénk a másik két faj gyöngéit, vagy éppen erősségeit. A termelés vagy bányászat nincs túlkomplikálva, mindössze kristályokat és gázt kell kitermelni, de azt igen hatékonyan, ha győzni akarunk. A kampányokban a gép által először felkínált faj a Terran. Sokan őket tartják a leggyengébbnek, de nekem személy szerint ők tetszettek a legjobban, sőt a mai napig is velük játszom legszívesebben. Az alapegység az SCV, vele lehet építeni és javítani. Támadásra nem érdemes használni, mert igaz, hogy teljesíti a parancsot, de semmi esélye sincs egyetlen ellenfél ellen sem. A harci egységekből az alap a Marine, vagyis a tengerész- gyalogos. Nagyobb csapatban, s kicsit felturbózva (fejlesztett tűzerő és páncélzat), na meg megtámogatva egy kis kábszerrel - mert itt erre is van lehetőség, hisz a jövőben vagyunk :) -, egész rendesen tudnak kaszálni. Ha bunkert építünk nekik, elég jól állják a sarat nagyobb csapatokkal szemben is. Bizonyos fejlesztések után lángszórósokat is képezhetünk, a járművek közül pedig elsőnek a Vulture-t tudjuk gyártani, mely egy egyszemélyes, kis kalibrű gépágyúval felszerelt futurisztikus autó. Nem képvisel nagy tűzerőt, de fejlesztésekkel el lehet érni bizonyos pozitívumokat, pl. aknák lerakása, melyeket megfelelően használva kis előnyhöz is juthatunk. Ha már a fejlesztésekről beszélek, ehhez bizonyos épületek kellenek, sőt, vannak olyan épületek is, melyek addig nem építhető- ek, míg nincs egy másik épületünk. Itt látszik meg a StarCraft egyik előnye, ugyanis, ha az egérkurzorral rámutatunk valamelyik épület ikonjára az építés menüben, az kiírja mi is szükségeltetik a megépítéshez. A következő gyártható járVálaszthatunk, hogy melyik fajjal akarunk játszani, de azt ajánlom, hogy tartsuk be a gép által kínált sorrendet. mű a tank, mely siege (ostrom) módban szerintem a Terranok egyik legjobban használható fegyvere mind védekezésben, mind- pedig támadásban. Következik a Goliath, mely földi harcban nem nagyon erős, viszont légvédelemben annal inkább. Nagy előnye a földi légvédelmi toronnyal - Turret - szemben, hogy közlekedik, így támadásnál tankjainknak megfelelő légvédelmet biztosíthat. Jöhetnek a légi egységek. Először Wraith-okat, azaz vadászgépeket gyárthatunk, melyek nem túl erősek, de fejlesztéssel már egészen elfogadható teljesítményre képesek. Nagy előnyük, hogy láthatatlanokká tudnak válni bizonyos egységek számára, persze nem a radarok előtt. Vannak még légi szállító egységek, majd később a nagy csatahajók, a Battle Cruiser-ek. Ezek fejlesztett változatából 10-15 db már fél győzelmet is jelenthet. Speciális egység a Since Visel, melyet, ha okosan használunk nagy segítség lehet számunkra a maga kis varázslataival. Na és persze a szintén láthatatlanná válni képes gyalogos egység, a Ghost, aki egyebek mellet egy kis atombombát is be tud csempészni az ellen táborába. A második epizódban a Zergeket irányíthatjuk, melyek egyik egységét, a Hydralisket, szerintem a „Nyolcadik utas a halál“ c. film elpusztíthatatlan szörnyéről mintázták. De menjünk sorban. A Zergek igen érdekes élőlények: minden épületük élő szövetből van, sőt még maga az építést végző egyed, a Drone is beépül minden egyes épületbe. E faj nagy előnye, hogy minden egység a főépületből - vagy nevezhetjük fészeknek is - kel ki, így szupergyorsan állíthatunk elő bármilyen egye- det. Persze, ehhez azért szükségünk lesz egyéb épületekre is. A fészek körül kis lárvák vo- n a g 1 a n a k, melyek parancsunkra tojásba bújnak és ebből kelnek ki későbbi harcosaink. Az alap a Zergling, mely nagyon olcsó és gyorsan előállítható egység. Ráadásul a tojásokból párosával kelnek ki, így nagyon hamar - persze ha van elegendő kristályunk - hatalmas hordák fölött uralkodhatunk, melyek igen nagy pusztításra képesek. Ezt követi a már említett Hydralisk, mely földi és légi harcra egyáránt kitűnő. Talán ő a játék legjobban használható egysége. A levegőben először a Mutalisk- kel nyeshetjük az ellent, majd később ezekből mutálódhat a Guardian, mely egy nagyon erős bombázónak felel meg. Hátránya, hogy csak földi célokat képes tűz alá venni, de azt annál hatékonyabban. Az ellenfél bázisait védelmező tornyokénál nagyob a tűzereje, így azokat a hatósugarukon kívülről szépen leszedheti. Az Ultralisk egy hatalmas testű, erejű és nem utolsó sorban páncélzatú földi egység, melynek nemigen tud ellenálni semmi, ha a közveden közelébe kerül. Különleges egységek, a Defiler, mely a földön, a levegőben pedig a Queen tud érdekes dolgokat művelni. Most nem részletezem, de mindenképp ajánlom kifejleszteni minden varázslatukat, mert nagyon hasznosak tudnak lenni. A Scourgok, mint kis „kamikázék“ működnek. Szólnom kell még az Overlordról, amely tulajdonképpen a Zergek mozgató rugója, radarja, később szállító egysége stb. Valójában ezek létszáma határozza meg a sereget nagyságát is. A harmadik részben a Protossokkal játszhatunk. Nekik vannak a legerősebb egységeik, viszont sokkal lassabban épülnek és bizony nem is olcsók. Viszont van egy szuper tulajdonságuk, minden egységet és épületet egy energiapajzs vesz körül, amely egy ideig felfogja a lövedékeket és csata után automatikusan újratöltődik. így, ha van rá mód, pénzt és időt spórolhatunk, ha a lemerült pajzsú katonáink helyett friss erőket küldünk csatába, míg azok otthon „újratöltődnek“. A másik bonusz, hogy az építőmunkás - Probe - csak megkezdi az építkezést és mehet vissza egyéb teendőit végezni, a házikó épül magától. Az alap katona a Zealot, mely egy, a kezére csatolt lézerpengével küzd. Nagyon erős, de csak közelharcban, mivel értelem szerűen, lőni nem tud. Erre van a Dragon, amely viszont tüzel rendesen földön és levegőben egyaránt. Ez a páros egy nagyon jó kombináció, az alapszakaszban nincs is ellenfelük. A levegőben a vadászok közül a legerősebb a Protossok Scoutja. Hatalmas tűzerejével messze veri az ellenfelek egységeit. Ha gyorsaságát kifejlesszük, felderítésre is nagyon jó, de később van erre egy helyes kis egység, az Observer. A Carrier az egyik legérdekesebb repülő jármű. Egy léghajóra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy kis vadászgépek seregét rejti magában, melyek olyan gyorsak, hogy szinte lehetetlen őket lelőni. így nem is érdemes ezeket támadni, hanem magát az anyahajót. Természetesen, itt is van ami repülve szállítja harcosainkat, ez a Shuttle. Speckó egység a Reaver, mely egy nagyon erős követő-lövedéket lő ki, ami a robbanás környezetében mindent elpusztít. Sajnos, csak földi célpontok ellen jó. Mint a mesében, itt is van varázslónk - High Templar -, viszont itt a mi oldalunkon nagyon spéci dolgokat tud művelni. Csak egy példa: a pszionikus vihar, ami hatalmas pusztítást tud véghezvinni az ellenfél soraiban, s ha marad is utána valami, abban már nincs köszönet. Ha két Tempiart összeeresztünk, egy új egységet kapunk, az Archont, amit egyáltalán nem könnyű megfékezni. A végére még pár szót magáról a játékról. A grafikára, azt hiszem, senkinek nem lehet panasza, hisz amit egy kétdimenzós felület megenged, azt a Blizzardos fiúk a végsőkig kihasználták. Igaz, még nem 3D-s, de épp ezért nem is igényel se gyorsító- kártyát, sem pedig erőművet a maga alá. A nehézségi fokozat nem állítható, de nem is kell, hisz ahogy fentebb már említettem volt, ez is igencsak ki van találva. Az irányítás egyszerű és nagyszerű, az egérnél a két- gombos funkció van érvényben, ami szerintem abszolút tuti. További abszolút StarCraftos, hogy pl. ha egy egység ki van jelölve nem kell, hogy a képernyőn látható legyen. A játék alsó részében van az irányító pult, amin megjelennek a kijelölt egységek sziluettjei, így nyomon követhető a sérült- ségi állapotuk. így látni sem kell őket, mégis tudható, hogy mi is van velük. Az egységek számozása is egyedi, pl. ha lenyomjuk a szám- billentyűt, az egység bejelentkezik. Ha netán nincs képben, csak simán mégegyszer leütjük, s a képernyő odaugrik. Kis hátrány, hogy egy csapatba csak 12 egység lehet, de egy újabb pont a Blizzardnak a csapat a csapatban megoldásért. Pl. ha egy csoportot bejelölünk a 6- os számmal, s azon belül van pár speciális egységünk is, őket bejelölhetjük pl. 1-sel, így bármikor a csata hevében is közvetlenül hozzáférhetővé válnak. Az egyes epizódok után az átvezető animok nem túl hosszúak, de szerintem annál szebbek, ami csak még dob egy lapáttal a játék amúgy sem piskóta hangulatán. S akinek ennyi nem elég, annak csak azt tudom mondani, hogy próbálja ki maga is ezt a csodálatos stratégiai játékot, nem fog benne csalódni. Ha pedig megtetszett, akor egy jó hír a végére: a StarCrafthoz azóta már van küldetéslemez is Brood War címmel, ami ugyanolyan szuper, sőt talán még jobb. Akciós telefonok Tempo programma KJ0 & & ' Befejeződik az akciója? Használja ki speciális ajánlatunkat:- 25-től 50 %-os kedvezmény új telefonra- az új aktiválás csak 7 korona- új EASY 500 koronás kredittel -rí)0 koronáért- végül tok a telefonhoz 1 koronáért www.eurotel.sk Nővé Zámky, M. R. Stefánika 11 ZÁMCAN ÁRUHÁZ, tel.: 0817/400 664 JEDNOTA ÁRUHÁZ, tel.: 0817/400 756 Stúrovo, Hlavná 44, tel.: 0810/751 2006 á VK-198 A kommunikáció magasabb formája A mellékletet szerkeszti: Kis Péter E-mail: reklama@ujszo.com , Levélcím: Vox Digitália, Prievozská 14/A P. O. Box 49, 824 88 Bratislava H