Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-13 / 60. szám, hétfő

ŰJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 13. Saját tanúja szúrta meg az 50 éves vőlegényt Vérnász Nyitrán NYITRA Tragédiába torkollott az 50 éves nyitrai Miroslav C. és a 45 éves Má­ria H. esküvője. Bár mindkettőjük­nek ez volt az első házassága, ko­rukra és anyagi lehetőségeikre való tekintettel úgy döntöttek, hogy csak szerény estebéddel ünnepük meg egybekelésüket, amelyre csupán a két tanú volt hivatalos. Miután vala­mennyien jócskán felöntöttek a ga­ratra, a vőlegény heves szóváltásba keveredett a saját tanújával, a 65 éves Marián B.-vel amiatt, hogy az ígéretével ellentétben nem vállalta az esküvői vendégség költségeit. A veszekedés odáig fajult, hogy a ré­szeg Marián B. felragadott az asztal­ról egy konyhakést és megszúrta a vőlegényt. Az azonnal eszméletét vesztette, amitől a támadója úgy megrémült, hogy ő maga értesítette a rendőröket, a telefonba azt mond­ta, hogy megölte a barátját. A hely­színre érkező orvos megállapította, hogy Miroslav C.-t két késszúrás ér­te: a nyakán kb. 1 cm-es sebet ejtett a penge, a hátgerince táján pedig egy 4 cm-es sebből vérzett. Mint ki­derült, ez a szúrás a gerincvelőt is el­érte és az áldozat jobboldali bénulá­sát okozta. Miroslav C.-t azóta is a nyitrai kórházban ápolják. Állapota nem életveszélyes, de valószínűleg élete végéig mozgásképtelen ma­rad. Marián B.-t csak szombaton hallgatták ki a rendőrök, mert any- nyira részeg volt, hogy szinte be­szélni sem tudott. Amikor tudomá­sára hozták, hogy gyilkossági kísér­letért 10-15 évet is kaphat, kijelen­tette hogy feüebbezni fog, mivel egyszerű baráti civódásról volt szó. Miroslav C. felesége is megerősítet­te, hogy a két jóbarát gyakran nézett együtt a pohár fenekére, ilyenkor vi­tatkozni is szoktak, de verekedésre még sosem került sor. A félje azért nem is próbálta meg lefogni a késsel hadonászó B.-t, mert nem vette ko­molyan, hogy rátámad, (vm) Zsolna után a Nyitra melletti község is visszatáncolt Nem lesz koszorúzás CSEKEJ A helyi önkormányzat nem vesz részt idén az első szlovák állam megalakulásának 61. évfordulója alkalmából szervezett helyi ün­nepségen és felavatásuk óta elő­ször nem koszorúzza meg a falu közepén álló Tiso és Hlinka szob­rokat. Oskar Bíró polgármestertől megtudtuk, a képviselő-testület azért döntött így, mert nem akar­ták vállalni annak a kockázatát, hogy „minden szenzációra éhes új­ságíró Csekejre csődüljön, ha már Zsolnán nem lesz táblaavatás”. Holnap tehát, csak a helyi Tiso- társaság helyezi el virágait a szob­roknál és Tiso lelki üdvéért a temp­lomban mondanak misét. Eddig minden évben szabadtéri szentmi­se volt, de mivel a szobrok miatt már amúgy is feljelentéssel fenye­gette meg őket néhány elszárma­zott lakos és civil szervezet, a kép­viselők úgy tartották jónak, ha leg­alább átmeneti időre visszafogják magukat, (bee) A gázművek csökkentette a vajáni erőmű ellátását „Félgázzal” VAJÁN Március 9-től a gázművek 25-30 százalékra csökkentette a vajáni hő­erőmű részére szállítandó földgáz- mennyiséget, mivel Kelet-Szlovákia legnagyobb energetikai központja nem rendezte 500 milliós adóssá­gát. Az intézkedésnek nem lesz ne­gatív hatása az áramtermelésre, mert az erőmű 2-es részlege földgáz működik és olajüzemeltetésű is, s ebből a fű­tőanyagból bő tartalékkal rendelke­zik a vállalat. Egyébként a 2-es rész­leg többnyire tartalékként szolgál, általában akkor üzemeltetik, ami­kor hiány mutatkozik az országos hálózatban. A hőerőmű szénfűtésű 1-es részlege állandóan termel, 40 ezer tonna feketeszén van raktáron és májusig több tízezer tonna érke­zik Oroszországból, (kát) Van némi módosítás az új törvényben Az iskolatanács szerepe TORNAIJA Holnap 14 órakor a művelődési házban tájékoztatja az érdeklődő­ket Fodor Attila, az SZMPSZ alel- nöke az iskolaszékek szerepéről. Bár az iskolatanács intézménye nem újdonság, bizonyos eltérések vannak a működésüket szabályozó törvényekben a kilencvenes évek elején érvényben lévő rendeletek­hez viszonyítva. (sk) Leissza „magát". Brigita Schmögnerová Brigita sört ízlelget. Topvar Du- naszerdahelyen mutatta be új, hetes sörét, ami az ígéretek szerint hét ko­ronába kerül majd az üzletekben. - Örülök a márkanévnek, miniszterek jönnek, mennek, de a sörmárkák maradnak - nyilatkozta a pénzügymi­niszter. (TA SR-felvétel) Keltosová: a mai kormánytagok vagyona is gyarapodik Kirajzott az egész HZDS „Az előre hozott parlamenti választásokért indított alá­írásgyűjtés lendületének nö­velése végett” a Roznyói já­rásba látogatott múlt héten a HZDS több képviselője. ROZSNYÓ Olga Keltosovát, Sergej Kozlíkot Jozef Pavlacka, a járási hivatal oktatásügyi osztályának egykori vezetője szórakoztatta a Matica slovensá főtéri irodája előtt felál­lított petíciós asztalkánál. A ven­dégek igyekeztek meggyőzni a já­rókelőket az előrehozott válasz­tások halaszthatatlanságáról. Es­te Olga Keltosová és Alojz Englis lakossági találkozón vett részt, s 'elmondták, a HZDS szinte összes parlamenti képviselője útra kelt, hogy Kelet-Szlovákiában is len­dületet adjanak a petíciós akció­nak. A képviselő asszony kemé­nyen ostorozta a kormányt, s a mozgalma kormányzása idején meggazdagodott HZDS-tagok vé­delmében kifejtette, több mint egy év telt el a kormányváltás óta és még senkit sem dugtak rács mögé, ,jó lenne, ha már elítélné­nek valakit azok közül, akiket becstelen meggazdagodással vá­dolnak”, szerinte irigységből. A kassai vasmű privtizációjával kapcsolatban annyit mondott, Rezes úr óriási hibát követett el: „szerencsétlen módon láttatta va­gyonát a nyilvánosság előtt”. Ki­jelentette, senki se gondolja, hogy a mostani kormány tagjai­nak, hozzátartozóinak vagyona nem gyarapodik. Englis úr szerint az életszínvonal csökkenése is a jelenlegi kormány hibája. Mon­dandóját több grafikon felmuta­tásával próbálta igazolni. A két politikus fellépése 38 rozsnyói polgárt érdekelt, (-trik) Negyvennyolc nap alatt a föld körül Az Új Szó, a Hang-Kép és a Satur utazási iroda közös játéka. Önöknek csak az a feladatuk, hogy az Új Szóban naponta, a Hang-Képben hetente megjelenő szelvényeket ki­vágják, és ráragasszák a korábban megjelent játéktervre. RÖVIDEN Március 15.-Í megemlékezések Somorja. A Csemadok Alapszervezete a március 15-i emlékünnep­séget szerdán, 16.30 órai kezdettel tartja a Pipagyújtónál. Autó­busz indul a kultúrház előtti parkolóból 16.00 és 16.15 órától. Nagymegyer. A Csemadok Nagymegyeri Szervezete a Nagymegyer és Vidéke Célalap Munkabizottsága március 14-én, 16.30-kor ünnepi megemlékezést és koszorúzási ünnepséget ren­dez a református temetőben Szeghy Zsigmond honvéd sírjánál. Be­szédet mond Halczl József a Rákóczi Szövetség elnöke. Közremű­ködnek: A győri Deák Ferenc Szakközépiskola tanulói. Március 15- én, 18.00-kor ünnepi emlékest lesz a VMK nagytermében a törté­nelmi évforduló tiszteletére. Beszédet mond Duray Miklós, az MKP alelnöke. Közreműködnek: Horváth Andrea, Kardos Tünde, Zakál Gyula, a Bárdos Lajos vegyeskar, a Bartók Béla alapiskola tanulói, a művészeti alapiskola tanulói. Bős. Az önkormányzat és a helyi Csemadok szervezet március 15- én, 18.00-kor a művelődési központ melletti parkban szoborava­tással egybekötött megemlékezést tart. Ezen a napon lesz az ifjú képzőművészek (BottGita, Both Norbert, Ifj. Csörgő László, Szamaránszky Emőke, Szeghy Hajnalka) benutatkozó tárlatának megnyitója is, 16.45-kor a helyi művelődési központban. Galántai és Vágsellyei járás: Március 14., 18.00, deáki kultúrház - elékműsor. Március 15.: 8.00 - Galánta, alapiskola - emlékműsor; 9.30 - Galánta, gimnázium, emlékműsor; 11.30-Galánta, Csedamok székház, koszorúzás; 11.00 - Vághosszúfalu, kultúrház - ünnepi műsor, koszorúzás; 11.00 - Zsigárd, megemlékezés a kopjafánál; 16.30 - Pered, járási ünnepség; 17.00 - Vága, kultúrház, emlékün­nepség; 18.00 - Pered, kultúrház - ünnepi műsor. Március 17-e: 15.00 - Nagymácséd, kultúrház - ünnepi műsor, koszorúzás. Március 19.: 10.30-Vízkelet, temető - megemlékezés; 12.00- Nagyfödémes, koszorúzás, emlékműsor a temetőben; 15.00 - Ne­gyed, kát. és ref. temető - ünnepi megemlékezés; 15.00 - Vezekény, kultúrház - emlékműsor; 17.00 - Kajal, koszorúzás a kopjafánál. Nyitra. A Konstantin Egyetem Hungarisztika Tanszéke és a Juhász Gyula Ifjúsági Klub márciusi megemlékezéseket szervez. Holnap 19 órakor az Egyetem P-2-es előadótermében Kötődésem az 1848/49-es évekhez címmel Turczel Lajos tanár úr ad elő. Március 15-én 16,45-kor a Nyitrai városi temetőben Erdősi Imre honvéd­pap sírját koszorúzzák meg, 17,30-kor a Hospodárska kollégium dísztermében Petőfi és a márciusi ifjak címmel kerül sor a Mécs László Irodalmi Színpad műsorára. Innen este hétkor Fáklyás em­léktúra indul a Zoborra. (ú) Hanva. A község lakossága istentisztelettel egybekötött ünnepsé­gen emlékezik meg március 15-éről. Az ünnepség után múlt szá­zadbeli és a század elején megjelent könyvek kiállítása lesz a helyi könyvtárban, (ond-) ÉRSEKÚJVÁR Czuczor Gergely nevét veszi fel az iskola Kétszáz éve, 1800. december 17-én Andód községben született Czu­czor Gergely, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik leg­szenvedélyesebb hangú versének, a Riadónak szerzője. Gyermekéveit Érsekújvárott töltötte, tiszteletére a város a Csemadok épülete előtt mellszobrot állított, s minden év márciusában megrendezi a Czuczor Gergely Napokat. Idén a program névadó ünnepséggel is kibővül. Március 15-én az Érsekújvári Magyar Tanítási Nyelvű alapiskola hiva­talosan felveszi Czuczor Gergely nevét, (km) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORÚS? HŰVÖS IDŐ; 3-8 FOK A Nap kel 06.10 - nyugszik 17.53 órakor. A Hold kel 10.27 - nyugszik 01.13 órakor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 322 Dobson-egységet mértek, az érték egy százalékkal marad el több éves átlagtól. Az ibolyán túli sugárzás ala­csony volt. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Északnyugatról továbbra is hideg levegő áramlik a Kárpát-medencé­be. Változóan fel­hős időjárás, 3-8 fok közt lesz a levegő hőmérsékle­te, délnyugaton 10 fokra is felszök­het a hőmérő higanyszála. Éjszaka mínusz 4 és mínusz 8 fok, az ország délnyugati részében mínusz 2 fok lesz. Kedd estére északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, szerdán borús, csapadékos időjárás, he­lyenként hóesés is várható. Lehű­lésre számíthatuk, a hőmérséklet szerdán éjszaka plusz 3 és mínusz 1, nappal 2 és 6 fok közt, délen he­lyenként 10 fok körül alakul. Az időjárás az arra érzékenyekre is a- lapvetően kedve­ző hatással van. A légúti megbetege­désekben szenve­dőket, asztmásokat némileg csak az veszélyeztetheti, hogy a reggeü órákban szennyező anyagok kerül­hetnek a levegőbe. A szív- és érrend­szeri gondokkal küszködőket és a magasabb vémyomásúakat na­gyobb óvatosságra intjük. Az ala­csony vémyomásúak gyakrabban számolhatnak enyhébb migrénes ro­hamokkal. Holnap hasonló hatások jelentkezhetnek, estére pedig erő­södhetnek a reumatikus fájdalmak, gyakoribbá válhat a depresszió. 0 Kedden y ki Uj kö MtLLburo ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom