Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-11 / 59. szám, szombat
El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 11. Kitartanak Stefan Kosovan mellett Pozsony. A Szlovák Villamos Művek minden alkalmazottja munkájának megcsúfolása lenne, ha a társaság vezérigazgatóját, Stefan Kosovant a mohi atomerőmű 2-es blokkjának üzembe helyezése előtt leváltanák - vélik a villamos művek szakszervezetei. Az érdekképviseletek kitartanak Kosovan mellett, és készek minden szinten megvédem, ha tovább folytatódnak ellene a támadások - áll a Lubomir Harach gazdasági miniszterhez eljuttatott levelükben. Harach korábban kijelentette, hogy a villamos művekben előforduló szabálysértések miatt személycserékre lesz szükség a vállalatnál. (SITA) Szigorúak a keresztények Pozsony. A jelenlegi, nem egyértelmű törvények lehetővé teszik a könnyű drogok sajtóban való népszerűsítését. A Kereszténydemokrata Mozgalom ezért kezdeményezni fogja a rádió- és televíziósugárzásról szóló jogszabály módo-' sítását úgy, hogy az tiltsa meg a kábítószerek propagálását. A mozgalom növelné a jogszabály megsértéséért kiszabható pénzbírságot is. (SITA) Hamarosan vádat emelnek Pozsony. A vizsgálótiszt már átadta az illetékes ügyésznek a Ján Ducky meggyilkolása ügyében folytatott vizsgálat aktáit, tehát hamarosan sor kerül a vádemelésre - jelentette ki Ladislav Pittner belügyminiszter a Szlovák Televízió Press club című műsorában. Jelenleg vizsgálják annak okát, Oleg T. végül miért nem tett vallomást. A miniszter szerint lehet, hogy csak „ugratta” a vizsgálótisztet, de az is megeshet, jelzést kapott, hogy hallgasson tovább. A tárcavezető elmondása szerint március végéig lezárulhat az ifj. Kovác-ügy. Ivan Lexa ellen tovább folyik a vizsgálat, melynek során Vladimír Meciar volt kormányfőt tanúként akarják kihallgatni. (SITA) Ladislav Pittner belügyminiszter bizakodik (Archív fotó) Huszadszorra sem zárult le Pozsony. A Fővárosi Kerületi Bíróságnak huszadszorra sem sikerült lezárnia a Jozef Manila kereskedelmi meggyilkolásának ügyében indított pert. Ennek oka az, hogy Kristián R., az elsőrendű vádlott, aki február 10-étől szabadlábon van, tegnap igazolta, hogy továbbra is munka- képtelen. A bírók szerint hasonló perre még nem volt példa, ugyanis már két éve húzódik, és már hússzor elnapolták. Minden tárgyalási napon öt bíró, az ügyész, négy ügyvéd, legkevesebb hét fegyőr és számtalan tanú jelent meg. A per eddigi költségei meghaladják a több tízezer koronát. (TA SR) Rudolf Schuster köztársasági elnök tegnap három új nagykövetet nevezett ki. Pavel Sipka Chilében, Zsoldos Péter az Egyesült Arab Emírségekben, Marián Masarik pedig Peruban képviseli Szlovákiát. (TA SR-felvétel) Az 1918 hajógyári alkalmazott több mint ötven százaléka jelenleg kényszerszabadságol Elbocsátások áprilisban Komárom. Pint Tibor, a hajógyár személyzeti igazgatója közölte Roland Kefkóval, a járási munkahivatal igazgatójával, hogy „nagy valószínűséggel április elsején sor kerül annak a 995 alkalmazottnak az elbocsátására, akiket a gyár november 30-án a törvény értelmében bejelentett a munkahivatalban”. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A személyzeti igazgató lapunknak nyilatkozva elmondta: a gyár gazdasági vezetősége tárgyal a szak- szervezettel az idei termelési tervről és a foglalkoztatottság kérdéséről, s minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a tervezett tömeges elbocsátást elkerülje. ,A gyárnak jelenleg 1918 alkalmazottja van, 1100 személy jelenleg bérének hatvan százalékát kapja, és otthon vátja, hogy mikor veheti fel a munkát” - tájékoztatott Pint Tibor. Természetesen szerettük volna az érintetteket, az alkalmazottakat is megszólaltatni, ők azonban elzárkóztak a nyilatkozás elől. Azt mondják, egyelőre nem is akarnak arra gondolni, ami egyre inkább nyilvánvaló, hogy a jövő hónap elején valóban elveszítik munkahelyüket. „Ha ez megtörténik, nagyon szomorú áprilisunk lesz” - fogalmazott az egyik munkás. A munkahivatalban érdeklődtünk, milyen esélyük van az elbocsátott hajógyári munkásoknak, hogy a régióban állást találjanak. Roland Kefko igazgató válaszában nem sok jóval biztat. „A Komáromi járásban a legfrissebb adatok szerint a munkaképes lakosság több mint egynegyede (25,77 százalék) állástalan. Ez 13 950 személyt jelent. Ha a hajógyárból április elején elbocsátják a 995 alkalmazottat, akkor a járásban a munkanélküliség eléri a harminc százalékot. A komáromi munkahivatal havonta munkanélküli-segély formájában 18 millió koronát fizet ki. Az államnak egyébként 100 munka- nélküli 450 ezer koronába kerül” - fűzte hozzá a munkahivatal igazgatója. (km) Hóvirágtermesztés csak hivatalos engedéllyel - a virághagyma is „saját" legyen Bírság árusnak és vevőnek is ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. Titokban, letakart kosaraktól vagy nagykendő alá rejtve, de azért a tilalom ellenére is kínálnak hóvirágot a városok utcáin - igaz, az egész tranzakció inkább a drogdílerek és -fogyasztók találkozására hasonlít, mint ártatlan virágvásárlásra. A fokozott óvatosság oka az az 5000 koronáig terjedő bírság, amely a virág eredetét igazolni nem tudó árusra és vevőre kiszabható. Amint Svátopluk Ce- peláktól, a Nyitrai Járási Hivatal környezetvédelmi osztályának munkatársától megtudtuk, a hóvirág árusításához a hivatal engedélye szükséges: ezt 200 koronás okmánybélyeg ellenében szerezhetik be azok, akik bizonyítani tudják, hogy a tavasz első hírnökét a kertjükben termesztették. A kérvényezőnek ezenkívül arról is be kell számolnia, hol szerezte a hóvirághagymát, ezzel azonban nincs gond, mert természetesen mindenki azt állítja, hogy még azelőtt hozta az erdőből, mielőtt védett növénnyé nyilvánították volna. Azokat, akiket az erdőben kapnak az ellenőrök hóvirágszedésen, 10 ezer koronás bírsággal sújthatnak, illetve az a vevő, aki nem tudja felmutatni a vásárlásról szóló utalványt, szintén 5000 koronát fizethet egyetlen csokorért. Mellesleg a hóvirágszedést már 1994 óta tiltja a törvény, de az árusokat csak idén kezdték szigorúan ellenőrizni, mivel az eddigi előfordulási helyek jelentős részén már szinte teljesen kipusztult a növény. A Nyitrai Járási Hivatal környezet- védelmi osztályán eddig 10 hivatalos hóvirágtermesztőt jegyeztek be, de mint megtudtuk, némely esetekben eltekintenek a virágágyások helyszíni megszemlélésétől. A hóvirághoz hasonlóan a gyöngyvirág is csak engedéllyel árusítható, az ibolya azonban nem védett növény, tehát szabadon lehet szedni és árulni is. (bee) Eredményekről, elvárásokról és a felvásárlási feltételekről tárgyaltak a termelőkkel Csupán a j ó árpa j ó malátának ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagymihály. A múlt évben elért eredményekről, valamint az idei felvásárlási feltételekről tárgyaltak a minap a térség árpatermelói és a nagymihályi malátagyár vezetői. Mint azt Milan Lapisák, a részvénytársaság vezérigazgatója bevezető tájékoztatójában elmondta, termékeik nagyobb részét eddig a nagymihályi Stary pramen sörgyár vásárolta fel, de mivel a vállalat gazdasági nehézségekkel küzd, a malátagyár elsődleges feladatának újabb partnerek keresését tekinti. Főleg külföldi megrendelőknek szállítanak, mert jelenleg a hazai sörgyárak nem szenvednek hiányt alapanyagból. A korábban megkezdett piackutatás eredményei már érezhetők. Az elmúlt év második felében előállított 12 ezer tonna malátát Romániában, Oroszországban, Lengyelországban és Ukrajnában sikerült értékesíteni. A külföldi megrendelők részéről továbbra is nagy az érdeklődés a nagymihályi termék iránt, ezért a feldolgozó idén is csak a jó minőségű árpát veszi át a termelőktől. Tavaly például hét vagon szállítmányt küldött vissza nekik, mert minőségileg nem felelt meg a söripari követelményeknek. A malátagyár évi 35 ezer tonna árpát dolgozhat fel. A mennyiség nagyobb részét általában a Varannói, a Szobránci, a Kassa-kömyéki, a Tőketerebesi és a Nagymihályi járás termelőitől vásárolja, de kisebb mennyiséget Nyugat-Szlovákiából is rendel. Milan Lapisák szerint a gyár vonzáskörzetéhez tartozó régió termelőitől idén 30 ezer tonna jó minőségű sörátpa felvásárlását tervezik, elsősorban a Kompakt, Akcent, Amulet és Olbram fajtát. A feldolgozó kikötése, hogy egy-egy termelő legfeljebb három árpafajtát termeszthet. Az idei termés tonnánkénti felvásárlási ára 4300 korona lesz. (kát) Illyés Közalapítvány: március 17-éig nyújtható be Ne hagyják az utolsó napra a pályázatokat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Lapunkban kétszer közöltük az Illyés Közalapítvány 2000. évi pályázati felhívását. A pályázatok benyújtásának határideje rövidesen, március 17-én lejár. Idén később jelent meg a felhívás, mint tavaly. A támogatási összegeket akkor csak szeptemberben és októberben utalták ki, s ez sok gondot okozott a tavaszi-nyári programok rendezőinek. -Vajon idén még rosszabb lesz a helyzet? - kérdeztük Varga Sándortól, a szlovákiai alkuratórium titkárától. „Szeretném előrebocsátani, hogy a felhívás megjelenése az alkuratóriumon kívül álló szervezési problémák miatt húzódott el. Idén azonban nem késik a támogatások kiutalása, mivel a budapesti kuratórium vállalta, hogy május 10- i ülésén elbírálja az alkuratóriumok- tól beérkező javaslatokat” - hangsúlyozta. Szavai szerint a pályázatok nyilvántartásával és rendszerezésével kapcsolatos munkák nagy részét az alkuratóriumi titkárságok végzik, s a fokozatosan kiépülő számítógépes rendszernek köszönhetően pillanatok alatt továbbítani tudják Budapestre. „Kérek minden érdeklődőt, aki még nem nyújtotta be pályázatát, ne hagyja az utolsó napra. Titkárságunk a heérkező dokumentumokat folyamatosan dolgozza fel, de ha csak az utolsó napon érkezik be a pályázatok zöme, a munka elhúzódhat, és ez késleltetheti az elbírálást” - folytatta Varga Sándor. Emlékeztetett: a feltételek között szerepel az előző támogatások elszámolása. „Tavalyig az volt a gyakorlat, hogy az a pályázó, aki nem számolt el, kaphatott újabb támogatást, illetve megítélhetett számára a kuratórium bizonyos összeget, de kiutalása az előző elszámolás benyújtásához és elfogadásához volt kötve. Az új rendszerben viszont már nem bírálják el annak a pályázatát, aki nem számol el. Ezért minden pályázónk figyelmébe ajánlom az előző támogatásokkal kapcsolatos kérdések rendezését, nehogy néhány napos csúszás miatt hátrányos helyzetbe kerüljenek” - jegyezte meg. Varga Sándor végezetül közölte: tavaly az alkuratórium 85 millió forint elosztására tehetett javaslatokat, idén 98,8 milliót oszthat el a pályázó szlovákiai magyar szervezetek között, (s-v) Palkó Dzurindáékról Nem szakad a kapcsolat Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elfogadja és tiszteletben tartja a kormányfő által alapított Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elhatározását, hogy saját útját járja majd. A kereszténydemokraták azonban a jövőben az unióval is együttműködnek, hasonlóan, mint a többi jobbközép politikai tömörüléssel. Vladimír Palkó, a KDH alelnöke a választások előtt elképzelhetőnek tartja, hogy a mozgalom koalícióra lép a Demokrata Párttal és a Demokratikus Unióval. (TA SR) Frekvenciatanács: Nincs nyoma nyomásnak Pozsony. A frekvenciatanácsnak nincs tudomása arról, hogy a Hviez- da FM rádió kikapcsolásának hátterében politikai vagy hatalmi érdekek állnának. A testület tegnapi nyilatkozatában közölte: eddig sem gyakorolt, és most sem gyakorol nyomást a rádióállomásra. A rádiót március elsején kapcsolták ki arra hivatkozva, hogy nem rendezte tartozásait. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz közel álló intézmény vezetősége viszont azt állítja, politikai indíttatásból hallgattatták el a rádiót. (TA SR; ú) Smer: nem lett semmi a tűzoltókkal való társbérletből Hotelban nyitott irodát VRABEC MÁRIA Nyitra. Tegnap regionális irodát nyitott a nyitrai Zobor Szállóban Robert Fico pártja, a Smer. Az új központ a Nyitrai, az Érsekújvári és a Komáromi járást szolgálja, a déli régió koordinátora pedig az a Peter Oremus, akit májusban botrányos körülmények között váltottak le a Szlovák Gázművek nyitrai üzemének éléről, és maga sem titkolja, hogy ezért csatlakozott a Smerhez. Mint arról már tudósítottunk, Fico eredetileg a járási tűzoltó-parancsnokság épületében szerette volna megnyitni az irodát, a velük töltött 24 órás szolgálatért meg az őket támogató kijelentéseiért hálás tűzoltók ingyen is befogadták volna őt, de végül nem lett a társbérletből semmi. Információink szerint a tervet a tűzoltó-parancsnokságot irányító járási hivatal hiúsította meg; az elöljáró, akit a Demokratikus Baloldal Pártja delegált posztjára, ugyanis nem tartja helyesnek, hogy újabb politikai párt költözzön az államigazgatási hivatal épületébe. Az ügy pikantériája, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom irodáját a mai napig nem sikerült kiköltöztetni a hivatal 9. emeletéről, mert állítólag olyan, hosszú időre megkötött bérleti szerződést tudnak felmutatni, amely minden szempontból kikezdhetetlen, és ráadásul rendesen fizetnek is. A szerződés egyoldalú felbontásának lehetősége mindeddig még csak szóba sem került a hivatalban. A Macedóniába látogató Pavol Kanis védelmi miniszter tegnap Borisz Trajkovszki államfővel is tárgyalt (TA SR-felvétel)