Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-10 / 58. szám, péntek

El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 10. Mikulás Dzurinda kormányfő és az egyházi személyiségek egy csoportja (TA SR-felvétel) Mikulás Dzurinda egyházak és vallási közösségek képviselőivel találkozott Egyenjogú egyházakat A polgármester egyedül dönthet a lakáskiutalásról Megfontolja, mit tesz ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Poór marad a mozgalomban Nagyszombat. Cáfolták teg­nap azokat a híreket, melyek szerint a Demokratikus Szlo- - vákiáért Mozgalom hétvégi kerületi közgyűlésén kizár­ták a mozgalomból Vladimír Poór vállalkozót. Adriana Herdová titkár közölte: Poór továbbra is a politikai erő tagja maradt, viszont nem je­löltette magat a kerületi vá­lasztmány élére, de az új el­nök, Ján Gabriel vezette tes­tületből nem lépett ki. A vál­lalkozó jelenleg külföldön tartózkodik, ám Herdová szerint telefonon minden személyi kérdést megtár­gyaltak vele. (TA SR) Ján Slota is ringbe száll Pozsony. Ján Slota egykori pártvezér is jelölteti magát a Szlovák Nemzeti Párt márci­us 24-én Zsolnán sorra kerü­lő konferenciáján a kerületi szervezet elnöki tisztségébe. Ladislav Skovránek, a szerve­zetjelenlegi vezetője szerint Slota megválasztása nem használna a pártnak, mert az már más irányban halad, ezért személy szerint „min­dent megtesz” azért, hogy Zsolna polgármestere ne ke­rüljön a kerületi pártszerve­zet élére. (SITA) Már a 20. forduló a Matula-perben Pozsony. Ma délután a hu­szadik „fordulóval” folytató­dik a Jozef Manila kereske­delmijogász 1997. február 10-én történt meggyilkolása ügyében indított per -1998 áprilisa óta már 19 alkalom­mal került sor tárgyalásra, azonban jogerős ítélet még nem született. Három vádlot­tat a háromévi vizsgálati fog­ság letelte után, február 10- én helyeztek szabadlábra, a negyediket várhatóan márci­us 23-án engedik el. (TA SR) Az egyik vádlott. Három év után szabadlábon (Archív fotó) Jana Kirschner és Richard Müller Pozsony. A legnépszerűbb szlovákiai énekesnő, Jana Kirschner nem fogadta el a meghívást a Luna televízió Müllerád című szerdai műso­rában való részvételre. Tá­volmaradását Richard Müllemek a Markíza televízi­óban hétfőn este elhangzott nyilatkozatával magyarázta. Mint ismeretes, a népszerű szlovák énekes nyilvánosan kijelentette, hogy kábítószert fogyaszt. „Nem szeretnék be­lekeveredni semmibe, ami je­lenleg Richard Müller körül történik” - nyilatkozta teg­nap Jozef Sebő, az énekesnő menedzsere. Elmondása sze­rint eredetileg sem kívántak szerepelni a műsorban, végül azonban Müller telefonhívá­sai nyomán elfogadták a meghívást. A hétfői interjú után viszont úgy határoztak, visszautasítják. (TA SR) Pozsony. A szabad vallásgya­korláshoz az államnak kell megteremtenie a jogi felté­teleket. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ezt Mikulás Dzurinda miniszterel­nök a kormány képviselőinek, va­lamint a szlovákiai egyházak és vallási közösségek vezetőinek teg­napi találkozóján jelentette ki. A továbbiakban elmondta: a megbe­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Ha az alkotmánymódo­sító tervezetben benne marad a 102. cikk h/ bekezdése, a Demok­rata Párt nem hajlandó támogatni a módosítást” - jelentette ki teg­nap Peter Zajac. Az említett be­kezdés arról szól, hogy a köztársa­sági elnöknek alkotmányos joga lenne a közszolgálati intézmények vezetőinek kinevezése vagy visz- szahívása. A párt alelnöke arra fi­gyelmeztetett, hogy ezek közé az intézmények közé nemcsak a köz- szolgálati televízió és rádió tarto­zik, hanem sok alapítvány, polgári társulás és egyéb szervezet is, sőt PÉTERFI SZONYA Pozsony. A nyugdíjasok havilapja, a Senior első száma 1998. márciu­sában jelent meg. „Bár foglalko­zunk a nyugdíjasok többnyire nem könnyű sorsával, az őket érintő gondokkal, mégis leginkább az időskor örömeit mutatjuk be olva­sóinknak. Sokan vannak ugyanis, akik élvezik az életet. Ennek jele az is, hogy a tavaly meghirdetett, Az év tette című versenybe 60 nevezés érkezett. A válogatás nem volt könnyű, hiszen az összes nevezett tette jutalmat érdemel(ne)” - mondta a díjátadáson Lubomír Jurina, a lap főszerkesztője. A hat díjazott egyike, a 75 éves beszter­cebányai Alena Murgasová kutyá­szélés fő témája a bejegyzett egy­házak és vallási csoportok anyagi támogatása volt. Szerinte a kérdés rendezése - ugyanúgy, mint az or­szág gazdaságának átalakítása - hosszú távú feladat. Milan Knazko kulturális miniszter nagyra értékelte az egyházak munkáját, amelyet az ország la­kosságának szellemi felemelkedé­séért végeznek. A tárcavezető sze­rint a találkozó is azt mutatja, hogy a kormány részt akar venni a a tervek szerint a jövőben az ösz- szes egészségügyi intézmény köz- szolgálatiként működne. „Ilyen al­kotmánymódosítás lehetővé ten­né, hogy politikai befolyást gyako­roljanak az alakulóban levő polgá­ri társadalom intézményeire” - fi­gyelmeztet Zajac. A demokraták március végéig benyújtják a házel­nöknek saját javaslataikat, ame­lyek között az alkotmány pream- bulumára, az ombudsman intéz­ményének létrehozására és a nép­szavazásra vonatkozó módosítá­sok is szerepelnek. A párt ugyan­csak kifogásolja a médiumokkal kapcsolatos három törvény, a mű­sorszórásról, a televízióról és a jával együtt a törökországi földren­gés utáni mentésben vett részt, a 77 esztendős Ján Polácek megtaka­rított pénzéből 550 segélycsoma­got küldött sokgyermekes csalá­doknak. A 79 éves liptói Matej Staron testnevelési központot léte­sített. „Kétszázharminckét napot dolgoztam azért, hogy a község, il­letve a környék fiataljainak sporto­lási lehetőséget teremtsek. Sajnos, akadnak vandálok, akik tönkre akarják tenni mindazt, amit önerő­ből teremtettem” - jegyezte meg könnyes szemmel. Díjat kapott to­vábbá a 72 éves Ruzena Rumanová szupemagyi, aki nemcsak négy gyermekének és tíz unokájának se­gít, hanem több magateheteden öreget is ápol. „Szombatonként vi­jelenlegi bonyolult problémák megoldásában. Tudatta, készülő­ben van az egyházakról és a sza­bad vallásgyakorlásról szóló tör­vény módosítása, mely rögzíti az egyházak egyértelmű egyenjogú­ságát a Szlovák Köztársaság terü­letén. A vallási felekezetek képvi­selőin kívül a tegnapi tárgyaláson jelen volt még Milan Gacík, a kul­turális és Vladimil Podstránsky, a pénzügyminisztérium államtitká­ra is. reklámról szóló jogszabály módo­sításának javaslatait. Leginkább azt kifogásolják, hogy a törvé­nyekből nem világos, a szlovákiai elektronikus sajtó rendszere duá­lis legyen-e, vagy kizárólag ma­gántársaságok működtetnék-e. Peter Zajac úgy véli, a kereskedel­mi adók mellett mindenképpen meg kellene maradnia a közszol­gálati televíziónak és rádiónak. A Demokrata Párt azt javasolja, hoz­zanak létre egy, mediális szakem­berekből, jogászokból és parla­menti képviselőkből álló bizottsá­got, az dolgozzon ki új médiatör­vény-tervezetet, és a javaslatot bo­csássák nyilvános vitára, (gl) szont szabadnapot veszek ki, mert délutánonként táncos összejövete­lekre járok. Ez a kedvenc szórako­zásom” - közölte. A világtalan Ján Zajac masszőrként dolgozik, sza­bad idejében kertészkedik, ám az utóbbi időben több segédeszközt készített vakok számára. „Nekem a karitatív tevékenység létszükséglet - vallotta be Ján Koubek -, ezért a háborúval sújtott országok számá­ra gyűjtést szervezek. A hazai misz- sziós mozgalmakkal együttműköd­ve továbbítottam a ruha- és élelmi­szercsomagokat.” A nyolcvanesz­tendős bácsi havonta 10-15 ezer bélyeget küld a lyoni és londoni missziós központba, ahol az eladá­sukból befolyó pénzből nincstele­neket segítenek. Nyitra. Úgy tűnik, a csehországi Ústí nad Labem után, ahol a romá­kat a fehérektől elválasztó fal oko­zott nemzetközi méretű botrányt, Szlovákiának is lesz hasonló gond­ja. Mint tegnapi számunkban be­számoltunk róla, a Nagyszombati járásban levő Galgócon már napok óta aláírásokat gyűjtenek az ellen, hogy egy roma családot csupán fe­hérek által lakott városrészbe köl­töztessenek. A sokgyermekes fa­mília jelenleg egy lepusztult két­szobás lakásban él, a helyi képvise­lő-testület a múlt héten döntött ar­ról, hogy egy, a város tulajdoná­ban levő elhagyott családi házat Dzurinda Kosovanról Határozzon Harach Pozsony. „Stefan Kosovannak, a Szlovák Villamos Művek vezérigaz­gatójának a leváltása a gazdasági miniszter hatáskörébe tartozik, az­az Lubomír Harach alkotmányos jo­ga eldönteni, mi legyen a vezér- igazgatóval” - jelentette ki tegnap Mikulás Dzurinda. A kormányfő így válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy akkor is meneszti-e a kor­mányzat Stefan Kosovant, ha a De­mokratikus Baloldal Pártja a lépés után beváltja fenyegetését, és kilép a kormánykoalícióból. (TA SR) Kassa. A kassai székhelyű Step Klub, amely 1998 óta nevéhez hű­en lépéseket tesz a kultúráért, már­cius 13-ától két héten át tartó ren­dezvénysorozatot szervez a Bod­rogköz, az Ung-vidék és a Kassa környéki járás huszonhét települé­sén. Az akció célja a községi könyvtárak kínálatának gyarapítása. Öt hazai magyar könyvkiadóval, valamint a Szlovákiai Magyar írók Társaságá­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Hat héten belül Szlová­kiába látogat Jasszer Arafat, a pa­lesztin önkormányzat elnöke - je­lentette be tegnap Pozsonyban az önkormányzat külügyekkel és ter­vezéssel foglalkozó minisztere, Nabil Saász, miután megbeszélé­seket folytatott Rudolf Schuster köztársasági elnökkel. Saász po­zsonyi látogatása során tárgyalt a szlovák diplomácia vezetőjével is. Eduard Kukán kijelentette, Szlo­vákia érdekelt a kétoldalú - első­adományoz nekik. A környékről a felháborodott lakosok azonnal til­takozó levelet intéztek a polgár- mesterhez, és aláírásgyűjtésbe kezdtek „az eddig csendes és kul­turált városrész elcigányosítása el­len”. Sokan azt is kilátásba helyez­ték, hogy ha a képviselő-testület nem változtatja meg a döntését, ők maguk fogják lerombolni a házat, hiszen szerintük mindegy, ki teszi tönkre, ráadásul a leendő sötét bő­rű szomszédok eddig se fizettek lakbért. Galgóc polgármestere, Ján Brezovsky, aki egyedül is dönt­het a lakáskiutalásokról, egyelőre csak annyit nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, hogy még megfon­tolja, mit tegyen, (vm) Ivan Lexa aktája Belenéznek az ügyvédek Pozsony. Hamarosan megismer­kedhetnek Ivan Lexa védőügyvéd­jei a jelnlegi parlamenti képviselő aktájának egy részével. Mivel az if­jabb Michal Kovác elrablásának esetét ezentúl külön kezelik, a Szlovák Információs Szolgálat volt vezetőjének ügyvédei csak az ezzel kapcsolatos iratokba nyerhetnek betekintést. Az egyik jogi képvise­lő, Svetozár Chadaba tegnapi nyi­latkozata szerint társaival a hónap végén tekint bele először a Lexa- aktába. (TA SR) val együttműködve nemcsak a könyveknek, hanem szerzőiknek is reklámot szeremének csinálni. A Vegyen egy fél könyvet című kampány során a helyieknek lehe­tőségük lesz támogatni saját tele­pülésük könyvtárát, esténként pe­dig a megzenésített verseké a te­rep. A nagyrészt USAID-pénzből fi­nanszírozott akció Szlovákia törté­netében egyedülálló, a szervezők szerint a nemzetiségileg vegyes te­lepülések lakosainak egymáshoz való közeledését is elősegíti, (juk) sorban gazdasági - kapcsolatok fejlesztésében. A két miniszter megvitatta a közel-keleti bizton­sági helyzetet is. Kukán közölte, Pozsony támogatja az összes ENSZ-határozatot - amely a tér­ségre, illetve az arab-izraeli konf­liktusra vonatkozik -, valamint az érintettek által kötött kétoldalú megállapodásokat. Kukán olyan megoldást sürgetett a Közel-Kele­ten, amely minden érdekelt fél számára elfogadható, azaz Pa­lesztinának, Libanonnak és Izra­elnek is. (ú) Eduard Kukán a palesztin vendéggel (TA SR-felvétel) Peter Zajac alelnök: a Demokrata Párt szerint módosítani kell a módosítást is Ne kerüljön az államfő kezébe Optimista, segítőkész nyugdíjasok neveztek be a Senior című havilap versenyébe Szupernagyi és Az év tette díj Március 13-ától két héten át tartó rendezvénysorozat Segítség könyvtáraknak ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Eduard Kukán a szlovák-palesztin együttműködésről Arafat hat héten belül

Next

/
Oldalképek
Tartalom