Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-09 / 57. szám, csütörtök
» > ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 9. Sport Labdarúgó Bajnokok Ligája: a Barcelona már továbbjutó, kérdőjelek a háromesélyes B-csoportban Pozsony. Kedden este a A- és B-, tegnap a C- és D-csoport mérkőzéseivel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája. Portóban a Barcelona remekelt, és már továbbjutó. Prágában Fukal bombagóljának tapsolhatott a közönség. Idegenben fordított a Manchester United. ÖSSZEÁLLÍTÁS A szerdai spanyol lapok szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata megérdemelt győzelmet aratott a portugál FC Porto vendégeként a Bajnokok ligája nyolcaddöntő csoportmérkőzésén. Az El País: ,A Barcelona sátrat ver a Das Antas stadionban” című tudósításában megérdemeltnek nevezte a győzelmet és megjegyezte, hogy az FC Porto szerény ellenállást fejtett ki.,Attól kezdve, hogy a Barcelona először labdába rúgott a meccsen, a Das Antas elnémult. Nyoma sem volt annak a félelmetes hangulatnak, amiről ez a stadion híres, ahol az elmúlt nyolc évben csak három vendégcsapat nyert Bajnokok Ligá- ja-találkozón (a Milan, a Panathi- naikosz és három éve a Real Madrid). A Porto csak nézőként vett részt a meccsen” - fogalmazott a lap. Attól kezdve, hogyVan Gaal lecserélte Rivaldót „a Barcelona átadta a szót a vendéglátóknak, csak a portugáloknak gyakorlatilag nem volt mondanivalójuk”. Az El Mundo szerint a Barcelona történetének egyik legjobb meccsét játszotta vendégként. „Elsősorban azzal múlta felül ellenfelét, hogy kezdettől fogva tudta: mit akar, és azt hogyan érheti el, ezenkívül türelmesen játszott, de meggyőződéssel”. Az újság kiemeli: a csapat azt is elbírta, hogy Rivaldo ezúttal önmagához képest nem volt annyira aktív a játék szervezésében, mint máskor. ,A Barcelona végig irányított és a gólhelyzetek alapján sokkal nagyobb különbségű győzelmet is a- rathatott volna” - fogalmazott az ABC. „Az együttes érett játékkal igazolta, hogy Európa legjobb csapata.” A cseh Sparta Prahától elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség ellenére Jürgen Röber vezetőedző elégedett volt csapata, a német Hertha BSC Andy Cole (balról) kapura tör. Gólt ugyan nem rúgott, de csapata, a Manchester United nyert Bordeaux-ban. (TA SR-felvétel) keddi játékával (itt futballozik - ha nem sérült, mint most - Király Gábor és Dárdai Pál). - Az első félidőben nem voltunk elég bátrak, a második játékrészben azonban jól játszottunk, lefutballoztuk az ellenfelünket-jelentette ki a szakvezető.- Az utolsó percben kapott balszerencsés góllal vesztettünk, ennek ellenére elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. A továbbjutásra már csak matematikai esélyünk maradt, ezért mostantól elsősorban a Bun- desligára fogunk koncentrálni.- Nagyon elfáradtunk a végére, óriási szerencsével nyertünk - mondta Ivan Hasek, a Sparta Praha trénere.- A németek bátor támadójátéka meglepett bennünket. Az A-csoport másik mérkőzésén - miután magabiztosan győzött Portóban - az FC Barcelona elérte, hogy elsőként jusson be a BL negyeddöntőjébe. A B-csoportban a címvédő Manchester United, a Valencia és a Fio- rentina is esélyes még a negyeddöntőt jelentő első két hely megszerzésére. A Valencia hazai pályán nagyon jó mérkőzésen nyert 2:0-ra a Fiorentina ellen. A vendég olaszok a lefújás után a német Helmut Krug játékvezetőt hibáztatták, mert az első félidő végén Batistuta passzív leshelyzete miatt érvénytelenítette Di Livio szabadrúgásgólját. - Di Li- vio egyből a kapuba csavarta a labdát, Batistuta a kapus mögött állt a hosszú oldalnál, esélye sem volt arra, hogy játékba avatkozzon - bosszankodott Giovanni Trapattoni, a Fiorentina vezetőedzője. - Ez volt a passzív les klasszikus esete, nem is értem, a játékvezető ezt hogyan nézte el. Nehezen nyert Bordeaux-ban a Manchester United. A franciák 473 perc után lőtték első góljukat a BL nyolcaddöntő csoportmérkőzései során. Michel Pavon a 9. percben szerzett vezetést a házigazdáknak, távoli lövése után Van der Gouw beejtette a labdát a kapuba. A vendéglátók a 22. perctől tíz emberrel játszottak, mert Lilian Laslandes megkapta második sárga lapját is, amiért - a játékvezető szerint - be- leszállt Beckhambe. A Manchester United Roy Keane révén egyenlített és a csereként pályára lépő Öle Gunnar Solskjaer góljával hat perccel a lefújás előtt tudott fordítani. A manchesteriek mindkét gólját lesállás előzte meg, ezenkívül a kiállítás sem volt jogos - mondta Francois Grenet, a Bordeaux védője. - Beckham az alakításáért Oscar-dí- jat érdemelne. Nagyon csalódottak vagyunk, mert korrekt játékvezetés mellett legyőzhettük volna az angolokat. EREDMÉNYEK-A-csoport: FC Por- to-FC Barcelona 0:2 (0:1), g.: Abe- lardo (38.), Rivaldo (59.). Sparta Praha-Hertha Berlin 1:0 (0:0), g,: Fukal (90.); 9000 néző. 1. Barcelona 4 3 10 12:3 10 2. Porto 4 2 0 2 5:6 6 3. Sparta Praha 4 112 2:8 4 4. Hertha Berlin 4 0 2 2 2:4 2 B-csoport: Valencia-Fiorentina 2:0 (1:0), g: Ilie (34.), Mendieta (90.); 50 000 néző. Girondins Bordeaux-Manchester United 1:2 (1:1), g.: Panov (9.), ill. R. Keane (33.), Solskjaer (64.) 1. Manchester United 4 3 0 1 7:3 9 2. Fiorentina 4 2 1 1 3:2 7 3. Valencia 4 2 0 2 5:4 6 4. Girondins Bordeaux 4 0 1 3 1:7 1 A C- és D-csoport tegnapi mérkőzései jóval lapzárta után értek véget, (sr) Miért némult el a Das Antas? Nem félnek a nyitraiak a viharosnak ígérkező tavasztól Új elnök, merész tervek SZABÓ ZOLTÁN Nyitra. Frantisek Halás, a nyitrai FC labdarúgócsapatának új elnöke szinte sokkolta a toliforgatókat, a- mikor kijelentette:,Azért került sor változásokra a vezetésben, mert régóta egy helyben topogott a helyi futball. Célunk, hogy a tabella első felében zátjunk, a jövőben viszont lényegesen komolyabb szerepet kívánunk játszani a bajnokságban, fel akarunk zárkózni az élmezőnyhöz. Évekig elszipkázták kulcsembereinket, ennek véget vetettünk, állandósítottuk a keretet. Az anyagiak a rendelkezésünkre állnak - 24 milliós költségvetéssel számolnak -, élvezzük az önkormányzat támogatását, most már a játékosokon a sor.” Végig hazai környezetben gyakoroltak, tizenhat előkészületi mérkőzést vívtak. Két csatárral erősítettek: Jel- sic Privigyéről, Dimbach Trencsén- ből érkezett. Mucha kapus és Burák jelenleg sérüléssel bajlódik, ám hamarosan csatlakozhatnak társaikhoz. Vojvoda, a korábbi csapatkapitány Érsekújvárod: folytatja, Sevcí- ket, mivel nem hosszabbítoda meg a nyáron lejáró szerződését, átküldték a tartalékokhoz. „Elégeded vagyok az elvégzed munkával, fizikaüag felkészültünk a viharosnak ígérkező menetelésre. Ősszel idegenben mindössze három pontot szereztünk, mérlegünkön lényegesen javítanunk kell. Rendkívül fontosnak tartom a sikeres rajtot, remélem, Homonnáról nem térünk haza üres kézzel” - mondta Józef Prochotsky vezetőedző. Arra a kérdésre, hogy milyen negatív jelenségektől tart a déner, így válaszolt: „Nem félek semmitől! A fiatal gárdánakjátéktudása alapján ott a helye az élvonalban.” Marián Südő tíz napig az együdes- sel edzed, a vezetők már megegyeztek a szendékkel, ám a rutinos középpályás végül a dévényieket választotta. Érdekességnek számít, hogy a keret tagjai valamennyien nőtlenek, s a 24 futballista közül csak Pavlík és Rybnikár nem a város szülődé. Hatezer koronát keresnek a privigyei profik Elsül a kapanyél? SZABÓ ZOLTÁN Nyitra. Sokan már előre elparen- tálták a privigyei futballistákat, akik a 14. helyen teleltek. „Már megszoktuk, hogy évek óta minden szezon elején előre leírnak bennünket, mégis hét esztendeje az élvonalban játszunk. Ezúdal azonban más a helyzet, hiszen az értelmetlen létszámcsökkentés miatt hét együttes kényszerül búcsúra. Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, nem tagadjuk, komoly a- nyagi gondokkal küszködünk. Nincs támogatónk, így még a szerénynek mondható évi 13 millió koronás költségvetés előteremtése sem leányálom. Realista vagyok, nincs veszítenivalónk, csak abban bízhatunk, hogy hátha elsül a kapanyél” - jelentede ki Jaroslav Vi- do klubigazgató az idény előni sajtótájékoztatóján. A sportvezető nem tart adói, hogy a bírók elcsalják a meccseket, szerinte az lesz döntő, miként tippelnek majd az érintenek a fogadóirodákban... Megtudtuk, csak kilenc labdarúgó rendelkezik profi szerződéssel, nagy részük havi alapfizetése 6000 korona (!), a többiek amatőr státusban vannak. Ifjúsági játékosokkal töltödék fel a keretet, új szerzeménynek a korábban Szencen szereplő Zemlík és dencséni Masarovic számít. Sedlácek (SÍ. Grob), Majsni- ar (Nováky), Jelsic (Nida), Ondrás (Ziar) és Homák (Trencín) távozod. Urblík József iránt finn (Jokerit Helsinki) és orosz egyesületek (Szo- csi, Lók. Moszkva) érdeklődtek, ám a gólerős csatár úgy döntőn, júniusig marad. „ígérem, becsülettel vé- gigjátsszuk a bajnokságot, bár könnyen lehet, hogy a hajrában ifi játékosok alkotják majd a gárdát. Igyekszünk megkeseríteni ellenfeleink dolgát, az igazat megvallva, attól tanok, hogy a pontvadászat során elszenvedünk néhány fiaskót” - mondta Vladimír Goffa edző. Jan Ullrich az idén két fronton is nyerni akar Az ötkarika bűvöletében EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ Jesse Owens, a legendás hírű amerikai vágtázó és távolugró led az évszázad atlétája a Track and News amerikai szakhavüap ankétja alapján^ ♦ Újabb döntetlent játszod Lékó Péter a linaresi nemzetközi sakktornán. A magyar nagymester világossal remized a spanyol Sirowal. Az állás: Kaszparov, Kramnyik 4,5-4,5, Lékó 3,5p pont. ♦ Biztos, 4:l-es győzelmet aratod Magyarország férfi asztalitenisz-válogatottja Horvátország ellen az Európaiiga I. osztályában maradásén megrendezed első mérkőzésen. ♦ A kosárlabda NBA eredményei: Indiana-Denver 90:89, New York- Vancouver 111:86, Houston-Phoe- nix 101:108, Minnesota-Washing- ton 86:90, Chicago-Adanta 89:82, Utah-Cleveland 113:95, SeattleDallas 101:86, Golden State-Char- lode 99:102. ♦ Győzelemmel folytada szereplését Szlovákia női kézilabda-váloga- todja a chebi tornán: Kutka edző védencei tegnap 27:26-ra nyertek a svédek ellen. További eredmények: Csehország-Hollandia 25:18. ♦ Chrisrian Mayer oszdák alpesi síző nyerte tegnap a szlovéniai Kranjska Gorában a férfi óriásműle- sikló VK-viadalt. Mögörte a svájci Von Grünigen és a francia Chenal végzert. ♦ Női kézilabda gálamérkőzésen Bergenben: Norvégia-Európa-válo- gatott 28:21 (12:9). ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4,5, 6, 9,12,17,20, 22, 24, 26,27, 33,34,44,47,48,62,63, 67, 74. Labdarúgó PNB, 20. forduló: a Ferencváros zalaegerszegi döntetlenje, a Vác első hazai győzelme Otthonukban nyertek az éllovasok MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. A keddi nyitány (Pécs- Kispest 1:2, Haladás-Győr 0:3) után tegnap hat mérkőzéssel zárult a labdarúgó PNB 20. fordulója. ♦ DiósgyőrDebrecen 0:1 (0:0) Góllövő: Sabo (75.). Játékvezető: Juhos, 4000 néző. A diósgyőriek nem tudták megismételni szombati teljesítményüket, a Debrecen végig átgondoltabb futballt játszod. ♦ DunaferrTatabánya 2:0 (2:0) Góllövő: Zavadszky (21), Tököli (22.). Játékvezető: Hanyecz, 3000 néző. A gyenge színvonalú mérkőzésen a tatabányaiak „szédördel- ték” a játékot. ♦ NyíregyházaÚjpest 2:1 (1:1) Góllövők: Csemyijenko (38. - 11- esből), Szatke (60.), ill. Pető (17.). Játékvezető: Bukovics, 4000 néző. Az élvezetes mérkőzést megérdemelten nyerték a hazaiak. ♦ ZalaegerszegFerencváros 0:0 Játékvezető: Abrahám, 12 500 néző. A ZTE főleg az első félidőben számos gólhelyzetet alakítod ki, már ekkor eldönthede volna a mérkőzést, de a legjobb lehetőségeket is elhibázta. A második félidőben kie- gyenlítedebbé vált a jéték, ekkor is a hazaiaknak volt több gólszerzési alkalmuk. A látodak alapján a ZTE közelebb állt a győzelemhez. ♦ VácSiófok 1:0 (1:0) Góllövő: Koller (45. - 11-esből). Játékvezető: Dubraviczky, 1000 néző. Piros lap: Havrán (85.). A Vác első hazai győzelmét arada az 1999/ 2000-es bajnokságban. ♦ MTKNagykanizsa 3:1 (2:0) Góllövők: Kenesei (16.), Gusatu (24.), Elek (79.), ill. Popovics (58.). Játékvezető: Szabó Zs., 2000 néző. Az MTK sokat könnyelműsködöd, de magabiztos győzelméhez így sem férheted kétség. A bajnokság állása: 1. Dunaferr 20 13 6 1 52:17 45 2. MTK 20 12 6 2 38:15 42 3. Vasas 19 12 2 5 39:19 38 4. Debrecen 20 10 5 5 30:21 35 5. Győr 20 8 6 6 34:20 30 6. Ferencváros 20 8 6 8 34:21 30 7. Újpest 20 8 6 6 33:26 30 8. Pécs 20 7 8 5 26:29 29 9. Zalaegerszeg 20 6 9 5 22:14 27 10. Tatabánya 20 6 9 5 21:26 27 11. Nyíregyháza 20 6 5 9 19:33 23 12. Kispest 20 5 7 8 20:28 22 13. Haladás 20 6 3 11 22:31 21 14. Diósgyőr 20 5 6 9 19:30 21 15. Nagykanizsa 20 4 7 9 18:26 19 16. Siófok 20 5 4 11 15:30 16 17. Vác 20 2 6 12 18:43 12 18. Szeged 19 3 5 11 13:44 8 MTI-JELENTÉS Madrid. Jan Ullrich német kerékpáros idén szeretne győzni a Tour de France profi körversenyen és egy olimpiai aranyat akar nyerni Sydneyben. - Ismét győzni akarok a Touron, de szeretnék az olimpián is a lehető legjobban szerepeim - nyilatkozód a spanyol As című lapnak a Tour de France három évvel ezelőtti győztese. - A profi kerékpározásban a Tour de France megnyerése a legnagyobb siker, de nekem az olimpia is majdnem ugyanolyan fontos. A Német Demokratikus Köztársaságban nődem föl, od pedig mindenki a játékok bűvöletében élt. Úllrich elsősorban az országúti mezőnyversenyben akar bizonyítani, de akkor sem lenne elkeseredve, ha az egyéni indításos időfutamban sikerülne érmet nyernie. Későbbi terveivel kapcsolatban úgy fogalmazod: egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy hányszor győz majd a Touron. - Már annak is örülök, hogy egyszer első ledern. Ha újra nyerni tudok, annál jobb, de nem akarom magamra venni annak a terhét, hogy csúcsokat kell döntenem - fogalmazod. Ullrich a kapaszkodón. (Archív-felvétel)