Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-01 / 50. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 1. TÉMA: HARC AZ ATOMFEGYVEREK ELLEN 46 évvel ezelőtt, 1954. március 1-én robbantották fel az első háromfázisú nukláris fegyvert Bikini-atoll felett Világszerte egyre többen döbbentek rá a veszélyre A bolygóval is végezhet TÁJÉKOZTATÓ A Bikini-atoll fölött felrobbantott hidrogénbomba mindenkit rádöbbentett, hogy az emberiség kezébe olyan fegyverekjutottak, amelyekkel még bolygónkat is megsemmisíthetjük. Ráadásul a számítási hibák egyértelművé tették azt is, hogy a folyamatokról nincsenek megbízható ismereteink. Az egész világon mozgalom indult az atomfegyver-kísérletek leállítása érdekében, a világ legismertebb tudósai és művészei nyilatkozatok tucatjait tették közzé, amelyekben követelték az atomenergia háborús célú felhasználásának a betiltását. A fegyverkezési verseny ennek ellenére folytatódott, sőt 1961-ben, a kubai rakétaválság idején nem sok hiányzott ahhoz, hogy kirobbanjon a harmadik világháború. Végül a két világhatalom vezetői belátták, hogy lépniük kell. 1963. augusztus 5-én aláírták a részleges atomcsendegyez- ményt, amely megtiltotta a levegőben, a világűrben és a víz alatt végzett atomfegyver-kísérleteket. Hat évvel később, 1969. július 1-én megszületett az atomsorompó szerződés, amely arra kötelezte az atomhatalmakat, hogy nem adnak át nukleáris robbanószerkezeteket atomfegyverekkel nem rendelkező országolmak. 1972 májusában megállapodás született a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról (SALT-I. szerződés), az 1980-as években pedig további fegyverzetkorlátozó megállapodásokat írtak alá. Sajnálatos módon azonban az elmúlt évtizedekben megnőtt az atomfegyverekkel rendelkező országok száma. Az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország mellett az ötvenes-hatvanas években atomhatalommá vált Kína, majd India és Pakisztán is. Ma már több mint bizonyos, hogy Izraelnek és a Dél-Afrikai Köztársaságnak is vannak atomfegyverei, s nem kizárt, hogy titokban más országok is szert tettek nukleáris tömegpusztító eszközökre. Egyelőre nem nélkülözhetjük ezt a fontos energiaforrást Magfúzió békés célokra FELDOLGOZÁS Az uránbombát az 1942 decemberében sikeresen beindított chicagói atommáglya előzte meg. Ez volt az atomreaktorok prototípusa, amely azt is bebizonyította, hogy az atomenergiát békés célokra is hasznosítani lehet. Azóta atomerőművek tucatjai épültek világszerte, s noha gondot okoz a kiégett nukleáris fűtőanyag biztonságos elhelyezése, egyelőre nem nélkülözhetjük ezt az energiaforrást. A hidrogénbomba előállítása óta azonban a magfúzió békés célú hasznosításának a gondolat is élénken foglalkoztatja a kutatókat. Ez azonban sokkal bonyolultabb problémákat vet fel, mint amelyek a hasadóanyagokat alkalmazó reaktoroknál jelentkeztek. Ahhoz, hogy a hidrogénmagok egyesüljenek, igen nagy hőmérsékletre - becslések szerint legalább 20-50 millió Kelvin fokra - van szükség. Ilyen nagy meleget semmilyen szilárd anyag nem képes elviselni, ezért a forró plazmát távol kell tartani a reaktor falaitól. Ezt csak nagy intenzitású mágneses mező segítségével lehet elérni. A szükséges magas hőmérséklet előállítását vagy elektromos kisüléssel, vagy nagy energiájú lézersugarakkal képzelik el. Az 1970-es évektől kezdve felgyorsultak a kísérletek, s különösen a Szovjetunióban kifejlesztett TOKAMAK elnevezésű berendezés tűnt ígéretesnek. A bekövetkezett közép-kelet-eu- rópai politikai változások azonban lefékezték az ezirányú kutatásokat Oroszországban. Amerikában és Nyugat-Európában a termonukleáris energia hasznosításával kapcsolatos kutatások tovább folynak ugyan, de az erről szóló híradások meglehetősen szűkszavúak. Ez részben a megoldásra váró műszaki problémákkal, részben a környezetvédő mozgalmak túlságos hangoskodásával magyarázható. Kétségtelen viszont, ha sikerülne irányítható termonukleáris fúziót végrehajtani, akkor az egyik legtisztább és gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforráshoz jutna az emberiség. Az USA-ban kísérletek kezdődtek a neutronbombáról Felfüggesztették... ÖSSZEÁLLÍTÁS A második világháborút végérvényesen lezáró hirosimai és naga- szaki atombomba a maghasadás elvén alapult. Az urán 233-as és 235-ös tömegszámú izotópja, illetve a mesterségesen előállított 239- es tömegszámú plutónium alkalmas a láncreakcióra, amely során az atommagban rejlő energia felszabadul. E folyamat eredményeként azonban nagy mennyiségű erősen sugárzó hasadási termék keletkezik; ezek felezési ideje elég hosszú ahhoz, hogy a robbanás környezetében tartós sugárveszélyt okozzanak. A hagyományos, ún. egyfázisú atomfegyverek mérete korlátozott; egy kritikus tömeget nem haladhat meg, mivA ufi-spontán láncreakció kialakulásához és a szerkezet felrobbanásához vezetne. A kétfázisú atomfegyvereknek is nevezett hidrogén- vagy termonukleáris fegyverek méretét semmi sem korlátozza. A bomba belsejét egy hagyományos atombomba alkotja, ezt fúziós töltettel (lítium- és hidrogénizotópok elegyével veszik körül, amelyben az atombomba robbanását követően végbemegy a hidrogénizotópok egyesülése. A Bikini-atoll fölött felrobbantott bomba háromfázisú volt, mivel a fúziós töltetet még természetes uránnal is körülvették, amely hagyományos módon nem képes láncreakcióra, de a termonukleáris fúzió hatására ennek az atomjaiban is lejátszódik a maghasadás. Ez a bomba csak az élővilágra jelent fenyegetést, Az 1970-es és 80-as években gyakran hallhattunk az ún. „tiszta atomfegyverről”, a neutronbombáról. Ebben nem termelődnek radioaktív hasadóanyagok, a pusztító energia forrása a neutronsugárzás. Ez a bomba csak az élővilágra jelent fenyegetést, számottevő anyagi károkat nem okoz. A fegyverrel az Egyesült Államokban kísérleteket is folytattak, végül a neutronbombaprogramot felfüggesztették. Az ördögi találmány A Csendes-óceánban fekvő Bikini-atoll felett 1954. március 1-én felrobbantották az első háromfázisú nukláris fegyvert, amely minden korábbinál nagyobb hatóerejű hidrogénbombának bizonyult. A nukleáris fegyverek betiltását követelő békemozgalmak ezt a napot választották az atomfegyverek elleni harc világnapjának. LACZA TIHAMÉR vetette fel azt a gondolatot, hogy a Napban és a csillagokban a hidrogénatomok egyesülésével termelődik az az energia, amelyet aztán a csillag kisugároz környezetébe. A termonukleáris fúzión alapuló atomfegyver öüete nem aratott osztatlan elismerést. Már az urán- és a plutóniumbomba is iszonyatos fegyvernek bizonyult, a kutatókat elrentette a gondolat, hogy egy még nagyobb erejű robbanóeszközt hozzanak létre. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy a hagyományos atombomba méretei korlátozottak: az urán és a plutónium mennyisége nem haladhat meg egy bizonyos értéket (az ún. kritikus töKözismert történet, hogy az atombomba megszerkesztéséhez az a levél adta az első lökést, amelyet Szilárd Leó kezdeményezésére Albert Einstein írt 1939 augusztusában Franklin Delano Rooseveltnek, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökének. A világ egyik legnagyobb fizikusát az a jogos aggodalom késztette erre a lépésre, hogy a náci Németországban élő tudósokat - akik tisztában voltak a néhány hónappal korábban felfedezett maghasadás jelentőségével - az atombomba elkészítésére kényszerítik. Einstein nyilván nem sejthette azt, amit sok évvel a második világháború után Werner Heisenberg Nobel-díjas fizikus tárt fel, nevezetesen, hogy a német ipari kapacitás nem volt elegendő a nukleáris fegyverek elkészítéséhez szükséges bonyolult és költséges berendezések legyártásához, s a legfelső vezetés már 1941-ben elvetette az atombomba megalkotásának a tervét. A fasizmus elől Amerikába menekült európai tudósok - pl. Enrico Fermi, Szilárd Leó, James Franck, Teller Ede - nagyon is tisztában voltak a hitleri totalitárius rendszer módszereivel és célkitűzéseivel, ezért őszintén hittek abban, hogy egy minden korábbinál pusztítóbb fegyverrel megfélemlíthetik az őrült diktátort és végső esetben megállíthatják a világot leigázni készülő seregeit. A Manhattan-tervként ismertté vált programba közvetve vagy közvetlenül fél milliónál is több embert kapcsoltak be, s az első három atombomba elkészítése sok milliárd dollárt emésztett fel. Az új tömegpusztító fegyver előállítása több mint 3 évet vett igénybe, s mire eljött az atombomba kipróbálásának a pillanata, addigra Európában már végétért a háború. A programban részt vett fizikusok közül többen is arra szólították fel a politikai vezetést és a vezérkart, hogy tiltsa meg az atombomba bevetését, mert az sok tízezer ártatlan ember halálát okozná. Sajnos a tudósok nem voltak egységesek a kérdésben. A Los Alamosban folytatott kutatások irányítója, Robert Oppenheimer például az atombomba kipróbálását javasolta, csak évekkel később változtatta meg véleményét, olyannyira, hogy még hazaárulással is megvádolták. Az atombomba bevetésének következetes híve volt Teller Ede is, aki már 1945-ben felvetette egy termonukleáris fegyver ötletét. A Hirosimában és Nagaszakiban ledobott bombák az uránmag hasadásának elvén alapultak. Teller olyan megoldást javasolt, amely a könnyű atommagok egyesülése (fúziója) során keletkező - a hagyományos atombomba energiáját jóval meghaladó - energiát hasznosítaná. Évekkel korábban éppen ő, valamint Hans Bethe és George Gamow meget), mivel spontán robbanás jönne létre. Ilyen gondok a hidrogénbombával nincsenek, van viszont egy probléma, amelynek megoldása komoly fejtörést okozott. A magfúzió beindításához ugyanis sok millió fokos hőmérsékletre van szükség. Közönséges hidrogénatomokkal nem is megy a dolog, de a hidrogén nehezebb izotópjai: a deutérium- és a tríciu- matomok már 20 - 50 millió Kelvin fokon egyesülnek. A hidrogénbomba megvalósíthatóságában csak néhány megszállott hitt, a többség elképzelhetetlennek tartotta, hogy a fúzió beindításához szükséges nagy hőmérsékletet előállítsák, s a tríci- um is rendkívül drága portéka volt. Teller éveken át vitatkozott fizikustársaival, s egyik legnagyobb ellenfelének éppen Robert Oppenheimer bizonyult. Aztán az események váradan fordulatot vettek: a Szovjetunió négy évvel a hirosimai bevetést követően, 1949 nyarán végrehajtotta első atomrobbantását. Az amerikai vezetőket meglepte a hír. Joggal feltételezték, hogy az atomtitkot elárulták az oroszoknak. Ez a Rosenberg-házaspár elleni perben beigazolódott, noha a szovjet vezetés évtizedeken át tagadta, hogy kémei révén jutott a szükséges ismeretek birtokába. Truman amerikai elnök sürgősen összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot és 1950. január 31-én nyi1945. augusztus 6.: Felrobban az első atombomba Hirosima felett. latkozatban jelentette be a hidrogénbomba megépítését. A munkálatokat Teller Ede irányította, akinek elsősorban az anyagi nehézségekkel és a műszaki problémákkal kellett megküzdenie. 1 gramm trí- cium annyiba került, mint 80 gramm plutónium, vagyis a H-bom- bával kapcsolatos kiadások legalább nyolcvanszor nagyobbak voltak, mint a hagyományos atombombánál. Emiatt sokan a kísérletek leállítását sürgették. De gondot okozott a fúzió beindításához szükséges magas hőmérséklet előállítása is. Teller végül azt a megoldást választotta, hogy egy kis uránbomba felrobbantásával geijesztenek 25-30 millió Kelvin fokos hőmérsékletet, s ennek segítségével beindul a deutérium- és tríciummagok egyesülése. Az első kísérletre 1951 tavaszán a Csendes-óceánban fekvő Marshall- szigetek egyik atollján került sor. Az Eniwetok-sziget már a második világháború alatt is katonai támaszpont volt. Aki 1951 májusában arra járt, egy rácsos állványon elhelyezett otromba szerkezetet láthatott, amely egyáltalán nem hasonlított egy bombára. Az állványzat tetején egy hagyományos atombombát helyeztek el, ezt ösz- szekapcsolták egy tartállyal, amelyet hidrogénizotópok -250 Celsius fokra hűtött cseppfolyós elegyével töltöttek meg. Á kísérlet célja az volt, hogy megbizonyosodjanak: beindul-e az atombomba hatására a magfúzió. Olyasmi volt ez, mint amikor valaki megpróbál egy szál gyufával lángra lobbantam egy farakást. A tudósoknak szerencséjük volt: 1951 májusának utolsó napjaiban Eniwetok fölött egy hatalmas vakító fénygömb jelent meg - az embernek sikerült földi körülmények között végrehajtania a csillagok belsejében lejátszódó folyamatot. A számítások szerint a robbanás során több energia szabadult fel, mint a világháború alatt Németországra ledobott valamennyi bomba együttes robbantó energiája. Az Amerikai Egyesült Államok egy évvel később a kis Elugelab- sziget fölött hajtott végre kísérleti H-bombarobbantást. Ennek ereje jóval meghaladta a korábbiét és az atoll teljesen eltűnt a Csendes-óceánban. A Szovjetunió válasza sem váratott sokáig magára: 1953 augusztusában felrobbantotta a maga hidrogénbombáját. Ez ismét riadalmat keltett Washingtonban, ezért az amerikai tudósok egy olyan fúziósbomba megépítésébe A munkálatokat Teller Ede irányította... fogtak, amelyet repülőgépről is le lehet dobni. A nagy eseményre 1954. március 1-én került sor a Marshall-szigetcsoporthoz tartozó Bikini-atoll fölött. A számítások szerint a bomba pusztító erejének legföljebb 100 kilométeres körzetben kellett volna megnyilvánulnia, de utóbb kiderült, hogy a robbanás ereje hét-nyolcszorosa volt az elméletileg kiszámított értéknek. Az atolltól 140 kilométernyire egy japán halászhajó tartózkodott a robbantás idején és a halászokra radioaktív hamueső hullott. Valamennyien súlyos sugárfertőzést kaptak. Ez az iszonyatos erejű robbanás felrázta a világ közvéleményét és egyre többen kezdték követelni az atomrobbantási kísérletek leállítását, valamint az atomfegyverek betiltását. Hidrogénbomba robban a csendes-óceáni Marshall-szigeteken (Archív felvételek) Az oldal anyagát összeállította: Lacza Tihamér Egy hirosimai áldozat
