Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-04 / 28. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 4. Régió ÉRSEKÚJVÁR Hajnalig tartó koncertek a Klikkben A KLIKK PUB ifjúsági szórakoztatóközpont februárban is exkluzív programokkal várja a fiatal zenerajongókat. Ma 21 órai kezdettel a déméndi Exfonis, másnap ugyancsak 21 órától pedig a pozsonyi Babylon zenekar koncertezik a rockvendéglőben. Az épület másik szárnyában diszkót rendeznek. Előzetes információink alapján a KLIKK PUB következő vendége az országszerte ismert, magyar tagokból álló Nonsens együttes lesz, akik szülővárosukban találkozhatnak népes rajongótáborukkal. Őket követően a pozsonyi Frozen Dozen zenekar lép a nagy- közönség elé, s természetesen a nagysikerű diszkók is folytatódnak. (zal) Tegnap reggel a főváros egyik legforgalmasabb utcáján nem közlekedtek a trolik (Dömötör Ede felvétele) A februári beíratáson minden leendő kiselsőst meghallgat egy zeneszakos pedagógus Az iskola jövő évi nagy tervei A helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola értesíti a szülőket, hogy a beíratás az első osztályba február 7-én és 8- án 9-től 17 óráig lesz az iskola épületében. ÉRSEKÚJVÁR A beíratásra ne feledjék elhozni személyi igazolványukat és a gyermek születési anyakönyvi kivonatát. Az iskola a tanulás korszerű ismereteit a nyelv (anyanyelv és élő idegen nyelv) és a számítástechnika bevezetésével biztosítja. (A számítástechnika oktatása már a 4. osztálytól mint szakköri tevékenység valósul meg.) 2000 januárjától az első osztályokban a belső (tanórai) differenciálás holland modelljét vezették be. A modell a helyesírási készség fejlesztését szolgálja. Lehetőséget nyújt mind a tehetséges tanulók kibontakozására, mind a lemaradók felzárkóztatására. Az iskola sok pedagógiai újításban úttörő szerepet vállalt. Az 1-4. évfolyamban jelenleg a Tolnai- és Csukáné- féle módszer szerint oktatnak a pedgógusok. A szlovák nyelv beszédkészségének színvonalas fejlesztésében előrelépést jelentett a Skabela - Bóna- módszer bevezetése. Az 1. évfolyamban az Egészség- nevelés munkafüzet (kidolgozója az iskola pedagógusa) alapján dolgoznak, és próbálják beépíteni az Egészséges iskola - egészséges életmód programot mindennapjaikba. A pedagógusok évente kétszer, ősszel és tavasszal, egyhetes szakmai napok keretén belül nyitott órákat tartanak a szülőknek. Annak érdekében, hogy a tehetségfejlesztés a lehető legjobban előtérbe kerüljön, a felső tagozaton többféle lehetőséget kínálnak a tanulóknak. Ezzel az elképzeléssel alakították ki a nyelvi, a matematika tagozatos, a technikai neveléssel bővített és a hagyományos osztályt. További terveik között szerepel, hogy szeptembertől egy ének - zene tagozatos osztályt nyitnak. Ezért a februári beíratáson minden leendő kiselsőst meghallgat egy zeneszakos tanító. Igaz, hogy az ebbe az osztályba besorolt tanulóknak heti 2 zeneórával nő az órakötelezettségük, de ez az idő megtérül azáltal, hogy nem kell délutánonként a gyerekeket a városi zeneiskolába vinni. Mivel egyre több a problémás, nehezen kezelhető gyermek az utóbbi években, ha a szülők részéről lesz igény, és az iskolában megteremtődnek hozzá a feltételek, tervbe vették egy speciális osztály indítását első osztályosok részére. Ide azokat a tanulókat sorolnák be, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak együtt haladni a tananyagban a többi gyerekkel. Lassúbb tempóban, kisebb osztálylétszámmal folyna számukra az oktatás. így az iskolaköteles gyerekek szüleinek megkönnyíte- nék annak a kérdésnek az eldöntését, hogy kérjenek-e egy év halasztást, vagy sem. A 2000/2001-es tanévben a következő szakkörök működnek az érsekújvári alapiskolában: népi játékok - tánc, sportjátékok, kuckóklub, képzőművészet, matematika, énekkar, képzőművészeti foglalkozások, ökológia, népi tánc, irodalom, műszaki ismeretek, drogmegelőzés, virágkötészet, matematika, kémia, számítástechnika, sakk, tollaslabda. (M.É.) A járványügyi megbízott szerint nincs szó járványról Újabb megbetegedések NAGYMIHÁLY Mint arról már beszámoltunk, január közepén a kórházban geny- nyes, fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy 16 éves roma lány) s egy héttel később pedig egy másik 16 éves fiút szállítottak kórházba C típusú agyhártyagyulladással. Azóta újabb 2 gyereknél jelentkezett a betegség, egyikük állapota eléggé súlyos. Az orvosok éjjel-nappal küzdenek az életéért. Gyógyítását megnehezíti, hogy a 13 éves fiú komoly krónikus betegségben szenved, s ez befolyásolja szervezetének ellenállóképességét. Szülei és a többi hozzátartozók antibiotikumos védelemben részesültek. Janka Stasková kerületi járványügyi megbízott szerint nincs szó járványról a térségben, ez csupán a téli hónapokban a rossz szociális körülmények között élők körében, az influenzához hasonló egyik szokványos megbetegedések egyike. (kát) ÉRSEKÚJVÁR A járásban 871 közlekedési baleset történt a tavalyi évben, ami harminchéttel több, mint 1998-ban. A balesetek száma is meghaladja az előző évit, ennek következtében 21 személy vesztette életét (hattal több, mint 98-ban), 36 pedig súlyosan megsérült. Gergely Alexander rendőrkapitány szerint a legtöbb balesetet az alapvető kötelességek elmulasztása, a gyorshajtás, helytelen gépkocsivezetés, az előnymegtagadás okozta. Növekedett az alkoholos befolyásoltság okozta szerencsétlenségek száma, a gyalogosok és kerékpárosok is figyelmetlenebbeknek bizonyultak, hiszen 37 balesetet okoztak. Az idei évben még 2 téli hónap van előttünk, az utak nedvesek, csúszósak, a gépkocsivezetők legtöbbször nem fordítanak kellő figyelmet az útviszonyokra. Jobban kell ügyelni a gépkocsik műszaki állapotára is, hiszen emberéleteket kockáztatunk. (Z. Zs.) ÚJ FORMA? ÚJ TARTALOM? Kedves Olvasóink! Tisztában vagyunk vele, hogy változó korunkkal együtt változnak az olvasói igények, elvárások is. A változó igényekkel lépést tartva, az új évezred küszöbén szerkesztőségünk is szeretne minél gazdagabb, tartalmasabb és vonzóbb lapot adni az Önök kezébe. Tudjuk, a szokás hatalom, mégis úgy véljük, hogy a változtatás több haszonnal jár. Mivel azonban a lap Önöknek készül, gyökeres változtatásra az Önök megkérdezése nélkül nem vállalkozhatunk. Ezért kérjük, töltsék ki alábbi ankétunkat, és 2000. február 21-éig küldjék be szerkesztőségünk címére: Vasárnap szerkesztősége, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26. A beküldők között értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki! ^-----------------------------------*■—'-----------------------------1. Megfelel-e Önnek a Vasár- nyeit a Vasárnap és a nap jelenlegi formája? Hang-Kép? □ igen nem □ igen 2. Indokoltnak tartja-e, hogy más-más formában jelenik meg a Vasárnap és a Hang-Kép? 5. Ha az előző kérdésre nemmel válaszolt: a) mivel foglalkozzunk többet? □ igen □ nem 3. A következő formával lennék elégedett: Q| a jelenlegi megjelenési forma b) mi az, amit fölöslegesnek tart? (16 old. Vasárnap + 40 old. Hang-Kép) ................................................ n Hang-Kép formátumú, négy- színnyomásos magazin, amely változatlanul tartalmazná a tvés rádió-műsorokat. 4. Kielégíti-e az Ön olvasói igéA nyertesek névsorát az Új Szó február 28-i és a Vasárnap március 1-i számában közöljük. HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Orchideák kiállítása A nyitrai Mezőgazdasági Egyetem botanikusai már negyedik éve rendszeresen visszajárnak Nicaraguába, hogy feltérképezzék az ott található orchideafajtákat. Az expedíciókon készült fényképeket és több száz csodálatos orchideát most az érdeklődők is megtekinthetik a nyitrai városháza előcsarnokában. A kiállítás február 4-től 11-éig naponta 9-től 17 óráig tart nyitva, (bee) Nyitra, városháza, nyitva tartás szerint Műsoros Csemadok-évzáró Ma tartja évzáró közgyűlését a Csemadok kisgéresi alapszervezete a helyi kultúrházban. A kulturális szervezet elmúlt évi tevékenységének értékelése mellett színes kulturális programra is sor kerül, melynek keretében a helyi Menyecske Népdalkor és a gyermektánccsoport köszönti műsorával a résztvevőket, (kát) Kisgéres, kultúrház, péntek 17.00 Táncház és bábozás A Csemadok őrösi helyi szervezete a hétvégén első alkalommal rendezi meg a falusi táncházat a fiatalok részére. Az óvodásokat és a kisiskolásokat pedig bábozással egybekötött játékos programokkal várják a helyi művelődési házban, (k-t) Őrös, művelődési ház, szombat 13.00 Értékelő' Csemadok-gyűlés, műsorral Értékelő taggyűlést tart a hétvégén a Csemadok somoijai alapszervezete. A gyűlés előtt a helyi csoportok és előadók műsorát láthatják a rendezvény résztvevői. (ú) Somoija, a kultúrház nagyterme, vasárnap 15.00 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ELEINTE DERÜLT ÉGBOLT, KÉSŐBB MEGNÖVEKSZIK A FELHŐZET, 3-7 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.19 - nyugszik 16.53 órakor. A Hold kel 06.41 - nyugszik 15.52 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 440 apad; Medve: 390 apad; Komárom: 450 apad; Párkány: 410 apad. Eleinte jobbára derült lesz az égbolt, később nyugat felől megnövekszik a felhőzet. A kora délutáni hőmérséklet 0 és plusz 4 fok között, délnyugaton 7 fok körül alakul. Gyengül az északnyugati szél. Szombaton túlnyomóan borult, csapadékos, vasárnap változóan felhős időre számíthatunk. Reggel köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 4 fok között, a hegyvidéki völgyekben mínusz 6 fok körül, a legmagasabb nappali holnap 2 és 6, holnapután 4 és 8 fok között, délen helyenként 10 fok körül várható. ORVOSMETEOROLOGIA Összességében véve ma is kedvező lesz az időjárás hatása. Fokozódik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosító készség, rövidül a reakcióidő. Kellemes napnak néznek elébe a mozgásszervi betegségekkel küszködök; gyengülnek a reumások fájdalmai. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők azonban kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. Az érzékenyeket és az alacsony vémyomá- súakat migrénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Holnap nem várható változás a fronthatásban. Szombaton ♦ A sötét alapozó öregít ♦ Az ötödik parancsolat ♦ Ahol a disznók is orchideát esznek HÉTVÉGI MAGAZIN Ügyeljünk jobban a közlekedés biztonságára! Figyelmetlen vezetők