Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-25 / 46. szám, péntek

► ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 25. Politika 5 ► A Szlovák Köztársaság számára a tavalyi az áttörés éve volt az integrációs, valamint külpolitikában Idén az OECD-tagság a fő cél A külügyminiszter szerint a többi visegrádi országgal együtt kell belépni az EU-ba (Archív felvétel) Pozsony. „1999 - az áttörés éve a Szlovák Köztársaság integrációs törekvéseiben” címmel rendezett tegnap a szlovák külpolitika tavalyi évét értékelő konferenciát a Szlovák Nemzetközi Tanul­mányok Intézete. KORPÁS ÁRPÁD Eduard Kukán külügyminiszter, a rendezvény fővédnöke a konferen­cián a szlovák diplomácia elmúlt esztendejét a következőképpen summázta: „A szlovák külpolitika tavaly sikeres volt, de inkább azt szóhasználatot részesítem előny­ben, hogy a szlovák külpolitika ta­valy kézzelfogható pozitív eredmé­nyeket ért el.” Hangsúlyozta, a kor­mány nem csupán Szlovákia meg­ítélését illetően könyvelhet el sike­reket, hanem a nemzetközi diplo­máciának is aktív részese volt. Az idei elsődleges célnak az OECD-be való bekerülést tekinti, s reméli, Szlovákia már júniusban meghívást kap a nemzetközi gazdasági szerve­zetbe. Kiemelten fontosnak tarlja, hogy Pozsony legalább körülbelül a visegrádi országokkal egyidejűleg válhasson az EU tagjává. Vélemé­nye szerint a NATO-bővítés máso­dik köre lényegesen összetettebb fo­lyamatnak számít majd, mint az 1997-es madridi első forduló, Szlo­vákiának tehát fokozottabb erőfe­szítéseket kell tennie a tagság meg­szerzéséért. Jozef Migas házelnök az integrációs folyamat szempont­A szlovák külpolitika ta­valy kézzelfogható pozi­tív eredményeket ért el. jából két belpolitikai tényezőt tekint meghatározóan fontosnak: a gazda­sági-szociális, illetve a belpolitikai stabilitást. Sajnálatosnak tartja, hogy a kormánykoalíción belüli munkát nagyban nehezíti a pártér­dekek minduntalan felülkerekedé- se. Hangsúlyozta, a csatlakozási fo­lyamat érdekében növelni kell a parlament ellenőrző szerepét, s az integrációról hozott közelmúltbeli határozat értelmében félévente je­lentéstételre kötelezik a kormányt. Rudolf Schuster államfő és Jozef Migas házelnök felszólalásaiból el­sősorban olyan szemelvényeket közlünk, amelyekben az eredmé­nyes integrációs politika hazai fel­tételeit latolgatják. Rudolf Schuster köztársasági elnök nagyra értékelte az Eduard Kukán vezette szlovák diplomácia tavalyi teljesítményét, ám hozzátette: „Úgy vélem, hogy a külügyminisztérium­nak sokkal alaposabban és jobban, időben kellene előkészítenie a do­kumentumokat az elnök külföldi vagy hazai tárgyalásaihoz, és nem az utolsó pillanatban adni sokszor nem megfelelő szakmai szinten le­vő, sőt nem Idelégítően kidolgozott anyagokat. Én arra kérem Önöket, megjegyzéseimet ne vegyék úgy, mintha a külügyminisztérium álta­lam pozitívnak tekintett tevékeny­ségét kívánnám kétségbe vonni, de azért vagyunk itt, hogy megmond­juk, miben kell erősítenünk együtt­működésünket a jövőben.” Az ál­lamfő többször is bírálattal illette a szlovákiai sajtót, különösen a köz- szolgálati televíziót: „Elégtelennek tartom a külföldi utak propagá- cióját, a jelentős személyiségekkel folytatott külföldi és hazai tárgyalá­sok megjelenítését. Ez a közszolgá­lati hírközlők feladata, tegyék csak a kezüket a szívükre: milyen mérték­ben népszerűsítik ezeket az ered­ményeket, mennyire szolgálnak tá­jékoztatással az egyes tárgyalások­ról... Úgy vélem, ez mind Szlovákia kárára van, mert ha sikeres utakról van szó, megfelelő módon kellene tájékoztatni. Ez természetesen az itthoni tárgyalásokra is vonatkozik. Figyeljék csak meg, mennyi jelentős esemény zajlik a kormányhivatal­ban vagy az elnöki palotában, és mi­lyen hírek lámák napvilágot.” A tájékoztatást illetően Jozef Mi­gas házelnöknek más a véleménye: „Úgy gondolom, a tömegtájékozta­tási eszközök is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az in­tegráció kérdésköre elsődleges je­lentőségűnek minősült, s hogy rá­mutatott: arról döntünk, behoz- zuk-e a többi országot, van-e erre esély, megbirkózik-e az ország a problémákkal, s részesei lehetünk- e az EU-val kapcsolatos tárgyalá­soknak, van-e esélyük az Unióhoz fűződő reményeknek.” Migas a hatékony jogharmonizációs törvényhozói munka legfontosabb előfeltételének az alaptörvény meg­változtatását tekinti: „Először - s ezt kulcsfontosságúnak tekintem - mó­dosítanunk kell az alkotmányt még a nyárig, hogy a változtatások révén jogszabályok egész sorát illeszthes­sük jogrendünkbe. S ha a helyzet olyan, hogy nem leszünk képesek megegyezni a preambulumot vagy az alkotmány más részeit illetően, akkor ragadjuk ki azokat, amelyek Jogszabályok egész so­rát kell beillesztenünk jogrendünkbe. külön összefüggnek az EU-s joghar­monizáció lehetőségének biztosítá­sával..., és a többit egyszerűen hagyjuk későbbre.” A köztársasági elnök például a szlovák külképviseletek intenzí­vebb szerepvállalását is elengedhe­tetlennek tartja: . „Úgy vélem, sok­kal nagyobb figyelmet kellene szentelnünk azoknak a nagyköve­teknek, akik az EU- vagy NATO- csatlakozás szempontjából szá­munkra különösen fontos orszá­gokban működnek. Konkrét fel­adatokkal kellene megbízni őket, mert vannak jó képességekkel ren­delkező nagyköveteink, és gyakran az az érzésem, mintha nem élnénk ezzel a megfelelő módon.” Ivan Miklós és Viktor Niznansky visszautasítja a vádakat Halad a reform, de lassú ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Demokrata Párt (DS) nem ért egyet azokkal a bírálatok­kal, hogy a Viktor Niznansky kor­mánybiztos által készített közigaz­gatási reform koncepciója jogi szempontból hiányos, szakmai színvonala nem kielégítő, illetve el­utasítja azt a vádat, hogy Viktor Niznansky (DS) és Ivan Miklós (DS) gazdasági miniszterelnök-he­lyettes felelős a közigazgatási re­form késleltetéséért. „Munkánkat annak a kormányhatározatnak alapján végezzük, amely kitolta a koncepció elkészítésének határide­PÉTERFI SZONYA Pozsony. Az Általános Egészségbiz­tosító több mint 3,6 millió polgár egészségügyi kiadásainak finanszí­rozásáért felel. „A biztosítottak ér­dekében folyamatosan ellenőrizzük tevékenységünket, és a második ne­gyedévben megkezdjük az orvosok, gyógyintézetek szerződéseinek át­értékelését. Elsődleges célunk a mi­nőségi betegellátás” - számolt be a tervekről Eduard Kovác igazgató. A biztosító az ügyfelek panaszait ki­vizsgálva tavaly 37-szer reagált szerződésbontással, 76 esetben pe­dig a szerződéses viszony átértéke­lését helyezte kilátásba, hiszen a biztosítók nem kötelezhetők arra, hogy az alacsony színvonalon dol­jét, és megváltoztatta a kidolgozás módját” - nyilatkozta Viktor Niznansky. A kormánybiztos sze­rint az államigazgatási szervek és az önkormányzatok is egyetértet­tek a hatalom tervezett decentrali­zációjával, a magasabb területi egységek, illetve a központi közsé­gi hivatalok kialakításával. Viták főleg a kerületek számát illetően keletkeztek, de ezek Niznasky sze­rint nem számottevőek. Azt is el­mondta, a kormány közigazgatási tanácsa jövő csütörtökön ismét megvitatja a már kibővített doku­mentumot, a kabinet elé ezután ke­rül az anyag, (bar) gozó orvosokkal is szerződéses vi­szonyban legyenek. Várható, hogy a közeljövőben szerződéses partnere­it (jelenleg 7457) megválogatja. Kovác nem tagadta, górcső alá ve­szik a szakorvosok teljesítményét is, hiszen akadnak, akik az állami ren­delőkben magánpraxist is folytat­nak. „Felmérésünkből kitűnt, hogy vannak szakorvosok, akiknek a napi teljesítménye 12-től 14,8 óra. Nem vagyunk biztosak benne, hogy ezek minőségi betegellátást nyújtanak. Készülünk arra, hogy a szaktársulá­sokkal közösen kidolgozzuk és be­vezetjük az orvosok differenciált fi­nanszírozását. Az ellátás minőségé­nek értékelésébe bevonjuk ügyfele­inket, vagyis a betegeket is” - hang­súlyozta az igazgató. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A városi képviselő-tes­tület tegnapi ülésen a Szlovák Nem­zeti Párt több ismert képviselője, köztük Milan Marko alelnök és Éva Slavkovská volt oktatási miniszter is részt vett. Az ok: a tanácskozás na­pirendi pontjai között volt a kultu­rális bizottság beszámolója, mely egyebek mellett tartalmazta a Co­morra Polgári Társulásnak a Cirill és Metód-szobor köztéren való elhe­lyezésére vonatkozó javaslatát. A 35 tagú tesület- 29 tagja az MKP-t kép­viseli - este szavazott. A képviselők döntő többsége (25) elvetette a ja­vaslatot; a bizánci hittérítők szobra nem köztéren kap helyet. „A hittérí­tők, munkáját nagyra értékeljük. Tiszteljük őket, ők fordították első­ként szlávra az Evangéliumot. Nem véletlenül választották őket Európa társvédőszentjévé, de nem látom okát, miért éppen Komárom közte­rén emeljenek szoborcsoportot a tiszteletükre, amikor az épülő Euró­pa Udvarban helyet kapnak. Más lenne a helyzet, ha kötődtek volna a városhoz, de erről nincs hiteles do­kumentum” - nyilatkozta lapunk­nak Andruskó Imre, az MKP városi képviselője. Miután Éva Slavkovská arra a kérdésére, hogy a testületet miért ellenzi a szoborcsoport közté­ren való elhelyezését nem kapott választ, valószínű, hogy a döntés után újabb támadások érik a komá­romi városi képviselőket, holott az önkormányzatiság elvei értelmében ez ügyben kizárólag a település ve­zetése jogosult a döntésre. A városban tegnap már elhangzott, hogy azok a személyek, akik kedd­ről szerdára virradó éjszaka festék­szóróval a katonai parancsnokság kerítésére a szlovák nemzetet sértő feliratot fújtak, tettüket nem vélet­lenül időzítették az önkormányzati ülés előtti napra, (km) Duray Miklós: kétkamarás magyar parlamentet Nemzet és alkotmány MTI-HIR Budapest. A magyar alkotmányt nemcsak az állampolgárokra, ha­nem a magyar nemzet valamennyi tagjára, tehát a határon túl élő ma­gyarokra is ki kellene terjeszteni - jelentette ki Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alel- nöke a Magyarok Világszövetsége rendezvényén. Duray kifejtette, az alkotmányt a keretek szűkítése he­lyett inkább bővíteni kellene. Nega­tív példaként a szlovák alkotmányt említette. Elmondta: polgári alkot­mány helyett Szlovákiában olyan, „szellemében nemzeti” alkotmányt fogadott el a parlament, amely két részre osztotta a társadalmat; első- és másodrendű állampolgárokra. Szerinte Magyarországon a kétka­marás parlament bevezetésével a határon túli magyarokra is ki lehet­ne terjeszteni az alaptörvényt. Az orvosok megkülönböztetett finanszírozását tervezik Minőség mint fokmérő RÖVIDEN Vásáryová lesz a varsói nagykövet Pozsony. Magda Vásáryová lesz Szlovákia új varsói nagykövete. A tisztségben Ondrej Nemcokot váltja fel, aki a Meciar-kormány oktatási államtitkára volt. Magda Vásáryová 1990 és 1993 kö­zött már volt nagykövet Bécsben. Vásáryová emellett a Szlovák Külpolitikai Társaság vezetője és indult a legutóbbi köztársasági elnökválasztáson is. „A kétoldalú kapcsolatok fellendülését vár­juk a nagykövetcserétől, hiszen Lengyelország nagyon fontos szomszédja Szlovákiának” - jelezték a szlovák külügyminisztéri­umban. (SITA) Rendet reklamál a HZDS Pozsony. „A szlovák kormány már nem képes biztosítani az alap­vető demokratikus jogokat” - jelentette ki tegnap Dusán Jarjabek. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) petíciós bizottsá­gának szóvivője szerint a kormány azzal, hogy engedélyezi az alá­írásgyűjtők inzultálását, a népszavazás meghiúsítására törekszik, s ezáltal megfosztja a polgárokat alapvető jogaiktól. A bizottság fel­szólította a kormányfőt és a belügyminisztert, teremtsen rendet az országban. (TA SR) Újabb tiltakozás a Tiso-emléktábla miatt Pozsony. Tiltakozik a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagy- követség (ICEJ) szlovákiai tagozata a zsolnai Tiso-emléktába mi­att. Keresztényként, akik tisztában vannak azzal, hogy hitük gyö­kerei a zsidó vallásból erednek, szégyenteljesnek tartják egy olyan állam vezetőjének istenítését, aki fasiszta és antiszemita politikát folytatott. Az ICEJ 1980 óta létező, több mint száz országban je­lenlevő szervezet. (SITA) Roman Kovác ma kilép a DÚ-ból Pozsony. Nem fontolgatja lemondását Roman Kovác, a Szlovák De­mokratikus Koalíció (SDK) parlamenti frakciójának vezetője. A kép­viselő tegnap bejelentette, ma kilép a Demokrata Unióból (DÚ). Kovác úgy látja, nincs miért lemondania. Ján Budaj, a DÚ alelnöke szerint Kováénak el kellene gondolkodnia azon, hogy öt platformot vagy egy pártot akar-e képviselni a parlamentben. (TA SR) Nem kötelez a népszavazás Pozsony. „Ha sikeres lesz a népszavazás, a parlamentnek foglal­koznia kell saját mandátuma esetleges lerövidítésével” - jelentette ki Ladislav Orosz (SDE). A parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a népszavazás nem kötele­zi a képviselőket arra, fogadják el azt az alkotmánytörvényt, mely által lerövidülne a ciklus. Orosz reményét fejezte ki, hogy a polgá: rok is tisztában vannak ezzel a ténnyel. (TA SR) Több kell a fogorvosoknak Pozsony. Ha az állam szavatolni akarja az ingyenes fogorvosi ke­zelést, a biztosítóknak többet kell fizetniük a fogorvosok számára. Egyebek közt ez szerepel a Szlovák Fogorvosi Kamara (SKZL) nyi­latkozatában. Számításaik szerint a tervezett 70-80 fillér helyett legalább 1 korona 20 fillért kellene fizetnie a biztosítónak egy pon­tért. Erre vonatkozó javaslatukat el akarják juttatni Brigita Schmögnerová pénzügyminiszterhez is. (TA SR) Rablótámadás a csallóközaranyosi postán Csallóközaranyos. Tegnap délelőtt 11 óra előtt kirabolták á községi postahivatalt. A rendőrség egyelőre annyit tud, hogy az elkövetők Ford Scorpio márkájú személyautón érkeztek. Kettő közülük pisztolyt szegezett a postahivatal alkalmazottjára, és 30 000 korona kiadására kényszerítette. A pénzt műanyag táskába dobálták és elhajtottak a helyszínről. A tettesek után folyik a nyomozás, (cza) Csáky Pál a romákról is tárgyalt kelet-szlovákiai kőrútján Javulásra számíthatunk ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa/Tőketerebes. Kelet-szlová­kiai látogatása során Csáky Pál mi­niszterelnök-helyettes több meg­fontolandó javaslatot kapott a ro­maprobléma megoldására, a Tőke- terebesi Járási Hivatal elöljárójával pedig egyezik a véleményük azzal kapcsolatban, hogy a szociális jutta­tás megregulázása családtervezési szempontból is szerencsés lenne. Köztudott, hogy több ezer roma csa­lád számára a gyermekszülés a megélhetés egyetlen módja, minél több a gyermekek száma, annál na­gyobb a havi bevételi forrás. Az Iglói járásban például idén az iskolaköte­les kort elérők 30 százaléka roma származású, a statisztikai adatok jö­vőre tízszázalékos emelkedést jelez­nek. Szintén az anyagiak motiválják a roma lakosság külföldre utazását, amit szintén lehetetlen jogi úton korlátozni, csak az lehetne a megol­dás, ha odakint a mostaninál keve­sebb segélyt kapnának a kivándor­lók. A „turizmus” ügyes megszerve­zői a romák rossz anyagi körülmé­nyeit használták ki akciójuk előké­szítése során. Csáky Pál ezzel kap­csolatban megjegyezte, a romák vándorlása korántsem újkeletű je­lenség, hiszen vándorló népcsoport­ról van szó, az Európai Unió pedig elismeréssel tekint Szlovákia eddigi romapolitikájára. A kormány be­vonja a problémamegoldásba a ro­ma vezetőket, szakembereket is, az­az nyitottak bárki javaslata iránt. Csáky Pál tegnap a Tőketerebesi já­rás vezetőivel és a térség polgármes­tereivel is találkozott. Tájékozódott a járásban kialakult helyzetről, a térséget sújtó gazdasági és szociális problémákról, elsősorban a nagy­arányú munkanélküliségről, illetve az önkormányzatok és a járási köz- igazgatási szerv gondjairól. A kor­mány alelnöke véleményt kért a közigazgatási reform tervezetéről. A jelenlevők egyhangúlag a kassai központú felsőbb közigazgatási központhoz tartozást részesítik előnyben. A találkozón foglalkoztak térségfejlesztési kérdésekkel is. Csáky Pál önkritikusan szólt a jelen­legi államvezetés hiányosságairól is, főleg a külföldi tőke hiányáról, vala­mint a munkanélküliség csökkenté­séről, ugyanakkor megjegyezte: mindezt az előző kormánytól örö­költ gazdasági problémák okozták. Hangsúlyozta: rövid időn belül ezen a téren is jelentős változás várható az országban, (juk, kát) Elutasították a Comorra Polgári Társulás javaslatát Nem lesz köztéri szobor

Next

/
Oldalképek
Tartalom