Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-17 / 39. szám, csütörtök
Régióink ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 17. Továbbra sem múlt el a vihar a könyvek és a könyvtárak felett RÉGMÚLT IDŐK TÖRTÉNETEI Habent sua fata libelli ELMÉLKEDÉS ajd tíz éve új lakásba költöztünk. Munkatársaim rendes fiúk voltak, becsületesen segítettek a szállításnál, ami nem volt könnyű, lévén, hogy a panelház negyedik emeletén laktam, amelynek tervezésekor kifelejtették a felvonót. A bútorral nem volt sok baj, hiszen szo- ba-konyhás lakásból költöztünk, de a könyvek bizony gondot okoztak... Egyik munkatársam dohogott is eleget, egyrészt a cipekedés miatt, másrészt progresszív technokrata volt az elektrotechnika világában. Mondogatta, hogy maradi vagyok, nem figyelem a számítógépes fejlődést, manapság az adatokat, tehát a könyveket is digitális tárolórendszerekbe rögzítik. Mondta, mondta a szakkifejezéseket, amelyekből lényegében semmit sem értettem, és nem jegyeztem meg mind a mai napig. A beszélgetést a könyvek jövőbeni sorsáról a közeli vendéglőben is folytattuk, ahová beugrottunk áldomást inni az új lakásomra, meg a költözködésre és a könyvek sikeres átszállítására. Noha a könyvek még a padlón vártak sorsukra. Lassan kezdett tekintélyem fazekán repedés támadni, így hát mérnök barátom hardverekről, fájlokról meg egyéb - nem vitatom, fontos és jelentős - műszaki eszközökről szóló előadását kénytelen voltam megszakítani:- Nézd, János barátom én is olvasok újságot és bevallom, a lelkem mélyén szurkolok minden emberi alkotásnak, ami kedvező, s emberi, humánus célokat szolgál. Hozzáértő emberek csinálják, munkájuk csodálattal tölt el! De a könyv az más, ugyan tárgy, mely papírból van, de ha kézbe veszem, úgy érzem, a könyvnek lelke van. És minden könyvnek más a lelke, mert más a súlya, vastagsága, méretei, a papír minőségétől függően más a tapintása, mások a betűtípusai, benne a rajzok, grafikák és fényképek vagy festmények, amelyek összeolvadnak a könyv tartalmával, mondanivalójával és üzenetével. Nem beszélve arról, hogy illata is van a könyvnek. Az antikváriumok polcairól leemelt könyveknek más a szaga, de az sem baj, hogy elszíneződött, szakadozott a borítója, ha olyan könyvre bukkanunk, amelyet már régen keresünk és szeretnénk, ha ott lenne könyvtárunkban, és főként elolvasni, megtartani, megőrizni szeretnénk- mondtam, és kortyoltam sörömből.- No, nem mondom, hogy részben nem lenne igazad, de ti idősebbek egyszerűen gyűlölitek a számítógépeket, féltek, sőt reszkettek tőlük, mert újat kell tanulnotok, meg kell tanulni őket kezelni. Ilyenkor mást sem csináltok, csak nosztalgiáztok - hangzott a ledorongoló megállapítás.- Nézd, hajói figyeltél, észrevehetted, hogy nem a számítógépekről beszéltem, és arról, hogy vegyük elő a szorzótáblát, esedeg a szovjetektől - akkor még voltak - golyós számítógépeket hozassunk. A könyvről beszéltem, a mindenkori könyvről, amelyet magammal vihetek az ágyba, olvashatom a buszon, vonaton, metrón, és vihetem magammal akár a strandra is, de félrehúzódhatok a természetbe, s egy vénséges fa árnyékában is olvashatom. Oda pedig a számítógépet, a PC-t nem tudom magammal vinni... Nyilván folytattuk még a vitát, de az eltelt időszak alatt az írott anyag digitális tárolása nem sokat ment előre. Sőt úgy látom, barátom állítása is egy picit megingott. Éppen a szakemberek jöttek elő a tényekkel, hogy az információk digitális tárolása nem biztonságos. A minap olvastam egy hírt, amit a tekintélyes Newsweek c. folyóiratból vettek át, íme: „Hatalmas mennyiségű fontos tudományos és történelmi anyagot veszítünk el a fájlok meghibásodása és az elavulás miatt... A digitális tárolórendszerek, például a lemez- meghajtók, érzékenyek a hőre, A könyvet magunkkal vihetjük az ágyba, olvashatjuk buszon, vonaton, s egy vén fa árnyékában is olvashatunk. nedvességre, oxidációra és a bárhol előforduló mágneses mezőkre... A technika rohamos fejlődése további nehézségeket jelent azoknak, akik digitális formában próbálják megőrizni az információt. Az adatok tárolására használt hardver olyan gyorsan változik, hogy a rendszerek hamar elavulttá válnak... Csak akkor van esély az információ megőrzésére, ha megtartunk néhány régi szalagos meghajtót és PC-t, azaz személyi számítógépet.”A fenti hírek hallatán egy picit elgondolkodtam, és rájöttem, hogy nincs okom vigadni, mármint a könyvvásárlást illetően. Egyrészt a központoktól távol élőknek nehéz magyar könyvhöz hozzájutni, másrészt a könyvek ára a csillagos égig szökött fel. Véleményem szerint csökken a vevők száma, mert a könyv iránt átlagosan vonzódó olvasó - ha megengedheti is magának - nagyon meggondolja, hogy könyvet vásároljon. A könyvek és könyvtárak felett nem múlt el a vihar, talán többszörösen érvényes a latin mondás: Habent sua fata libelli - A könyveknek megvan a maguk sorsa! (nn) Nyomor szülte kamaszkaland KOVÁCS ISTVÁN K amaszkorom emléke sejlett föl bennem a minap. Hó nélküli jail nuár köszöntött re- mmmmm ánk, fogvacogtató hideggel. Munka, kereseti lehetőség sehol. Márpedig abban reménykedtünk, hogy hólapátolással némi közmunka adódik. Nem adódott! Súlyosbítva az amúgy is nyomorúságos, nehéz helyzetünket. A gazdasági válság éveiben csak fával tüzeltek a falu szegényei, gazdagjai. Erről jut eszembe: a nincstelen szegényember háromszor melegedett tőle. Először, amikor több kilométernyi távolságból hazacipelte - természetesen a vállán -, másodszor a felaprításkor; s végül, amikor a tűzhelybe került. Feltéve, ha keményfa volt, mert ha csak nyers puhafát sikerült beszereznie, az bizony először habot eresztett, s olyan keservesen sis- tergett, hogy belesajdult tőle az ember szíve. Ebben a se gyerek-se legény korban mit tehettünk télvíz idején? Kukoricacsuhéból bevásárlószatyrokat vagy zsupszalmából hasított vesszővel szakajtókosarakat fontunk. Ha ezt meguntuk, előkerült a kalendárium, azt bújtuk vagy magunk készítette kártyával csaptuk agyon az időt. Csakhogy a földpadlós szoba hamar kihűlt, s dideregni kezdtünk. - Pajtásaim! Elfogyott a tűzifa - közölte a csöppet sem vigasztaló tényállást. - Gyerünk fáért, mert elég hamar megvesz minket az isten hidege. Ha már fagyoskodni kell, hát legyen némi haszna is. Nem sokat teketóriáztunk. Kis fűrészt dugtam a foltos lajbi zsebébe (hol volt akkor a jó meleg télikabát, legfeljebb csak a képzeletünkben, no meg a ruhaüzletben, elérhetetlen, borsos áron). Alig háromnegyed órányi kutyagolás után elértük a jeges vízen átnyúló A gazdasági válság éveiben csak fával tüzeltek a falu szegényei, gazdagjai. Munka, kereseti Iehetőség nem volt. mácsonyási fahidat. Ezen átszaladtunk, s usgyi, be az akácosba. Mind beljebb merészkedünk, közel a Tölgyes-gázlóig. Itt néztünk ki tűzrevalót. Ketten a fűrészt kezeltük, a harmadik meg lesben állt, mert sosem lehetett tudni, honnan, melyik irányból jön valaki. Gyorsan legallyaztuk a fákat, vállra vettük, s indultunk a híd irányába. De alig mentünk néhány száz métert, báránysapkás, görbebotos férfi bukkant föl a part menti gyér akácosban.- Jön a csősz! - szeppentünk meg, majd másodpercnyi késlekedés nélkül megszabadítottuk magunkat a vállunkat nyomó tehertől, s amilyen gyorsan csak lehetett, kereket oldottunk, ellentétes irányban.-Dirr, durr... - hangzott a riasztó lövés. Mi meg loholtunk, ahogy csak erőnkből telt. Egészen a gázlóig, ahol aránylag alacsony volt a vízállás, legfeljebb derékig érhet - latolgattuk. Tétovázásra nem volt idő. Egymás biztatása nélkül nekirontottunk a jeges víznek. Mire az üldöző lihegve a vízhez ért, már bottal üthette a nyomunkat. Egykettőre a folyó falu felőli partján voltunk. A töltésárokba húzódva a fagyos szél elől, levettük csuromvizes gúnyánkat, kicsavargattuk, majd a libabőrös testünkre erőszakoltuk, s mint a szabadjára engedett tüzes csikók, trappoltunk hazáig; azaz Jenő pajtásom otthonáig, ahol a közben csontkeményre merevedett gúnya megszáradhatott a vaskályha melegétől. Az esetet ilymódon elkendőzve járulhattam csak drága jó anyám színe elé. Mert ha ez a kamaszos nyomor szülte csínytevés kitudódik, bizony akadt volna dolga a hajdanában apám derekát szorító, jó öreg nadrágszíjnak. Archív felvétel SLOVENSKÁ SPORITELNA, a.s. dunaszerdahelyi városi kirendeltsége pályázatot ír ki a hitelfőosztály vezetői tisztségének betöltésére Feltételek: ♦ közgazdasági főiskolai végzettség ♦ 3 éves közgazdasági vagy banki gyakorlat ♦ vezetői és szervezői képességek, tapasztalatok ♦ idegen nyelvek ismerete előnyt jelent. Jelentkezését a kitöltött személyi kérdőívvel, szakmai életrajzzal és a képesítést igazoló okirattal a megjelenést követő 10 napon belül a következő címre kérjük: Slovenská sporitelna, a.s. MsP, Hlavná 23., 929 33 Dunajská Streda * (RGÍŐI j<tk AZ UJ SZÓ MELLÉKLETE A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310 A pozsonyi Egyetemi Könyvtár (Dömötör Ede felvétele)