Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-14 / 36. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 14. Martina Moravcová és Libor Charfreitag és Kiss Balázs nyomában a Konopka testvérek; a szlovák atlétika fiatal reménységei az Egyesült Államokban edzettek Tengerentúli iskola a szabad ég alatt A súlylökők mezőnyében sok nagy név verődött össze. Berngt Johansson szövetségi kapitányt a szöuli olimpia után bízták meg a válogatott vezetésével- védencei azóta csak 1996-ban maradtak le a dobogóról Szlovákia sportolói nemcsak az ország határain belül bizonyítanak, hanem szülőföldjüktől távol is szép eredményeket érnek el. Az Egyesült Államok többszörös egyetemi bajnoka Martina Moravcová úszásban, Libor Charfreitag kalapácsvetésben szerzett bronzérmet a közelmúltban. Nemrég tért haza a tengerentúlról a Konopka testvérpár, Mikulás és Miloslav. MAREK SVÁTEK Huszonegy napot töltöttek Los Angelesben, hogy új erőre kapjanak. A súlylökő Mikulás még most is fáradt: Eredményeinknek köszönhetően több ajánlatot is kaptunk amerikai egyetemektől, hogy szívesen látnának. Sokáig ellenálltunk a csábításnak, de végül, rövidebb időre, belementünk. Azért is döntöttünk Los Angeles mellett, mert korábban itt tanult a magyar olimpiai bajnok kalapácsvető, Kiss Balázs is. A szombathelyi edzőtáborokban ő volt Milo edzőpartnere. Mi következett azután, hogy el- döntöttétek, Los Angelesbe mentek? Miloslav: Az intézkedések nagy részét én vállaltam. Az internet segítségével elintéztem a szállást, azután a vízumokon volt a sor. Szerencsére gond nélkül megkaptuk. Fizikailag is föl kellett készülnünk. Nagyon vártuk már, hogy kint lehessünk. Ebben a sportágban nem nagy öröm fedett pályán gyakorolni. Ha jól tudom, Milo, hosszabb ideje először mentél ki a pályára... Sérülés miatt egész nyáron pihennem kellett. Nagy étvággyal vágtam neki az ígéret földjének. Edzeni edzettem, de a kalapácsról le kellett tennem. Anélkül pedig nem az igazi. Los Angelesben az első napon 69 méter körül teljesítettem. Erőnlétileg is minden rendben volt. Aztán az ötödik napon megsérültem, és onnantól kezdve csak a konditeremben készülhettem. Kivel edzettetek? Mikulás: A súlylökők mezőnyében sok nagy név verődött össze. Velem Dan Lange foglalkozott. Miloslav: „Az egyetem vezetőimaximálisan meg voltak elégedve". Sportágak szerint osztottak csoportokba, külön a súlylökőket, külön a diszkoszvetőket, a kalapácsvetőket... Milovai gyakorolt a magyar Horváth Norbert, aki az egyetemi bajnokságon, amelyen Charfreitag a harmadik lett, a második helyen végzett. Neki 74 méter az egyéni csúcsa. Los Angelesben Milo valamennyi mutatóban megelőzte. Kár, hogy már az elején ki kellet szállnia. Ha nem sérült volna meg, szerintem új egyéni csúccsal tér haza. Egyébként erre az egyetemre jár a 4x400 méteres váltó sevillai világbajnoka, Járomé Davis. Elégedettek voltak az amerikaiak a teljesítményetekkel? Miloslav: Sokat beszélgettünk az edzőkel és az egyetem vezetőivel. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom: maximálisan meg voltak' elégedve. Kis híján sikerült maradásra bírniuk, de mint tudjuk: mindenütt jó, de legjobb otthon. Mi itt jobban érezzük magunkat, bár Amerikában összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között edz- hetnénk. Karol Sula tréner hogyan fogadta, hogy az USA-ba mentek? Mikulás: Eleinte nem rajongott az ötletért, attól félt, hogy kint maradunk. Mégsem szólt bele, ránk bízta a döntést. Megbeszéltük a dolgot, s végül még a segítségünkre is volt. Los Angelesből rendszeresen felhívtuk telefonon, és tájékoztattuk a felkészülésünkről. Ellestetek valami különleges módszert? Mikulás: Én nem sok újat tanultam, de Milonak változott a stílusa. Könnyedébben forog a körben, korábban hajlított térddel kezdett forogni, most már egyenesebb a testtartása. Meglátjuk, menyit segít ez a módszer. Az eddigiekből ítélve jól érezté- tek magatokat, de hogyan jöttetek ki a többiekkel? Miloslav: Sajnos, az angoltudásunk szerény. Szerencsére volt néhány magyar is a táborban, és ez a nyelv nem okoz különösebb gondot. Egyébként kézzel-lábbbal mindenkivel megértettük egymást. Mit csináltatok az edzéseken kívül? Miloslav: Ettünk és a várost jártuk. A tengerentúlon nagyobb súlyt fektetnek a technikára... Csak az étkezésnek és az edzésnek élni egy olyan városban, amely hemzseg a filmsztároktól, ahol Zigmund Pálffy és Jozef Stümpel hokizik, ahol olyan kosárlabdacsapat játszik, mint az LA Lakers... Nem kár érte? Sajnos nem jutottunk el egy hokimeccsre sem, pedig nagyon készültünk rá. Már a jegyet is megvettük, de az edzésterv közbeszólt. Délután háromtól tréningeztünk, a találkozó meg ötkor kezdődött. Azért megpróbáltunk egy kicsit bekapcsolódni a hétköznapi életbe. Az iskola mellett volt egy történeti múzeum, ott megnéztünk egy kiállítást. Kicsit körülnéztünk a városban. A legenda szerint Amerika zsúfolásig tele van gyönyörű lányokkal. Ezt a mítoszt azonban nem tudom megerősíteni. Én szinte egyet sem láttam. Összehasonlítanád az amerikai és az európai felkészülést? Mikulás: A tengerentúlon nagyobb súlyt fektetnek a technikára, ezzel szemben kevesebbet foglalkoznak az erőnléti felkészüléssel. Nem biztos, hogy ez a legjobb módszer. Ott hetente hatszor edzettünk - napi egy alkalommal. Szlovákiában a napi két adag a megszokott. De az egy amerikai néha megterhelőbb, mint a két itteni együttvéve. Ott nem ismerik a „nincs kedvem”, „fáradt vagyok” és hasonló kifogásokat. Itthon néha megengedhetek magamnak egy kis lazítást, amit persze később behozok. A mítoszt, mely szerint Amerika utcáit gyönyörű nők töltik be, nem tudták megerősíteni (Archívumi felv.) Skandináv királyok diktálják a tempót az öreg kontinensen JÁN PLESNlK A nemrég lezajlott férfi kézilabda Európa-bajnokságon kiderült, ki az úr az öreg kontinensen. Kétszeres hosszabbítás után Svédország 32:31 arányban győzött Oroszország ellen. Nemcsak a játékosokat illeti elismerés, hanem az 57 éves Berngt Johansson szakvezetőt is. Tíz év alatt annyi páratlan eredményt ért el a skandináv csapattal, hogy kiérdemelte az „edzők mágusa” becenevet. Johansson játékosA kulisszák mögött azt beszélik, Sydney után elbúcsúzik. ként három, edzőként négy svéd bajnoki címet szerzett a Drott Harmstadttal. A szöuli olimpia után bízták meg a válogatott vezetésével, amellyel azóta tíz érmet gyűjtött össze; védencei csupán egyszer maradtak le a dobogóról, az 1996-os Eb-n a jugoszlávoktól szenvedtek vereséget a helyosztón. Johanssonnal együtt váraktuk gépünket január 31-én a zágrábi repülőtéren. A döntőről és a csapat jövőjéről beszélgettünk. „Büszke vagyok a fiúkra. Az 1990-es világ- bajnokság óta ez volt a nyolcadik fináléjuk. A nyolcból ötöt megnyertek” - dicsérte védenceit a szövetségi kapitány, aki gondolatban már Sydneyben jár. A nyári játékokon hét európai válogatott indul: Svédország, Oroszország, Jugoszlávia, Spanyolország, Németország, Franciaország, Szlovénia. Johansson már a zágrábi döntő után kijelentette: „Nincs időnk ünnepelni. Ha fel akarunk készülni az olimpiára, már holnap kemény munkába kell fognunk. Az esélyes szerepe kötelez, nem szeretnénk csalódást okozni. Sem magunknak, sem a szurkolóknak.” A kulisszák mögött azt beszélik, Sydney után Berngt Johansson elbúcsúzik a válogatottól. Svéd lapok ez ügyben megszólították a Svéd Kézilabda Szövetség elnökét, Per-Olof Sörederblomot, aki elmondta: azt tervezik, meghosz- szabbítják Johansson szerződését, legalább a jövő évi franciaországi világbajnokságig. Ezt a lehetőséget az edző is támogatja, mert csapata címvédőként indul a vébén, s ez nagy kihívás. A zágrábi tornáról nem minden svéd játékos mehetett haza ünnepelni. Egy részük Stockholmba vette az irányt, ám sokan Spanyolországba utaztak, ahol bajnoki mérkőzésen kellett pályára lépniük. így abban a szerencsében volt részem, hogy né- hányukkal egy repülőgépbe kerültem. Ráadásul Ljubomir Vran- jesznek (a spanyol BM Granollers játékosa) mellém szólt a jegye. Ez léteink, és 23:21-re megnyertük a mérkőzést. Valami hasonló történt az oroszok ellen. Nem számítottam rá, hogy hosszabbítani fog kelleni. Végül a remek formában küzdő Magnus Wislander döntötte el a találkozó sorsát, pár másodperccel a második hosszabbítás vége előtt.” Nem akartam tovább zaklatni az ünnepi hangulatban levő világbajnokokat. Gondolataimban még egyszer végigpörgettem a döntőt. Eszembe jutott Peter Grenzel kapus parádés teljesítménye, aki a bizonytalan Svensson helyett jött be, valamint a csapat játékmestere, Steffan Olsson. Az ő átadásainak tényleg volt „szeme”. Stefan Lövgren, a csapatkapitány hősiesen küzdött - sérülten is vállalta a játékot. Egy kicsit sajnáltam az oroszokat. Le a kalappal előttük, remekül hajtottak. De hát csak egy csapat nyerhet, s ezúttal a szerencse is a skandinávokhoz szegődött. A sportág szerelmesei bizonyára alig várják az olimpiai játékokat. Feltételezhetően az európai csapatok diktálják majd a tempót; legutóbb, Atlantában a következő sorrend alakult ki: Horvátország, Svédország, Spanyolország, Franciaország, Oroszország, Egyiptom. A svédek a két olimpiai ezüstérem után Sydneyben a csúcsra fognak tömi. a 166 centiméter magas kézilabdázó a zágrábi közönség kedvence volt. Előttünk ült csapattársa, Tomas Sirertson, akivel „szomszédom” a döntő legizgalmasabb pillanatait boncolgatta. Felmerült bennem a kérdés, s ezt nem is hagytam meg magamnak, mire gondoltak, amikor a második félidő elején már 7 góllal vezettek az oroszok. „A félidőben azt mondta Johansson edző, emlékezzünk vissza a spanyolok elleni elődöntőre. Igaz, azon csak kétgólos hátrányt kellett ledolgoznunk, de pocsékul játszottunk. Mégis magunkhoz tértünk: javult a védelmünk, bejöttek a góldobási kísérBerngt Johansson szövetségi kapitány (baloldalt) büszke lehet védenceire (TA SR-felvétel)
