Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-11 / 34. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 11. Régió UNGPÁLÓC Gázolót keresnek Cserbenhagyásos gázolót keres a nagymihályi és nagykaposi rend­őrség. Hétfőn este tragikus kime­netelű gázolás történt a községen áthaladó főúton. Egy eddig nem azonosított Nagykapos felé tartó gépjármű elgázolt egy, az úttest jobb oldalán gyalagosan haladó házaspárt, majd továbbment. Az ütközés következtében a har- michat éves ungpalóci T. T. a hely­színen életét vesztette, harmincöt éves felesége pedig kórházba szál­lítás közben halt meg. A szülőkkel lévő tízéves fiú az árokba sodró­dott, így sérülés nélkül úszta meg a balesetet, ám erős sokkhatás érte. A vizsgálat során a rendőrség - fel­tehetőleg a balesetet okozó jármű­től származó - kék festékmaradvá­nyokat talált. A rendőrség kéri mindazokat, akik bármilyen infor­mációval szolgálhatnak a baleset­tel kapcsolatosan, jelentsék a leg­közelebbi rendőrőrsön vagy a 158- as telefonon, (k-t) NAGYKÜRTÖS A bölcsőtől a sírig A rendszervátást követően némi­leg visszaesett a polgári ügyek tes­tületéinek tevékenysége. Valójá­ban csak ott maradtak fenn, ahol korábban is ügyeltek a rendezvé­nyek színvonalára. A sikeresek kö­zé tartozik az „Ember az ember­nek” PÜT Nagykürtösön, Kékkőn, Bussán, Dacsólamban, Alsósztre- gován, Szklabonyán, Csallon vagy Szlovákgyarmaton, hogy csak a legaktívabbakat említsük. A 45 éve fennálló szervezet tavaly az Idősek Nemzetközi Éve alkalmából több összejövetelt rendezett a nyugdíja­soknak, ezenkívül nőnapi, anyáknapi műsorokat, regrutabú- csúztatásokat tartottak, jubilánso­kat köszöntöttek, temetéseken voltak jelen. A bemutató rendez­vények seregszemléjén tavaly a bussai testület ért el kimagasló si­kert eljutva a Pozsonyban megtar­tott országos versenyre, (-bégyé-) NAGYMIHÁLY Védőoltást kaptak Év elejétől 4 fiatalnál jelentkezett agyhártyagyulladásos megbetege­dés a régióban. Tegnap a járási tisztiorvos elrendelte a betegség gócpontjában élő gyermekek és fi­atalok védőoltását. Ez több mint háromszáz 2 és 18 év közötti gyer­meket és fiatalt érint.(kát) (Dömötör Ede felvétele) Felsőpatonyban felavatták a posta új épületét A figura hasán a község leváltott polgármesterének, Pavol Watzkának a neve volt Akasztófát állítottak Kedden reggel egy szabályos akasztófa látványa fogadta a buszmegállóhoz igyekvő szántói (Santovka) lakoso­kat: a májusfák állítására szolgáló vaskonstrukción egy kartonpapírból kivágott em­berfigurát lengetett a szél. SZÁNTÓ Hogy mindenki előtt vüágos legyen, kinek szántak a tettesek hasonló sorsot, a figura hasára ráírták a köz­ség leváltott polgármesterének, Pavol Watzkának a nevét. A hajdani polgámestemek, aki a KDH színei­ben már a 2. választási időszakban állt a falu élén, októberben szava­zott bizalmatlanságot a 12 tagú kép­viselő-testület. Az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint 9 milliós adósságot halmozott fel és a falu tu­lajdonát képező termálfürdőt is hagyta tönkremenni, az a 8 kép­viselő sem cáfolta akiket a KDH, DS, DU, SDE koalícó jelölt a testületbe, sőt 3 HZDS-es kollégával együtt egyeden tartózkodás mellett sza­vazták meg az új választások kiírá­sát. Jelenleg a falut 5 tagú tanács irányítja, élén Michal Kisel képvise­lővel (HZDS), aki Pavol Watzkával együtt indul a március 11-i választá­son. A leváltott polgármester ellen még decemberben csalás, sikkasz­tás és hűden kezelés miatt feljelen­tést tett a testület, az önkormány­zat. Gazdálkodását jelenleg a rend­őrség vizsgálja, a termálfürdő pedig azóta csődeljárás tárgya. Pavol Watzak már évek óta próbált olyan befektetőt találni, aki felújította vol­na az objetumot, és új fúrásokba is invesztál, de nem járt sikerrel, és va­lószínűleg most se lesz könnyű túl­adni a Szlovákiában egyébként egyedülálló gyógyvízforráson és ter­málfürdőn. Az első árverésen, ame­lyen 11 millió korona volt a kikiáltá­si ár, nem érdeklődött senki, a má­sodikra a napokban kerül sor, de a képviselők szerint fennáll annak a veszélye, de hogy még mélyen áron alul sem veszi meg senki a többmü- liós befektetésre szoruló objektu­mot. A felakasztott papírfigura ese­tével pénteki ülésén fog foglalkozni a községi tanács, vélhetően itt dön­tik el, müyen lépéseket tesznek. Pavol Watzka elmodta, hogy a rend­őrséghez fordul, mert ezzel a fenye­getéssel azt akaiják elérni, hogy vonja vissza jelölését és ne induljon újra a polgármesteri posztért. (V. M) Még mindig nem tudni, ki lőtt a verekedés során a biztonsági emberre Vadnyugat a kassai éjszakában KASSA Mára valamelyest tisztult a kép a hétfői lövöldözést illetően, melynek valamennyi résztvevőjét azonnal kórházba szállították, így eddig csu­pán a Tuba söröző alkalmazottainak elbeszéléseiből lehetett következtet­ni az eseményekre. Hétfőn, hajnali fél öt tájban 10 lövés dördült a Masaryk utcában, 4 fiatalember szenvedett sérüléseket. Egyikük egy biztonsági szolgálat alkalmazottja, aki szolgálaton kívül is lőfegyvert tartott magánál. Nem szolgálati pisztoly dördült el, hanem legálisan viselt magánfegyver, Ivan Ch. mun­kaadója elzárkózott a felelősség vál­lalásától, mert a lövöldözés nem munkaidőben történt. Ivan Ch. azt vallotta, békésen sörözgetett a kocs­mában, ahol találkozott egy volt osztálytársával és annak hölgyisme­rősével. A lány sokat ivott, Ivan haza akarta kísérni, a kocsma előtt azon­ban az addig szintén odabent szóra­kozó 3 férfi egyike bántalmazni kezdte a lányt. Ivan összetűzésbe keveredett a támadóval, figyel­meztetésként a levegőbe lőtt, ez azonban még agresszívebbé tette a három jóbarátot, így kénytelen volt egyikük lábára célozni, majd elme­nekült a helyszínről. Ketten követ­ték és a Jumbo centrum közelében találtak rá, itt folytatódott a vereke­dés és a lövöldözés. Ivan kezéből ki­csavarták a pisztolyt és eszméletlen­re verték. Nem tudni, hogyan szen­vedett lőtt sérülést. Az eset két könnyebb sérültjét már hazaenged­ték a kórházból, Ivan Ch. és egyik tá­madója még a baleseti sebészeten fekszik. Az ügyet az 1. számú kassai nyomozóhivatal vizsgálja, (juk) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Szóljon hangosan 2000-ben is A Csemadok szervezete február 13-án tizenhét órai kezdettel esztrádműsort ad elő a zsitvabesenyei kultúrházban Szóljon hangosan 2000-ben is címmel. (P. M.) Zsitvabesenyő, kultúrház, vasárnap 17.00 Gyalogtúra az Enciánnal A kassai Encián turistaklub e héten középhaladók számára is könnyen teljesíthető gyalogtú­rára indul, melynek útvonala a következő: Kassa - Eprestető - Ottilia-menedék - Lajos-mene­dékház - Felsőtőkés - Kassa. Indulás ezúttal is a Lokomo- tíva sportpályától reggel 7.40 kor. (juk) Kassa, Lokomotíva sportpálya, szombat 7.40 Félelem és reszketés Valódi kultuszfilmet játszik szombaton és vasárnap a kassai művészfilm-barátok törzsmozi­jaként számon tartott Cinefil filmklub. Az ex-Monty Pythonos Terry Gilliam, a Brasil és a Ti­zenkét majom című filmek ren­dezője új alkotásában a kábító­szerek hatása alatt élő embere­ket vette górcső alá. A közvéle­ményt ugyancsak megosztó mű alapjául a „hírhedt” amerikai író, Hunter S. Thompson regé­nye szolgált. Mindkettő címe Félelem és reszketés Las Vegasban. (juk) Kassa, Cinefil filmklub, szombat-vasárnap 19.00 Tehetségkutató vetélkedő A Csemadok bélyi alapszerveze­te a hétvégén Tátika címmel te­hetségkutató vetélkedőt rendez fiatalok részére a kultúrházban. Azokat várják, akik próbára kí­vánják tenni tehetségüket, (kát) Bély, helyi kultúrház, szombat 14.00 Műsoros értékelő konferencia Értékelő konferenciát tart a Csemadok bodrogközi területi választmánya. A tanácskozást a Csemadok-tagok és a helyi alapiskolások kulturális műsora nyitja meg. (k-t) Királyhelmec, városháza nagyterme, vasárnap 14.00 Melyik évben készült Löffler Béla szobra? Verseny Tíz éve ezen a napon hunyt el Löffler Béla kassai szobrászmű­vész. Életművének egy részét az érdeklődők megtekinthetik Kassán az Erzsébet utca 20. szám alatti múzeum állandó jellegű- kiállítá­sán. A kiállított művészeti alkotá­sok között látható a márványból készült Ülő akt című szobor is (fel­vételünkön). Aki a múzeumban tett látogatása alapján tudja, me­lyik évben készítette a mester, az alábbi szelvényen karikázza be és küldje be február 18-ig szerkesztő­ségünkbe. Cím: Új Szó, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava. a)1938 b)1944 c)1957 HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában a Közös Csemadok-ünnepség című tudósításban tévesen írtuk Samu Katalin elnöknő nevét, a Rákóczi Magyar Ház Rozsnyón című cikkben szereplő alapítvány elnöke pedig Palcsó Attila.Az érintettektől elnézést kérünk. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN DERÜLT ÉGBOLT, DÉLUTÁN FELHŐSÖDÉS, 2-6 FOK A Nap kel 07.08 - nyugszik 17.05 órakor. A Hold kel 10.03 - nyugszik 23.44 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 450 apad; Medve: 450 árad; Komárom: 470 árad; Párkány: 400 árad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Eleinte jobbára derült lesz az ég­bolt, később nyu­gat felől megnö­vekszik a felhőzet, s helyenként elő­fordulhat csapadék. A kora délutáni hőmérséklet 2 és 6 fok között ala­kul. Nyugaton megélénkülhet az északnyugati szél. Szombaton vál­tozóan felhős, vasárnap ismét túl­nyomóan borult, csapadékos időre számíthatunk. A legalacsonyabb hőmérséklet holnap éjszaka mínusz 2 és plusz 2, holnapután 0 és mí­nusz 4 fok között várható. A legma­gasabb nappali hőmérséklet általá­ban 3 és 7 fok között, szombaton délen még 9 fok körül várható. Összességében véve kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Ezt első­sorban a változá­sokra érzékenyek érzik meg. Rosszabbodik az össz­pontosító készség, s csökken a szel­lemi és fizikai teljesítőképesség is. Panaszokra kell számítaniuk a szív­ás érrendszeri betegségekben szen­vedőknek, valamint az alacsony vémyomásúaknak. Rosszabbodhat a légző- és mozgásszervi betegsé­gekkel küszködök állapota; erősöd­hetnek a reumások fájdalmai. Emésztési zavarok szintén felmerül­hetnek. Az előrejelzések szerint hol­nap kedvezőbb ffonthatás várható. Szombaton ♦ Korszerű családtervezés ♦ Az ékszerrel vetekedő bizsu ♦ Már február végén vethető HÉTVÉGI MAGAZIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom