Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-10 / 33. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 10. TÉMA: A LEPRABETEGEK MEGSEGÍTÉSÉNEK VILÁGNAPJA fTI Afrikában, Dél- és Kelet-Ázsiában valamint Közép-Amerikában jelenleg is összesen mintegy 20-22 millió leprás van Az évszázadokon át rettegett kór A leprás betegnek a hátán lévő tülökkel jeleznie kellett, ha másokhoz közeledett. Az 1950-es években Európában bontakozott ki az a nemzetközi mozgalom, amely a leprában szenvedők megsegítését tűzte zászlajára. A Máltai Lovagrend nagymestere Genfben létrehozta a Máltai Lovagok Nemzetközi Szeretetszolgálata Bizottságát. Azóta január utolsó vasárnapja a leprabetegek világnapja. ÖSSZEÁLLÍTÁS A lepra - vagy magyar nevén: a bél- poklosság - máraz ókorban ismert fertőző betegség volt. Aki ebben a kórban szenvedett, az rendszerint a társadalom számkivetettjévé vált, s csak ritkán számíthatott embertársai együttérzésére. A bélpok- losokat igyekeztek teljesen elkülöníteni, s arra kötelezték őket, hogy feltűnő módon - pl. kolompokkal, kereplőkkel - hívják fel magukra a figyelmet, ha egészséges emberekkel találkoznak. A szerencsés többségnek ezt a cinikus, kirekesztő magatartását elsősorban azzal magyarázhatjuk, hogy a leprát a legújabb korig gyógyíthatatlan betegségnek tartották. A lepráról tájainkon manapság nem sokat tudnak, hiszen ez a - hajdanában rettegett - betegség nálunk már nem fordul elő. Európában is csupán a Balkánfélszigeten, illetve Romániában akadnak szórványos fertőzések. A világ más tájain, mindenekelőtt Afrikában, Dél- és Kelet-Ázsiában vaAz arc elalaktalanodása a bőrleprában lamint Közép-Amerikában azonban jelenleg is összesen kb. 20-22 millióra becsülik a leprások számát. Azt már régóta tudják, hogy a kór fertőzés útján terjed, de más rettegett betegségekkel ellentétben a lappangási ideje elég hosszú: általában néhány év, de nem ritkán akár tíz-tizenöt év is lehet. A betegség elleni védekezés leghatásosabb módjának a fertőzöttek elkülönítése tűnt, ezért ún. lepratelepeket (leprozóriumokat) alakítottak ki számukra vagy a bibliai Lázárról elnevezett lázár-otthonokba (laza- rettekbe) zárták őket. Hogy menynyire elterjedt betegség lehetett a bélpoklosság a középkori Európában, azt éppen a lázár-otthonok számán demonstrálhatjuk: a XIII. században Európában kb. 19 000 lazarettet tartottak nyilván, ebből csak Franciaországban 2000 működött. A fertőzés forrása kizárólag a beteg ember, de a kórokozók A XIII. század Európájában 19 000 lepratelepet tartottak nyilván. csak igen lassan, szorosabb érintkezés, tartós együttlét következtében, cseppfertőzés útján, esetleg a bőr sérülésein át terjednek. Olykor rovarok is közvetíthetik a lepra ba- cilusait. A betegség okáról hosszú időn át semmit sem tudtak. A 19. században élt angol orvos, Jonathan Hutchinson felfigyelt egy érdekes összefüggésre, mégpedig arra, hogy a leprás esetek többnyire szigeteken vagy a szárazföldek tengerparti vidékein fordulnak elő. Az 1863-ban publikált dolgozatában arra a következtetésre jutott, hogy a lepra a halfogyasztással függ össze. Ezzel magyarázta azt is, hogy régebben elsősorban a katolikus egyház befolyása alatt lévő országokban élt rengeteg bélpok- los, akik nyilván a böjti időszakban fogyasztott sok haltól betegedtek meg. Hutchinson szívósan ragaszkodott elméletéhez még azt követően is, hogy a norvégiai Ber- genben élő fiatal orvos, Armauer Hansen 1874-ben megtalálta a betegség valódi kiváltóját: egy baci- lust, amelyről utóbb kiderült, hogy a tuberkulózis kórokozójával rokon. A Mycobacterium leprae 2-8 mikron hosszú vékony pálcika, amely a leprás szövetekben összekötözött szivarkötegekre emlékeztető csoportokat alkot. A baktérium lassan szaporodik: egy nemzedék 12,5 nap alatt fejlődik ki. A lepra kórokozójának vizsgálatát rendkívül megnehezíti, hogy mesterséges táptalajon egyelőre nem, szöveteken pedig igen körülményesen tenyészthető. A leprának két fő megjelenési formája ismert. Az ún. bőrleprára a bőrben kialakult csomók jellemzőek. Az arcon durva redők jelennek meg, ezt oroszlánarcnak is nevezik. Az ideglepra a perifériás idegrostok pusztulásával jár, s ennek következtében a végtagok lassan elhalnak, fájdalommentesen kisebb-na- gyobb részek válnak le róluk. A bélpoklosság megnevezés arra utal, hogy a lepra gyakran súlyos emésztési panaszokat is okoz. A leprát a hosszú inkubációs idő teszi alattomos betegséggé, mert mire a fertőzés külsőleg is megnyilvánul, addigra a kórokozók már az egész szervezetben jelen vannak. Ennek ellenére a lepra napjainkban már kezelhető, ami többnyire nem azonos a gyógyítással, csupán a betegség megfékezését, esetleg a fertőzőképesség megszüntetését jelenti. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erőfeszítésének köszönhetően sokat javult a lepra kezelése, bár azt a célkitűzést, hogy a 2000. évre az újabb fertőzéseket teljesen kiiktatják, feltehetően még nem sikerül megvalósítani. Jelenleg 6 lepraellenes gyógyszer van forgalomban, de széles körben csak három készítményt: a rifampicint, a dapsont és a clofamizint alkalmazzák. Sajnos a betegek 25-30 százalékánál különböző mellékhatások jelentkezhetnek. Az 1920-as évektől alkalmazott chaulmoogra-olaj nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A leprafertőzés a tuberkulózis kivédésére használt BCGA betegség okáról hosszú időn át semmit sem tudtak. vakcinációval megelőzhető, de a szakemberek szerint - mint azt egy szakcikk leszögezi - „széles körben való alkalmazása gazdaságilag nem keresztülvihető”. A kutatók számos kérdésre még keresik a választ. Egyelőre nem tudni, vannak-e a leprabacilusoknak az ember mellett más hordozói is, előfordulnak-e szabadon a környezetben, lehet-e tenyészteni a kórokozót. Elsősorban a szegények betegsége volt, s ez alól csak elvétve akadt kivétel. Például Nagy Lajos királyunk. A bélpoklosság magyar emlékei DR. KISS LÁSZLÓ A lepra magyarországi előfordulásáról a közelmúltig csak a korabeli törvényeknek a bélpoklosok elkülönítésére vonatkozó utasításai tanúskodtak. Gyakran idézik azt az 1082-ben, Szent László királyunk idején kiadott oklevelet, amelyből kiderül, hogy a király jegyzője meglátogatta a bélpoklosok veszprémi gödrét (barlangját). A lepra kárpát-medencei jelenlétére utal az is, hogy a Szent Lázár lovagrendnek többek között Esztergomban, Budán és Kolozsvárott is volt ispotálya. A nyolcvanas években az imént említett közvetett bizonyítékokat sikerült egy közvetlen bizonyítékkal is kiegészíteni. Debrecen közelében egy honfoglaláskori temető régészeti feltárása során 264 egyén csontvázátvizsgálták meg, s a paleopatológusok (az őskórtan- nal foglalkozó kutatók) a 202-es számú sírban talált női csontváz lábközépcsontjain s arckoponyáján leprára utaló elváltozásokat fedeztek fel. A legtöbb leprás fertőzés a 11-14. században történt, később - Európa más térségeihez hasonlóan - tájainkon is visszaszorult a bélpoklosság. Mátyus István 1787-ben kiadott Ó és új diaetetikájában már csak mint hajdani csapást említi a betegséget. Nemegyszer megesett, hogy a leprát és a skorbutot (a súlyos C-vitaminhiányt) összetévesztették, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen ennek a betegségnek a leggyakoribb tünete, a fogínysor- vadás és a velejáró fogkihullás, ínyfekélyesedés emlékeztet a lepra láb- és kézujjakat, orrot „amputáló” lefolyására. A lepra elsősorban a szegények betegsége volt, s ez alól csak elvétve akadt kivétel. Nagy Lajos királyunkkal kapcsolatban feltételezik, hogy leprában szenvedett. Amikor 1382. szeptember 10-én hosszan tartó súlyos betegség után Nagyszombatban meghalt, egy olasz krónikás feljegyezte róla: „moritur post longam leprae infirmitatem”. A latin szövegben a leprae szó egyértelműen a bélpok- losságra utal. A lepráról szólva meg kell említenünk Árpádházi Szent Erzsébetet, II. Endre magyar király és a Bánk bán című drámában sokat emlegetett merániai Gertrúd 1207-ben született leányát is. Még gyermekfejjel került leendő férje otthonába, Wartburg várába. Uj lakóhelyének környékén neve csakhamar ismertté vát, mindenekelőtt a szegények iránti emberséges magatartása révén. A személyéhez fűződő sok legenda közül csupán a témával kapcsolatos történetet említjük. Egy alkalommal egy leprás koldus könyörgött segítségért a vár kapujánál. Erzsébet megszánta a szegény beteget, szobájába vitte és saját maga szolgálta ki az utolsó óráit élő bélpoklost. Mikor félje hazatért, az udvaroncok rögtön elmondták neki Erzsébet újabb „bolondériáját”. A férj azonban, meglátva a felesége ágyában fekvő haldokló koldust, csak any- nyit tudott elsuttogni: „Talán maga Krisztus ez”. A 24 éves korában elhunyt Erzsébetet már négy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta. A szerencsétlen bélpoklos esete hamarosan Euró- pa-szerte ismertté vált, és Erzsébetet a leprások védőszentjeként kezdték tisztelni. A későbbi korok művészei gyakran örökítették meg nemes cselekedeteit. A leghíresebb alkotás idősebb Hans Holbeintől származik; a müncheni régi képtárban látható festménye Erzsébetet ijesztő külsejű bélpoklosok társaságában ábrázolja. Ä hazai emlékek sorában a legértékesebb a kassai dóm főoltárának 12 középkori szárnyképe, melyek közül kettő a leprások körül foglalatoskodó Szent Erzsébetet ábrázolja. Az árpádházi királylányról szóló legrégibb magyar nyelvű legendát az Erdy-kódex őrizte meg az utókor számára. Nagy Lajos király a Képes Krónika címlapján KORTÖRTÉNET A bibliai Lázárról A Lukács-evangélium egyik példabeszédében szerepel egy Lázár nevű szerencsétlen koldus, akinek teste „fekélyekkel tele és kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullának vala a gazdagnak asztaláról”. Lázárról az a vélemény alakult ki, hogy bélpoklos volt, s halála után a sok szenvedésért kárpótlásul a mennybe került, míg a szívtelen gazdag, akinek a háza előtt koldult, pokolra jutott. A katolikus egyház a középkorban a beteg és elhagyatott szegények, illetve megrokkant katonák számára menhelyeket hozott létre; ezeket nevezték lázár-otthonoknak vagy lazaretteknek. Damján atya példája 1840-ben Flandriában született Joseph de Veuster, aki Pamphile nevű bátyjával misszionáriusnak készült. Pamphilet feljebbvalói a Hawaii-szigetekre akarták küldeni hittérítő munkára, de váratlanul súlyosan megbetegedett, ezért Joseph úgy döntött, hogy testvére helyett ő indul el Honoluluba. Szerzetesként a IV. században élt kilikai mártír orvos, Damján nevét választotta, aki szenvedő embertársait istápolta. A Hawaii-szigeteken az idő tájt rengeteg leprás élt és ez aggasztotta a hatóságokat, ezért elrendelték, hogy Molokai szigetén hozzanak létre egy telepet, ahol valamennyi bélpoklost el kell helyezni. Damján atya, miután tudomást szerzett a lepraszigeten uralkodó szörnyű állapotokról, kérvényezte, hogy a betegek között élhessen és ápolhassa őket. 1873-tól 1889-ig bekövetkezett haláláig törődött a szenvedőkkel. Szolgálatát azután is folytatta, hogy egy napon rádöbbent: ő is megkapta a leprát. A fla- mand szerzetes önfeláldozó ténykedéséről halálát követően az egész világon tudomást szereztek és II. János Pál pápa 1995 Pünkösd vasárnapján boldoggá avatta őt. II. András (1205-1235) költekezőén élt. Álma egy, az Ibériaifélszigettől a Fekete-tengerig terjedő nagy birodalom volt. Szinte hihetetlen leánya, Erzsébet aszketizmusa és önfeláldozása. Bladud király legendája A régi angol krónikák szerint egy Bladud nevű király leprában betegedett meg, s emiatt alattvalói száműzték. Disznópásztorként tengette az életét, s idővel a rábízott állatokat is megfertőzte. Egy napon a konda egy nagyobb pocsolyán gázolt át, de amikor a malacok kikászálódtak belőle, egyszeriben kigyógyultak a nyavalyából. Erre Bladud is megmártózott a sáros vízben és egészségesen mászott ki belőle. Ekkor visszatért a királyi udvarba, ahol nagy örömmel fogadták és ismét királlyá választották. Állítólag a csodatévő pocsolya helyén keletkezett később a gyógyvizéről világszerte ismertté vált Bath fürdőváros. Antibiotikumokkal gyógyítható Régen a betegség lassan évek, évtizedek alatt teljes munkaképtelenséghez, majd halálhoz vezetett. A leprásokat régebben csak erre a célra felállított, szigorúan elzárt kórházakban és telepeken ápolták. Ma a lepra antibiotikumokkal gyógyítható és a friss eseteket otthonukban is biztató eredménnyel kezelik. A védekezés elsősorban a betegség behurcolásának megakadályozására szorítkozik. Erzsébet, II. András és Gertrúd királyné lánya. Szent életének és cselekedeteinek híre már életében elterjedt. 1235-ben, négy évvel halála után szentté avatták. Az oldal anyagát összeállította: Lacza Tihamér
