Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-10 / 33. szám, csütörtök
Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 10 gazdasági hírmorzsák Az AG Banka komor víziója nyilatkozata adta meg számukra a kegyelemdöfést. (SITA) Pozsony. Ha a Szlovák Nemzeti Bank úgy akarja, három hónapon belül bármelyik pénzintézetet padlóra küldheti. Ehhez az is elég, ha a sajtónak kiszivárogtatja, hogy fontolóra veszi az érintett bank működési engedélyének megvonását - közölte Peter Jadud, a csődbe ment AG Banka elnöke a parlament bizottsági ülésén. A bank vezetése máig úgy tartja, az SZNB az AG Bankkal kapcsolatos meggondolatlan Uj Duna-híd épül Brüsszel. Románia és Bulgária csaknem 8 év után megállapodott a Dunán átívelő második, 190 millió euróba kerülő híd megépítéséről. A technikai előkészületek májusban kezdődnek. A két ország 1991 óta tárgyalt egy vagy több új híd megépítéséről, és hat különböző helyszínt vettek fontolóra. A híd része lesz a 4. páneurópai közlekedési folyosónak. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. február 10-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,313 Magvar forint (100) 16,552 Angol font 68,927 Német márka 21,634 Cseh korona 1,188 Olasz líra (1000) 21,853 Francia frank 6,451 Osztrák schilling 3,075 Japán len (100) 39,300 Spanyol peseta (100) 25,431 Kanadai dollár 29,565 Sváici frank 26,303 Lengyel zlotv 10,344 USA-dollár 42,784 Magyarország az ismeretlen off-shore adóparadicsom Törvényes kiskapuk mti-hIr Brüsszel. Az amerikai The Wall Street Journal Europe szerint Magyarország is csendesen belépett az off-shore adóparadicsomok sorába. A lap szerint az egyszerű és vonzó magyar adótörvény máris az országba hozott legalább 12 ilyen kereskedelmi vállalatot, amelyek több milliárd dollárt mozgatnak. Az 1994-ben hozott magyar kereskedelmi törvény aránylag egyszerű szabályozással lehetővé teszi, hogy külföldi tulajdonú kft. vagy rt., amelynek nincsenek magyar- országi befektetései és üzletei, harmadik országokkal kereskedik, magyarországi helységben bejegyeztesse magát, és ott adózzon évi 3 százalékkal. Szakértők szerint ez az egyéb feltételekkel együtt elég vonzó, de igazán szerény azokhoz a kedvezményekhez képest, amilyeneket a Csatornaszigetek, Belgium és Hollandia kínál. A WSJE úgy véli, hogy Magyarország ezzel a liberális szabályozással felkelti az EU figyelmét, amely - az átfogó adóegységesítési törekvés keretében - meg akarja fékezni az adóparadicsomokat más olyan tagjelölteknél, mint Ciprus és Málta. A riportban megszólaló magyar szakértők szerint semmi gyanús dolog nem folyik, hiszen az ilyen idetelepült vállalatoknak is be kell tartaniuk az adótörvényeket és betekintést kell biztosítaniuk könyvvizsgálóknak és a bűnügyi nyomozóknak. Ám a riport szerint ezek a cégek megbújnak a nyilvánosság előtt. Magyarországi munkanélküliségi ráták egyes régiókban 1999. IV. negyedév* *A 15-74 éves népességre vonatkozóan Forrás: KSH/Figyelő Liberalizáció a magyarországi internetpiacon Kitört a címvadászat ÚJ SZÓ-HlR Budapest. Felvásárlási láz ütött ki Magyarország internetes piacán, ugyanis március elsejétől bárki szabadon bejegyezheti a neki tetsző domainnevet (gyűjtőcímet) a „hu” állományban. Eddig okirattal kellett igazolni, hogy a lefoglalt név valóban kapcsolódik az igénylőhöz. Az Intemetszolgáltatók Tanácsa - ISZT közleményben fordult az érdeklődők felé, hogy még a liberalizáció előtt regisztráltassák a saját nevüket ( www.cegnev.hu ), nehogy később ez mások kezébe kerüljön, komoly problémát okozva ezzel a jövőben. A most lefoglalt címek később igen nagy stratégiai jelentőséggel bírhatnak. Elképzelhető, hogy egy most potom pénzért (átlagosan 10 000 forintért) megvásárolt domain vagyonokat érhet majd egy gazdasági társaságnak. Mivel sokan szeretnék majd ugyanazt az egy nevet megszerezni március elseje után, s már most több ezren jelezték igényüket a legjelentősebb gyűjtőcímekre, felmerült a probléma, kit illet majd a jog, hogy a kiválasztott domaint használhassa. Martos Balázs, az ISZT elnöke valószínűnek tartja, hogy sorsolással fognak dönteni a sokak által kiválasztott nevek egyetlen tulajdonosáról. (zala) Kedvező gazdasági környezetben nem lehetetlen a hat százalék körüli növekedési ütem elérése Lendületben a magyar gazdaság Busz összeszerelő-sor a győri Rába Rt.-ben. Ott valóban sikerült a priv; tizáció (Felvétel Figyelt Közép-Európa reformországai közül kétségtelenül Magyarország gazdasági helyzete a legkedvezőbb. Az 1997-ben megindult gazdasági növekedést a kedvezőtlen külgazdasági környezet sem tudta visszafogni, a külföldi piacok várható kedvezőbb fejlődése még inkább felgyorsíthatja a növekedést. GÁL ZSOLT A tavalyi év elején még úgy tűnt, hogy az orosz válság utóhatásai, a Jugoszláviában dúló háború és Nyu- gat-Európa meglehetősen lassú gazdasági növekedése komolyan lefékezheti a magyar gazdaság teljesítményét. Az év második felére azonban kiderült, a megtorpanás csak átmeneti volt. 1999 harmadik negyedévében újra 4% felé emelkedett a bruttó nemzeti termék növekedése, így folytatódott az 1997- ben megindult gyors gazdasági fejlődés. A múlt év folyamán kedvezően alakultak az egyensúlymutatók is, a kereskedelmi és a fizetési mérleg, valamint a költségvetés hiánya az év eleji ijesztő növekedés ellenére végül is a tervezetthez hasonlóan alakult. Orbán Viktor kormányfő így nyugodtan konstatálhatta: a magyar gazdaság immár végérvényesen fejlődésének új szakaszába lépett, a gyors gazdasági növekedés már nem vezet az egyensúlymutatók felborulásához és az eladósodás növekedéséhez. Aprócska folt az államháztartás tavalyi hiányán, hogy az csak különböző egyszeri bevételeknek köszönhetően maradhatott alacsony. A volt társadalombiztosítási alapok vagyonának privatizációjából például több mint 70 milliárd forintot „kaszált” az államkassza, de szép összeget hozott az 1800-as GSM mobiltelefon- frekvencia üzemeltetésére kiírt pályázat is. A gazdaság általános helyzete azonban mindenképpen jó, s ezt mutatja a nyugati befektetők töreden bizalma is. 1990 óta már 21 milliárd dollárnyi külföldi beruházás valósult meg Magyarországon, az egy főre jutó befektetések tekintetében az ország biztosan tartja vezető helyét a régióban. Folytatódik az ipari termelés gyors bővülése is, tavaly novemberben az ipar teljesítménye 18,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Biztató, hogy már a sokadik egymást követő évben nőtt több mint 10%-kal az ország kivitele. A magyar export több mint 75%- a immár az Európai Unió államaiba irányul. Ellentétben az egy évtizeddel ezelőtti állapottal, amikor a kivitel jelentős részét még nyersanyagok és félkész termékek alkották, ma már a kivitel 85%-a fejlett, magas hozzáadott értékű termékekből áll, ezen belül is a gép- és járműipar adja az export 55%-át. Az évek óta tartó gazdasági fellendülés immár a munkapiacon is érezteti kedvező hatását. A munkanélküliség 1999 utolsó negyedévében 6,5%-ra csökkent, egy év alatt 15 ezerrel lett kevesebb az állástalanok száma. A munkanélküliek 1996-ban még 400 ezres tömege a tavalyi év végére 269 ezer főre apadt. Persze lehet azzal érvelni, hogy a munka- nélküliség csökkenését az is kiválthatja, ha az emberek korkedvezményes vagy rokkantsági nyugdíjba menekülnek az állástalanság elől, esetieg egyéb módon kerülnek ki a nyüvántartásból. Az adatok azonban nem erről tanúskodnak. 1997 óta ugyanis a munkanélküliség csökkenésével párhuzamosan fokozatosan nő a foglalkoztatottak száma is. 1997-ben 3 millió 610 ezer lakosnak volt állása, számuk 1999 végére elérte a 3 millió 843 ezret, tehát két év alatt több mint 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az 1995-ben a Bokros-csomag súlyos gazdasági megszorító intézkedéseinek következtében még 12%- kal csökkentek a reálbérek, 1996- ban pedig további 5-6%-kal. Azóta azonban megfordult az irányzat, évente nő a keresetek reálértéke, s ennek köszönhetően emelkedik a lakossági fogyasztás is. Ez egyértelműen lemérhető a kiskereskedelmi forgalom, vagy akár az autóeladások növekedésén is. A gazdasági fellendülést jól tükrözi a budapesti értéktőzsde részvényindexének emelkedése. A Bux az 1995-ös 2000 pont körüli értékéről - habár ki- sebb-nagyobb átmeneti visszaesésekkel - mára 10 000 pont közelébe emelkedett. Közben az értéktőzsde forgalma is gyorsan nőtt. 1995-ben még mindössze 2 milliárd dollár értékben cseréltek gazdát a részvények, az adásvételek volumene tavaly már megközelítette a 68 milliárd dollárt. „Felébredt" a kilencvenes évek elejének pangásából az építőipar is, tavaly például az előzetes adatok szerint 7-8% körüli tempóban nőtt a teljesítménye. A gazdaság belső helyzete az elmondottak alapján bizakodásra ad okot. Tudatosítani kell azonban, hogy a magyar gazdaság - a kisebb országokhoz hasonlóan - erősen függ a vüág (mindenekelőtt az Európai Unió) piacaitól. A magyar gazdaság exportteljesítménye meght ladja az ország össztermékének ft lét, ezért meghatározó, hogy milye kereslet alakul ki a magyar áru iránt a külpiacokon. Magyarorszá legfontosabb exportpiacán az El országaiban az előrejelzések a ga; dasági növekedés gyorsulását jóso ják, s nem várhatók nagy megrá; kódtatások a fejlődő piacokon, íg Kelet-Európábán sem. Ha a helyzt az előrejelzettnek megfelelően alt kul, akkor tovább gyorsulhat a ga: daság növekedése, elérheti az 5 sz: zalékot is, a külgazdasági környezi vártnál kedvezőbb alakulása eseté azonban nem lehetetlen a 6% köri li tempó sem. Az új osztrák kormány a költségvetés konszolidálását és a pénzügyi stabilitás biztosítását tekinti fő feladatának Ausztria nyugtatgatja a befektetőket ÖSSZEFOGLALÓ Bécs. Karl-Heinz Grasser, az új osztrák kormány pénzügyminisztere meg akarja győzni a befektetőket arról, hogy érdemes Ausztriában maradni. Grasser nem lát okot arra, hogy a vezető hitelminősítők megkérdőjelezzék Ausztria AAA besorolását. Ezt a Standard & Poor’s helyezte feltételesen kilátásba a múlt héten. Mint Grasser közölte, meghívták az S&P-t és a rivális Mood/st hogy tájékozódjanak a helyzetről. A kormány elhatározta, hogy az idén a GDP 1,7 százalékára szorítja le a költségvetés hiányát; az EU pénzügyminiszterei korábban arra figyelmeztették Bécset, „elszaladhat” a deficit, és mértéke elérheti a 2,6 százalékot. A 2003-as cél 1,3 százalékos költségvetési hiány. „A tényleges szanálásnak strukturális reformok révén kell lezajlania, rövid távon egyedi intézkedéseket kell érvényesíteni. A konszolidációt a kiadási oldalon kell elkezdeni, a dohány- és gépjárműadó, az energiafelhasználásijárulék növelésével” - fejtette ki a 3Í éves pénzügyminiszter, akit a szabadságpárt jelölt e posztra. Szavai szerint az első évben inkább egyedi intézkedésekre kerül majd sor, míg a strukturálisak csak hosszú távon kerülnek sorra. A büdzsé stabilizálását két éven beli tartja lehetségesnek. Egyedi intézkedésként fognak ho: zá a privatizációhoz is, amelyne bevételeiből az államadóssági fogják csökkenteni. Az első privat zálandó vállalat a Telekom Austri lesz, amelyet tőzsdére kívánna vinni. Grasser szerint az osztrá nemzeti banktartalékaiból is lehe ne adósságcsökkentésre és kutatá: fejlesztésre fordítani. (VG) Nem kell már Nyitrára utazniuk azoknak, akik a spanyol márka kínálatából szeretnének válogatni SEAT márkaszalon nyílt Érsekújvárott ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A nyitrai székhelyű MOTO-MANN a legsikeresebb SEAT márkaforgalmazók közé tartozik Szlovákiában. Január közepén Érsekújvárban is kirendeltségük nyílt, ahol Nyitrához hasonlóan valamennyi SEAT márkájú személygépkocsi és haszonjármű megvásárolható. A márkabolt a Simor utca 13-as szám alatt található, és személyzete gyakorlatilag a megnyitás napjától ugyanazokkal a kedvezményekkel kínálja a gépkocsikat, mint az ország többi SEAT márkakereskedése. Ez egyebek között azt jelenti, hogy itt is tart még a SNOW elnevezésű téli akció, amelynek keretében minden gépkocsival komplett téli gumiabroncs-készletet, hóláncot és Defend Lock biztonsági zárat kap ajándékba a vásárló - a 10 ezer koronás árengedményen kívül. Attraktív ajánlatnak számít még a rendkívül kedvező lízing, egyéves ingyenes baleset- biztosítással. Sokak számára vonzó lehet az is, hogy autóvásárláskor a használt kocsi árát leszámítják az új vételárából. Érsekújvárból, és környékéről tehát nem kell már Nyitrára utazniuk azoknak, akik egy Ibiza, Cordoba, Toledo, vagy éppenséggel Inca vásárlását fontolgatják: a márkakereskedő házhoz jött... (vas) Az új érsekújvári márkabolt (A szerző felvételi